EUB: egy alkotmányellenesen működő szerv által, vagy egy nem demokratikus rendszerben kinevezett bíró is lehet független és pártatlan

1 hét 4 nap ago

Az előzmények

A Getin Noble Bankkal szemben, 2017-ben több fogyasztó is keresetet indított Lengyelországban, ugyanis állítólagosan, a hitelintézet bizonyos kölcsönszerződéseknél tisztességtelen feltételeket alkalmazott. A felperesek kérelmeinek sem első, sem másodfokon nem adtak teljesen helyt, így a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a lengyel legfelsőbb bíróság elé.
   A legfelsőbb bíróságnak első körben azt kellett vizsgálnia, hogy a felülvizsgálati kérelem elfogadható-e, ennek pedig egyik mozzanata, annak a vizsgálata, hogy a felülvizsgálat tárgyát képző ítéletet meghozó bíróság összetétele szabályszerű-e. Ebben a kérdéskörben a legfelsőbb bíróságon arra történik a válaszkeresés, hogy a fellebbviteli bíróság összetétele megfelel-e az uniós jognak. Az eljáró egyesbíró arra a következtetésre jutott, hogy a három fellebbviteli bíró pártatlansága megkérdőjelezhető.
  Ennek oka, hogy az egyik bírát az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt fennálló, demokratikusnak nem minősülő (kommunista) rendszer egyik szervének a határozata alapján nevezték ki. A kinevezéssel kapcsolatos problémán túl, érvként jelent meg az is, hogy a kérdéses bíró, a még nem demokratikus rendszerben szerzett szolgálati idejéből származó előnyök segítségével maradt bírói tisztségében, anélkül, hogy a rendszerváltás után ismét bírói esküt tett volna.
  A másik két bírával kapcsolatban megállapításra került, hogy habár őket 2012-ben, és 2015-ben nevezték ki, az őket kinevező nemzeti igazságszolgáltatási tanács nem átlátható módon, alkotmányellenesen működött – a legfelsőbb bíróság ezen megállapítása mellett fontos leszögezni, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak a határozatait nem kell indokolnia, és azok nem képezhetik bírósági felülvizsgálat tárgyát.
   Ezen tények megállapítása után, az egyesbíróként eljáró lengyel legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy kérdést terjeszt az Európai Unió Bírósága elé, a bíróságok függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó követelmények vizsgálata érdekében.

Az Európai Unió Bíróságának eljárása

A Bíróság a kérdést két részre bontotta – a még kommunista rendszerben kinevezett bíró, illetve a másik két, később kinevezett bíró kérdésére.
  A pályafutását a kommunista rendszerben megkezdő bíró esetében, a Bíróság az utóbbi években a bíróságok függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó uniós jogi garanciák kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlatából eredő elemzési szempontokat alkalmazva arra a megállapításra jutott, hogy a kommunista rendszerben történő kinevezés önmagában nem teszi kérdésessé ezen bírónak a későbbi igazságszolgáltatási feladatai ellátása során fennálló függetlenségét és pártatlanságát. Ezzel kapcsolatban a Bíróság többek között megemlíti, hogy a Lengyel Köztársaság csatlakozott az Európai Unióhoz és annak értékeihez, köztük a jogállamiság értékéhez, és e tekintetben korábban nem okozott nehézséget az a körülmény, hogy a lengyel bírákat olyan időszakban nevezték ki, amikor ezen állam rendszere nem minősült demokratikusnak. A Bíróság megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozott egyetlen olyan indokra sem, amely ezen kérdés tekintetben a bírói függetlenséggel szemben kétséget ébresztene.
  A második részben az előterjesztett kérdés arra irányul, hogy az Uniós joggal ellentétes‑e az, hogy valamely tagállami bíróság olyan ítélkező testülete a törvény által megelőzően létrehozott, független és pártatlan bíróságnak minősüljön, amelynek tagja olyan bíró, akinek bírói kinevezésére úgy került sor, hogy a bírójelöltet az adott tagállam alkotmánybírósága által később alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályi rendelkezések alapján összeállított testület választotta ki, vagy pedig úgy, hogy a bírójelöltet egy szabályszerűen összeállított testület választotta ki, de olyan eljárást követően, amely nem volt átlátható, nyilvános, és bírósági felülvizsgálat tárgyát sem képezhette.
   Az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályi rendelkezések alapján a Bíróság megjegyzi, hogy ezen tény önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kétségessé tegye a kinevezett bírák függetlenségét és pártatlanságát.
   Azon tények tekintetében, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács nem átlátható, nyilvános módon nevezte ki a bírákat a Bíróság szintén hasonló következtetésre jutott, ugyanis az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács a lengyelországi rendszerváltást követő összetételében ne lett volna a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független.

A döntés

Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy azon tények, hogy az egyik bírát a kommunista rendszerben nevezték ki, illetve, hogy a másik két bírát olyan szerv nevezte ki, amely nem átlátható módon, alkotmányellenesen működött, nem elegendőek annak a bizonyítására, hogy a bírák kinevezésére vonatkozó alapvető szabályokat megsértették. Ezek alapján, az előzetes döntéshozatali eljárásban hivatkozott szabálytalanságok nem járnak annak valós veszélyével, hogy a végrehajtó hatalom jogosulatlanul gyakorolhat valamely diszkrecionális jogkört, veszélyeztetve a kinevezési eljárás eredményének feddhetetlenségét.
   Ezen tények figyelembevételével a Bíróság megállapította, hogy az uniós joggal nem ellentétes az, hogy törvény által létrehozott független és pártatlan bíróságnak minősüljön az érintett bírák részvételével működő ítélkező testület.

 

Az összefoglalót készítette: Mag Péter Flórián, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:   https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=256762&mode=req&pageIndex=1&dir=&occ=first&part=1&text=&doclang=HU&cid=322973   https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2022-03/cp220052hu.pdf

 

Kategória: AlkotmánybíróságJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Jótékonykodás, mint üzlet?

2 hét 4 nap ago

 

Bevezetés

Adományozásnak az a pénzbeli vagy természetbeni juttatás minősül, amelyet az adományozó valamely civil szervezet, egyházi jogi személy részére, továbbá közérdekű kötelezettségvállalás céljára visszafizetési kötelezettség nélkül nyújt. Ezeket a juttatásokat a szervezetek alapcéljuknak, illetve közhasznú céljuknak megfelelően gyűjtik. Tehát fontos a célhoz kötöttség: így például az egyházi jogi személy esetén elvárás, hogy azt a hitéleti tevékenységet kell szolgálja, amelyet a törvény határoz meg. Közhasznú szervezetek esetén az alapító okiratban és a vonatkozó törvényben meghatározott tevékenység célját kell, hogy szolgálja. Az adakozó célja a pénz/vagyon átruházásával nem csupán a segítségnyújtás szándéka, hanem mögöttes okként gyakran megjelenik az adóelkerülés vagy az adakozást kísérő nyilvánosság, mint kiváló marketinglehetőség.

Ilyen jótékonyak lennének? Lehet mögöttes tartalom?

Hazánkban a szabály az, hogy adományozásról csak akkor beszélhetünk, ha a támogatás önzetlen, mindenfajta ellenszolgáltatástól mentes, a támogatásnak nem lehet célja és eredménye, hogy a támogató ellenszolgáltatásban részesüljön.[1] Ezáltal az adományra a polgári jogi ajándék szabályait kell alkalmazni. Ha ennek a szabálynak, valamint a korábban említett célhoz kötöttség követelményének is megfelel az adomány, az adományozott bizonyos kedvezményekben részesül. Ezek a kedvezmények megjelennek a társasági adó (TAO), a kisvállalati adó (kiva) és az általános forgalmi adó szintjén is.

Adókedvezmények

A magyar szabályok szerint az adakozás törvényben meghatározott százalékával csökkenthető az adózás előtti eredmény a társasági adó esetén.[2] A jogszabály szerint erre adományozási szerződés keretében kerülhet sor, a kedvezményezett közhasznú civil szervezet, egyesület, a Magyar Kármentő Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, kárenyhítési alap, felsőoktatási intézmény vagy vagyonkezelő alapítvány lehet, valamint a pénzátadásnak önkéntesnek és ellenszolgáltatás nélkülinek kell lennie.  
  A TAO tekintetében 2011 után lehetővé vált az igencsak népszerű látvány–csapatsportok támogatása: az Európai Bizottság először 2011-ben, majd 2017-ben újból engedélyezte Magyarország számára, hogy adókedvezményen keresztül állami támogatást nyújtson a sportágazatnak a TAO-törvényen keresztül.
  Első körben (2011-ben) a listán a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong szerepelt, majd tovább bővült 2017-től kezdve a röplabdával is.
  A társasági adót (TAO) érintő alaptámogatásról a Tao. tv. a következőképpen rendelkezik: „a kiállított támogatási igazolásban szereplő összegig a támogatás (juttatás) adóéve és az azt követő adóévek adójából, de utoljára a támogatás (juttatás) naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe [alaptámogatás], függetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás előtti eredményét az adóalap megállapításakor; az igénybevétel feltétele, hogy a támogatási igazolás kiállítására irányuló kérelemnek a támogatás igénybevételére jogosult szervezet általi benyújtásakor az adózónak nincs lejárt köztartozása.”[3]
  Ezen alaptámogatás után további adókedvezményt is igénybe vehetnek, melynek feltételeit külön jogszabályban meghatározottak rendezik.[4]
  Amellett, hogy a támogatási rendszer kapcsán számos civil szervezet megállapította a korrupció magas kockázatát, illetve az átláthatóság hiányát, számos más aggály is felmerül. A nemrég napvilágot látott adatok szerint az elmúlt hat évben 450 milliárd forint ömlött a látványsportokba, ennek 43 százaléka ment a labdarúgásba. Az öt sportágban 2011 óta az 5 legnagyobb támogatást kapó csapat összesen 53 milliárd forintot zsebelhetett be, amelyből 23,3 milliárd focira ment. Hat év alatt a legtöbb tao-pénzt, 12,5 milliárd forintot a felcsúti Puskás Akadémia kapta, de az utóbbi időben egyre több pénz jut Mezőkövesdre, ahova csaknem 779 millió forint érkezett tavaly, a másodosztályban szereplő Kisvárda pedig több mint 580 millió forint támogatásban részesült.
  Egy régebbi (2015-ös), Transparency International által végzett, „Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban” című jelentéséből kiderül, hogy ezek a számok ebben az időben sem mondhatók alacsonynak.

Forrás:KSH

A támogatási igazolások (amelyek megléte az alaptámogatás igénybevételének feltétele) alapján nyomon követhető, mekkora is a labdarúgásban szétosztott összeg.[5]
   A TAO támogatások valójában az állami támogatás sajátos formájának tekinthetők, amelyet a cégek, állami ösztönzésre, a társasági adó átirányításával nyújtanak. Vagyis a sportszervezeteknek a társaságiadó-törvény alapján juttatott támogatást az állam a beszedhető társasági adó csökkentésével, az „adóváromány” terhére teszi lehetővé. Szemben a hagyományos szponzorációval, amelyet a cégek az adózás utáni eredményük terhére, vagyis az adózott jövedelmükből fizetnek, a társaságiadó-törvény szerinti sporttámogatás a cégek adózás előtti eredményét csökkenti. Adóalap-csökkentő tényezőként a társaságiadó-törvény szerinti sporttámogatás csökkenti az állam adóbevételét, vagyis közpénzveszteséget idéz elő.
   A kormány a TAO támogatási rendszer bevezetése előtt kikérte az Európai Bizottság véleményét, és azzal érvelt a program mellett, hogy az adókedvezményt tartalmazó támogatási program bevezetése sok esetben (például az amatőr sportok támogatásánál) csak a finanszírozás forrásának megváltozását jelentené: a központi költségvetés helyett gazdasági szereplők nyújtanák a finanszírozást. A magyar törvényhozók ezt az intézkedést tekintik az állami beavatkozás egyik legkevésbé torzító hatású típusának, például a közvetlen támogatásokhoz képest. A támogatások eloszlásának aránytalansága azonban azt mutatja, hogy a támogatás kiosztásakor nem a piaci mechanizmusok dominálnak.
   Amikor az Európai Bizottság értékelte a TAO támogatási rendszert, a felhasznált forrásokat egyértelműen „állami forrásnak”, azaz közpénznek ítélte. Megállapította, hogy „állami források bevonására egyértelműen sor kerül a programban, mivel a program következtében a magyar központi költségvetés adóbevételtől esik el.” Leszögezte továbbá, hogy a források felhasználása a támogatást nyújtó vállalkozások szempontjából nem, a kedvezményezett sportszervezetek szempontjából viszont állami támogatásnak minősül. A Bizottság azonban nem emelt szót ez ellen, mert úgy találta, hogy „a Magyarország által javasolt biztosítékok garantálják a verseny állami beavatkozásból eredő torzulásainak korlátozását, és az intézkedés általános hatása pozitív”. Az Európai Bizottság nem tulajdonított jelentőséget a támogatásban részesülő sportszervezetek közötti kivételezésnek. [6]

Adományozás nyilvánossága?

Az adományt pártok és civil szervezetek számára is fel lehet ajánlani, amit egy ideig csak nevét felvállalva tehette meg az adományozó. Erről szólt a 2017. évi LXXVI. tv., amely alapján a pártalapítványoknak kötelező volt nyilvánosságra hozniuk azok nevét, akik ötszázezer forintnál nagyobb adománnyal járultak hozzá a működésükhöz; így pl. a Helsinki Bizottság, amely sok pénzt kap skandináv országoktól a magyar jogszabály szerint, ha külföldről kap pénzt, akkor az nem történhetett névtelenül.
   Külföldről támogatott szervezetnek minősül az az egyesület és alapítvány, amely egy adóévben 7,2 millió Ft értékű, közvetlenül vagy közvetve külföldről származó pénzbeli, vagy egyéb vagyoni jellegű juttatásban részesül. A támogatást nyújtó nem magyarországi székhellyel, telephellyel rendelkezik, illetőleg állandó lakóhelye vagy életvitelszerű tartózkodási helye nem Magyarország.[7]
   Ezen szabályról az Európai Unió Bírósága kimondta: ellentmond az unió szabályainak és az Alapjogi Chartának a magyar „Lex NGO”. Ez a törvény azt írja elő, hogy a civil szervezetek kötelesek nyilvánosságra hozni, ha külföldről kapnak támogatást, és mindenhol fel kell tüntetniük, hogy „külföldről támogatott” szervezetnek minősülnek. Az ítélet szerint a szabályozás sérti a tőke szabad áramlásának alapelvét, a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat és az egyesülési szabadság elvét is, így a törvény „veszélyezteti a civil társadalom független szereplőként betöltött szerepét a demokratikus társadalmakban, aláásva az egyesülési szabadsághoz való jogukat, bizalmatlan légkört teremtve velük szemben, valamint korlátozva az adományozók magánéletét.”
   Ezáltal 2021. május 18-án került elfogadásra a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amellyel hatályát vesztette a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény, így újból lehet név nélkül adományozni.

Az adományozás ellenértékének minősül az adókedvezmény?

Minden bizonnyal nem, de motiváló erőt rejt magában arra nézve, hogy kevesebb adó kerüljön megfizetésre az állam részére, hiszen ez adóalapot csökkentő tételként jelenik meg.
  Alkotmányos alapelv, hogy az adózásnak általánosnak, egyenlőnek és arányosnak kell lennie. Az arányosságon belül Alaptörvényünk a „teherbíróképesség és gazdaságban való részvétel” elvének megfelelő hozzájárulást ír elő a közterhekhez. Az államháztartás bevételeit az állam annak redisztribúciós funkciója segítségével a megfelelő rétegekhez tudja eljuttatni, így elérve, hogy olyan alapvető szolgáltatások, mint például az oktatás, egészségügy mindenki számára többnyire alanyi jogon elérhetővé váljanak. Az adományozás azáltal, hogy adókedvezményben/mentességben részesül, redukálja a költségvetésbe történő bevételeket. Továbbá az adakozó döntheti el saját értékrendje szerint, milyen rétegeket, rászoruló csoportokat támogat, amely döntés sokszor nem egyezik meg azon csoporttal, amely valóban rászorul. Míg a költségvetésből nyújtott támogatás úgymond anonim azáltal, hogy az államtól érkezik, addig az adományozás egy alá-fölérendeltségi viszonyt hoz létre az adakozó és az adományozott között.
  Hazánkban az adományozók által nyújtott összegekről friss statisztikák nem találhatóak, a KSH a közzétett 2016-os adatai alapján csupán a nonprofit szervezetek adományozási jellemzőibe enged betekintést.

Forrás: KSH

A diagram alapján jól látható, hogy az adományozó szervezetek közül az oktatással, kultúrával és szociális ellátással foglalkozók vannak jelen a legmagasabb számban 2016-ban.

Forrás: Saját szerkesztés KSH alapján

Az egy szervezetre jutó átlagos támogatásokból jól látható következtetést lehet levonni: az oktatás, szociális ellátás és a politika a leginkább érintett területek.

Milyen hatással van a közkiadások igazságos elosztására?

Az adófizetés a közbevételeken belül a közjogi jellegű bevételek között helyezkedik el. Az állam a költségvetési törvényben minden évben meghatározza a tervezett kiadásokat és bevételeket. Az adományozás adóalapot csökkentő hatása miatt be nem fizetett adókat, amelyek egyébként az egyik fő bevételi forrását jelentenék, az állam nem tudja olyan helyre visszaosztani, amit láthatóan fejleszteni, segíteni kellene: ilyen például az egészségügy. Az ábrán jól látható, hogy az adományok eloszlása tekintetében sok minden megelőzi ezt a területet: ilyen a politika és a sport is.

Forrás:KSH

Az adományozás társadalmi különbségek növelésére gyakorolt hatása is megjelenik társadalmunkban. A tehetősebb szülők a gyermek elit iskoláját, óvodáját támogatják, ezáltal a szegényebb gyerekek iskolája, óvodája még nagyobb lemaradási szintet mutat az előbbihez képest. Hasonló jelenség figyelhető meg a megyék között is: általában az adományozó a saját környezetében támogat egy konkrét célt vagy intézményt, ezért helyhez kötve maradnak a pénzforrások, így a kisebb, szegényebb települések fejlődésben való lemaradása még hangsúlyosabbá válik.
   Az adományozó szervezetek által kiosztott összes támogatás évente kb. 140 milliárd forint körül mozog. Ennek 73%-át fővárosi székhelyű szervezetek nyújtják, és – figyelembe véve, hogy az összes támogatás 67%-át helyben osztják szét – megállapítható, hogy az adományozási tevékenység alapvetően Budapestre koncentrálódik. A szervezeti jelleg szerinti megoszlás a következőképp alakul: a támogatások 64%-át a klasszikus civil szervezetek, 10,6%-át az érdekképviseletek, 26%-át pedig az egyéb nonprofit szervezetek adják. Hasonló arányok érvényesülnek bevételeikre, kiadásaikra és a kapott támogatásaikra vonatkozóan is.
   Ezáltal a fejlett fővároshoz képest kevesebb támogatást kapnak a kisvárosok, így az ott lévő iskolák, kórházak nem tudnak olyan mértékben fejlődni és felvenni a versenyt a nagyobb városokkal. A fejlettségi szintlemaradás miatt a fejlettebb városokban telepednek le a fiatalok és így a kisebb falvak, városok az idő előrehaladtával elnéptelenednek.

Összefoglalás

Az elmondottak fényében jól látható, hogy az adományozásban rejlik üzleti lehetőség és annak gazdaságalakító, közpénzveszteséget előidéző jellege egyértelműen kitűnik. A támogatások aránytalan eloszlása mind szervezeti szinten, mind pedig települési szinten felveti az adományozás jelenlegi szabályozása hatékonyságának, fenntarthatóságának kérdését.

 

Készítette: Gál Klaudia Kitti, joghallgató, DE Állam-és Jogtudományi Kar

 

Források jegyzéke:

[1] https://ado.hu/ado/adomanygyujtes-es-adozas/

[2] Tao tv. 7. § (1) bek.

[3] Tao tv. 22/C. § (2) bek.

[4] https://ado.hu/ado/a-latvanycsapatsport-tamogatas-rendszere/

[5] https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/03/sport_web.pdf

[6] https://transparency.hu/wp-content/uploads/2016/03/sport_web.pdf

[7] https://www.nonprofit.hu/tudastar/A-kulfoldrol-tamogatott-szervezetek-atlathatosagarol

Kategória: KormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A PhD képzésben részt vevő, fogyatékossággal élő hallgatók nyelvvizsga alóli mentesülésének kérdéséről döntött az AB

3 hét 3 nap ago

Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés tárgyában – több alkotmánybíró párhuzamos indoklásával – megállapította a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV.9.) Korm. rendelet (továbbiakban: Nftv. Vhr.) 62. § (11) bekezdésének alaptörvény-ellenességét, ezért megsemmisítette azt, valamint kimondta, hogy az nem alkalmazható a Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban lévő, a döntés alapjául szolgáló ügyben, továbbá valamennyi, bármely bíróság előtt folyamatban lévő, ugyanilyen tárgyú ügyben.

Az alapügyről

Egy magyarországi egyetem doktori iskolájának PhD képzésére felvételt nyert személy, az alapügy felperese, akinek - a felvételről szóló határozatban is megjelölt - szakértői véleménnyel igazolt diszlexiája és diszgráfiája van. A felvétele során már hatályos Nftv. 49. § (8) bekezdése szerint a „fogyatékossággal elő hallgatót szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy rész, illetve szintje alól”. Az alapügy alperese (a felsőoktatási intézmény) a felperesnek a PhD képzésre való felvételéről szóló határozatban előírta, hogy a felperest a doktori felvételi eljárás és a fokozat szerzés során a nyelvvizsga követelményinek teljesítése alól mentesíti, azzal a feltétellel, hogy a felperes mindent tőle elvárhatót megtesz idegen nyelvi tudásának javítására. A határozat meghozatalakor a felsőoktatási intézmény kizárólag az Nftv. rendelkezéseit vehette figyelembe, ugyanis Nftv. Vhr. rendelkezése ekkor még nem voltak alkalmazhatóak, mivel a kormányrendelet a felperes PhD képzésre történő felvételét követően lépett hatályba. Később a felperest, a sikeres doktori szigorlat letétele után, arról tájékoztatták, hogy az Egyetem nem tudja odaítélni a doktori fokozatot, mivel annak megszerzésének jogszabályi akadálya a nyelvvizsga teljes, vagy a nyelvvizsga legalább egy eleme teljesítésének hiánya. Az indoklást a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdés szerinti kógens jogszabályi rendelkezésre alapozták, amely értelmében a fogyatékossággal elő hallgató doktori képzés keretében a nyelvvizsga szintje alól nem mentesíthető.

A Fővárosi Törvényszék eljárása

Az ügy a Fővárosi Törvényszék elé került, amelyben a közigazgatási jogvita elbírálásánál indítványozta az Alkotmánybíróságnál a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdésének alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint kérte annak megsemmisítését és a jogszabályi rendelkezés alkalmazásának kizárását. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, T) cikk (3) bekezdésével, az I. cikk (3) bekezdésével, a XV. (4) és (5) bekezdéséveivel, valamint a 15. cikk (4) bekezdésével.
   Az indítványban egyrészt az indítványozó hivatkozott arra, hogy a Nftv. Vhr. 62. § (11) bekezdése a jogforrási hierarchia követelményét sérti, tekintettel arra, hogy az Nftv. mentességet biztosít a fogyatékossággal elő hallgatók részére a nyelvvizsgakövetelmények alól, viszont a végrehajtási rendelete az Nftv. Vhr. a mentesítésre jogosult hallgatók köréből kivonja a doktori képzésben részvevőket.
   Az indítványozó hivatkozott továbbá arra, hogy a támadott rendelkezés sérti az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését és a XV. cikk (4) és (5) bekezdését, ugyanis ezekkel összefüggésben a jogalkotó kötelezettsége arra terjed ki, hogy ne hozzon az államcél megvalósulását elnehezítő szabályokat. Az indítványozó álláspontja szerint, a támadott jogszabályi rendelkezés a fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók számára jogszabályban biztosított jogot, vagyis a nyelvvizsga szintje alóli mentességet, szűkebb körben kívánja biztosítani a hallgatók meghatározott csoportja esetén (PhD hallgatónál), amelyet ugyan a jogalkotó megtehet, azonban az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére figyelemmel csak törvényi szinten és a szerzett jogok védelmére figyelemmel szabályozhatott volna.

Az Alkotmánybíróság döntése

Az Alkotmánybíróság döntésének alátámasztására az államcél megvalósulásához kapcsolódó kérdéskört fejtette ki, amely alapján az AB következetes gyakorlata szerint az Alaptörvény XV. (4) és (5) bekezdéseinek elsődleges címzettjei állami szervek, és a rendelkezések állami célokat fogalmaznak meg. A XV. cikk (4) bekezdése általánosságban az esélyegyenlőségről és a társadalmi felzárkóztatásról, az (5) bekezdés pedig konkrétan nevesített, különleges gondoskodásra szoruló és külön védelmet igénylő társadalmi csoportot emel ki. Az Nftv. és az Nftv. Vhr. azon szabályai, amelyek a fogyatékkal elő hallgatók felsőoktatási tanulmányaira vonatkozó könnyítéseket tartalmaznak, a XV. (4) és (5) bekezdése hatálya alá tartozó, ott megjelölt államcélok megvalósulását elősegítő intézkedésnek minősülnek.
  Az Alkotmánybíróság az államcélok feltárásának objektív (intézményvédelmi) oldaláról kifejtett álláspontja szerint, az államcélok a jogalkotót annyiban kötelezik, hogy nem alkothat olyan szabályozást, amely azok megvalósulását kifejezetten ellehetetleníti, akadályozza, de abból származó jogalkotási kötelezettség csak akkor keletkezik, ha azt Alaptörvény rögzíti. Az államcélok szubjektív (alanyi) oldalát tekintve hangsúlyozta az AB, hogy mindaz nem jelenti, hogy bármely fogyatékkal elő, doktori képzésben rész vevő hallgató a jövőben automatikusan felmentést kaphat a nyelvvizsga-követelmények teljesítése alól. A mentesítés „szükség esetén”, kizárólag a fogyatékosságra tekintettel illetheti meg a PhD hallgatókat, aminek megítélése minden esetben szakkérdés.
   Az Alkotmánybíróság megfogalmazta továbbá, hogy amennyiben a jogalkotó az Alaptörvényben nevesített államcél érdekében korábban intézkedést fogadott el, annak visszavonása esetén az Alkotmánybíróságnak annak indokoltságát esetről esetre kell vizsgálnia. Ezen indoklással utal a non-derogation elvre, amely alapján az egyszer már biztosított védelmi szintet az állam utólag nem ronthatja le, azaz nem állapíthat meg annál alacsonyabb szintű védelmet, kivéve ha az más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesüléséhez elkerülhetetlen. A „visszalépést” az Alkotmánybíróság indoklásának (23) szakaszában,  akkor tartja indokoltnak, ha a kérdéses intézkedés nem segíti elő az államcél megvalósulását, vagy ha a jogalkotó az államcél megvalósulását további intézkedésekkel elősegítette.
   Az Alkotmánybíróság továbbá azzal érvelt, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből következik, hogy alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani, azonban alkotmányos jogokkal kapcsolatban álló, de azokat csupán távolról, közvetetten érintő, technikai és nem korlátozó jellegű szabályok rendeleti formában történő kiadása önmagában nem minősül alaptörvény-ellenesnek, azon esetekben a konkrét szabályozásból állapítandó meg, hogy törvénybe kell foglalni vagy sem. Jelen esetben az Nftv. Vhr. közvetlenül valósítja meg az Nftv.-ben biztosított mentesülés alóli kizárást, így nem felel meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből fakadó követelményeknek, így az AB megállapította annak alaptörvény-ellenességét és megsemmisítette.

Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó párhuzamos indoklása

Az alkotmánybíró párhuzamos indoklásában a határozat rendelkező részével egyetértett, azonban azt eltérő indokok alapján tartotta levezethetőnek. A indoklásban részletezte, hogy a határozatban megfogalmazott államcélok alanyi alapjogi oldalát az Alkotmánybíróság eddig nem fejtette ki. Következésképpen az államcélok az állam objektív, intézményvédelmi kötelezettségeként kezelendők és nem alkotnak az értintett személyek számára alapjogi szinten oltalmazott vagy általuk az állam szembeni kikényszeríthető jogosultságot. Ezen érvrendszer alapján a párhuzamos indoklásban megfogalmazott álláspont az, hogy ameddig az államcélok alapjogi kezelésének nincsennek lefektetve a szilárd dogmatikai alapjai, a non-derogation elv (visszalépés tilalma) alkalmazása jelen esetben vitatható.
   A párhuzamos indoklás azon érvre támaszkodott, hogy az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint a jogbiztonság elvének egyik garanciája a jogforrási hierarchia, aminek értelmében alacsonyabb szintű jogszabály tartalma nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabály rendelkezéseivel. Jelen ügy megítélése tehát, a párhuzamos indoklás alapján a normahierarchia oldaláról levezethető, tekintettel arra is, hogy ezen felmerült alkotmányjogi kérdésekre az Alkotmánybíróság gyakorlata kidolgozott megoldásokkal rendelkezik, arra hivatkozással több rendeleti szintű szabályt semmisített már meg.
   Amíg, tehát az Alkotmánybíróság a határozat indoklásában az Alaptörvény államcélként tételezett XV. Cikk (4)-(5) bekezdések értelmezésén keresztül jut el a támadott szabály megsemmisítéséig, addig a párhuzamos indoklásban kifejtett érvrendszer alapján a vitatott rendelkezés megsemmisítésének indoka a jogforrási hierarchián alapul.

Az összefoglaló készítette: Karácsony Roxána, joghallgató, DE ÁJK

 

Kategória: AlapjogokAlkotmánybíróságBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A Glasgow-i klímacsúcs

1 hónap ago

Az ENSZ éghajlatváltozási konferenciája (COP26) 2021. október 31. és november 13. között került megrendezésre. Az esemény a világ vezetőinek csúcstalálkozója volt, mivel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) 197 részes fele képviseltette magát a konferencián, köztük az EU és valamennyi uniós tagállam. Az uniós küldöttséget Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint az EU Tanácsának szlovén soros elnöksége képviseletében Janez Janša szlovén miniszterelnök vezette.

Előzmények

A COP rövidítés az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) Feleinek Konferenciáját (angolul: conference of the parties) jelöli. A COP26 az egyezmény feleinek huszonhatodik konferenciája volt, amelyet az Egyesült Királyság Olaszországgal partnerségben rendezett meg. A felek a találkozó során áttekintették, hogy milyen előrelépést értek el kötelezettségvállalásaik teljesítése terén, amelyeket a Párizsi Megállapodás azon célkitűzése keretében tettek, hogy a globális felmelegedés az iparosodást megelőző szinthez képest jóval 2 °C alatt maradjon, valamint erőfeszítések történjenek annak érdekében, hogy mindössze 1,5 °C-ra korlátozódjon.
   Beszédében Charles Michel és Ursula von der Leyen is hangsúlyozta, hogy a globális felmelegedés mára már mindenkit érintő probléma, amely egyre sürgetőbb cselekvést kíván. A közös célkitűzések elérése érdekében a nemzetközi közösségnek számos területre kell összpontosítania: ilyen többek között a közpénzek mozgósítása, a magánszektorral való együttműködés, a szén-dioxid árazása és a gazdaságpolitikák közötti összhang megteremtése.  
   Az elvárások a konferenciát megelőzően főként arra vonatkoztak, hogy a résztvevő államok legyenek felelősségteljesebbek és vállaljanak komoly kötelezettségeket annak érdekében, hogy sikerüljön 2050-ig 1,5 Celsius-fok alatt tartani a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését az ipari forradalom előtti értékekhez képest. A 95 éves David Attenborough szintén élesen fogalmazott a beszédében, amikor a válság kezelésére alkalmas megoldásra tett javaslatot. Véleménye szerint egy fejlett ország sem mondható fenntarthatónak, ők a legnagyobb szennyezők. "Több milliárd tonna szén-dioxidot kell kivonnunk a levegőből", amit Attenborough szerint csak egy új ipari forradalom bekövetkeztével érhetünk el.
  Az Európai Unió jó példát kívánt állítani az éghajlatváltozásra tekintettel, mivel az évek alatt több olyan jogszabályt fogadott el, amelyek környezetvédelmi célkitűzéseket tartalmaztak. Továbbá teljesítette a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos célkitűzéseit is, megújította éghajlatvédelmi törekvéseit, és ennek keretében vállalta, hogy 2030-ig legalább 55%-kal csökkenti a kibocsátásokat, sőt az európai klímarendelet révén jogi kötelezettséggé tette ennek a célnak a teljesítését.

A konferencia eredményei

A két hétig folytatott tárgyalásoknak számos eredménye volt, hiszen – a pandémia miatt – több, mint egy év kihagyás után sikerült a világ vezetőinek személyesen találkozni.
   A konferencia zárásaként a miniszterek konszenzusra törekedtek egy új, kollektív pénzügyi cél meghatározása érdekében, valamint az új vagy aktualizált, nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokról és a hosszú távú klímastratégiáról szerettek volna kompromisszumot kötni. Mindemellett a nemzetközi szén-dioxid-piacokra vonatkozó időkeretek és szabályok és a jelentéstétel átláthatósági szabályai is szóba kerültek. A zárónyilatkozatban az országok hangsúlyozták a fokozott intézkedések szükségességét ebben a kulcsfontosságú évtizedben, mivel a 1,5 fokos cél eléréséhez 2030-ig 45%-kal kell csökkenteni a CO2-kibocsátást a 2010-es értékhez képest. Andrej Vizjak, szlovén környezetvédelmi és területrendezési miniszter, a Környezetvédelmi Tanács jelenlegi elnöke rámutatott arra, hogy az átfogó irányelv segíti a kiegyensúlyozott végeredmény elérését és mindenki javát szolgálja az előrehaladás érdekében. De nem várhatjuk el, hogy minden nyitott kérdés megoldódjon, néhány kérdés a jövőbeni tárgyalások napirendjén marad. A Párizsi Megállapodás céljainak eléréséért való felelősség mindannyiunk közös kötelezettségvállalása. Csak együtt érhetünk el közös célokat egy szebb jövő érdekében.
   A pénzügyi kérdésekben az eddigieknél jelentősebb előrelépés történt. Ezen a csúcstalálkozón számos fejlett ország ígéretet tett arra, hogy növeli pénzügyi hozzájárulását a fejlődő országok segítéséhez, amely azt eredményezi, hogy az elkövetkező években várhatóan elérjük az évi 100 milliárd dolláros célt. Ezen túlmenően a konferencia a fejlett országok részéről a fejlődő országoknak nyújtott segítségnyújtás tárgyában is előrelépést jelentett, ugyanis megkezdődött a 2025 utáni időszakra vonatkozó új kollektív pénzügyi cél kitűzéséhez vezető diskurzus.
  Azokat az országokat, amelyek még nem nyújtották be új vagy frissített nemzetileg meghatározott hozzájárulásaikat ( Nationally Determined Contributions - NDC) és hosszú távú éghajlat-stratégiájukat, felkérték, hogy ezt legkésőbb a következő COP-ülésig tegyék meg, valamint valamennyi felet felkértek arra, hogy erősítsék meg hozzájárulásaikat a Párizsi Megállapodás céljával és a legújabb tudományos eredményekkel összhangban 2022 végéig. Ennek érdekében megállapodás született egy éves miniszteri találkozó összehívásáról a 2030-as éghajlati ambíció megerősítése érdekében.
   A Glasgow-i csúcson a következő szigorúbb kötelezettségvállalások születtek: India vállalta, hogy 2070-re eléri az éghajlatsemlegességet, és 2030-ra 50%-os célt tűz ki a megújuló energiaforrásokra; az Egyesült Államok vállalta, hogy hosszú távú klímastratégiát fogad el az éghajlatsemlegesség érdekében; Dél-Korea arra tett vállalást, hogy 2018-hoz képest 40%-ra frissíti NDC-it; Nigéria pedig a tervek szerint 2060-ra klímasemleges lesz.
   A konferencián véglegesítették a Párizsi Megállapodás szabálykönyvét is. Elfogadták az utolsó hiányzó elemeket, azaz a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások határidejét, a nemzetközi szén-dioxid-piacokra vonatkozó szabályokat (6. cikk) és a jelentéstétel átláthatóságára vonatkozó szabályokat. Ezzel hat év után lezárulnak a szabálykönyvről folytatott tárgyalások, ami lehetővé teszi a részes felek számára, hogy immár vállalásaiknak a Párizsi Megállapodás céljainak elérése érdekében történő végrehajtására összpontosítsanak.
   Elfogadták a Globális Metánvállalást (Global Methane Pledge), amely arra kötelezi az aláíró feleket (több, mint 80 országot), hogy 2030-ig 30%-kal csökkentsék a metánkibocsátást. 40 ország vállalta, hogy felhagynak a szénalapú energiatermeléssel (a gazdagabb államok 2030-ig, a szegényebbek 2040-ig), és nem építenek több szénerőművet. Ebből a megegyezésből azonban hiányoznak a legnagyobb felhasználók, mint az USA, Kína, Ausztrália vagy épp India, csatlakozott azonban nagy szénszennyezőként Lengyelország és Indonézia (ők a 2040-es határidőt vállalták). Emellett elfogadták az Erdő- és Földhasználatról szóló Nyilatkozatot is. Az EU pedig továbbra is támogatni fogja a globális éghajlat-politikai menetrendet és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az érdekelt felek munkáját.

Összegzés és kritikák

Az elért eredmények ellenére sokan nem elégedettek, hiszen ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozni tudjuk, 2030-ra felére kellene csökkenteni a jelenlegi kibocsátásokat. A CAT elemzése szerint a bejelentett középtávú vállalások még mindig legalább 2,4 °C-os globális felmelegedéshez vezetnek a század végére. Bár az országok elköteleződése a szénalapú energiatermelés fokozatos kivezetése mellett mérföldkőnek számít (ezidáig egyetlen COP döntés sem nevezte meg a szénipart), sajnálatos módon a két nagykibocsátó – India és Kína – az utolsó pillanatban módosított, így a „kivezetés” helyett a „csökkentés” szó került a végső szövegbe.

Attól függetlenül, hogy nem történt látványos előrelépés, a részes államok változtatásokra tettek ígéretet, így bizakodhatunk abban, hogy nem buktuk el a klímaváltozás elleni harcot és az előttünk álló évtizedben valóban teljesülnek az országok általi vállalások.

 

Készítette: Németh Kiss Szófia, joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

 

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

Források jegyzéke:

-A COP26 éghajlatváltozási csúcstalálkozó https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/climate-change/paris-agreement/cop26/

-AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2021/1119 RENDELETE (2021. június 30.) a klímasemlegesség elérését célzó keret létrehozásáról és a 401/2009/EK rendelet, valamint az (EU) 2018/1999 rendelet módosításáról (európai klímarendelet) https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32021R1119&from=EN

-Charles Michel elnök felszólalása a COP26 keretében tartott „Cselekvési és szolidaritási vita” elnevezésű rendezvényen, 2021. november 1. https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2021/11/01/cop26-action-and-solidarity-debate-intervention-president-charles-michel-1-november-2021/

-COP26 – jelentős előrelépés történt, de további erőfeszítésekre van szükség az 1,5 °C-os célkitűzés eléréséhez (a szlovén elnökség sajtóközleménye) https://slovenian-presidency.consilium.europa.eu/en/news/cop26-significant-progress-made-but-further-efforts-needed-to-reach-the-1-5-degree-objective/

-COP26 Ministerial Dialogue on Adaptation Action - Andrej Vizjak (Slovenia) https://www.youtube.com/watch?v=Ayf8cpGloAY

-Életben maradt a 1,5 °C reménye, de a világ nem töri össze magát, hogy megmentse a beteget – COP26 helyszíni értékelő https://masfelfok.hu/2021/11/15/cop26-glasgow-1-5-fok-klimavaltozas-ertekelo-elemzes-ensz-klimcsacsucs/

-PÁRIZSI MEGÁLLAPODÁS https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:22016A1019(01)&from=HU

-Sir David Attenborough's powerful speech to leaders at COP26 https://www.youtube.com/watch?v=ihhzCCsWJSw&t=53s

 

Kategória: KormányzásEnergiaellátásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az EUB újabb ügyben állapította meg a magyar földtörvény uniós joggal való ellentétét

1 hónap 1 hét ago

Előzetes döntéshozatali kérelem során döntött az Európai Unió Bírósága egy 2013-as magyar földtörvény-módosítás ügyében, ami a Magyarországon kívüli tagállamok haszonélvezeti jogát sértő jogszabály volt. A Bíróság ítélete értelmében azoknak a személyeknek, akiket az uniós jog megsértésével megfosztottak a mezőgazdasági földterület haszonélvezeti jogaitól Magyarországon, igényelhetik e joguk ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzését vagy ellentételezést.

A Grossmania gazdasági társaság, amely Magyarországon rendelkezik székhellyel, a tagjai azonban más tagállamok állampolgárainak minősülő természetes személyek, olyan haszonélvezeti jogok jogosultja, amelyet magyar területen elhelyezkedő mezőgazdasági földterületek vonatkozásában szerzett. A mezőgazdasági földekről szóló 2013. évi törvény - amely 2014-ben lépett hatályba - azonban fenntartja azt a szabályt, amely szerint az ilyen földekre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának szerződéssel történő alapítása semmis, kivéve, ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot. E jogszabály következményeként a hatáskörrel rendelkező hatóság az ingatlan-nyilvántartásból törölte a Grossmania haszonélvezeti jogait, és e törléssel szemben a társaság nem élt jogorvoslattal.

A Bíróság már korábbi, előzetes döntéshozatali ügyekben 2018. március 6-án hozott SEGRO és Horváth ítéletében megállapította, hogy az ilyen nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásának elvét érintő indokolatlan korlátozásnak minősül, vagyis ellentétes az EUMSZ 63. cikkel. Hasonló, 2019. május 21-i Bizottság Kontra Magyarország (Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog) ítéletében a Bíróság pedig kimondta, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás elfogadásával Magyarország ugyanezen elv mellett megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartája által biztosított, tulajdonhoz való jogot.

Az első ítéletet követően a Grossmania 2019. május 10-én kérelmet terjesztett a Vas Megyei Kormányhivatal elé a haszonélvezeti jogainak visszajegyzése iránt, e közigazgatási szerv e kérelmet azonban elutasította, és a fellebbezés alapján eljáró szerv pedig helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a 2013-as törvény irányadó szabályai még hatályban vannak, és akadályát képezik a kért bejegyzésnek. A gazdasági társaság e határozatot keresettel támadta meg a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, vagyis a kérdést előterjesztő bíróság előtt. E bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy annak ellenére, hogy a Grossmania nem fordult jogorvoslatért a haszonélvezeti jogainak megszűnése miatt, e bíróságnak mégis mellőznie kell-e a fent hivatkozott szabályozás alkalmazását, és köteleznie a magyar hatóságokat e jogok visszajegyzésére.

A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy az alapjogvita idején nincs egy olyan rendelkezés sem a belső jogban, amely alapján a gazdasági társaság kártérítésre lenne jogosult, és a haszonélvezeti jogainak a törvény erejénél fogva történő megszűnéséből és e jogok törléséből ered. Azonban kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróság egy 2015. július 21-i határozatban megállapította, hogy az Alaptörvénnyel ellentétes az, hogy a nemzeti jogalkotó a mezőgazdasági földekről szóló 2013-as törvény alapján megszűnt jogok folytán felmerülő kivételes vagyoni hátrányok kiegyenlítésére nem alkotott megfelelő szabályozást.  

Bár az alapjogvita idején belső jogi szabályozás erre nincs, a Bíróság ítéletében emlékeztet arra, hogy a nemzeti bíróság nem köteles előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjeszteni, amennyiben a felmerült kérdés lényegében megegyezik egy hasonló esetben már előzetes döntés tárgyát képező kérdéssel, vagy már van ilyen ítélkezési gyakorlata a Bíróságnak akkor is, ha a vitás kérdések szigorúan véve nem azonosak. Másik oldalról viszont, amennyiben tehát már választ adott az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdésre, mint jelen esetben a SEGRO és Horváth ítéletben, a nemzeti bíróságoknak mindent meg kell tennie, ami az értelmezés érvényre juttatásához szükséges.

Az uniós jog elsőbbségéből és a nemzeti bíróságok félretételi kötelezettségéből adódóan mivel a szóban forgó nemzeti szabályozás a tőke szabad mozgásával összeegyeztethetetlen, a magyar bíróságoknak figyelmen kívül kell hagynia e szabályozást annak vizsgálatánál, hogy a visszajegyzés iránti kérelmet el lehetett-e utasítani. A Bíróság azonban kiemeli, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy egy véglegessé vált közigazgatási határozatot visszavonjon, még akkor sem, ha e határozat ellentétes az uniós joggal. Ugyanakkor különleges körülmények fennállása esetén kötelezni lehet a közigazgatási szervet arra, hogy vizsgáljon felül egy ilyen határozatot a jogbiztonság és a jogszerűség érdekében. A szóban forgó nemzeti szabályozás egyszerre minősül a tőke szabad mozgásának elve és a tulajdonhoz való jog nyilvánvaló és súlyos megsértésének, és sokakat érintő káros gazdasági következménnyel járt, így a jogszerűség vizsgálatának kiemelt jelentősége van.

E feltételek mellett a Bíróság úgy ítéli meg, a magyar bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyniuk a hatályban lévő, törlésről szóló érintett jogi aktust, még akkor is, ha véglegessé vált.

Végezetül a Bíróság megállapítja, hogy a magyar bíróságok és hatóságok feladata megtenni valamennyi intézkedést, amely alkalmas a kiváltott jogellenes következmények megszüntetésére, és az eredeti állapot helyreállítására. Ezek az intézkedések elsősorban megnyilvánulhatnak a jogellenesen megszűnt haszonélvezeti jogok ingatlan-nyilvántartásba történő visszajegyzésében. Ha ez a helyzet azonban sérti harmadik személyek jóhiszeműen szerzett jogát az egykori jogosultak számára pénzbeli vagy egyéb ellentételezéshez való jogot kellene biztosítani, amelynek értékére alkalmas az e jogok megszűnéséből eredő gazdasági veszteség helyreállítására.

Az összefoglalót készítette: Szutor Beáta Bella, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=80164197B4E94D903C56627164A9F209?text=&docid=255422&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2131420

https://www.napi.hu/ingatlan/fold-ingatlan-kulfoldi-europai-birosag-allam.747959.html

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2022-03/cp220044hu.pdf

https://agrokep.vg.hu/input/iteletet-hozott-az-unios-birosag-a-zsebszerzodeses-ugyben-24970/

 

Kategória: AlapjogokKormányzásLand-grabbingEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Mérföldkő: A globális minimumadó bevezetése, mint az adóelkerülés mérséklésének lehetséges megoldása?

1 hónap 2 hét ago

Magyarország is elfogadta az OECD által kidolgozott, globális minimumadóra (GloBE) vonatkozó javaslatot, amely a tervek szerint 2023-tól a nagyobb multinacionális vállalatok nyereségének közteherviselésére fog vonatkozni. A keretrendszert Párizsban aláíró 136 ország célja az egységes (minimum) 15%-os (hazánk tekintetében társasági, iparűzési és egyéb, a vállalkozási nyereséget érintő) adó bevezetése azon cégek vonatkozásában (pl.: Facebook, Google, Microsoft, Apple), amelyek elérik a 750 milliós csoportszintű árbevételt. A támogatók kezdettől fogva a fiskális szempontokra fókuszáltak (az adók bevételtermelő képességére), míg az ellenzők (pl.: Magyarország) a hosszabb távú növekedést (pl.: alacsony adómérték befektetést ösztönző szerepét) tartották fontosnak. A keretekre vonatkozó konszenzus létrejött, a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, azonban már most látszanak a javaslat előnyei és hátrányai.

Bevezetés

Korábban már írtunk arról ((lásd. korábbi bejegyzésünket is a témában: Globális minimumadó - nyomás alatt az országok)[1], hogy nemcsak Magyarország, de az egész világgazdaság tekintetében jelentős változást hozhat a globális minimumadó bevezetése. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ezen lépés miért szükséges, indokolt, illetve milyen előzményei vannak.  Tovább árnyalja a kérdést, hogy a globális minimumadó bevezetésére a napjainkban is tartó koronavírus-járvány nagy hatással volt, ugyanis a 2019/20-ban kialakult válsághelyzet hatására több ország kormánya határozta el, hogy határt szab a multinacionális vállalatok adóbevételeinek, illetve a megszerzett profitjaik adóparadicsomokba való kitelepítésének. A javaslatot 2021 októberében 136 OECD-tagország, köztük Magyarország is elfogadta.

Tervezet

 A globális minimumadó tervezetének kidolgozása már 2019-ben elkezdődött az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) által. A tervezet két nagy csoportra tagolható: „Pillar 1” (1. pillér) és „Pillar 2” (2. pillér). Az első rész a digitális nagyvállalatok adóztatásához (olyan esetekben, amikor tevékenységük nem helyhez köthető), míg a második rész a globális minimumadóhoz, illetve a „valós gazdasági tevékenységet” végző vállalatokhoz kapcsolódik.  Az első pillér esetében a cél, hogy a multinacionális vállalatok ne csak abban az országban adózzanak, ahol a központjuk van, hanem a telephelyeiknek megfelelően is. Így, ha a leányvállalatok adókötelezettsége egy adott országban nem éri el a minimumadó mértékét, az anyavállalat országa beszedhetné az adókülönbözetet. Ha nem él ezen jogával, akkor a többi leányvállalat országa is beszedhetné a különbözetet.[2]
   A tervezet második pillérének lényege, hogy megállapítanak egy minimum adómértéket (jelen esetben 15 százalék), amelynek következtében lehetőség nyílik a multinacionális vállalatok adóelkerülésének visszaszorítására. Ennek jelentősége: egy multinacionális vállalat számottevően kevesebb adót fizethet, ha olyan országba telepít irodát, ahol a társasági adókulcs alacsonyabb, mint az anyaországban.  A társasági adó mértéke az Európai Unión belül is nagy differenciát mutat: így pl. Máltán 35%, Montenegróban viszont mindössze 9%. Hazánk 9%-os társasági adókulcsa Európán belül a legalacsonyabbak közé tartozik (2021. decemberi adatok)[3].

Társasági adókulcs európai országokban

Forrás: Eurostat

A tervezet elfogadásával lehetővé válik a jelentős eltérések ellensúlyozása, hiszen, ha egy multinacionális vállalat leányvállalatának adókötelezettsége az adott országban nem éri el a minimális mértéket, akkor a különbözetet az anyavállalatnak a saját országában kell majd megfizetnie.

A globális minimumadó előnyei

A globális minimumadó bevezetésének legfontosabb előnye – egyben a projekt fő célkitűzése – az adóelkerülés visszaszorítása. A globális minimumadó bevezetése azonban ezen kívül más szempontból is kedvező lehet. Az OECD a hatásvizsgálati elemzésében taglalja ezeket az előnyöket, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a konszenzuson alapuló megoldás lehetőséget biztosít a kedvező beruházási környezet megteremtésére, hiszen ösztönözheti azt az adóbiztonság és kiszámíthatóság növelésével.

Az OECD a továbbiakban említést tesz a globális minimumadó közvetett hatásairól is. Ezek közül az alábbiakat emelném ki:

  1. Költségvetési mozgástér: azáltal, hogy a bevételek növekedést fognak mutatni, az államháztartás támogatása is biztosított lesz, ami különösen a fejlődő országok esetében bír nagy relevanciával.
  2. Mérsékeltebb adóverseny: a kevésbé intenzív adóverseny hatása lehet hosszabb távon az államháztartás támogatása.
  3. Vállalati versenyre gyakorolt hatás: a vállalatok közötti versenyt, annak kimenetelét is befolyásolhatja az, hogy a nagyobb, multinacionális vállalatokra kivetett adók a korábbihoz képest növekedést fognak mutatni. [4]

A globális minimumadó hátrányai [5]

Az előbb felsorolt előnyök mellett természetesen negatív konzekvenciái is lehetnek a minimumadó bevezetésének. A társasági adóverseny hatással van arra, hogy egyes cégek hol fektetnek be (nemcsak a külföldi, de a belföldi befektetéseket is érinti), hiszen releváns tényező az, hogy mennyi a társasági adó mértéke, illetve hol kell azt fizetniük. Az eltérések kiküszöbölésének egyik hatása lehet az, hogy a kisebb országok kevésbé lesznek vonzó befektetési célpontok, mint a nagyobbak. Ennek oka az, hogy a nagyvállalatok a számottevőbb piaci vonzerejük miatt elképzelhető, hogy a nagyobb országokat preferálnák a kisebbekkel szemben.
   Az eltérő adókulcsok adják a különböző országok közötti adóverseny egyik alapját. Az OECD ennek a versenynek a visszaszorítására törekszik (az adóelkerülés megfékezése, valamint a tisztességes adózás mellett), azonban annak meghatározása, hogy ez milyen hatással lesz a gazdaság egészére, hatásvizsgálatokat igényel. Az OECD által kiadott hatásvizsgálat alapján évi 50-80 milliárd globális adóbevételre számítanak az első és második pillér újításainak köszönhetően. Mindezek ellenére az egyes országokban elvégzett hatásvizsgálat nagyon sok esetben nem elérhető a nyilvánosság számára, vagy el sem lett végezve.
    A keretrendszer sokak szerint az adóalapok tekintetében nem eléggé rugalmas, így hátrányos lehet azon országokra, amelyek magasabb adómértékkel operálnak, de máshogy határozzák meg az adóalapot.
   Ezen eltérések miatt számos olyan országban működő vállalat is a szabályozás hatálya alá tartozhat, ahol az adókulcs meghaladja az OECD által elvárt mértéket.
     Magyarország azon országok között van, akik elfogadták a tervezetet. Azonban fontos kiemelni, hogy ez a kezdetekben nem így volt. 2021-ben a kormány még azon az állásponton volt, hogy nem fogadja el az OECD javaslatát. Az elutasítás mellett számos érvet sorakoztattak fel.  Az országban a társasági adó mértéke minimálisnak mondható számos további ország adókulcsához viszonyítva, ezért a tervezetben meghatározott 15%-os minimumot csak adóemelés árán lehetne beépíteni az adórendszerbe. A másik érv kevésbé gazdasági, inkább hatásköri jellegű, ugyanis ahhoz kapcsolódik, hogy az adókulcs, valamint adópolitika meghatározása nemzeti hatáskörbe tartozik. [6] A magyar oldalról történő elfogadás végül kompromisszum árán jött létre: a társasági adókulcs mértékében nem következik be változás; egy 10 éves átmeneti időszakot állapítanak meg, amelynek tartama alatt csökkentett adóbevallás, illetve csökkentett adóbeszámítás lesz érvényben, továbbá a megadóztatás nem fog kiterjedni a valós, tényleges gazdasági tevékenységet végző cégekre. [7]
     Tehát amikor hazánk elfogadta a javaslatot, tekintettel volt a keretrendszer elfogadásának komplex hatásaira. Hiszen azt is látni kell, hogy amennyiben egy cég befektetés szempontjából az adott országot választja, döntésére nemcsak az adó mértéke bírhat döntő befolyással, hanem például a képzett munkaerő, a digitalizáció előrehaladása vagy az infrastruktúra is. Továbbá a minimum adókulcs a vállalkozási nyereséget terhelő adókra együttesen (pl.: TAO, IPA) vonatkozik, miközben kedvezményt biztosít a valós gazdasági tevékenységet végző társaságoknak, így az érintettek nagyobb része számára nem jelent majd tehernövekedést. Ezenkívül számos tagállamra szabható pontja lesz a keretrendszernek, amellyel hazánk versenyképessége akár tovább is javítható.

 

Összegzés

 

Összességében véve elmondható, hogy az OECD által kidolgozott, a globális minimumadót is magába foglaló, kétpilléres tervezet a számos pozitívuma mellett negatív hatásokat is eredményezhet, azonban mindkét oldalt megvizsgálva, véleményem szerint még mindig a pozitív effektusok dominálnak, amennyiben a rendelkezések gyakorlatba történő átültetése is megfelelően valósul meg. Az OECD hatásvizsgálata alapján ez a tervezet hozzájárulhat az adóbevétel növeléséhez, a befektetési tényezők javításához, illetve a fejlődő országokra is kedvező hatást gyakorolhat. Mindezek mellett természetesen a legfontosabb cél az adóelkerülés visszaszorítása, ebben a tekintetben pedig mindenképp mérföldkőnek számít ez a megoldás.

A végleges részletszabályok elfogadására a tervek szerint még 2022-ben sor kerül, és 2023-ban kell majd azokat először alkalmazni. Mivel az Európai Unión belül az adókérdés meghatározása tagállami hatáskör, a területen a közösségen belül közös irányelv elfogadására és országonkénti implementálásra is szükség lesz, így a 2023-as céldátum sokak szerint ambiciózus és tarthatatlan céldátumnak tűnik.

 

Készítette: Krivanics Ildikó, harmadéves joghallgató, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar

 

Felhasznált irodalom

[1]  https://kozjavak.hu/globalis-minimumado-nyomas-alatt-az-orszagok

[2]  A globális minimumadó-szabályozás története és várható hatásai, https://ado.hu/ado/a-globalis-minimumado-szabalyozas-tortenete-es-varhat...

[3]  Corporate Tax Rates around the World, 2021, Sean Bray, December 9, 2021 (https://taxfoundation.org/publications/corporate-tax-rates-around-the-wo...)

[4]  Tax challenges arising from the digitalisation of the economy economic impact assessment: Webinar presentation 20 October 2020 – 16.00-17.00, OECD

[5] Unintended and Undesired Consequences: The Impact of OECD Pillar I and II Proposals on Small Open Economies, Matthias Bauer, 2020 July

[6] Forrás: https://hvg.hu/gazdasag/20211006_szijjarto_peter_globalis_minimumadoanth...

[7] Forrás:  https://index.hu/gazdasag/2021/10/30/minimumado-adominimum-oecd-elfogadt...

Kategória: KormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Lengyel Alkotmánybíróság: az Emberi Jogok Európai Bírósága sérti a lengyel alkotmányt!

1 hónap 3 hét ago

Az előzményekről

A lengyel jogállamiság kérdése és a lengyel jog európai értékekhez fűződő viszonya, az elmúlt években az Európát meghatározó politika egyik puskaporos hordójává vált. Számos nagy port kavaró ítélet és döntés született, többek között az elhíresült lengyel abortusztörvény és az ezt követő Európa Tanács Miniszteri Bizottságának állásfoglalása, de ezzel egy lapon említhető az Európai Parlament 2021. októberi állásfoglalása, melyben kijelentette, hogy a lengyel Alkotmánybíróság nemcsak a jogi legitimitásnak és függetlenségnek van híján, hanem a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult.
   A lengyel Alkotmánybíróság friss döntésének egyik közvetlen előzménye, hogy Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, 2021. nyarán panaszt tett a lengyel Alkotmánybíróságnál az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik ítélete ellen. Ebben az ítéletben ugyanis az EJEB lengyel vállalkozások és magánszemélyek jogvitáival kapcsolatban három ügyben is elmarasztalta a lengyel igazságszolgáltatást – az ítélet tartalmazta többek között azt, hogy a lengyel bíróságok nem kellően függetlenek, számos bíró kinevezése hibás volt, továbbá - talán ami a legsúlyosabb - hogy az Alkotmánybíróságnak is vannak szabálytalanul kinevezett tagjai. A lengyel Alkotmánybíróság erre válaszul megállapította, hogy ő maga alkotmánybíróságként nem az igazságszolgáltatás része, tehát az EJEB nem vizsgálhatja, hogy független és pártatlan-e, illetve, hogy tagjait szabályosan választották-e meg.

A döntés

Mindezek után, a lengyel Alkotmánybíróság 2022. március 10-én még egy lépéssel tovább ment, és egyenesen kimondta, hogy az  Emberi Jogok Európai Bírósága félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkét, amely alapján „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően”. A döntés belpolitikai kiváltó oka az volt, hogy számos lengyel fellebbviteli bíró ezen cikkre, illetve az EJEB már említett döntésére hivatkozva semmisítette meg olyan kollégáinak az ítéleteit, akiket véleményük szerint alkotmányellenesen neveztek ki – mivel a lengyel Országos Bírói Tanács többsége 2018 óta politikai kinevezett, és nem a bírói kar által választott delegátus. Az Alkotmánybíróság döntése után, azon fellebbviteli ítéleteket, amelyeket az EJEB döntésére hivatkozva más döntések eltörlése céljából hoztak, érvénytelennek minősíthetnek, az így ítélkező bírót pedig akár fegyelmi eljárással is sújthatják.

A lengyel, és az európai álláspontok

A lengyel kormány az Alkotmánybíróság döntését azzal indokolja, hogy reformjai szükségesek az igazságügyi korrupció elleni küzdelemhez, illetve szélsőségesen bírálják a külső „brüsszeli beavatkozást”.Ű
    Az Európa Tanács szóvivője a következőképp nyilatkozott: „Az Európa Tanács mind a 47 tagállama, köztük Lengyelország, vállalta az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott jogok és szabadságok biztosítását, ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezi … E tekintetben a lengyel Alkotmánybíróság ítélete példátlan, és komoly aggályokat vet fel."
    A döntés, habár Az Emberi Jogok Európai Bíróságát érinti, mégis nagy visszhangot váltott ki az Európai Unió berkein belül is – ennek főbb okai azok, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének értékeit az Uniói is magáinak vallja, illetve, hogy az EU-n belül jelenleg is eljárás folyik Lengyelországgal szemben. Az Európai Unión belül sokszor hangoztatott állítás az, hogy a lengyel bíróságokra irányuló reformok aláássák az igazságszolgáltatás függetlenségét, aláássák a jogállamiságot és végső soron a demokráciát.

Konklúzió, záró gondolatok

Egyértelmű, hogy az egész világon, így Európában is a populizmus és az egyéb alternatív politikai nézetek erősödésével, a nyugati kultúrát az elmúlt évtizedekben jellemző demokrácia, és jogállamisági felfogást egyre több bírálat, és egyre több kritika fogja érni. Régiónkban ennek egyik kicsúcsosodása a lengyel Alkotmánybíróság azon döntése, amely kimondja, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága félreértelmezi az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A döntést mind pro, és mind contra oldalról indokolható, annak függvényében, hogy az indoklás célja a nemzeti, vagy a nemzetközi értékek, és érdekek alátámasztása. Mindezek által, véleményem szerint, a konkrét döntés, illetve az elmúlt években megsokasodó ilyen jellegű esetek nem elszigetelt történések, hanem a társadalom joghoz, és jogállamisághoz való hozzáállásának változásának egyértelmű tünetei.

 

Az összefoglalót készítette: Mag Péter Flórián, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

  1. https://hvg.hu/vilag/20220311_lengyel_alkotmanybirosag_ejeb
  2. https://hvg.hu/vilag/20211124_lengyelorszag_alkotmanybirosag_varso_ejeb
  3. https://www.euronews.com/2022/03/10/polish-court-finds-european-human-rights-convention-incompatible-with-constitution
  4. https://notesfrompoland.com/2022/03/10/part-of-european-human-rights-convention-inconsistent-with-polish-constitution-rules-top-court/

 

Kategória: AlapjogokAlkotmánybíróságEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Nyolc éve állami kézben az alapfokú oktatás

1 hónap 4 hét ago

„A jobb világért folytatott küzdelem legfontosabb helyszíne az osztályterem.”

(Rutger Bregman)

Az elmúlt évtizedben jelentős változáson esett át a magyar oktatási rendszer, mind szakmailag, módszertanilag, mind szervezetileg. 2013-tól 2017-ig két ütemben ment végbe az iskolák államosítása, melynek során a fenntartói jogok először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központokhoz, majd 2016-tól egy decentralizációs folyamat eredményeképpen felállításra került Tankerületi Központokhoz került. Jelen tanulmányban arra keresem a választ, hogy vajon jó döntésnek bizonyult-e az iskolák állami kézbe adása, meghozta-e a várt eredményt?

Bevezetés

A fentiekben Rutger Bergman Európa egyik legkiemelkedőbb történészének gondolatát osztottam meg az olvasóval, ami rávilágít arra, hogy milyen fontos egy társadalom, vagy akár az egész világ számára az oktatás, hiszen alapjainkat az iskolában kapjuk meg mindannyian. Milyen nagy hatással van ránk egy-egy pedagógus. Az, hogy mely gyermekből lesz orvos, politikus, vagy bolti eladó, annak magvai az oktatásban vannak elvetve.  Persze az oktatás egy kicsit olyan is mint a foci, meg a gyermeknevelés, mindenki azt gondolja, hogy ért hozzá, ezért sűrűn hallani egyes emberek által megfogalmazott éles véleményt vagy kritikát. Egy biztos, az oktatási politikának fenti idézetet szem előtt kell tartania.
Fontosak tartom megemlíteni azt, hogy az oktatást a meritórikus javak közé soroljuk, mert az önmagában is értékes, az államnak védenie kell, hiszen az emberek ebből kevesebbet vennének igénybe, ha tehetnék, mint amennyi a társadalom számára szükséges, ezért az államnak be kell avatkoznia, ebbe a piaci kudarcba. A beavatkozást az allokációval teszi meg, mellyel meghatározza ezeknek a javaknak a kívánt mennyiségét és ahhoz forrásokat biztosít.[1]

A szabályozási reform előtt és után

Az elmúlt évtizedben jelentős változáson esett át a magyar oktatási rendszer, mind szakmailag, módszertanilag, mind szervezetileg. A szakmai oldalt nem tudom megítélni, így arról nem kívánok írni cikkemben. Amit viszont megkísérlek nagyító alá venni, az az elmúlt nyolc év strukturális változásai, annak tükrében, hogy vajon szükségszerű volt-e az állami beavatkozás, illetve, ha igen, akkor az a megfelelő mértékben és módon történt-e.
2013-ig az általános iskolai oktatás fenntartójai a települési önkormányzatok voltak. Ebben az időszakban az önkormányzat éves költségvetésében került megtervezésre a helyi iskola, mint költségvetési szervének a teljes fenntartási költsége, melyre fedezetet egyrészt az állami költségvetésből nyújtott normatíva, másrész a település saját bevétele nyújtott. A fenntartói joghoz az is hozzá tartozott, hogy a Képviselő-testület döntött minden intézményt érintő jelentős kérdésben. Meghatározta az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, pedagógiai programját, éves munkatervét stb. Persze ez nem jelentette azt, hogy az iskola szakmailag az önkormányzattól ne lett volna független. Az iskolaigazgató szabadon gazdálkodott az intézmény részére jóváhagyott költségvetésből. A helyi döntéshozó belelátott az iskola életébe, mindennapi problémákkal tisztában volt.  Hatalmas gondot jelentett ebben az időszakban kis településéken a szakos ellátottság hiánya és a gyermeklétszám folyamatos csökkenése. Ami azt eredményezte, hogy a kapacitás-kihasználtság bizony nem mindig volt az ideális szinten. Ahol a lakosságszám nagyobb volt ott ezek a problémák nem ilyen hatványozottan voltak jelen. Az önkormányzatok eljutottak arra a szintre, hogy az általuk megoldásra váró problémákat, akár a már említett szakos ellátottság, a megfelelő modern oktatási eszközök hiánya, nem megfelelő infrastrukturális állapot, a kialakult egyre rosszabb fegyelmi helyzetet nem minden esetben sikerült költségvetési okok miatt megoldania. Ezért egyre inkább megfigyelhetővé vált az a tendencia, hogy a szülők gyermekeiket inkább tömegközlekedési eszközre ültették és beíratták a legközelebbi város iskoláiba. Ez a folyamat természetesen azt eredményezte, hogy a csökkenő gyermeklétszám még inkább éreztette hatását az intézmény költségvetésén, s egyre nagyobb fejtörést okozott az önkormányzatoknak, mint fenntartóknak. Ezért az állam közbeavatkozását várták a kisebb önkormányzatok, leginkább normatíva emelésben bízva. Az állam be is avatkozott, azonban nem úgy ahogy azt az önkormányzatok remélték.
2013-tól 2017-ig két ütemben zajlott az iskolák államosítása, melynek során a fenntartói jogok először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központokhoz kerültek, majd 2016-tól egy decentralizációs folyamat eredményeképpen a felállításra került Tankerületi Központokhoz, melyek jelenleg is működnek. Feladatait az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról szóló, 134/2016.(VI.10.) Kormány rendelet határozza meg. A tankerületek felállításával az igazgatók korábban említett önálló gazdálkodási jogköre megszűnt, mint ahogy a munkáltatói jogkörük is. Az iskolai épületek legtöbb esteben önkormányzati tulajdonban voltak az államosítást megelőzően és abban maradtak ezt követően, azt azonban a Tankerületi Központok részére vagyonkezelésbe kellett adni. Ezt több önkormányzat is sérelmezte, s voltak, akik Alkotmánybírósághoz is fordultak az ügyben. Az Alkotmánybíróság azonban kimondta, hogy nem sérti az Alaptörvényt a vagyonkezelésbe adása ezen ingatlanoknak, hiszen nem aránytalan az önkormányzati tulajdon korlátozása.

Vajon jó döntésnek bizonyult-e az iskolák állami kézbe adása? Meghozta-e a várt eredményt?

A központosítással egységes beszerzések valósulnak meg, tankerületi szinten, így elmondható, hogy minden településen ugyanazon eszközök és fogyóeszközök kerülnek beszerzésére egy jóval alacsonyabb áron, mint ha minden iskola önállóan próbálná a piacon beszerezni a számára szükséges dolgokat. Ezzel is segíti a tankerület azt, hogy minden gyermek hasonló körülmények és felszereltség mellet vehesse igénybe az oktatás. 2012-ig nagyon nagy eltérések mutatkoztak a települések iskolái között felszereltség tekintetében is. Azokon a településeken, ahol több saját forrást tudtak bevonni az iskola fenntartásba, ott jóval magasabb volt a felszereltség, mint ott, ahol ez csekélyebb mértékű volt, a szegényebb helyeken. Évtizedes probléma oldódott meg azon kistelepülések esetében, ahol nem sikerült a megfelelő szakos ellátottságot biztosítani a kardinális tantárgyak tekintetében. A tankerületi rendszer nagy előnye az átjárhatóság, lehetővé téve azt, hogy az „utazó” pedagógusok több iskolában is órát adjanak, orvosolva ezt a problémát. Manapság már nem jellemző az, hogy a tanórát nem a megfelelő végzettséggel rendelkező pedagógus tartsa meg, ezzel jobb helyzetbe kerültek a „kisiskolák” még megmaradt diákjai. Persze nagy jelentősége volt a 2013-ban bevezetésre került pedagógus-életpályamodellnek is, amely talán ismét vonzóvá tette a pedagógus szakmát, hiszen ekkora már jelentősen lecsökkent annak a presztízse, jellemzővé vált a pálya elhagyása. Az életpályamodell egy kiszámítható rendszert teremtett a pedagógusok számára, akár a béreket nézzük, akár a bevezetésre kerülő minősítési rendszert vagy a továbbképzési lehetőségeket.
A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2.§ (3) bekezdése szerint jelenleg a köznevelés piacán jelen vannak az államon kívül még az egyházi jogi személyek, vallási egyesületek, más személyek és szervezetek, valamint a nemzetiségi önkormányzatok.
A köznevelési törvény szerint az állam feladata a köznevelési feladatok ellátása, így köteles azt finanszírozni is. Ezt akkor is megteszi, ha egyház végzi ezen feladatot. Az állam tanulói létszámra biztosítja a támogatást, melynek (kiegészítéssel) megegyező a mértéke a tankerület részére jóváhagyott támogatással. Tehát tévhit az, miszerint az egyházi iskolákat az állam kiemelten támogatja, erről már több tanulmány is foglalkozott.
Mégis az egyházi iskolákban jobb körülmények vannak, mondja ezt sok szülő, s bizonyítja ezt az is, hogy az utóbbi években egyre többen íratják gyermeküket egyházi iskolába. Valószínűleg ez így is van, hiszen az egyház nem csak az állami támogatást tud bevonni az oktatásba, hanem más forrást is.[2] Meglátásom szerint nagyon nehéz visszafordítani azt a folyamatot, - amely még a 2010-es években vagy még korábban elindult - miszerint a gyermekeket nem mindenki a helyi iskolába íratja be, pedig azok a problémák, amelyek miatt ez elkezdődött már nem állnak fenn. Ennek az a következménye, hogy jelenleg az egyházi, magán, vagy alapítványi iskolák akaratukon kívül szegregálnak, hiszen a jobb képességű gyermekek nagy többségét oda íratják a szüleik, szinte már versengve, míg ebből kifolyólag a helyi iskolákban, több településen, a gyengébb képességű tanulók maradnak. Sajnos ez egy olyan spirál, amelynek nehéz véget vetni, hiszen, ha egy osztályban van tíz jó képességű gyermek, abból ötöt egyházi vagy más fenntartású iskolába íratnak, a többi szülő is elgondolkodik, hogy elvigye gyermekét. Összességében tehát az látható, hogy nagyobb presztízsűek a nem állami fenntartású iskolák, főleg az egyházi iskolák.

Mások, hogy csinálják? egy kis kitekintés Finnországba…

Azt hiszem, hogy a Finn oktatás színvonaláról, a kiváló oktatási rendszerükről már mindenki hallott. De mitől is olyan kiváló? Ilyen például a pedagógusi pályára való alkalmasság vizsgálata és a pedagógusok magas szintű képzése, vagy a pedagógusok magas autonómiája. De én most az intézményfenntartás oldaláról voltam kíváncsi.  Finnországban az iskolafenntartók a helyi önkormányzatok, így a gyerekek a lakhelyükhöz legközelebbi iskolába járhatnak. De jelen vannak a piacon más szervezetek, alapítványok és állami vállalatok is. Finnországban is megfigyelhető az a tendencia miszerint többen inkább magániskolába szeretnék íratni gyermeküket mivel ott olyan plusz szolgáltatást kapnak gyermekeik, amelyet az önkormányzati iskola nem tud biztosítani számukra. A fenntartó folyamatos információkkal rendelkezik az intézményi oktatásról.[3]

***

Visszakanyarodva hazánk esetére, azt gondolom, hogy az állam tiszta egyértelmű viszonyokat teremtett a közoktatásban. Nagyon jónak tartom a jelenlegi rendszerben azt, hogy a Tankerület komoly szakmai felügyeletet jelent a helyi oktatásban, míg ez az önkormányzati fenntartás idején szakember hiányában nem volt a megfelelő.
Azzal, hogy az oktatás államosításra került, egyenlő esélyeket kaptak a szegényebb és a gazdagabb településen élő gyermekek is azonos színvonalú oktatásra. Igaz, hogy 2012. előtt is finanszírozta az állam az oktatást, normatív támogatás formájában, az azonban sok esetben nem fedezte az összes fenntartással járó költségeket, kiegészítésre szorultak, melynek csak a fenntartó lehetőségei szabtak határt. Ezért jelentős különbségek jelentkezetek az iskolák között. Ezek a különbségek egyre inkább kiegyenlítődtek az elmúlt években. Véleményem szerint gazdaságosabbá vált az iskolák fenntartása. Éppen ezen indokok miatt, az elmúlt nyolc évben kialakított oktatási feladatellátás struktúra változtatását nem tartom indokoltnak. Annál is inkább, mert bár állami kézbe kerültek az iskolák, de a felhasználónak(szülőnek) lehetőséget biztosít a szabad iskolaválasztásra. Az már csak elvi kérdés, hogy az állami és a magán/egyházi iskolák közötti minőségbeli, finanszírozási szakadék hosszútávon hova vezethet, mindenesetre az állami iskolák közötti egyenlőtlenségek feloldásra kerültek.

 

Készítette: Imre-Erdős Szilvia, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

[1] HAUSMANN Péter: Bevezetés a közgazdaságtanba, Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Kar, Pécs, 2009. (107.oldal)

[2] JORDÁN Zsuzsanna: Az állami és egyházi fenntartású iskolák finanszírozásáról, https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-kozneveles/az-allami-es-egyhazi-fenntartasu-iskolak-finanszirozasarol (2021.11.26.)

[3] NÉMETH Szilvia: Tényekre alapozott oktatás egy finn integrált nevelést folytató alsó-középfokú intézményben, 2011. http://www.tarki-tudok.hu  (2021.11.26.) 10.oldal

Kategória: KormányzásKöznevelés/KözoktatásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Munkajogi irányelvek vizsgálata a kúria joggyakorlatában, figyelemmel a munkavállalói jogérvényesítésre

2 hónap ago

A munkaviszonyok speciális jellegére tekintettel a felek alá-fölérendeltségi viszonya a munkavállaló oldalán gyengébb pozíciót eredményez. Ezen aszimmetria kiegyenlítéséhez okvetlenül szükség van bizonyos védelmi garanciákra, így többek között kulcsszerepe van a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának. Kutatásunkban ezért arra kerestük a választ, hogy a vizsgált uniós irányelvek, illetve a joggyakorlatot is magában foglaló, tágabb értelemben vett uniós jogi korpusz miként jelenik meg a hazai kúriai döntésekben, illetve ezen hivatkozások mennyiben segítik elő a munkavállalók hatékony jogérvényesítését.

1. Problémafelvetés, módszertani megközelítés

Jelen munka egy kiterjedt, nagyobb lélegzetvételű munkajogi kutatás kivonata,[1] amely elsődleges célja a munkavállalói jogérvényesítés hatékonyságának vizsgálata volt a magyar szabályozás és joggyakorlat fényében. A kutatási projekttől várt eredmény a szabályozás és a gyakorlat közötti esetleges ellentmondások, illetve ezen keresztül a munkavállalók jogérvényesítését általában érintő anomáliák feltárása volt a magyar ítélkezési gyakorlatban fellelhető uniós munkajogi irányelvi hivatkozásokon keresztül.
   A kutatás több szempontból is szigorú határok közé szorult, amit nem csupán a szükségszerű terjedelmi korlátok, hanem kutatásmódszertani sajátosságok is indokoltak. Egyrészt időben szükségesnek tartottuk lehatárolni a kutatómunkát, amit célszerűen a jelenleg hatályos Mt.[2] időbeli hatálya alapján 2012-vel jelöltünk ki. Az uniós munkajogi normák közül igyekeztünk valamennyi olyan irányelvet kiválogatni, amelyek konkrét hivatkozásokat indukálhatnak a magyar ítélkezési gyakorlatban. Megjegyzendő, hogy az egyes ügyek komplexitására tekintettel válogatásunkat főként a kúriai ítéletekre alapoztuk. Összesen kilencven ítéletet dolgoztunk fel, ami álláspontunk szerint mindenképpen reprezentatív analízist tesz lehetővé. A feldolgozás szempontrendszere a következő volt:

  • Érdemi-e az adott hivatkozás?
  • Mi az adott hivatkozás funkciója az ítélkezési gyakorlatban?
  • Az adott hivatkozás konkrét, a felhívott irányelv tartalmára vonatkozó kérdést, esetleg a magyar munkajogi szabályozást direkt módon érint-e?
  • Mi a levonható következtetés a vizsgált hivatkozások alapján?

A következőkben négy csoportra osztva összegezzük a feldolgozott esettömeggel kapcsolatos kutatási tapasztalatokat. Foglalkoztunk a munkafeltételek szabályozásával, külön kategóriát képeztek a 2003/88/EK és a 2001/23/EK, és végül az egyenlő bánásmód követelményét szabályozó irányelvekkel kapcsolatos kúriai ítéletek.

2. A munkavédelmi keretirányelv (89/391/EK irányelv)[3]

A vizsgált időszakban három döntésben jelent meg az irányelv, mindhárom esetben érdemi volt a hivatkozás. A funkciót tekintve két esetben a megfelelő implementáció alátámasztásaként,[4] egy esetben pedig a hatályos magyar szabályozás tartalmának hangsúlyozása, az ítéleti mondanivaló megerősítése céljából[5] hívta fel az irányelvet a Kúria. Mindhárom döntésben kétségkívül a hivatkozott szabályozás jelentőségének, az Mvt.[6] jogalkalmazási tekintélyének megerősítése is cél volt. A feltárt eredmények nagy fokú diverzitást mutattak, hiszen bár kisszámú ítélettel tudtunk dolgozni, érdemi tartalmi átfedést nem találtunk. A munkavállalói képviselő munkajogi védelme, általában a munkahelyi egészség- és biztonságvédelem, illetőleg a munkavédelem alanyi köre munkáltatói oldalon alkották a döntések tartalmi magját, így levonható a következtetés, miszerint a Kúria az irányelv néhány kulcskérdése körében látta szükségesnek a hivatkozást, amelyek közül a munkavállalói képviselői védelemre vonatkozó szabályozás tűnik a legfontosabbnak, olyannak, amellyel kapcsolatosan esetleges szabályozási deficit merülhet fel az Mt.-ben és az Mvt.-ben.

3. A munkaerő-kölcsönzésről szóló 2008/104/EK irányelv[7]

Az atipikus munkaviszonyok körében a munkaerő-kölcsönzésről szóló irányelvet vizsgáltuk, ezzel kapcsolatosan három ítéletet találtunk. E három idézéssel egy esetben[8] nem érdemi hivatkozással, két esetben[9] pedig érdemi hivatkozással találkoztunk. A hivatkozások funkciójából kiindulva mindkét érdemi hivatkozás az implementáció, illetve a szabályozás tartalma felől közelített. Mindkét ítéletben a munkaerő-kölcsönzés fogalmi alapjainak, illetőleg annak a posting szabályozáshoz való viszonyának tisztázása volt a cél. Bár az Mt.-beli szabályozás általános jelleggel rendezi e speciális jogviszonyt, annak határon átnyúló jellegére nézve fontos, hogy az irányelv néhány szabálya explicite megjelenik a kúriai joggyakorlatban.

4. A 96/71/EK irányelv (posting irányelv)[10]

A posting irányelvvel kapcsolatban a tárgy, a személyi hatály, a kiküldési tevékenység ideiglenességének konkretizálása, valamint a jelzett szabályok munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás körében érvényes szabályokkal való kollíziója állt az ítéleti idézettség középpontjában. Természetes, hogy a posting irányelv részletszabályai nem kerülnek elemzésre a magyar bírói gyakorlatban, mivel e normák voltaképpen az Mt.-ben megtalálhatók ugyan, de nem feltétlenül a munkavállalók munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatása körében kerülnek felhívásra. Ugyanakkor nagyon is praktikus kérdés a munkavállalók kereshetőségi joga (locus standija), itt elsősorban az Mt. területi és személyi hatályát kell idéznünk, amely normák azonban nem tipikusak a magyar ítélkezési gyakorlatban. E törvényhelyeket együtt értelmezve úgy véljük, hogy előremutató és a jövőre nézve is perspektivikus a posting irányelv relatíve nagyszámú ítéletben történő érdemi hivatkozása.

5. A transzfer irányelv (2001/23/EK irányelv)[11]

A feldolgozott ítéletek körében összesen huszonkét alkalommal történt közvetlen hivatkozás az irányelvre, ezek között tizennyolc érdemi és négy nem érdemi[12] hivatkozást detektáltunk. E körben is az alapfogalmak, illetve az irányelvi szabályok hatálya áll a vizsgálat középpontjában, ezért e tekintetben szintén kifejezetten hasznosnak tűnik az irányelvre való rendszeres hivatkozás. Kiemelendő az is, hogy a Kúria ítéleteiben számos alkalommal találtunk az irányelv mellett uniós bírósági[13] esetjogi hivatkozást is, ráadásul az idézések az esetek döntő többségében érdemiek voltak. Összességében elmondható, hogy logikailag a transzfer fogalmi elemei és tárgyi hatálya jelenik meg a legmarkánsabban az ítélkezésben, figyelemmel mind a speciális irányelvi elvárásokra, mind pedig az uniós esetjogban – de egyébként a hazai ítélkezésben is[14] – kikristályosodott szempontrendszerre.

6. A munkaidő szabályozásáról szóló 2003/88/EK irányelv[15]

A vizsgált ítéletek között tizenhárom hivatkozást találtunk az irányelvre, amelyből mindössze egy nem volt érdemi.[16] Hasonlóan a transzfer irányelvhez, a munkaidő kapcsán is jellemzően alapfogalmak kerültek szóba a hivatkozások szövegkörnyezetében, de ebben az esetben színesebb volt a kép a tartalmat nézve. Nyolc esetben „implementációs hivatkozás” formájában, hét esetben pedig a releváns törvényi szabályok értelmezése kapcsán utalt az irányelvre a Kúria.[17] Mindemellett több EUB ítélet is feltűnt, akár visszatérően is,[18] de az egyes tartalmi kérdéseket illetően nagyobb jelentőséget tulajdonított a Kúria az Mt.-nek és a korábbi magyar bírói gyakorlatnak, az összességében nagyobb fokú Mt.-beli normavilágosság pedig minden bizonnyal megkönnyíti a jogalkalmazást és a munkavállalói jogérvényesítést.

7. Az egyenlő foglalkoztatás irányelvi szabályai – 2006/54/EK[19] és 2000/78/EK[20] irányelv

A vizsgált időszakban negyven ügy került a bíróságok, és végső jogorvoslati fórumként a Kúria elé. Három ítélet kivételével[21] valamennyi tartalmazott hivatkozást az irányelvekre, közülük is a 2000/78/EK irányelvre történő hivatkozások voltak túlnyomó többségben. Ugyanakkor szélesebb körű uniós joganyaggal találkoztunk, tekintettel arra, hogy a felek, és maga a Kúria is visszatérő jelleggel támaszkodott az EUB interpretációjára. Az uniós bírósági döntések hivatkozása a megállapítások alátámasztása mellett az irányelvek közvetlen hatályának, illetve alkalmazhatóságának kérdését illetően is felmerült.[22] A hivatkozások tartalma kapcsán azt láttuk, hogy az ügyek hatvan százalékában, huszonnégy döntésben szerepelt konkrét rendelkezésre utaló, érdemi hivatkozás, a fennmaradó tizenhat ítéletben azonban ez csupán formálisan merült fel. Ahol viszont érdemi irányelvi hivatkozásokkal találkoztunk, úgy találtuk, hogy azok funkciója valamennyi esetben alapvetően a hatékonyabb jogérvényesítést szolgálta.

***

A feltárt ügyek – noha a szabályozási területük kapcsán heterogenitást mutatnak – közösek abban, hogy döntő többségben konkrét rendelkezésekre alapított, érdemi uniós hivatkozást tartalmaznak, nem csupán a vizsgált irányelvekre nézve, hanem holisztikus jelleggel, az acquis communautaire teljes körére. A hivatkozások kiterjedt gyakorisága és érdemi mivolta több aspektusból is üdvözlendő.
A szabályozási oldalról közelítve a hivatkozások kapcsán, noha gyakran felmerült az irányelvek hatályának, illetve alkalmazhatóságának kérdése, de amennyiben utóbbira pozitív volt a válasz, ott többnyire a hazai szabályozási háttérhez fűződő citálásokkal találkoztunk. Ezáltal a hivatkozások nem csupán a magyar joganyag előírásainak megerősítéseként funkcionáltak, hanem azon felül, pontosabban azt kiegészítve az interpretációs anomáliák tisztázásaként is. Az elméleti oldal mellett az EUB releváns döntéseinek hivatkozása is kiemelt szerepet játszott. E körben nem mehetünk el szó nélkül a magyar bírói gyakorlat naprakészsége mellett, amely, reméljük, hogy a jövőben is konstans marad, hasonló kívánalom fogalmazható meg az EUB jogfejlesztő szemléletével szemben.
Összegzésképpen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a vizsgált munkajogi tárgyú irányelvek, illetve tágabb értelemben valamennyi közösségi jogi aktus és döntés megjelenése alapvetően elősegítette a munkavállalói jogok érvényesülését, noha ennek ellenpólusaként a hivatkozások egyúttal a szabályozási, valamint jogalkalmazási anomáliákra is rámutattak. Mindazonáltal ezek kiküszöbölése végeredményben éppen az eredeti célt, vagyis a munkavállalói jogérvényesítés effektivitásának növelését segítheti elő, azaz, ha nem is minden esetben „hatékony és tényleges” a jogvédelem, mindenképpen előre mutatónak tartjuk a Kúria utóbbi években kikristályosodott jogértelmezését.

Készítette: Dr. Takács Dóra, PhD hallgató, Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.

 

Források jegyzéke:

[1] A kutatás eredményei hosszabb terjedelemben a Pro Futuro című folyóiratban jelennek majd meg.

[2] 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről (Mt.)

[3] A Tanács 89/391/EGK irányelve – intézkedések a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítására

[4] EBH 2016.07.M.15., M.70053.2020.113.

[5] Mfv.X.10.202/2019.

[6] 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről (Mvt.)

[7] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/104/EK irányelve (2008. november 19.) a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről.

[8] Mf.30033.2020.12.

[9] Mfv.III.10.003/2017/5., Mfv.I.10.410/2011/4.

[10] Az Európai Parlament És a Tanács 96/71/EK irányelve (1996. december 16.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről (posting irányelv)

[11] A Tanács 2001/23/EK irányelve (2001. március 12.) a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről.

[12] Mfv.II.10.084/2018/4., Mf.31.314/2020/7., Mfv.II.10.155/2014/10., Mf.680394.2015/24.

[13] Értsd: az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) esetjoga.

[14] Lásd elsősorban az MK 154. számú munkaügyi kollégiumi állásfoglalást és az azt követő bírói gyakorlatot (pl. Mfv.I.10.753/2007.)

[15] Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve. (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól.

[16] Mfv.II.10.139/2013/9.

[17] Mfv.II.10.177/2018/4.

[18] Pl. C-397/01. és C-403/01. sz. Pfeiffer és társai egyesített ügyekben 2004. október 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2004:584), C-429/09. sz. Fuß ügyben 2010. november 25-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2010:717).

[19] Az Európai Parlament és a Tanács 2006/54/EK irányelve (2006. július 5.) a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról.

[20] A Tanács 2000/78/EK irányelve (2000. november 27.) a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról.

[21] Mfv.10051/2020/3., Mfv.10707/2017/7., Mfv.10094/2014/7.

[22] Lásd pl. C-26/62. sz. van Gend en Loos ügyben 1963. február 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1963:1), C-6/64. sz. Costa v. ENEL ügyben 1964. július 15-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1964:66), C-41/74. sz. Van Duyn-ügyben 1974. december 4-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1974:133), C‑6/90. és C‑9/90. sz. Francovich és társai egyesített ügyekben 1991. november 19-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1991:428).

Kategória: KormányzásMunkaügyi ellenőrzésEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A Kúria teherbíró képességgel kapcsolatos értelmezése a telekadó kapcsán

2 hónap 2 hét ago

A Kúria Önkormányzati Tanácsa a 2022. február 15-én hozott határozatával új szintre telepítette a telekadó konfiskáló jellegének megállapíthatóságát egy bírói kezdeményezés alapján indult normakontroll eljárásában. A döntés hátterében egy, az elmúlt időben született Alkotmánybírósági döntés áll, mely egy helyi telekadó szabályozás kapcsán azt állípította meg, hogy az adott esetben az adóalanyok arra voltak kötelesek, hogy nagyon rövid időn belül és ismétlődő jelleggel a telek értékével azonos összeget fizessenek meg a telekadó keretében. 

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás szerint a Veszprémi Törvényszék előtt folyó per felperese egy ún. „kivett üzemi terület” művelési ágú külterületi ingatlan tulajdonosa 2017. június 6. napjától. A telek területe 92.342 m2, rajta építményadó köteles ingatlan nem található. Ajka Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője határozatot hozott, amely alapján a felperest 2019. és 2020. adóévekre vonatkozóan összesen 36.936.800 Ft telekadó megfizetésére kötelezte. A felperes az alperesi határozat ellen keresetet nyújtott be, amelyben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte, és indítványozta, hogy a bíróság a Kúria előtt indítson eljárást arra tekintettel, hogy a perben alkalmazandó Ajka Város Önkormányzat Képviselő-testületének telekadóról szóló 25/2015. (XI.30.) számú önkormányzati rendeletének (a továbbiakban: Ör.). 4. § b) pontja a Htv. 7. § g) pontjába ütközik, ugyanis a megállapított adómérték lényegében konfiskáló. Előadta, hogy 2017-ben szerezte meg a perbeli ingatlant 6.463.940 Ft vételárért, és állítása szerint az ingatlan értéke jelenleg is 7.500.000 Ft. Ehhez képest a telekadó mértéke évente 18.468.400 Ft összegű, ami álláspontja szerint nyilvánvalóan aránytalan. A telekadó összegének megállapítása szabályszerűen az Öt. [1] alapján történt, amelynek 4.§ b) pontja alapján Ajka Város Önkormányzat illetékességi területén a telekadó éves mértéke külterületi telek esetén az adókötelezettség alá eső területrész után 200 Ft/m2.[2]

A Veszprémi Törvényszék előtt zajló perben szakértő került bevonásra, aki megállapította az ingatlan forgalmi értékét, amelyhez képest a megállapított telekadó mértéke súlyosan aránytalan, szankciós jellegű, az adóalany aránytalan megterhelését eredményezi. A bíróság kezdeményezte az említett jogszabály más jogszabályba ütközésének vizsgálatára irányuló eljárást, és indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg annak törvénysértő voltát és az ügyben való alkalmazhatóságát zárja ki.

A Kúria Önkormányzati Tanácsának felhívására az érintett Önkormányzat nyilatkozatot tett, amelyben kifejtették, hogy álláspontjuk szerint az adótétel nem ütközik a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvénybe[3] (a továbbiakban: Htv.) az Önkormányzat differenciált szabályozást alkalmazott a helyi sajátosságok és a saját gazdálkodási követelményeinek figyelembevételével. A védirat kitér rá, hogy a helyi jogalkotó nem tud tekintettel lenni arra, hogy minden egyes adózónál, minden egyes adótárgynál fennálljon a teherviselő képesség feltétele. Az adóalany a perben nem hivatkozott arra, hogy a kivetett adó megfizetése sértené a teherviselő képességét, továbbá az ingatlan területe, adottságai, földrajzi elhelyezkedése lehetővé teszi a magasabb adó kivetését. Az ingatlan tulajdonosa élt a beépítés lehetőségével, így a kifogásolt telekadó csak 2019. és 2020. évben terhelte.

A Kúria az indítványt a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény [4] alapján bírálta el és azt megalapozottnak találta. Kiemelte, hogy a helyi adókról szóló törvény értelmében az önkormányzatok rendelkeznek adómegállapítási joggal, azonban az adó mértékét csak úgy lehet megállapítani, ha az a helyi sajátosságoknak és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének is megfelel. A bírói indítvány kizárólag a helyi adókról szóló törvény 7. § g) pontjára hivatkozik, így a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdésén alapuló, az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközéséről és megsemmisítéséről való döntési jogkörét érdemben gyakorolhatta ebben az ügyben.

A Kúria először az adóterhelés abszolút mértékének kérdését, majd az önkormányzati mérlegelés jogszerűségét vizsgálta. Megállapította, hogy jelen esetben az adóterhelés mértéke önmagában nem túlzó (ahogyan arra az önkormányzat is hivatkozott), azonban az adómértéket szükséges az adóalaphoz, telekadó esetében az ingatlan értékéhez is viszonyítani, így erre az ingatlanra kiszabott adó mértéke rendkívül túlzónak minősült a telek forgalmi értékéhez képest. Bár az önkormányzati szabályozás a telek bizonyos sajátosságait figyelembe vette, és elvitathatatlan, hogy joga van a településeknek a helyiadó-rendszeri eszközök igénybe vételére, azonban az Önkormányzat saját gazdálkodási követelményeinek érvényesítése során nem kellően vette figyelembe az érintett adóalanyi körnek az adótárggyal összefüggésben értékelendő teherbíró képességét. Így a Kúria az ügy körülményeit mérlegelve  az indítványozó bíróság előtt folyamatban lévő ügyben a felperest 2019. és 2020. adóévekre vonatkozóan terhelő, az Ör.  által megállapított telekadófizetési kötelezettséget jogellenesnek találta, a Htv. 7. § g) pontjába való ütközését állapította meg, és így a 4. § b) pontját megsemmisítette.

A Kúria Önkormányzati tanácsának e némiképp új típusú értelmezése (a konfiskáló jelleg alacsonyabb szinten történő megállapítása) nem indok nélküli, ugyanis indokolásában kitért arra, hogy az Alkotmánybíróság 20/2021. számú határozatában úgy határozott, hogy a vagyonnal arányos közteherviselés értelmezése szempontjából a telekadó éves összege a telek értékéhez viszonyítandó, mégpedig a területalapú adóztatás esetében is a szélsőséges esetekben. Mindebből okszerűen következik, hogy a Htv. 7. § g) pontja szerinti teherviselő képességet nem általában az adóalany (gazdálkodási, jövedelmi stb.) helyzetével, hanem csakis az adótárggyal összefüggésben értékelhető kapacitásához kapcsolhatóan lehet figyelembe venni. Kérdésként merülhet fel ugyanakkor, hogy a korábbi 50-60-70%-os konfiskálónak minősülő adóterhelési szintről való elmozdulás mennyiben fogja azt eredményezni, hogy erre tekintettel más önkormányzatok ehhez hasonló szintű adóterhelése miatt közigazgatási perben támadják a telekadó mértékét a teherbíró képességre hivatkozva. Ugyanis az elmúlt években számos esetben vizsgált telekadó rendeleteket a Kúria Önkormányzati tanácsa, ahol az 40-50%-os szintet nem találta a Htv. 7. § g) pontjába ütközőnek. Így érdemes lesz a joggyakorlat fejlődését figyelemmel kísérni.

***

Összességében tehát a Kúria Önkormányzati Tanácsa mindezek alapján arra az elvi következtetésre jutott, hogy a Htv. 7. § g) pontja szerinti adózói teherviselő képességet nem általában az adóalany gazdálkodási, jövedelmi helyzetével vagy más körülményeivel, hanem csakis az adótárggyal összefüggésben értékelhető kapacitásához kapcsolhatóan lehet figyelembe venni. A Htv. 7. § g) pontjának sérelme valósul meg azzal, ha az önkormányzat saját gazdálkodási követelményeinek érvényesítése során nem kellően veszi figyelembe a számításba vehető adóalanyi körnek az adótárggyal összefüggésben reálisan értékelhető teherbíró képességét. Az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének értékelése az alkotmányos jogok általános érvényű (mindenkire kiterjedő) tiszteletben tartása és kötelezettségek érvényesülése keretei között történik.

Az összefoglalót készítette: Németh-Kiss Szófia, joghallgató

 

Források jegyzéke:

[1]  Ajka Város Önkormányzat Képviselő-testületének telekadóról szóló 25/2015. (XI. 30.) számú önkormányzati rendelete https://www.ajka.hu/upload/joganyag/telekado2015.doc (letöltve: 2022. 03. 06.)

[2] Köf.5.031/2021/7. számú határozat https://kuria-birosag.hu/hu/onkugy/kof503120217-szamu-hatarozat (letöltve: 2022. 03. 06.)

[3] 1990. évi C. törvény a helyi adókról https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99000100.tv (letöltve: 2022. 03. 06.)

[4] 2017. évi I. törvény a közigazgatási perrendtartásról https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1700001.TV#lbj0idd184 (letöltve: 2022. 03. 06.)

Kategória: Közigazgatási bíráskodásHelyi adókBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Stop! Shop? Kérdések és válaszok az üzemanyagok hatósági ármaximalizálása körül

2 hónap 2 hét ago

A hetekben megugrott a kőolaj világpiaci ára, stabilan beállt egy hordó Brent olaj ára 90 dollár fölé, a napokban már a 96 dollárt is elérte az olaj hordónkénti ára, ezt részben az orosz-ukrán konfliktus, részben az Irán elleni szankciók okozzák, valamint közrejátszik az is, hogy az OPEC nem emelte a megállapodásoknak megfelelő szintre a kőolaj kitermelését. A piaci árak elszabadulásának korlátozása érdekében Magyarország Kormánya egy speciális piaci beavatkozás, árplafon bevezetése mellett döntött 2021. novemberében, mely 2022. május 15-ig továbbra is fennáll. Kérdésként merül fel, hogy e szabályozási, jogalkotási eszköz milyen hatással lehet a piaci folyamatokra?

Bevezetés

Magyarországon a Kormány 2021. november 15-től 2022. február 15-ig, tehát első körben 3 hónapra, majd február 12-én bejelentette, hogy további 3 hónapra, május 15-ig befagyasztja a 95-ös benzin és gázolaj árát, 480 Ft/liter áron maximalizálta a piaci árat, miközben a becslések szerint a 95-ös benzin ára jelenleg 515-520 Ft/liter lenne, a gázolajé pedig 530 Ft/liter körül mozogna, amit a fentebb említett nemzetközi események eredményeznek. Ez a rendelkezés a 621/2021. (XI.11) Kormányrendeletben jelent meg, a rendelet 2021. november 15-el lépett hatályba. Az üzemanyag árain kívül megjegyzendő, hogy a Kormány hatósági ármaximumot vezetett be pár alapvető élelmiszerre is.
  Ezekből kiindulva vizsgáljuk meg, hogy milyen közgazdaságtani szempontokra, illetve jogi alapokra támaszkodva avatkozhat be az állam a piaci árak alakulásába, és ezzel milyen további hatásokat generál.

Szabályozási kérdések

Az általános közgazdaságtani elvek szerint az állam beavatkozásánál a piaci árakba figyelembe kell venni a kereslet-kínálatot, valamint a költségeket és a vevők fizetőképességét.[1] Ez persze a gyakorlatban számos kérdést vet fel. A koronavírus első hullámai következtében megtorpant a kereslet az üzemanyagokra, hisz az emberek a lezárások miatt nem tudtak és/vagy nem is akartak annyit utazni. A kínálatra már a bevezetésben említett jelenlegi tényezők, illetve egyéb helyzetek is hatással lehetnek, ilyen például a nemrégiben az Egyesült Királyságban tapasztalt helyzet, amikor is a Brexit következtében akadozott a benzinkutak ellátása megfelelő mennyiségű üzemanyaggal. A költségek növekedése természetesen az olaj világpiaci árának változásával áll összefüggésben, ennek köszönhetően változik leggyakrabban az ár. A vevők fizetőképességénél természetesen ismételten utalni kell a nemrégiben történt lezárásokra, amikor sok ember vesztette el munkáját, és sokan kerültek bizonytalan helyzetbe, bár a munkanélküliség már stabilizálódott, a KSH 2021. decemberi adatai alapján jelenleg 3,7% volt a munkanélküliségi ráta. A fizetőképességre kihatással van az infláció is, ami jelenleg általánosan is nagyon magas szinten, 5,1% áll, azonban az üzemanyagok áránál ennél is magasabb, 9,6%-os inflációt tapasztalhatunk, a Központi Statisztikai Hivatal információi alapján. Idén sem fényesebb eddig a helyzet, a KSH friss adatai alapján 2022. januárjában a tavaly januári adatokhoz képest átlagosan 7,9%-al nőttek a fogyasztói árak, és ez még semmi az üzemanyagéhoz képest, amelyek 22,5 %-al drágábbak az előző év januárjához képest.[2]

1. ábra: Az infláció alakulása Magyarországon 2015-2021

Forrás: portfolio.hu

Ezek alapján talán kijelenthető, hogy az átlagembernek nem kis segítség az alap üzemanyag árának maximalizálása, a hatósági ár bevezetése. Azonban nézzük meg mikor és hogyan avatkozhat az állam a piaci folyamatokba, ezen belül is az árak alakulásába, pontosabban az adott helyzetben az árak alakításába.
     Vannak olyan területek, ahol egyenesen muszáj az államnak beavatkoznia, hiszen maga a piac nem képes megfelelően szabályozni bizonyos folyamatokat. Ilyen területek a közjavak előállítás, üzemeltetése (ezek mindenkinek rendelkezésre állnak, pl.: közvilágítás, közparkok), vagy a természetes monopóliumok szabályozása (tökéletlen a verseny, mivel többnyire csak egy szolgáltató van a piacon, pl.: vezetékes gázszolgáltatás).
     Miután a vásárlók „szemszögéből” már véleményeztük, hogy számukra kedvező a 480 Ft/liter ár, nézzük meg a törvény rendelkezései és statisztikák alapján a benzinkutak szempontjából a helyzetet.
   A rendszerváltáskor felismerték, hogy a piacgazdaságnak megvannak a maga „veszélyei”, ennek köszönhetően alkották meg az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényt. Kiemelendő itt a törvény szövegéből a következő rendelkezés: „8. § (1) A legmagasabb árat - a (2) bekezdésben szabályozott kivétellel - úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.”[3]
    A rendelkezésből kiindulva látható, hogy egyáltalán nem egyszerű a helyzet, tekintve, hogy az üzemanyag árainál - mint már említettük - az olaj világpiaci ára befolyásolja, ami mondhatni napról napra változik, változhat. Kérdésként merül fel tehát, hogy mennyire mondható jogszerűnek az a rendelkezés, miszerint, ha egy benzinkút nem tudja a meghatározott áron szolgáltatni az üzemanyagot, akkor a benzinkút üzemeltetése átkerül ahhoz, aki korábban jelezte, hogy ilyen feltételek mellett is üzemeltetné azt. A 626/2021. (XI.13.) Kormányrendelet szólt az üzemanyagok hatósági áras forgalmazásáról, azonban ebben nem található semmilyen olyan részlet, amiből következne, hogy valamilyen támogatást kapnának azon időszakra a benzinkutak, ameddig az árstopot fenntartják, maradna tehát az a megoldás, hogy az elvonásokat csökkenti az állam a meghatározott időtartamra.
    Véleményem szerint az lehetne a korrekt megoldás, ha a befagyasztott ár mellett az állam az árstop idejére 10-15 Ft adóelvonást „elengedne” literenként, vagyis csökkenthetnék az üzemanyag áfáját, hiszen így részben terhelné csak a kiesett bevétel a benzinkutakat, részben ugyan úgy a vásárlók fizetnék azt meg, csak nem közvetlenül, hanem közvetve, azzal az adóval, amit amúgy is megfizetnek az emberek az üzemanyag megvásárlásakor. Tehát ezzel a megoldással lényegében egy hármas felosztás következne be, részben a vásárlók, akik az benzin árába belekalkulált adót továbbra is hiánytalanul fizetik, részben pedig az állam csökkenti az elvont adóit, a benzinkutak pedig viselik a kiesett bevételt, így mindenkire kerül „teher”, ellentétben a jelenlegi helyzettel.

Az üzemanyag árának összetevői

Az előzőek felvetik a kérdést, hogyan is tevődik össze az üzemanyag ára, hogyan lehetne ezt egyáltalán megvalósítani?
     A hazai üzemanyag ára a termelési árból, a jövedéki adóból, az ÁFA-ból, készletezési díjból, valamint az kiskereskedelmi- és nagykereskedelmi árrésból áll.[4] A jövedéki adó literenként nagyjából 120 Ft a benzinnél, a gázolajé 110 Ft/ liter körül mozog (a világpiaci ár alakulásához képest változhat az adó mértéke). Az ÁFA szempontjából a legmagasabb 27%-os kulcs alá tartozik, tehát a befagyasztott árnál ez literenként 129,6 Forintot jelent. Az adószuverenitásból következőleg az ÁFÁ-t minden uniós tagország saját hatáskörében állapíthatja meg, mely hazánkban a legmagasabb, utánunk Horvátország, Dánia és Svédország áll, náluk 25%-os az ÁFA mértéke, míg a legalacsonyabb ÁFA kulcsot Luxemburgban alkalmazza, itt 17% az általános forgalmi adó.[5] A készletezési díj mértékéről nemrég döntött a Magyar Szénhidrogén részletező Szövetség, megmarad a korábbi, 4 Ft/ liter összeg. Mint látható, a 480 Ft/ liter hatósági árnál már 253,6 Forintot tesznek ki az adók és díjak, tehát több mint az ár felét. A fennmaradó rész 226,4 Ft, azonban nem az árrés a benzinkutakon, hiszen ebben még a termelési ár, a nagykereskedelmi- és kiskereskedelmi árnak is benne kellene lennie, és akkor még nem beszéltünk a benzinkutak működési költségéről, amit a bevételből kellene fedezni,. Fontos megjegyezni, hogy az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó csökkentése jelenleg nem reális lehetőség, hiszen a 2003/96/EK irányelv által megállapított minimumértéket jelenleg sem éri el a hatályos magyar szabályozás. Ez a minimum a benzin esetében 359 EUR/ ezer liter, gázolaj esetében 330 EUR/ezer liter, tehát a benzinnél literenként 128 Ft/liter, a gázolajnál 117,8 Ft/ liter kellene legyen a jövedéki adó, azonban hazánkban ezen összegek alacsonyabbak az elvárt uniós szinttől, mint ezt az alábbiakból kiderül.

2. ábra

Forrás: https://nepszava.hu/3136111_nincs-a-legolcsobbak-kozott-az-uzemanyag

Nézzük meg, ha a „pozitív” forgatókönyvvel számolnánk, mennyi nyereségtől esnének el a kutak, a tavalyi Magyarországi üzemanyag fogyasztás alapján. Azért pozitív ez a verzió, mert a valóságban már a gázolaj beszerzési ára meghaladja, a benziné közelíti a hatósági árat.
   2021-ben 1.132.297.875 Liter 95-ös benzint tankoltak Magyarországon. Mivel az árstop a meghosszabbítással 6 hónapig fog tartani (előreláthatóan) vegyük ennek a felét, tehát 566.148.937,5 Liter egy féléves benzinfogyasztás. Ezen időszak alatt nem volt mindig ilyen magasan az üzemanyagok ára, de folyamatosan nő számoljunk az egész időszakra vonatkozóan átlagosan 512 Ft/liter árral, a hatósági árhoz viszonyítva tehát 32 Ft/liter az eltérés. Ebből látszik, hogy csak a 95-ös benzinnél 18 116 766 000 Ft a kiesés.Ű
   Alap Gázolajból 2 083 251 407 litert tankoltak el, tehát egy félévben 1 041 625 703,5 litert. Becslések szerint a gázolaj ára jelenleg 530 Ft/liter körül mozogna jelenleg, de mint említettem nem volt az egész időszakban ilyen magas a világpiaci ár, így számoljunk 520 Ft/liter adattal, így a különbözet itt 40 Ft/ liter. Ebből következik, hogy itt a különbözet 41 665 028 140 Ft.[6]

Újabb fejlemények: Zajlanak az események a világban, ennek köszönhetően napról napra változik a helyzet az üzemanyagárak tekintetében is. 2022. március első hetében az orosz-ukrán háború következtében az olajár már a 100 dollár/hordó mértéket is meghaladta, jelenleg 109-110 dollár/hordó körül mozog. Magyarország Kormánya reagálva a piaci helyzetekre (a cikkben ismertetett 2003/96/EK irányelv ellenére) csökkentette az üzemanyagokat terhelő jövedékit adót, valamint a 4 Ft/liter készletezési díjat is elengedték, erről az 57/2022. (II.28) Korm. rendeletben találhatunk információt. A Kormányrendelet értelmében a benzin jövedéki adója 115.000 Ft/ezer liter, tehát 115 forintra csökkent literenként, gázolaj esetében ez az összeg 105.350 Ft/ezer liter, tehát 105,35 forint literenként. Kiemelendő a Kormányrendeletből, hogy a benzinkutak terheinek csökkentését célzó rendelkezéssel is találkozhatunk benne, ugyanis a Kormány a beszerzési árakra is hatósági árat vezetett be, ennek következtében az üzemanyagokra a beszállító által alkalmazható, bruttó nagykereskedelmi ára 480 Ft/liter.

Összegezve tehát 59 781 794 140 Ft hozzávetőlegesen az az összeg, ami kiesik az üzemanyagpiacról a hatósági ár alkalmazásával. Szerintem belátható, hogy nem teljesen racionális ezt egészben a benzinkutakra terhelni, hiszen itt nem csak arról van szó, hogy a gazdag (extra profitra szert tevő) benzinkutasok kevesebbet tehetnek zsebre, hanem már veszteségesen kell árusítaniuk minden támogatás nélkül az üzemanyagot, ami hatással lehet a piac egészére. Létszámcsökkentéshez vezethet a személyzetben, korlátozhatják az egyszerre tankolható mennyiséget (mint ezt már pár kút alkalmazza is), és még ki tudja milyen lépéseket láthatunk, hiszen hátra van legalább 3 hónap az üzemanyagok hatósági árából.

 

Készítette: Pella Sebestyén Márk, joghallgató, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

[1]Farkasné Fekete Mária – Molnár József: Közgazdaságtan I. DE AMTC AVK, Debrecen, 2007.

[2] https://www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0002.html

[3] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99000087.tv, 1990. évi LXXXVII. törvény

[4] https://danubecapital.hu/blog/miert-nem-lehet-100-forintert-tankolni-az-...

[5] https://europa.eu/youreurope/business/taxation/vat/vat-rules-rates/index...

[6] http://petroleum.hu/dokumentumok/uzemanyag-statisztikak/

Kategória: JogállamKormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az EUB elutasította Magyarország és Lengyelország keresetét az uniós költségekből történő kifizetések felfüggesztése kapcsán

2 hónap 3 hét ago

Az Európai Unió Bírósága ítéletében kimondta, hogy „az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevételét a jogállamiság elveinek tagállamok általi tiszteletben tartásához kötő feltételességi mechanizmus megfelelő jogalappal lett elfogadva, összeegyeztethető az EUSZ. 7. Cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét.” Jelen bejegyzés arra fókuszál, hogy mindez milyen relevanciával bír, s mint jelent a gyakorlat számára.

Előzmények

Magyarország mint felperes, megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be az EUB-hoz, a Lengyel Köztársaság mind beavatkozó fél támogatásával, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa, mint alperesek és az őket támogató Belga Királyság, Dán Királyság, Németországi Szövetségi Köztársaság, Írország, Spanyol Királyság, Francia Köztársaság, Luxemburgi Nagyhercegség, Holland Királyság, Finn Köztársaság, Svéd Királyság és az Európai Bizottság beavatkozó felekkel szemben. A keresetben Magyarország az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló, 2020/2092 európai parlamenti és tanácsi rendelet megsemmisítését kérte a Bíróságtól. A rendelet lehetőséget biztosít a Tanács számára, hogy a Bizottság javaslata alapján védelmi intézkedéseket fogadjon el, így lehetősége van az uniós költségekből történő kifizetések felfüggesztésére vagy az uniós költségvetésből finanszírozott programok jóváhagyásának felfüggesztésére.
    Magyarország és Lengyelország a rendelet megsemmisítését az EUSZ-ben és az EUMSZ-ben foglalt megfelelő jogalap hiánya, a 7. cikk szerinti eljárás megkerülése, az uniós hatáskörökön való túlterjeszkedés és a jogbiztonság elvének megsértése okán kérték.

Az ítélet alapjául szolgáló érvekről

A rendelet jogalapját tekintve a Bíróság kimondta, hogy az eljárás megindításához alapos okkal megállapíthatónak kell lennie annak, hogy valamely tagállamban megsértették a jogállamiság elvét, továbbá ezen elv megsértése kellően közvetlenül érinti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, illetve ennek a kockázata fennáll. A Bíróság kiemelte, hogy a hozható intézkedések az uniós költségvetések végrehajtásával függhetnek össze, valamint a „rendelet az uniós költségvetésnek a jogállamisági elvek megsértéséből kellően közvetlenül következő érintettségével szembeni védelmére irányul.
   A Bíróság ítéletében emlékeztet arra, hogy a tagállamok közötti kölcsönös bizalom alapja, hogy az Unió közös értékeit, mint például a jogállamiság és a szolidaritás, minden tagállam tartsa tiszteletben, az Unió pedig képes kell legyen arra, hogy védje ezen értékeket. Továbbá a Bíróság hangsúlyozza, hogy az uniós költségvetés fontos eszköze annak, hogy a tagállamok közötti szolidaritás elvét átültessék a gyakorlatba. „Az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást és az uniós pénzügyi érdekeket súlyosan veszélyeztetheti a jogállamiság elveinek valamely tagállamban történő megsértése”, tekintettel arra, hogy ezáltal megszűnhet a biztosíték arra, hogy az uniós költségvetésből fedezett kiadások megfelelnek az előírt finanszírozási feltételeknek és teljesítik az így elérni kívánt célokat. A rendelet bevezette a horizontális „feltételességi mechanizmust”, amely megköveteli a jogállamisági elvek tiszteletben tartását az uniós költségvetésből származó finanszírozás igénybevétele esetén.
   A Bíróság megállapította, hogy  a rendeletben bevezetett eljárás nem ütközik a EUSZ 7. cikkébe, mivel a rendelet az uniós költségvetés védelmére irányul, azon esetekben, ahol a tagállamban a jogállamiság elvét megsértették, az uniós költségvetés megfelelő végrehajtását érintően. Minderre tekintettel „az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás és a rendelettel bevezetett eljárás célja eltérő és a tárgyuk is különböző”, így megállapítható, hogy a rendelet tiszteletben tartja az Unióra ruházott hatáskörök korlátait.

A jogbiztonság kérdésköréhez kapcsolódó EUB álláspont

Magyarország és Lengyelország arra hivatkozott, hogy a rendelet nem határozza meg a „jogállamiság’ fogalmát és elveit. A Bíróság álláspontja szerint a rendeletben szereplő jogállamiság fogalmi elemeit adó elvek, a tagállamok által saját jogrendszerükben elismert és alkalmazott közös értékekből, illetve a „jogállamiság” olyan fogalmából erednek, amelyekben a tagállamok osztoznak és elfogadnak. Ezen indokok menték a Bíróság szerint pontosan meghatározható az egyes elvek lényeges tartalma és az azokból eredő követelmények is. A Bíróság továbbá pontosítja, hogy a rendeletben előírt védelmi intézkedésekhez szükséges, hogy tényleges kapcsolat álljon fenn a jogállamiság elvének megsértése és az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, vagy az Unió pénzügyi érdekeinek érintettsége és annak komoly kockázata között, valamint a jogállamisági elvek megsértésének a tagállami hatóságnak betudható olyan helyzet vagy magatartás kell legyen, amely az uniós költségvetés megfelelő végrehajtása szempontjából releváns.
   A Bíróság megállapította, hogy a rendelet megfelel a jogbiztonság elvéből eredő követelményeknek, tekintettel arra, hogy a Bizottságnak az uniós bíróság felülvizsgálata mellett szigorú eljárási követelményeket kell betartania. 

Záró gondolatok

A Bíróság teljes egészében elutasította a Magyarország és Lengyelország által benyújtott kereseteket. Az ügyet a Bíróság teljes ülése vizsgálta, mivel úgy ítéleték meg, hogy alapvető fontosságú kérdést érintenek, azzal kapcsolatban, hogy a Szerződések milyen lehetőséget adnak az Unió számára, hogy a költségvetését és a pénzügyi érdekeit a jogállamiság elveinek a tagállamokban történő megsértésével szemben védje.        
   Az döntés értelmében az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendeletnek megfelelően hivatalos eljárások indulhatnak azon tagállamokkal szemben, ahol az uniós támogatásokkal összefüggésben álló jogállamisági problémák fedezhetők fel.

 

Az összefoglalót készítette: Karácsony Roxána, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=17940201F5C1281020A49BD1BA57AE12?text=&docid=254061&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=352201

 

 

Kategória: AlapjogokKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság joggyakorlatának vizsgálata statisztikai adatokon keresztül

3 hónap ago

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) honlapján elérhetőek az általa tárgyalt ügyek, ítéletek a kezdetektől (1984) egészen napjainkig. Az adatbázis nagyon részletes és sok ügy ítéletét tartalmazza, annak ellenére, hogy a választottbírók és a felek is titoktartást vállalnak, így maga az ítélet is csak akkor tehető közzé, ha a felek ehhez hozzájárulnak, vagy az ítélet így rendelkezik.
   Ebben a bejegyzésben a bíróság teljes gyakorlatában, valamint sportágakon belül is megvizsgálom, hogy mik voltak a fő ügyfajták (pl.: dopping, fegyelmi eljárás, átigazolással kapcsolatos perek stb.). Lehet-e olyan kijelentéseket tenni, hogy a labdarúgásban többségében átigazolással kapcsolatos ügyek vannak, míg a súlyemelőknél, vagy kerékpárosoknál inkább a doppingügyek vannak túlsúlyban? Hogyan változott az ügyek száma, ha azt éves lebontásban vizsgáljuk? Mindezek megválaszolásában lesz segítségemre a CAS adatbázisa, melynek szoftverét a honlap elmondása szerint nemrég frissítették, különös figyelmet fordítva annak keresőmotorjára.
    A keresés, szűrés kétféle módon végezhető: (1.) Az előre definiált kulcsszavakkal, menüsoron keresztül. Ilyenek az „Új határozatok”, „Összes ügy”, „Sport szerint”, „Év szerint”. (2.) Keresőmotor használatával „Teljes szöveg keresésével” vagy „Részletes kereséssel”.

Évek szerint

Először is vizsgáljuk meg a CAS-t aszerint, hogy hány ügyet kellett tárgyalnia egy adott évben. Ez jól reprezentálja, hogy milyen módon, iramban vált nemzetközileg is elfogadottá a CAS, mint a sporttal kapcsolatos jogi viták eldöntésének színhelye.

1. ábra

Döntések száma évenkénti bontásban

Forrás: a szerző saját szerkesztése

A CAS tevékenysége igazán 2002 után ívelt fel, miután a FIFA is elfogadta annak joghatóságát, a nemzetközi sportszövetségek közül utolsóként. A bírósági ügyszámokban a határozott növekedés 2010 után volt látványos. Kijelenthető, hogy folyamatos a növekedés, és az olimpia éveiben (2004, 2008, 2012, 2016) mindig nagyobb ügyszám volt az azt megelőző és az azt követő évekhez képest. Vannak olyan évek, amikor egyetlen ítélet sem került fel az adatbázisba (1984, 1985, 1988, 1989, 1990); ennek oka lehetett, hogy idő kellett a szervezet elfogadtatásához. A 2018-as, 2019-es és 2020-as éveket tekintve komoly visszaesést láthatunk, melynek oka lehet, hogy a felek egyre kevésbé járulnak hozzá az ügyük nyilvánosságra hozatalához, valamint a statisztikai adat nem az eljárás megkezdésének időpontjára vonatkozik, hanem a döntések közzétételének időpontjára.

2. ábra

Eljárási formák

CAS eljárási formák és azok megoszlása

Forrás: a szerző saját szerkesztése

A CAS ügyeinek 90%-át a fellebbezéses eljárások adják, ami érthető is, mivel a sport eredetileg tisztán civil, önszabályozó volt, melyet jellemzően a belső vitarendezés határozott meg, mind a játék- és versenyszabályok, mind a fegyelmi eljárások tekintetében. Így például, ha egy sportoló ügyében saját nemzeti sportági szövetége, vagy sportágának nemzetközi szövetsége jár el, mint vitarendezési fórum, akkor az itt hozott döntésekkel szemben lehet a CAS-hoz fordulni, melynek alapját a nemzeti sportági szövetség szabályzata, vagy a nemzetközi szövetség hasonló szabályzata jelenti. Fellebbezés az is, amikor egy sportolótól doppingvétség miatt elveszik az olimpián szerzett érmét, melyről ekkor a WADA dönt, melynek döntéseit a CAS-nál lehet megtámadni, valamint az olimpiával kapcsolatos más ügyeket is a CAS-nál lehet másodfokon tárgyalni.

Sportágak szerint

Lehet-e arról beszélni, hogy vannak sportok, amelyek valamilyen adottságukból fakadóan többször kerülnek a bíróság elé a vitás kérdések eldöntése céljából, mint más sportágak? Mi lehet ennek az oka? Az első tíz, legtöbb ügyben érintett sportágat vizsgáljuk meg.

3. ábra

A 10 legtöbb ügyben érintett sportág (ügyszám alapján)

Forrás: a szerző saját szerkesztése

Európai labdarúgás: ebből a sportágból kerül elő a legtöbb ügy, túlnyomó többségük – eddig 1057 ügy – fellebbezéses eljárás volt, 15 ügy volt általános eljárás és mindösszesen csak 1 tanácsadói vélemény keletkezett eddig. Az adatok alapján kijelenthető, hogy tényleg a labdarúgás az a sport, amivel a legtöbbet kell foglalkoznia a CAS-nak. Ez véleményem szerint több okra is visszavezethető. Először is a világ legnépszerűbb sportja, melyet a világon több osztályban, divízióban játszanak. Másodszor, kevés olyan sport van, ahol egy csapatot 11 aktív – pályán lévő – játékos alkotna, így a labdarúgó sportolók nagy száma is igazolhatja a kiemelkedő ügyszámot. A labdarúgók átlagosan a legjobban fizetett és legnagyobb értékű sportolók, ezért igazolási ügyekben is sűrűn jár el a CAS.
   474 esetben szerződéssel kapcsolatos[1], 265 esetben átigazolással kapcsolatos[2] és 236 esetben fegyelmi eljárással kapcsolatos[3] vitás ügyeket tárgyalt a CAS. Ez is azt igazolja, hogy a futballisták adás-vételében, különféle szerződési viszonyaik eldöntésében járt el a legtöbbet a Sportdöntőbíróság. A tárgyalt esetek többségében valamelyik peres fél (felperes, vagy alperes) maga a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség[4].
   Az atlétika – mely egy gyűjtőfogalom, hiszen több önálló sportágat foglal magában, melyeknek többségét az ókori olimpiákról eredeztetik – bár jóval kevesebb üggyel, de a második legsűrűbben előforduló sport a CAS adatbázisa szerint. Többségében a saját nemzetközi szövetsége[5] által hozott döntéseket fellebbezik meg a sportolók, az ügyfajtákat tekintve doppingvétséggel kapcsolatos eljárások fordulnak elő többségében. Itt példaként fel lehet sorolni magyar sportolókat is (Fazekas Róbert, Annus Adrián), akiknek doppinggal kapcsolatos ügyeiben a CAS a WADA ítéletét, mint fellebbviteli bíróság tárgyalta.
   A kerékpár[6] és a vizes[7] sportok tekintetében is kijelenthető, hogy az ügyek többségében (az eljárások mintegy kétharmadában) az adott sport nemzetközi szövetsége, valamilyen módon, de peres fél volt. A kerékpár esetén jelentős volt a doppinggal kapcsolatos ügyek száma is, ami nem hathat meglepetésként az ezt a sportot ismerő és követő személyek számára.
   A lovas sportok[8] esetén szinte kizárólag saját nemzetközi szövetségük határozatai kerültek felülbírálatra a CAS-nál, és ezek fele doppinggal kapcsolatos témájú volt.
   A síelőknél[9] és súlyemelőknél[10] gyakran volt fellebbezési eljárás tárgya a NOB (mely a korábbi sportok tekintetében eddig nem igazán fordult elő) valamilyen rendelkezése, valamint saját nemzetközi szövetségük döntései is.
   A kosárlabda[11], jégkorong[12] és kajak-kenu[13] sportokat vizsgálva – melyek a 8., 9., és 10. legtöbbet tárgyalt sportágak – azt a mintát láthatjuk ismétlődni, ami szerint a saját nemzetközi szövetségük döntését támadták a legtöbbet a CAS előtt.
     Az elemzett sportágakat nézve kijelenthető, hogy a CAS fellebbviteli eljárása az adott sportágat nemzetközi szinten is képviselő nemzetközi sportági szövetség valamilyen döntésével kapcsolatos. Ennek oka, hogy ezek a szervezetek szabályzataikban vállaltak kötelezettséget arra, hogy vitatott döntéseik fellebbviteli fórumaként csak a CAS joghatóságát ismerik el.

Ügyek tárgya szerinti besorolás

Az adatbázis a könnyebb keresés és csoportosítás céljából az ügyeket az alábbi kategóriákba sorolja be:

  • Szerződéses eljárás (kivéve átigazolás) - Contractual litigation (except tranfer): Ct
  • Fegyelmi eljárás (kivéve dopping) - Disciplinary (except doping): Di
  • Dopping: Do
  • Jogosultsági, alkalmassági eljárás (kivéve állampolgárság) - Eligibility (except nationality): E
  • Irányítás - Governance: G
  • Állampolgárság - Nationality: N
  • Átigazolási eljárás - Transfer: T
  • Egyéb - Other: X

4. ábra

Ügyek eloszlása tárgyuk szerint

Forrás: a szerző saját szerkesztése

A CAS gyakorlatában előfordult minden sportot vizsgálva, négy nagy témáról beszélhetünk, ezek pedig – ügyszámukat tekintve csökkenő sorrendben – a doppingügyek, szerződéses ügyek, fegyelmi ügyek és az átigazolással kapcsolatos ügyek. Az állampolgársággal, alkalmassággal és irányítással kapcsolatos ügyek sokkal kevesebb esetben fordulnak elő. Ennek oka lehet, hogy a négy nagy téma vagy a sportolók mindennapi tevékenységével lehet kapcsolatos (pl.: fegyelmi eljárások, dopping eljárások), vagy az ismétlődő szerződéses viszonyaival van kapcsolatban (pl.: szerződéses ügyek, valamint az ebből a kategóriából kiemelt átigazolási ügyek). Egy sportoló pályafutása során akár 4-5 csapatváltáson (átigazoláson) is áteshet, és akár évente köthet új támogatói, vagy egyéb szponzori szerződést. Ezzel szemben állampolgárságot, nemzetiséget nem vált rendszeresen egy sportoló, ezért is fordulhatnak elő kevesebb esetben ilyen ügyek.

A CAS döntései

A Sportdöntőbíróság eltérő eredménnyel zárhat egy elé kerülő ügyet, ahogyan azt már a rendes jogorvoslati bíróságoknál megszokhattuk. Döntésében az alábbiakkal élhet:

  • helyt ad,
  • részben helyt ad,
  • elutasít,
  • érdemi vizsgálat nélkül elutasít,
  • ajánlásokat tesz,
  • joghatóság hiányában az eljárást megtagadja,
  • hatályon kívül helyez,
  • a joghatóságát megállapítja.

5. ábra

CAS döntések megoszlása ügyszám alapján

Forrás: a szerző saját szerkesztése

Az adatok alapján kijelenthető, hogy érdemi jogorvoslati fórumnak tekinthető a CAS, mivel szinte ugyanakkora számban ad helyt a kereseteknek, mint amilyen számban azokat elutasítja. Ez egy fontos mutató abból a szempontból, hogy ez a CAS, mint választottbíróság létjogosultságát igazolja, valamint, hogy a felek bizalommal fordulhatnak a Sportdöntőbírósághoz. Ezt a hozzáállást látjuk akkor is, ha azt nézzük, milyen elenyésző számban (40 esetben) utasított el jogorvoslati kérelmet a CAS érdemi vizsgálat nélkül. Véleményem szerint ezzel is a legitimációját kívánja erősíteni. Ha a jogvitának bármilyen sporttal kapcsolatos aspektusa van, abban a CAS megállapítja saját joghatóságát.ű
   Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a versenyengedélyek kiadásával kapcsolatos, igazolási és átigazolási, sportfegyelmi és indulási joggal kapcsolatos ügyekben a CAS eljárása a felek kifejezett alávetési nyilatkozata hiányában kizárt.

Összegzés

A statisztikai adatok vizsgálatából különféle következtetéseket sikerült levonni a CAS joggyakorlatával kapcsolatosan:

  • a labdarúgás a legtöbbet tárgyalt sportág a CAS gyakorlatában,
  • az olimpiák évében több eljárást folytat a CAS,
  • a sportágakon belül többségében saját nemzetközi sportági szövetségükkel pereskednek a felek (pl.: a lovas sportolók az esetek 86%-ában a Nemzetközi Lovas Szövetséggel szemben indítottak keresetet a CAS-nál),
  • többségében a doppinggal, szerződéses ügyekkel, fegyelmi ügyekkel és az átigazolási ügyekkel kapcsolatos eljárásokról beszélhetünk,
  • a labdarúgásnál többségében szerződéses és átigazolási viták vannak, még a kerékpárnál sajnálatos módon szinte kizárólagosan csak doppinggal kapcsolatosak.

 

 

Készítette: Porcsin Levente, PhD hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

 

Források jegyzéke:

·      Szemesi Sándor (2015): Nemzetközi és európai sportjog, Campus Kiadó, Debrecen, 2015.

·      Regulations of the UEFA European Football Championship 2018-20

·      https://www.tas-cas.org/en/jurisprudence/archive.html (2021.06.15.)

·      http://jurisprudence.tas-cas.org/Help/Home.aspx (2021.06.16.)

·      http://olimpia.hu/sport-allando-valasztottbirosag- (2021.06.15.)

·     https://www.uefa.com/MultimediaFiles/Download/Regulations/uefaorg/Regulations/02/54/36/05/2543605_DOWNLOAD.pdf (2021.06.17.)

[1] Ct: Contractual litigations

[2] T: Transfer

[3] Di: Disciplinary

[4] Nemzetközi Labdarúgó Szövetség: Fédération Internationale de Football Association (FIFA)

[5] Nemzetközi Atlétika Szövetség: International Association of Athletics Federations (IAAF)

[6] Nemzetközi Kerékpáros-szövetség: Union Cycliste Internationale (UCI)

[7] Nemzetközi Úszószövetség Fédération Internationale de Natation (FINA)

[8] Nemzetközi Lovas Szövetség: Fédération Equestre Internationale (FEI)

[9] Nemzetközi Síszövetség: Fédération Internationale de Ski (FIS)

[10] Nemzetközi Súlyemelő Szövetség: International Weightlifting Federation (IWF)

[11] Nemzetközi Kosárlabda Szövetség: Fédération Internationale de Basketball (FIBA)

[12] Nemzetközi Jégkorongszövetséget: International Ice Hockey Federation (IIHF)

[13] Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség: International Canoe Federation (ICF)

Kategória: KözjogBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Közigazgatási szankcionálás COVID idején

3 hónap 1 hét ago

A tanulmány az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport által szerkesztett KÖZJAVAK folyóiratban jelent meg. Idézési javaslat:
Árva Zsuzsanna: Közigazgatási szankcionálás COVID idején. KÖZJAVAK, VII. évfolyam, 2021. 2-3. szám, 5-9. o. (DOI 10.21867/KjK/2021.2.1.)

 

Bevezetés

A COVID-19 által előidézett veszélyhelyzet olyan változásokat okozott, amely a közigazgatási szankciórendszer eddigi folyamatait több ponton is megakasztotta, illetve egyes esetekben meg is fordította. A járványhelyzetben a jogalkotó több új szankciót alkotott, miközben a meglevőket súlyosította, amely által egy olyan veszélyhelyzeti szankciórendszer jött létre, amelynek elemei és folyamatai tudományos szempontból is vizsgálhatók. Különösen a tekintetben, hogy mennyire feleltethetők meg a közigazgatási szankcionálás eddigi elemeinek, mennyiben érvényesülnek a szankciós, illetve szabálysértési logika és a jogérvényesítés általános közigazgatási szabályai.
A blog a 2020 tavaszától 2021 nyaráig érvényesülő folyamatokat tekinti át röviden, így kitér mindkét veszélyhelyzeti időszak, így a 2020. március 4. és 2020. június 18. közötti (a továbbiakban: I. veszélyhelyzet) és a 2020. november 4-én kezdődő időszak (a továbbiakban: II. veszélyhelyzet), valamint a járványügyi készültség elemeire.

Az I. veszélyhelyzet időszaka

Az első időszakban a jogalkotó elsősorban a szabálysértési törvény rendelkezéseit igazította a megváltozott szabályokhoz a járványügyi szabályok érvényesítése érdekében. Új tényállás helyett főként a szabálysértés fogalmának kormányrendelet útján történő módosításával határoztak meg új tényállásokat, amelyek között volt, amelyik egyedi szabály megszegését szankcionálta, míg más új tényállást határozott meg.[2] A jogalkotási technika rendszeresen a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabstv.) 1. §-ának módosítása volt, hiszen a szabálysértés fogalmát a Szabstv. még törvény általi meghatározottsághoz kötötte, így a kormányrendeleteknek szükségszerűen ezt a rendelkezést kellett módosítaniuk. Kizárólag a Btk. 361. §-ának dekriminalizálásánál nem volt erre szükség, hiszen ott eleve törvény határozta meg a tényállást.[3]
A veszélyhelyzeti szabálysértések esetén a tételezett szankciók jelentősen magasabbak voltak, mint bármely más szabálysértés esetén a pénzbírság és a helyszíni bírság kapcsán, amelytől vélhetően kellő visszatartó erőt remélhettek, míg a hatásköri szabályok módosítása az operatív fellépést tette lehetővé a rendőrség bevonásával. A szabálysértések esetén azonban a kötelezően érvényesítendő ártatlanság vélelme a hatóság számára nehezítő tényező volt, miközben a megváltozott általános hatóság, a rendőrség gyors alkalmazkodásra képes, operatív és hatékony eljárást tesz lehetővé, amely egyértelmű előnyt jelentett.

A járványügyi készültség időszaka

2020. június 18-ától megszűnt a veszélyhelyzet és kezdetét vette a járványügyi készültség, amely az Alaptörvény alapján nem tekinthető különleges jogrendnek. A jogalkotó ekkor módosította a Szabstv.-t, egy új kerettényállást illesztve a jogszabályba,[4] amelynek tartalmát rendeleti szintű szabályok tölthetik ki tartalommal. A 193/A. cím szerinti védelmi intézkedés megszegését az követheti el, aki az egészségügyi válsághelyzet során a kormányrendeletben meghatározott védelmi intézkedést, illetve települési önkormányzat területén működő piac, vásár, illetve a piac, vásár területén működő üzletek nyitvatartásának önkormányzati rendeletben meghatározott szabályait megszegi.
Ugyancsak módosult a kedvezőbb hatálytól eltérést engedő rendelkezés az új tényállás kapcsán, amely szerint a védelmi intézkedés megszüntetését követően – az általános szabályoktól eltérően – a folyamatban lévő szabálysértési eljárást továbbra is az elkövetés idején hatályban lévő szabályok szerint kell elbírálni. Mindez különös jelentőséget kapott a gyakran változó járványügyi szabályok esetén, amelyek a tényállás tartalmi részét adják és az elkövető a rendelkezés hiányában arra is hivatkozhatna, hogy az elbíráláskor a szabály már nincsen hatályban.
Ugyancsak dekriminalizálták immár törvény útján is a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 361. §-ában meghatározott bűncselekményt, ha a cselekményt a COVID-19 fertőzöttség vagy annak gyanúja miatt elrendelt járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés szabályainak megszegésével követik el. És ugyanezen szabály volt az is, amely objektív bírságot is meghatározott a stratégiai társaságokra vonatkozó bejelentési kötelezettséggel kapcsolatban.[5] Ez utóbbi a bejelentéssel összefüggő kötelezettséget megszegőkkel szemben volt kiszabható, ahol a hatáskört a belgazdaságért felelős miniszter gyakorolta.[6] Ezen szankció már egyértelműen a közigazgatási szankciók közé tartozik, amelynek kiszabására az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény[7] alkalmazandó.
Ezen időszakban tehát jelentős részben ismét a szabálysértés maradt a szankcionálás fő eszköze, hiszen a fent említett objektív bírság egy igen korlátozott, speciális körre és cselekményre vonatkozott, ahol az eljáró hatóság is eleve – éppen a speciális érintetti kör miatt – miniszteri szintű volt.

Az időszak eredményei az alábbiakban foglalható össze:

A Szabstv. módosítása lehetővé tette, hogy ne kizárólag a fogalommeghatározástól való eltéréssel lehessen új tényállást megállapítani, ugyanis az új tényállás egy keretjellegű diszpozícióval alkalmassá vált arra, hogy annak tartalmát változó rendeletek töltsék ki, ezzel reagálva a járvány változásai miatti új helyzetekre. A hatály módosításával a jogalkotó egy garanciális szabályt tört át. Bár a rendkívüli jogrendek idején speciális szabályok léptethetők életbe, a 2020. évi LVIII. törvény már a veszélyhelyzet megszűnésekor lépett hatályba. Végbement egy dekriminalizációs fordulat, amelynek lehetséges anyagi és eljárási okait Hollán Miklós megvizsgálta a tanulmányában.[8] A szabálysértési jogalkotás jogpolitikai indokait figyelembe véve az állapítható meg, hogy az eljárások gyorsítása mellett nagyobb súllyal az a jogalkotói indokolásban is szereplő érv eshetett latba, hogy az eljárás gyorsítsa és egyszerűsítse mellett egyben a bűncselekményi statisztikákat könnyítsék. Mindez különösen igazolható a II. veszélyhelyzet idején elérhető szabálysértési statisztikai adatok alapján.

A II. veszélyhelyzet

A 2020 novemberében kezdődő időszakban a jogalkotó objektív és szubjektív szankciókat egyaránt igyekezett alkotni a jogszabályok betartatása érdekében. A Szabstv. 2020 nyarán történt, említett módosítása azonban nem nyújtott elegendő lehetőséget, így ismét az Szabstv. 1. §-ának a módosítását alkalmazták az új tényállások megállapításánál,[9] ugyanis a beiktatott szabály nem rendelkezett a helyszíni bírság emelt összegéről. Ez utóbbit a jogalkotó 2020 decemberében pótolta,[10] azonban a kormányrendeleti szintű jogalkotásra továbbra is szükség volt a szankció mértékének emelése miatt, amelyhez ismét azt a technikát választották, hogy a Szabstv. 1. §-át módosítják.
A veszélyhelyzeti szabályozás jelentősen megváltoztatta a szabálysértési statisztikát. Míg 2020-ig a szabálysértések száma, bár kisebb mértékben, de folyamatosan csökkent, a veszélyhelyzeti jogalkotás ezt a tendenciát egyértelműen megfordította. A bűnügyi statisztikai adatok alapján 2020-ban mindösszesen 730.662 szabálysértési eljárás indult meg, amelyből a veszélyhelyzetre figyelemmel alkotott szankciók miatti eljárások száma 54.947 volt, így a különbség alapján (675 ezer szabálysértés eljárás) a csökkenés tovább folytatódott volna.[11] 2020-ban már elkezdett nőni a szabálysértési eljárások száma, ami egyértelműen azoknak a szabálysértési tényállásoknak volt köszönhető, amelyeket a veszélyhelyzet miatt hoztak létre. Majd 2021-ben az első négy hónapban az eljárások több, mint a negyedét képezte a veszélyhelyzeti szabálysértési tényállások miatti eljárások száma. Így 2021-ben, január-április hónapban összesen 257.823 szabálysértési eljárás indult, amelyből 70.208 eljárás volt veszélyhelyzeti tényállás miatti. Ennél is jelentősebb volt a pénzbírságok számának a növekedése, amely 2020-ban volt a legnagyobb volumenű a 2016–2020 közötti időszakban.

***

A konkrét veszélyhelyzeti tényállásokat tekintve megállapítható, hogy az objektív és szubjektív szankciók elhatárolása a járványhelyzetben kevéssé maradt egyértelmű. Az egységesítés a fórumrendszer változásában is tükröződött, mivel a fő eljáró hatósággá a rendőrség vált mindkét szankciótípus esetén. Bár az objektív szankciók eljárására az 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról irányadó, azonban a fellebbezést a jogalkotó már nem biztosította az eljárás gyorsítása érdekében, miközben a kimentési lehetőségek köre nem volt egyértelmű. A szabálysértések esetén, bár az ártatlanság vélelmének továbbra is érvényesülnie kellett, azonban a büntetési tételek igen jelentős mértékben emelkedtek, amelytől a jogalkotó a visszatartó erő növelését remélhette és ezáltal a hatékonyabb jogérvényesítést. A szabálysértési eljárások száma a statisztikai adatok alapján erőteljesen növekedett, és különösen nagyszámú eljárás indult a járványügyi szabályok be nem tartása miatt. Önmagában a Szabstv. 239/A. §-a szerinti védelmi intézkedés megszegése miatt félévente tízezer körüli eljárás indult, míg összességében más tényállásokkal együtt a járványhelyzet miatt pedig ötvenezer, illetve hetvenezer eljárás keletkezett.
A fentiek alapján a járvány egyértelmű hozadéka a szabálysértés jogintézményének erősödése volt. A veszélyhelyzet tehát ismét igazolta, hogy továbbra is szükség van egy olyan kisbűncselekményi – igazgatási jellegű kategóriára, amely alkalmas egyrészt a dekriminalizált cselekmények befogadására, másrészt a közigazgatási szabályok érvényestésének növelése. A további előnyök között jelentkezett most is a gyors elbírálás és a dekriminalizáció miatt a bűnügyi statisztikák javítása. A rendőrség, mint általános szabálysértési hatóság eljárása a kellő operativitást egyértelműen biztosítja, amely rendkívüli jogrendben különösen jelentős tényező volt. Így, bár a közigazgatási büntetőbíráskodás területe több évszázada ingadozó jellegű, a veszélyhelyzet igazolta, hogy továbbra is szükséges annak továbbélése.

 

A tanulmányt készítette: Prof. Dr. Árva Zsuzsanna, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi Tanszék,  arva.zsuzsanna@law.unideb.hu

A blogbejegyzés az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

Források jegyzéke:

[1] Lásd: Nagy Marianna (2011): Interdiszciplináris mozaikok a közigazgatási jogi felelősség dogmatikájához. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 30–40. vagy Árva Zsuzsanna (2021): In memoriam szabálysértési jog? In: Peres Zsuzsanna – Pál Gábor (szerk.): Ünnepi Tanulmánykötet Tamás András 80. születésnapja alkalmából. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó.

[2] Lásd: 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése, a 81/2020. (IV. 1.) Korm. rendelet 5. § (2) és (6) bekezdése, a 85/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése, a 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése, valamint a 211/2020. (V. 16.) Korm. rendelet 10. § (3) bekezdése.

[3] Hollán Miklós (2020): A járványügyi szabályszegés „dekriminalizációja”: felemás büntetőpolitikai félfordulat járvány idején. MTA Law Working Papers. 24. sz. 1–37.

[4] Lásd: 2020. évi LVIII. törvény.

[5] Lásd 2020. évi LVIII. törvény 277. §.

[6] 2020. évi LVIII. törvény 287. §.

[7] 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról.

[8] Hollán (2020): i. m., 10–15.

[9] 479/2020. (IX. 3.) Korm. rendelet.

[10] 2020. évi CIV. törvény 23. §.

[11] Bűnügyi Statisztikai Rendszer, szabálysértés miatt megindított eljárások száma. https://bsr.bm.hu/Document (letöltés dátuma: 2021. május 19.)

Kategória: JogállamKormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Gondolatok a 2022-es éghajlatvédelmi, energetikai és környezetvédelmi állami támogatásokról szóló új iránymutatásról

3 hónap 2 hét ago

Az Európai Unióban egyre hangsúlyosabbak a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok, melyek áthatják a versenyjog szigorú szabályait is. Ennek megfelelően az Európai Bizottság már 2001-ben[1] és 2008-ban[2] is közzétett egy-egy iránymutatást a környezetvédelem állami támogatásáról. A 2014-es iránymutatás ezekre épít, miközben kibővült az energiaszektorra irányadó rendelkezésekkel is.[3] Ez a dokumentum rögzítette a bizottsági gyakorlat legfontosabb pontjait, illetve összegezte azokat a feltételeket, melyek teljesülése esetén a tagállami intézkedés a belső piaccal összeegyeztethető. A Bizottság szerint ugyan a 2014-es iránymutatás jól működik, és általánosságban megfelel a célnak, de úgy véli, hogy néhány „célzott kiigazítás” szükségessé vált.

A jelenlegi felülvizsgálattal a Bizottság a 2014-es iránymutatás egyes rendelkezéseinek egyszerűsítésére és frissítésére, valamint hatályuk kiterjesztésére törekszik. Az alapvető cél annak biztosítása, hogy az állami támogatások hatékonyan szolgálhassák az éghajlat- és környezetvédelem javítását, úgy, hogy közben nem torzítják a versenyt vagy az egységes piac integritását. Ennek jegyében 2022-ben egy új éghajlatvédelmi, energetikai és környezetvédelmi állami támogatásokról szóló iránymutatás[4] lép a 2014-es helyébe. A Bizottság az új iránymutatással összhangot kíván teremteni az európai zöld megállapodásban meghatározott uniós célkitűzésekkel és célszámokkal, valamint az energetika és a környezetvédelem területén lezajlott szabályozási reformokkal, miközben az éghajlatvédelem területére is kiterjeszti a soft law alkalmazási körét.

A 2022-es iránymutatás főbb elemei[5]

Az iránymutatás kiterjeszti a tagállamok által támogatható beruházások és technológiák körét. A Bizottság célja, hogy minden olyan technológia támogatható legyen, amely hozzájárul az európai zöld megállapodás megvalósításához. Az iránymutatás éppen ezért jó néhány, a zöld megállapodás szempontjából releváns terület támogatását lehetővé teszi. Így az iránymutatás új és aktualizált szakaszokat is magába foglal az üvegházhatású gázoktól eltérő egyéb szennyezések – többek között a zajszennyezés – megelőzéséhez vagy csökkentéséhez, az erőforrás-hatékonysághoz és a körkörös gazdasághoz, a biológiai sokféleséghez és a környezeti károk helyreállításához nyújtott támogatásról. Ezen túlmenően az új iránymutatás külön szakaszokban rögzíti az olyan kiemelt területekre irányuló beruházások ösztönzését, mint az épületek energiahatékonysága és az összes közlekedési módra kiterjedő tiszta mobilitás.

A Bizottság megreformálta az energiaigényes felhasználókra kivetett villamosenergia-illetékek csökkentésére vonatkozó korábbi szabályokat. A Bizottság célja, hogy minimalizálja annak a veszélyét, hogy ezen illetékek miatt egyes szektorokban a tevékenységek olyan helyekre települjenek át, ahol nincsenek, vagy az uniós követelményeknek kevésbé megfelelőek a környezetvédelmi szabályok. Az új iránymutatás az Unió éghajlatvédelmi dekarbonizációs törekvéseire tekintettel a dekarbonizációt és a szociálpolitikát finanszírozó összes illeték vonatkozásában módosította a csökkentés eddigi szabályait.

Az új iránymutatás ágazati szinten objektív mutatókkal racionalizálta a támogatható ágazatok számát annak érdekében, hogy a tagállamok az egyenlő versenyfeltételeket biztosítani tudják. A Bizottság szerint a korábbi szabályok felülvizsgálatára azért is volt szükség, hogy ösztönzőbb legyen az érintett vállalatok fokozatos dekarbonizációja, többek között az illetékekcsökkentése és a kedvezményezettek szénlábnyomuk csökkentésére tett kötelezettségvállalásainak összekapcsolása révén.

Az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás különböző biztosítékokkal igyekszik garantálni, hogy a támogatást ténylegesen ott nyújtsák, ahol arra az éghajlat- és környezetvédelem javításához szükség van, valamint, hogy a támogatás a környezetvédelmi célok eléréséhez szükséges mértéket ne lépje túl, és ne torzítsa a versenyt vagy a belső piac integritását. Ennek keretében az iránymutatás például növeli az érdekelt felek részvételét a nagy összegű támogatási intézkedések megtervezésében azáltal, hogy a tagállamok számára előírja, hogy konzultáljanak az érdekelt felekkel a tervezett beavatkozás főbb pontjairól.

Az új iránymutatás közelíti a környezetvédelem és az energiaügy vonatkozó uniós jogszabályait és szakpolitikáit, többek között a leginkább szennyező tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésével. A Bizottság előrevetíti, hogy új földgázberuházások támogatását nem fogja engedélyezni, kivéve, ha a tagállam bizonyítani tudja, hogy a beruházás összeegyeztethető az Unió 2030-ra és 2050-re vonatkozó éghajlat-politikai célkitűzéseivel, és megkönnyíti a szennyezőbb tüzelőanyagokról való átállást anélkül, hogy olyan technológiákat tartana fenn, mely útjában áll a tisztább megoldások bevezetésének. Az új iránymutatás kiegészült a dekarbonizáció elősegítése érdekében a szén-, tőzeg- és olajpala-erőművek bezárásához nyújtott támogatások lehetőségével.

Az összeegyeztethetőségi feltételek változásai

Az iránymutatás tartalmazza a Bizottság értékelési szempontjait, és azokat a feltételeket, melyek érvényesülése esetén az éghajlatváltozás, a környezetvédelem és az energetika területén nyújtott állami támogatások a belső piaccal összeegyeztethetőek. Míg a 2014-es iránymutatás hét pontban sorolta fel az összeegyeztethetőségi kritériumokat, addig az új rendelkezések sokkal részletesebbek lettek és három nagyobb kategóriát állítanak fel. Az iránymutatás megkülönböztet pozitív és negatív feltételeket, valamint egy külön szakaszban rögzíti azt a követelményt, hogy a támogatás általános egyenlege pozitív legyen.[6]

A pozitív feltételek összessége arra irányul, hogy a támogatás segítse elő egy gazdasági tevékenység fejlesztését. Ez megkívánja, hogy azonosítható legyen az elősegített gazdasági tevékenység, illetve a támogatás társadalom egészére gyakorolt pozitív hatásai, és adott esetben relevanciája az Unió konkrét politikáira nézve. Elvárás a támogatás ösztönző hatása, és a vonatkozó uniós jogi rendelkezések tiszteletben tartása.

A negatív feltételek lényegében azt hivatottak biztosítani, hogy a támogatási intézkedés ne befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben. Az iránymutatás megkülönbözteti a verseny és a kereskedelem torzulásának minimalizálását, valamint a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülését elősegítő feltételeket. Az előbbi a szükségesség, megfelelőség, arányosság és átláthatóság követelményeit foglalja magába.

Az új iránymutatás értelmében a támogatások vizsgálatakor Bizottság mérlegeli a támogatás versenyre és kereskedelemre gyakorolt pozitív és negatív hatásait és csak azokat a támogatási intézkedéseket tekinti a belső piaccal összeegyeztethetőnek, melyek pozitív hatásai felülmúlják a negatív hatásait. Ez jelenti a támogatás általános egyenlegének pozitív voltát.

A Bizottság továbbra is legfeljebb 10 éves időtartamra hagyja jóvá az iránymutatás szerinti intézkedéseket, bár ez bizonyos esetekben tovább korlátozható (négy évre vagy rövidebb időtartamra).[7] Ha egy tagállam meg kívánja hosszabbítani az intézkedés időtartamát, újból bejelentheti az intézkedést.

Az adókedvezmények formájában nyújtható támogatások

A 2014-es iránymutatáshoz hasonlóan a 2022-es is nevesíti az adók vagy az adójellegű illetékek csökkentése formájában nyújtott támogatások lehetőségét.[8] Az adókedvezmények lehetőségéről szóló 4.7. szakasz két alszakaszból áll, amelyek külön logikára épülnek. Az egyik alszakasz azokkal az adókkal vagy illetékekkel foglalkozik, amelyek környezetvédelmi szempontból szankcionálják a káros magatartást, és ezért arra irányulnak, hogy a vállalkozásokat és a fogyasztókat a környezetbarátabb választás felé tereljék. A másik alszakasz értelmében a tagállamok dönthetnek úgy, hogy az adók vagy illetékek célzott csökkentésével ösztönzik a vállalkozásokat magatartásuk megváltoztatására vagy kiigazítására környezetbarátabb projektek vagy tevékenységek révén.

Esetlegesen problematikus pontok

A Bizottság szerint az iránymutatás egy rugalmas keretet jelent, amely segíti a tagállamokat az európai zöld megállapodásban kitűzött célok célzott és költséghatékony eléréséhez szükséges támogatások biztosításában. A Bizottság azt kívánja elősegíteni, hogy a tagállamok úgy tegyenek eleget az uniós energetikai és éghajlatvédelmi céloknak, hogy közben ez a lehető legkisebb költségekkel járjon az adófizetők számára, és ne torzítsa indokolatlanul a közös piaci versenyt.[9]

A Bizottság bizonyos szempontból valóban növeli a rugalmasságot és egyszerűsít is a korábbi szabályok egy részén (többek között azzal, hogy megszünteti a zöld nagyprojektek egyedi bejelentésére vonatkozó követelményt a Bizottság által korábban jóváhagyott támogatási programok keretében). Ugyanakkor a Bizottság rögzítette, hogy az új szabályok minden intézkedésére alkalmazandók, melyekről az új iránymutatás elfogadása után határoz. A tagállamoknak 2024-re a meglévő támogatási programjaikat hozzá kell igazítaniuk az iránymutatás rendelkezéseihez.[10] A „hozzá kell igazítaniuk” kijelentés a soft law szerepe, jogi státusza vonatkozásában problematikus, és tovább növelheti a Bizottság és a soft law szerepe körüli feszültségeket.

Az új iránymutatás megtartja a szakirodalomban kritikával illetett[11] adócsökkentésre vonatkozó 20 %-os minimumszabályt, illetve a korábbi iránymutatás homályos, túl általános fogalmait (pl. „jelentős termelési költségek növekedése” vagy „jelentős értékesítési csökkenés”, „a fogyasztókra nem hárítható költségek”, „jelentős versenyhátrány”) továbbra sem tisztázza.[12]

Hol a folyamat vége?

A Bizottság közleményében[13] hangsúlyozta, hogy az új iránymutatás a 2014-es iránymutatás értékelésén és egy külső tanácsadók által készített tanulmányon alapul. A Bizottság kiemelte, hogy az iránymutatás elfogadását egy széleskörű konzultáció előzte meg, melynek keretében több mint 700 hozzászólás érkezett. A folyamatban tagállamok, vállalkozói szövetségek, érdekcsoportok, illetve vállalatok, nem kormányzati szervezetek és polgárok is részt vettek. 2020 őszén a Bizottság egy páneurópai vitát is indított arról, hogy hogyan lehetne összhangba hozni a versenyszabályokat és a fenntarthatósági politikákat. A beérkezett hozzászólások ugyancsak hatással voltak az új iránymutatásra. Emellett a Bizottság az iránymutatásba beépítette a saját esetjogi tapasztalatait is.

Az új iránymutatás kidolgozási szakaszában igaz ugyan, hogy a Bizottság többször is konzultált a tagállamokkal, de ez a folyamat továbbra sem szünteti meg a nem kötelező érvényű uniós dokumentumok nem kötelező jogi természete és valós joghatása közötti feszültségeket.

A Bizottság jogbiztonsággal, környezetvédelmi célkitűzéseivel kapcsolatos legújabb törekvései üdvözlésre méltóak, azonban a soft law térnyerése, jogi státuszának kérdése aggodalomra adhat okot a hatáskörmegosztást illetően a tagállamok körében.

A soft law előírásai a Bizottságot kötik, és elvileg a tagállamok számára nem kötelezőek, mégis közvetett módon befolyásolják a tagállami támogatási politikát. Emiatt a tagállamoknak igen erős fenntartásai vannak ezen eszközök alkalmazását illetően, ugyanis úgy vélik, hogy a Bizottság az uniós hatáskörbe tartozó állami támogatások soft law-ja révén belenyúl olyan tagállami politikákba, ahol gyengék a kompetenciái. Tipikusan ilyen az energiapolitika, ami belpolitikai és stratégiai szempontból is kiemelt jelentőségű. Ez alapján az új iránymutatás alkalmazási körének kiszélesítése tovább mélyítheti a Bizottság hatásköri korlátaival kapcsolatos vitákat.

Készítette: dr. Széles Krisztina, PhD hallgató, Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam és Jogtudományi Doktori Iskola

 

Forrásjegyzék:

[1] Közösségi iránymutatás a környezetvédelem állami támogatásáról (2001/C 37/03) HL C 37., 2001.2.3., 3—15.

[2] Közösségi iránymutatás a környezetvédelem állami támogatásáról (EGT-vonatkozású szöveg) HL C 82., 2008.04.01., 1—33.

[3] Az Európai Bizottság közleménye, iránymutatás a 2014–2020 közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról (2014/C 200/01, HL C 200.,2014. 06. 28.)

[4]Az új iránymutatás attól az időponttól kezdve lesz alkalmazandó, amikor valamennyi nyelvi változat elérhetővé válik. Az iránymutatás angolul és immár számos további hivatalos nyelven itt érhető el: https://ec.europa.eu/competition-policy/sectors/energy-and-environment/l...

[5]A kiemelések a Bizottság 2021. december 31-ei sajtóközleménye alapján történtek. A közlemény itt érhető el: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_21_6982

[6] Lásd ezekről az iránymutatás 3.1., 3.2. és 3.3. szakaszát.

[7] Lásd a 76. bekezdést.

[8] Említés szintjén: 16. bekezdés h) pont, részletezve:4.7. szakasz.

[9] Állami támogatás: A Bizottság jóváhagyja az éghajlatvédelmi, környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló új iránymutatást. Sajtóközlemény, Brüsszel, 2021. december 21. Elérhető: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_21_6982 (A továbbiakban: A Bizottság 2021. december 21-ei sajtóközleménye)

[10]A Bizottság 2021. december 21-ei sajtóközleménye

[11]Lásd erről: Jerónimo Maillo (2017): Balancing Environmental Protection, Competitiveness and Competition: A Critical Assessment of the GBER and the EEAG. European State Aid Law Quarterly, Vol. 16, No. 1, 4-10., valamint Daniel Pérez Rodríguez (2016): Electricity Generation and State Aid: Compatibility Is The Question. European State Aid Law Quarterly, Vol. 15, No. 2, 207 - 227, 215-221.

[12] Lásd ezeket a 4.7.1.3.1. (szükségességről szóló) szakasz 302. pontjában, valamint a 4.7.1.3.3. (arányosságról szóló) szakasz 308. pontjában.

[13]A Bizottság 2021. december 21-ei sajtóközleménye

Kategória: KormányzásEurópai UnióKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2
Checked
38 perc 44 másodperc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna