Kúria vs. Európai Unió Bírósága: mi lesz a magyar bírói függetlenséggel?

1 hónap ago

2019 nyarán a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája végzésével felfüggesztette az előtte folyamatban lévő ügyet és többek között az alábbi előzetes döntéshozatalra szánt kérdésekkel fordult az Európai Unió Bíróságához:

  • „Megfelel-e az EU alapító szerződéseiben is garantált jogállamiság és bírói függetlenség elvének, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy bíróság elnöki pozícióját a pályázati eljárás megkerülésével, ideiglenes megbízással tölti be?”
  • „Megfelel-e az uniós jogban előírt bírói függetlenség követelményének az, hogy az eddigi több évtizedes gyakorlattól eltérve a magyar bírók 2018. szeptember 1-je óta kevesebbet keresnek, mint az azonos szinten és ugyanolyan régóta szolgálati viszonyban dolgozó ügyészek, és a fizetésük általában sincs összhangban az általuk ellátott feladatok jelentőségével.”

Az EUMSz 267.cikke szerint az uniós intézmény hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a Szerződések értelmezése kapcsán, így abban az esetben, ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az Európai Unió Bíróságát, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést. (…)

Ezt követően 2019 szeptemberében Polt Péter főügyész a „törvényesség érdekében” a fent nevezett végzés törvénysértő voltának megállapítását kérte a Kúriától. Véleménye szerint jelen esetben a bíró ezeket a kérdéseket nem tehette volna fel, mivel ezekkel nem a közösségi jog értelmezését kéri, annak kapcsán, hogy az irányadó magyar jog nem felel meg a közösségi jog által védett alapelveknek. Továbbá véleménye szerint a PKKB bírája a kérdéseit olyan ügyben tette fel, ahol azok megválaszolása nem releváns.

A Kúria a napokban kifejtette egyetértését a főügyész álláspontjával, így mivel a kérdések nem szolgálhatnak valós vagy vélt sérelmek orvoslására, döntése szerint a PKKB bírájának az OBH elnök pozíciójával kapcsolatos kérdésének előzetes döntéshozatali eljárásra bocsátása törvénysértő.

Következmény

A Kúria döntése nem köti az Európai Unió Bíróságát. A magyar bíró az EUMSz 267.cikk alapján fordult az uniós intézményhez, amely saját maga döntheti el, hogy befogadja-e a feltett kérdéseket (IS C-564/19.sz.ügy), egy tagállami szerv nem vonhatja el az uniós intézmény hatáskörét. Pozitív döntés esetén kérdés, hogy az Európai Unió Bírósága mennyiben tartja összeegyeztethetőnek a magyar igazságszolgáltatás kapcsán a bírói függetlenség alapelvének megvalósulását. Az integráció egyik alapelve, hogy a bíróságoknak pártatlanoknak, a kormánytól és a jogalkotótól függetleneknek kell lenniük, amely elvet kifejezetten említi az EU Alapjogi Chartájának 47. cikke és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke.
Minden figyelem az uniós intézmény felé fordul, azonban az csupán a jövő titka, hogy Justitia bekötött szemével szimbolizált bírói függetlenség mennyire valósul meg az ügy kapcsán.

Készítette: Dr. Lovas Dóra, 4. éves PhD hallgató, DE ÁJK

Források:

 

Kategória: AlapjogokJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Eladósodás útján a helyi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok?

1 hónap 2 hét ago

Elöljáróban

A rendszerváltást követően önkormányzati tulajdonába kerültek a megszűnt tanácsok és szerveik, valamint intézményeik kezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok, erdők, vizek, pénz- és értékpapírok, a védett természeti területek és műemléki ingatlanok kivételével. Ezen túlmenően önkormányzati tulajdonba kerültek a korábbi tanácsi vagyonkezelésű vállalatok is, amelyek egyszerűen önkormányzati tulajdonú cégekké váltak.
   A helyi közfeladatok ellátási technikáját, ahogy a jelenlegi, úgy a korábbi önkormányzati törvény sem részletezte, ebből következően kizárólag az önkormányzat felelős az Mötv-ben meghatározott közszolgáltatások biztosításáért. Így a törvényi szabályozás alapján a közszolgáltatást a helyhatóság a saját tulajdonú gazdasági társaságain keresztül is elláthatja. Ebből következően igen fontos szereplői az önkormányzati gazdaságnak a költségvetésen kívüli feladatellátók, amelybe a 25%-nál nagyobb részesedésű önkormányzati cégek tartoznak. Ezek a költségvetésen kívüli feladatellátó szervezetek, amelyek közfeladatokat látnak el, de nem a költségvetési gazdálkodás szabályai szerint gazdálkodnak, hanem a gazdasági társaságokra előírt jogszabályok szerint; miközben közpénzek felhasználói. Továbbá ezen vállalkozások a rendelkezésükre bocsátott önkormányzati vagyonnal gazdálkodnak, miközben a lakosság részére közszolgáltatásokat biztosítanak, esetlegesen pedig profitot is termelnek. E kettősségből pedig számos működési kockázat adódhat az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságoknál.
   A 2011-2014 között végrehajtott önkormányzati adósságkonszolidáció nem vitatható, hogy az önkormányzati szektor pénzügyi egyensúlyi helyzetére kedvező hatást gyakorolt. Egy újabb hasonló helyzet megelőzése céljából pedig számos, a gazdálkodásra vonatkozó – korlátozó – jogszabály lépett hatályba, melyről már több esetben beszámoltunk a Közjvak c. blogon is.
    Egyik ilyen új szabály, hogy a helyi hitelfelvétel előzetes engedélyhez kötött. Az engedélykötelesség kiterjed az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságokra is, megakadályozandó a költségvetésen kívüli feladatellátók eladósodását. Egy 2019-ben hatályba lépett szabályozás ugyanakkor megengedi a tulajdonos önkormányzat garanciavállalását nemzetgazdasági szinten jelentős projektek esetében.[i] Az önkormányzati közfeladatot ellátó gazdasági társaságok egyre gyarapodó kötelezettségállománya pedig kockázatot jelent az önkormányzatok gazdálkodására, pénzügyi egyensúlyára és likviditására is, hiszen a közfeladat-ellátásért felelős önkormányzat a közfeladat ellátásának biztosítása érdekében legtöbbször pótlólagos forrásokat bocsát a társaság rendelkezésére. Mindezek alapján jelen tanulmány keretei között arra keresem a választ, hogy mekkora kockázatot rejt magában a helyi önkormányzati részvétellel működő gazdasági társaságok eladósodása.

Szabályozás és helyzetkép

Az Alaptörvény 38. cikk (5) bekezdéséből levezetve a köztulajdonban lévő gazdasági társaságoknak alapvetően két „fajtáját” különböztethetjük meg: az állami tulajdonban lévő társaságokat, valamint a helyi önkormányzatok tulajdonában, illetőleg résztulajdonában lévő társaságokat.
   Az Mötv. 41. § (6) bekezdése értelmében a képviselő-testület a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására – jogszabályban meghatározottak szerint – költségvetési szervet, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezetet, nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet alapíthat, továbbá szerződést köthet természetes és jogi személlyel vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel.
   A helyi önkormányzat tehát gazdasági társaságot alapíthat és társasági részesedést is szerezhet már működő gazdasági társaságban. A helyi önkormányzat ugyanakkor csak olyan gazdasági társaság alapítója vagy tagja lehet, amelyben a társasági vagyon által nem fedezett kötelezettségekért – a törvényben meghatározott kivételekkel – a helyi önkormányzat nem felel.
  A gyakorlat szerint ezen önkormányzati cégek túlnyomórészt településfejlesztési és településüzemeltetési-, temető-fenntartási-, lakásgazdálkodási-, távhőszolgáltatási, valamint víziközmű- és hulladékgazdálkodási feladatokat látnak el.
   Lentner Csaba szerint 2016-ban 1707 önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság prosperált hazánkban, melyek közül 998 volt kisvállalkozás, 589 volt közepes vállalkozás, 111 volt nagyvállalkozás, és csupán 9 volt nagyon nagy vállalkozás. Ez utóbbiak elsősorban a közlekedési szektorban tevékenykednek (pl. BKV, BKK Zrt.), mellettük pedig megemlíthetők még a budapesti, a debreceni és a miskolci vagyonkezelő cégek is. A társasági formát tekintve pedig legtöbbször (1592 alkalommal) a korlátolt felelősségű társasági formát választották az önkormányzatok a társaságaik megalapításakor. A kft.-k mellett 111 részvénytársaság, 3 betéti társaság, valamint egy egyesület működött 2016-ban Magyarországon.[ii]

Az eladósodottságának mértéke számokban

2006-ban 1551 olyan gazdasági társaságot tartottak nyilván Magyarországon, amelyben az önkormányzatok legalább 50%-os részesedéssel rendelkeztek. Ezek teljes hitelállománya 164,5 milliárd forint volt.[iii]
   Egy 2008-ban – a Magyar Nemzeti Bank megbízásából – készített tanulmányban[iv] Homolya Dániel és Szigel Gábor párhuzamba állította az önkormányzati eladósodást az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal összevetve. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy 2008-ra a helyi önkormányzati gazdasági társaságok hitelállománya a teljes önkormányzati szektor adósságállományának 25-30%-át tette ki, ami az akkori GDP arányában 0,6-0,8%-ot jelentett. Összegszerűsítve tehát 170-200 milliárd forintra becsülték az önkormányzati cégek hitelállományát.
   Egy négy évvel később megjelent tanulmány[v] 2011-es vizsgálatok alapján azonban a banki kitettség mértékét már 200 milliárd forintot is meghalódó értékre becsülte.
   Lentner Csaba szerint 2015 elején a 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő közüzemi vállalatok adósságállománya 620 milliárd forint, míg a 10-50%-os önkormányzati tulajdoni hányadban lévőké 382 milliárd forint volt.[vi]
   Mindebből tehát az következik, hogy – az önkormányzatok 2011-2014 közötti konszolidációja következtében – az eladósodás áthelyeződött az önkormányzati tulajdonú vagy résztulajdonú gazdasági társaságok szegmensére, ahol – egyes becslések szerint – több mint 1000 milliárd forintos adósságállomány halmozódott fel 2015 végére.

Számvevőszéki vizsgálatok: kockázat vagy lehetőség?

2011-ig az ÁSZ nem rendelkezett jogosítvánnyal az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ellenőrzésére. Ugyanis a korábbi szabály csupán az állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek ellenőrzését tette lehetővé, az önkormányzati társaságokét nem. Az ÁSZ kezdeményezésére a jogszabályt még az új számvevőszéki törvény megalkotása előtt módosította az Országgyűlés.[vii]
   A felhatalmazás alapján az ÁSZ hozzákezdett az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzéséhez. Első, mondhatni „mintaként” a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) ellenőrzését folytatta le. „Az ellenőrzés során szembesült a rejtett eladósodás veszélyével, amikor is a gazdasági társaságok az állóeszközök megújításának elmulasztásával halmoznak fel implicit adósságot, amely aztán a közszolgáltatásuk zavaraiban jelentkezett.”[viii]
   Az ezt követő vizsgálatokat lezáró jelentésekből az derült ki, hogy 2007-2010 között az önkormányzati cégek eladósodása folyamatosan növekedett, a helyi önkormányzatok ennek ellenére nem fordítottak megfelelő figyelmet a gazdasági társaságok adósságállományának növekedésére és a pénzügyi kockázatok képviselő-testületek részére történő bemutatására.[ix]
   2019-ben az ÁSZ – Abától Zsámbékig – valamennyi 322 városi önkormányzat gazdálkodásának kockázatait értékelte. A jelentés szerint a városi önkormányzatok többségi tulajdoni hányadú gazdasági társaságainak száma 2014-ben 572, 2015-ben 618, 2016-ban pedig 590 volt, mindösszesen  221 városi önkormányzatnál összpontosulva.[x]
    A jelentés szerint a városi önkormányzatok gazdálkodására kockázatforrást jelentett a többségi tulajdonú gazdasági társaságaik működése és kötelezettségeinek állománya, valamint a tartós részesedések állományának növekedése. A gazdasági társaságok összevont adózott eredménye mindkét évben veszteséges gazdálkodást mutatott, mivel a gazdasági társaságok összevont vesztesége a 2015. évi 3775 millió forintról a 2016. évre 2039 millió forintra változott.[xi] A gazdasági társaságok tartósan veszteséges gazdálkodása pedig egyértelműen veszélyezteti az általuk végzett önkormányzati feladatok ellátását. A fentiekből kitűnik, hogy az önkormányzatok nem fordítottak kellő figyelmet gazdasági társaságaik eladósodásának megelőzésére. Problémát jelent, hogy sokszor elmaradt az önkormányzat és a gazdasági társaságok valós pénzügyi kockázatainak együttes bemutatása, így a képviselő-testület nem kaphatott valós képet a pénzügyi helyzetről,[xii] melynek következtében nem is hozhatott megfelelő döntést a gazdasági társaság finanszírozásáról és működéséről.

***

Mindezek alapján a kérdés az, hogy mit tehetnek, mit kell tenniük, illetőleg kell-e tenniük egyáltalán valamit az önkormányzatoknak; és mit tehet a Kormányzat az újabb pénzügyi válság elkerülése érdekében. E kérdések megválaszolása valószínűleg az elkövetkező jó néhány évben aktualitást biztosít majd a témának.
   Már most látható, hogy a nagyvárosok most is kedvezőbb helyzetben vannak, ők ugyanis több lehetőség közül választhatnak. Egyik ilyen, minta jellegű megoldás, hogy korábbi önkormányzati cégeiket holdingba vonhatják össze, melynek eredményeként pénzügyi, szervezési-vezetési és közvetlen tulajdonosi előnyökhöz juthatnak. Erre a legjobb példa Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonkezelő holdingjának (Debreceni Vagyonkezelő Zrt.) megalapítása volt, amely méretét és jellegét tekintve Magyarországon egyedülállónak számító vállalkozás lett az önkormányzati szektorban. A döntést az a szándék vezérelte, hogy egy olyan holdingszervezet jöjjön létre, amely az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaságok vonatkozásában gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A holding forma számos előnye közül kiemelhető, hogy a cégcsoport pénzeszközeit egységesen kezelik, a likviditásmenedzselés pedig lehetővé teszi a cégcsoport pénzeszközeinek optimalizálását a rövid és hosszú távú likviditás biztosítása mellett.[xiii]
   A nagyobb önkormányzatok helyzete talán kevésbé tűnik kilátástalannak, de vajon a kisebb települések megbirkóznak-e a vállalataik eladósodásával? Eddig az önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok eladósodása nem igényelt látványos, azaz „konszolidációnak tűnő” központi intézkedést. Elsősorban azért nem, mivel a Kormányzat a „nehéz helyzetben lévő”, elsősorban nagyobb önkormányzatoknak hitelfelvételt engedélyezett. Miskolc például 362 milliárd forint hitelfelvételre kapott engedélyt, mivel cégholdingja a 2017. évet 49,5 milliárd forintos kötelezettségvállalással zárta. Pécs három cége az adósságkonszolidáció óta több mint 9,2 milliárd forint tőke- és lízingtartozást halmozott fel, ezért a Kormány 9,5 milliárd forint hitel felvételét tette lehetővé számára. 2018 novemberben Sopron a helyi holding működésére és fejlesztésére kapott 760 millió forint összegű hitel felvételére engedélyt. 2018 decemberében Szombathely 1,44 milliárd forintos lízingszerződés lehetőségét kapta meg a Kormánytól. Ugyancsak 2018 decemberben két győri önkormányzati cég, a Pannon-Víz, illetve a Győr-Szolg kapott 600 milliós, valamint egymilliárdos fejlesztési és működési hitel felvételére engedélyt, Zalaegerszeg Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.-je 200 millió forintos működési hitel-engedélyben részesült, a Hajdúnánási Építő és Szolgáltató Kft. pedig 312 millió forintos fejlesztési hitelre kapott kormányengedélyt.[xiv] És ez csak néhány példa az elmúlt évből ugyanakkor figyelemreméltó tendenciát mutat. A fenti hitelfelvétel engedélyezések természetesen nem minősíthetőek nyíltan központi konszolidációnak, az „álcázott” jelzőt azonban méltán kiérdemelnék. A helyi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok eladósodása kockázatot jelent ugyan a helyhatóságok számára, a rejtett vagy álcázott központi „hitelfinanszírozás” azonban egyelőre nem jelent nagy veszélyt. 

A tanulmányt készítette: Dr. Gyirán Zoltán, Geszterédi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője, JOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagozatának elnöke

 

Források jegyzéke:

[i] Hegedűs Szilárd – Lentner Csaba – Molnár Petronella: Múlt és jövő: az önkormányzati (vagyon) gazdálkodás új útjai az adósságkonszolidációt követően. Pénzügyi Szemle, 2019/., 49-69., 57.

[ii] Lentner Csaba: Önkormányzati pénz- és vagyongazdálkodás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2019., 121-122.

[iii] Homolya Dániel – Szigel Gábor: Önkormányzati hitelezés-kockázatok és banki viselkedés. MNB Szemle, 2008. szeptember, 23.

[iv] Homolya–Szigel i.m. 20-29.

[v] Aczél Ákos – Homolya Dániel: Az önkormányzati szektor eladósodottságának kockázatai pénzügyi stabilitási szemszögből. MNB Szemle, 2012. október, 1-11.

[vi] Lentner Csaba: Önkormányzatok pénzügyi konszolidációja és működőképes állapotban tartásuk eszközrendszere. In: Lentner Csaba (szerk.): Adózási pénzügytan és államháztartási gazdálkodás – Közpénzügyek és államháztartástan II. NKE, Budapest, 2015., 654.

[vii] Domokos László: Kockázatok a működésben és növekvő eladósodás a magyarországi önkormányzatoknál – Az Állami Számvevőszék ellenőrzésének tapasztalatai. Pénzügyi Szemle, 2012/2., 165-173., 169.

[viii] Lentner (Önkormányzatok pénzügyi konszolidációja …) i.m. 654.

[ix] Zéman Zoltán – Hegedűs Szilárd – Molnár Petronella: Az önkormányzati vállalkozások hitelképességének vizsgálata credit scoring módszerrel. Pénzügyi Szemle, 2018/2., 182-200., 183.

[x] 19017. számú ÁSZ jelentés 8., 22.

[xi] 19017. számú ÁSZ jelentés 22.

[xii] Domokos i.m. 169.

[xiii] www.dvrt.hu.

[xiv] Vas András: Újra eladósodnak a városok, a kormány pedig asszisztál hozzá. Népszava.hu, 2019. január 4.

 

Kategória: FeladatfinanszírozásKormányzásVárosfejlesztésKözüzemi szolgáltatásokHelyi önkormányzatokBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Adatkezeléssel kapcsolatos ügyben döntött az EUB

2 hónap ago

Újabb Facebookkal kapcsolatos ügyben hozott döntést az Európai Unió Bírósága. A tényállás szerint a német Fashion ID online divatruha-értékesítő vállalkozás saját weboldalán elhelyezte a Facebook “Tetszik” gombját. Azoknak a felhasználóknak az adataik, akik az oldalra látogattak, automatikusan továbbításra kerültek a Facebook Ireland számára. Mindez úgy ment végbe, hogy a látogatók nem tudtak és nem egyeztek bele az adatközlésbe.

Egy német közhasznú fogyasztóvédelmi érdekegyesület azt kifogásolta a düsserdolfi regionális felsőbíróság előtt, hogy a Fashion ID megsértette a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályozás által megkövetelt tájékoztatási kötelezettségét. Az Európai Unió Bírósága az eljárása során, a német nemzeti bíróság kérésére megállapította, hogy az új adatvédelmi rendelet lehetőséget biztosít ilyen esetekben a fogyasztóvédelmi szervezetek számára a kereset indítására.
A német bíróság által feltett második kérdés arra keresi a választ, hogy a Fashion ID honlap-üzemeltető jelen esetben adatkezelőnek minősül-e, ugyanis nincs befolyása a szolgáltatónak továbbított adatok kezelésére. A Bíróság a kérdés megválaszolásához a 95/46. irányelv 2. cikkének d) pontját vette figyelembe, amely kimondja, hogy adatkezelőnek minősül az a természetes vagy jogi személy, hatóság, intézmény vagy bármely más szerv, amely önállóan vagy másokkal együtt meghatározza a személyes adatok feldolgozásának céljait és módját.  Mindezekre tekintettel a Bíróság megállapította, hogy a Fashion ID nem minősíthető adatkezelőnek az adatok továbbítását követően, a Facebook Ireland által végzett adatkezelési műveleteket tekintetében.  Nem állapítható meg ugyanis, hogy a Fashion ID határozná meg az adatkezelési műveletek célját és módját.
   A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a Fashion ID közös adatkezelőnek minősül a Facebook Irelanddel, az adatgyűjtés és azok továbbításának folyamata során. Ennek meghatározása során figyelemmel kell lenni a már korábban hivatkozott irányelv rendelkezéseire, miszerint az adatkezelés céljának és módjának meghatározója minősül adatkezelőnek. Azonban ennek a vizsgálatát a Bíróság a nemzeti bíróságok hatáskörébe utalja.
   Az Európai Unió Bírósága hangsúlyozta továbbá, hogy a Fashion ID-hoz hasonló honlap-üzemeltetőknek már az adatgyűjtés időpontjában a látogatók rendelkezésére kell bocsájtania bizonyos információkat az adatkezelőről (pl.: a kilétét).
  A nemzeti bíróság által feltett kérdésre válaszolva a Bíróság pontosításokat tett az adatvédelmi irányelv rendelkezéseihez. Abban az esetben, ha az adatkezelés jogos érdek érvényesítéséhez szükséges, a honlap-üzemeltető és a közösségimodul-szolgáltató esetében is fenn kell állnia a személyes adatok gyűjtése és továbbítása tekintetében a jogos érdeknek, hogy ezen tevékenységük jogszerűnek minősüljön.
  Az érintett hozzájárulása körében megállapításra kerül, hogy a hozzájárulás beszerzése a honlap-üzemeltetőjének-feladata, nem pedig egy, a folyamatban később részvetető közös adatkezelő feladata. Az érintett honlap‑üzemeltetőnek adandó hozzájárulás azonban csak azokra a személyesadat‑kezelési műveletekre, amelyek céljait és módját ténylegesen a honlap‑üzemeltető határozza meg.

Az összefoglalót készítette: Dr. Salya Fruzsina, DE ÁJK

 

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2019-07/cp190099hu.pdf

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=C382380B4D1C9EC0CA37CF56D7BDE62D?text=&docid=216555&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=5552772

Kategória: AlapjogokKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdések a gazdasági válsággal összefüggésben

2 hónap 2 hét ago

Az elmúlt néhány évtizedben jelentős pénzügyi, illetőleg gazdasági válság söpört végig szinte az egész világon. Az egyre mélyülő krízis a magyar gazdaság működését is alapjaiban érintette. Ezt az időszakot nagyon sok szakember egyszerűen devizahiteles válságként írta le. Fogyasztóvédelmi és versenyjogi szempontból sem mellékes az események értékelése, illetve a következtetések levonása, melyek segíthetik a jövő stratégiájának kialakítását. Ahogyan Bod Péter Ákos fogalmaz: „A krízis ténye azt üzeni, hogy a fogyasztók és megtakarítók, valamint az intézményekben, pénzintézeteknél és vállalatoknál tevékenykedő döntéshozók szisztematikusan hibás döntései vezettek a rendkívül mély visszaeséshez. Ebben a helyzetben érhető, hogy a piac önszabályozó képességével a fogyasztói (befektetői) viselkedés sajátosságaival kapcsolatosan széles körű politikai és szakmai viták bontakoztak ki.”[1]

A devizahitelezés előzményei

A 2007-2008-tól kezdődő időszak arra is alkalmas volt, hogy megmutassa az államoknak milyen intézkedéseket kell tenniük rendkívül szélsőséges válsághelyzetben a fogyasztók, ha úgy tetszik a versenytársak védelmében. Ezen intézkedésekre igen jellemző és fontos példa a magyar devizahiteles probléma megoldására irányuló jogalkotói, illetőleg jogalkalmazói kísérletek.
   Magyarországon az eladósodás problematikájának voltak történelmi előzményei. Ebben a körben figyelemre méltó a népszövetségi kölcsön konstrukciójából fakadó válság, amelyet 1929-1933 közötti nagy gazdasági világválság tetőzött be. Hasonló eladósodási időszak volt az 1968-as új gazdasági mechanizmust követő évtized, amely az IMF hitelek okozta államadósság növekedés volt. A legutóbbi devizahiteles válság előzményei a 2002-es választások utáni időszakra datálhatók, tekintettel arra, hogy az akkor hatalomra jutó kormány eltörölte a lakásépítésekhez nyújtott állami kamattámogatást, melynek következtében a magas forint kamat helyett az alacsonyabb kamat mellet nyújtható devizahitelek kerültek előtérbe.[2] A devizahitelről, mint termékről Farkas István a következő megállapítást teszi: „Függetlenül attól, hogy az tényleges idegen pénznemben folyósítják és törlesztik vagy a devizát a folyósításkor más devizanemben folyósítják vagy törlesztik, tartalmát tekintve semmiben sem tér el bármilyen más kölcsönügylettől.”[3]
   A devizahitelezéssel összefüggésben már a 2000-es években felmerült a kérdés miszerint ez a termék az átlagosnál nagyobb kockázatot hordoz magában az adósok vonatkozásában. Ezzel együtt felmerült az a kérdés is, mellyel kapcsolatosan a jogalkalmazás és jogalkotás a 2013-as éveket követően foglalt állást: megfelelő-e e termékkel összefüggésben a tájékoztatás? A hitelfelvevők megfelelő információkkal bírtak-e a devizahitel lényegét, kockázatát illetően? [4]
   Külön kiemelést érdemel, hogy Magyarországon a 2005 - 2008 közötti időszakban a devizahitel állomány 10 ezer milliárd Ft-tal növekedett, míg 2008, illetőleg 2011 között már összesen mintegy 15 ezer milliárd Ft-ot tett ki. Majd három évvel később, 2014 nyarán több mint 4 ezer milliárd Ft-ra rúgott.[5]
   Az előbb idézett helyzet kialakulásával kapcsolatosan szükséges elmondani, hogy a korabeli kormányzat megkísérelte monitorozni és ellenőrizni a devizahitel állományt. Ennek ellenére olyan szituáció adódott, amely komolyan fenyegette a magyar gazdaság működését. Teleki Bálint az előbb idézett könyvismertető záró gondolataiban a következőkkel foglalja össze a történetet: „Elmondhatjuk, hogy a felelőtlen devizahitelezés, illetve hitelfelvétel a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legkomolyabb krízisét idézte elő. Természetesen más országokban is jelentkeztek hasonló problémák, illetőleg a 2008-as válság általános pénzügyi krízise miatt maga az Európai Unió is kénytelen volt foglalkozni a kérdéssel.”

Ki hibázott?

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a felelőtlen devizahitelezés okán a felelőtlen magatartás hol jelentkezett: a fogyasztó esetében, a hitelfelvevők oldalán vagy pedig a kor gazdasági menedzsmentje hozott sorozatosan helytelen döntéseket?
   A tudományos kutatások jó része megállapítja, hogy a fogyasztó logikus magatartást tanúsított akkor, amikor a hazai, magasan tartott piaci kamatok miatt a nagy értékű ingatlan vásárlással összefüggésben a hitelfelvételt - tekintettel arra, hogy a döntéshozók erre lehetőséget adtak - a kor olcsó devizaalapú hitel alapján finanszírozta. Ez utóbbi azt is mutatja, hogy a fogyasztói magatartással összefüggő felelőtlenség nem a fogyasztóra terhelhető, nem a fogyasztó döntése volt, hanem azon piaci helyzet eredménye, melyet a vezető gazdasági menedzsment hozott létre. Az utóbbi elemzések az említettek mellett megmutatták azt is, hogy a szerződések az átlagfogyasztó, illetőleg az átlag hitelfelvevő szempontjából meglehetősen bonyolultak, nehezen értelmezhetőek voltak. Az előnyök és hátrányok felméréséhez az intuíción kívül bonyolult, alapos banki ismeretekre volt szükség, melyekkel az átlagos hitelfelvevők nem rendelkeztek. Ehhez kapcsolódóan pedig felvetődik a kérdés, az átlag állampolgár megkapta-e a szükséges felvilágosítást, általában a devizahitel konstrukcióról, illetőleg in concreto az általa felvett hitellel kapcsolatos egyedi szerződés vonatkozásában.
   A már említett, rendkívül magas devizahitel állomány, a bekövetkezett árfolyam változás fogyasztók nagy tömegénél idézett elő egyéni krízist. Ez a válsághelyzet a szerződések esetén a törlesztő részletekkel összefüggésben fizetésképtelenséget, az ingatlanok elvesztését és jelentős társadalmi krízist okozott. E problémák kezelésére, illetőleg a gazdaság működésének stabilizálása érdekében a 2012 utáni időszakban világossá vált, hogy a fogyasztók védelmében gyors, radikális és korábban nem megszokott, azonnali intézkedéseket kell tenni. A kérdés megoldásához egyrészt a felmerült problémákhoz kapcsolódó jogértelmezés, illetőleg a kérdéseket megoldó jogalkotás vált szükségessé.

Válaszok: jogalkotás és jogértelmezés

Az említett körben jelent meg a 2/2012. (XII.10.) PK vélemény, amely a 6. pontjában meghatározta azokat az elveket (egyértelmű és érthető megfogalmazás elve; tételes meghatározás elve; objektivitás elve; ténylegesség és arányosság elve; átláthatóság elve; felmondhatóság elve; szimmetria elve), amelyeknek a fogyasztói kölcsönszerződésekben a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jogra vonatkozó kikötés, meg kell hogy feleljen ahhoz, hogy ne minősüljön tisztességtelennek. A tisztességtelen szerződéssel kapcsolatosan az 1959. évi IV. törvény 209/A.§-a akként fogalmaz, hogy semmis, illetőleg megtámadható a tisztességtelen szerződési feltétel.  Az előbbieket követően a Kúria Polgári Kollégiuma a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések egyes rendelkezéseinek tisztességtelensége tárgyában megalkotta a 2/2014. PJE határozatát, amely kimondta, hogy tisztességtelen és ezért semmis a devizaalapú hitelszerződésekben az árfolyamrés alkalmazása, másrészt megerősítette, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás jogát biztosító feltétel tisztességtelen, ha nem felel meg a PK véleményben megfogalmazott követelményeknek. [6]
  E kérdéssel kapcsolatosan a jogalkotói reakció a 2014. évi XXXVIII. számú törvény megjelenésével realizálódott.[7] A törvény meghatározza azt a fogalmat, hogy mi minősül fogyasztói kölcsönszerződésnek. E szerint egyrészt a jogszabály alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött devizaalapú (devizában nyilvántartott) vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett vagy forint alapú hitel vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízing szerződés, ha annak a törvény 3. § (1) bekezdése vagy 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált. Megjegyzendő, hogy a 3. § (1) bekezdése szerint a fogyasztói kölcsönszerződésben az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével semmis az a kikötés, ami szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön, illetve a lízing tárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.  Megjegyzendő tehát hogy a deviza alapú szerződések vonatkozásában e szerződések megkötésekor sem a fogyasztó, sem a pénzintézet nem rendelkezhetett olyan információkkal, illetőleg azokkal az információkkal, amelyek az árfolyam későbbi lényeges változására utaltak volna.
  A 4. § (1) bekezdése az egyoldalú szerződésmódosítással összefüggésben tartalmaz megállapítást, miszerint az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés vonatkozásában vélelmezni kell, hogy tisztességtelen az annak részét képező egyoldalú kamatterhelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéskikötés az egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével, tekintettel arra, hogy az nem felel meg a korábban idézett PK véleményben foglalt kritériumoknak.
   A törvény 1.§ alkalmazásában fogyasztói szerződésnek minősül az előbbieken túl a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött devizaalapúnak nem minősülő devizahitel vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízing szerződés, ha azt az (1) bekezdésben meghatározott időpontok között kötötték és annak részévé a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.
   A jogegységi határozat megalkotásakor, illetőleg a PK vélemény elfogadásakor a Kúria polgári kollégiumvezetője utalt arra, hogy a jogegységi határozatnak az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos része a legfontosabb, mert a kollégiumi véleményben, illetve jogegységi döntésben rögzített szigorú feltételeknek nagyon kevés szerződés fog megfelelni, így többnyire azok tisztességtelennek minősülnek. [8]

***

Az előbb felvázolt problémából, illetőleg a probléma megoldását illetően több következtetés is levonható. Az egyik következtetés Bod Péter Ákos szerint az, hogy az árnyaltabb és szelektívebb fogyasztói eljárásrendhez új érvek nyerhetők a viselkedési közgazdaságtan eredményeiből. A másik következtetés nem a közgazdaságtant, hanem a jog világát érinti. Kiemelt, bonyolult, nehezen megoldható gazdasági jogi, társadalmi kérdések megoldásához nem elegendő a jogalkotó vagy a jogalkalmazó önálló döntése még akkor sem, ha az a saját kompetenciájába tartozik. A devizahiteles kérdés rendezése iránti törekvés az aktív bírói jogalkalmazói magatartás mellett, aktív elemző jogalkotói magatartást is megkövetel.
  A felvázolt megoldással kapcsolatosan nyilvánvalóan több kritika fogalmazódott meg. A Magyar Bankszövetség álláspontja szerint, mind a Kúria PK véleménye, mind pedig a jogegységi határozat tartalma a bankszektor vonatkozásában teljesíthetetlen feltételeket állít, illetőleg azt a kritikát fogalmazta meg másokkal együtt, hogy a szabályozás visszamenőlegesen tartalmaz megállapításokat olyan szituációt teremtve, mely méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozza a pénzintézeteket. A bankszövetség véleménye utalt arra is, hogy a megoldás a jogbiztonságot is sérti.
   Ezen érvnek mond ellen a már korábban idézett régi Ptk. 209/A.§-ban foglalt szabály, miszerint semmis, illetve megtámadható a tisztességtelen szerződési feltétel. Az előbbiekből az is következik, hogy a probléma kialakulásakor a jogszabály már adott volt, azonban annak értelmezése más irányokat vett. Az Alkotmánybíróság 34/2014. (XI.14.) AB határozatában leszögezte, hogy nincs szó visszamenőleges módosításról, ugyanis a tisztességtelenség fogalma régebbi keletű - egyrészt a Polgári Törvénykönyvben, másrészt egyéb jogszabályokban is megtalálható -, mint ahogy a devizahiteles illetve, gazdaságirányítási és társadalmi kérdés felmerült. A Kúria a jogegységi határozatban és a Ptk. véleményben csupán „megtalálta a jogot”.

 

Szerző: Dr. Balla Lajos, c. egyetemi docens, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

[1] Bod Péter Ákos (2009): A versenypolitika és a fogyasztóvédelem távlatai. Fogyasztóvédelmi szemle, 2009. december, III. évfolyam 4. szám 11.

[2] Teleki Bálint (2018): Reflexió a devizahitelezés kialakulásának és válságának jogi vonatkozásairól, a Lentner Csaba által szerkesztett „A Devizahitelezés Nagy Kézikönyve” apropóján. Új Magyar Közigazgatás, 2018. október, 11. évfolyam, 92. 

[3] Farkas István (2017): A devizahitelezés problémája és ami mögötte van. Hitelintézeti Szemle, 2017. évi különszám; Teleki (2018): i.m., 93.

[4] Neményi Judit (2009): A monetáris politika szerepe Magyarországon a pénzügyi válság kezelésében. Közgazdasági Szemle, LVI. évfolyam 2009. május, 393.

[5]Czelleng Ádám - Karsai Gábor - Molnár László - Vértes András (2015): Magyarország külső adósságállományának és a külföldiek kezében lévő adósságának elemzése. GKI Gazdaságkutató Zrt., Budapest, 5-9.; Teleki (2018): i.m., 94.

[6] Gárdos István (2015): Jog, jogértelmezés. Gondolatok a devizahiteles törvények kapcsán. MTA Low Working Papers, 2015/3. szám 2.

[7] A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződésére vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény.

[8] Gárdos(2015): i.m., 2.

Kategória: AlapjogokKormányzásKözérdekBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Főtanácsnoki indítvány a magyar kiskereskedelmi különadóról

2 hónap 2 hét ago

2019. július 4-én ismertette indítványát Juliane Kokott főtanácsnok a C-323/18. számú Tesco-Global Áruházak ügyében. Az indítvány a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó uniós joggal való összhangjának vizsgálatára vonatkozott.[1]

Az ügy előzményeként az szolgált, hogy Magyarország a 2008-ban kezdődő pénzügyi-gazdasági válság hatására ágazati különadókat vezetett be annak érdekében, hogy stabilizálja az államháztartás helyzetét. A bevezetett különadókkal kapcsolatban fel is merült az uniós joggal való összeegyeztethetetlensége és az Európai Bíróság a Hervis-ügyben a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett különadó vonatkozásába ki is mondta, hogy a különadó a társaságok székhelyén alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Azonban annak az ítéletnek a hatálya nem terjedt ki a Tesco-ra, mivel a Tesco nem kapcsolt vállalkozás formájában működött.[2] A Tesco-nak, így az adóévek során körülbelül 35 milliárd forint különadót kellett megfizetnie. Ezt az összeget később növelte az is, hogy az adóhatóság körülbelül 1,4 milliárd forint különadó megfizetésére kötelezte a Tesco-t, mivel a NAV által végzet ellenőrzés eredményeként adókülönbözetett állapítottak meg nála. A Tesco a határozattal szemben fellebbezett, amit azonban helybenhagytak. Ezt követően nyújtott be keresetét a határozattal szemben arra hivatkozva, hogy az megalapozatlan, mivel az az uniós joggal nem egyeztethető össze.[3]  

Nemcsak a Tesconak, hanem a tagállami bíróságnak is kétségei voltak a különadó uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, mivel a bíróság szerint az érdemi adóterhet döntő többségében a külföldi tulajdonban álló adóalanyoknak kell viselnie. A tagállami bíróság kétségei miatt előzetes döntéshozatali eljárás keretében négy kérdést intézett az Európai Unió Bíróságához.[4]

A kérdések a következők voltak: 1. különadó összeegyeztethető-e az uniós alapszabadságokkal, 2. az uniós jognak a gazdasági szereplők közötti hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezéseivel, 3. az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, valamint 4. az egyszerre több fajta forgalmi típusú adó kivetését tiltó uniós HÉA irányelvvel.[5]
A kérdéseket - a Bíróság általi megválaszolás előtt - először a főtanácsnok értékelte. Az első kérdés vonatkozásában a főtanácsnok megállapította, hogy a progresszív adó következtében a nagyobb árbevételű vállalkozások ugyan eltérő bánásmód alá esnek, mint a kisebb árbevételű vállalkozások, azonban ez nem eredményez nyílt és közvetlen diszkriminációt a külföldi vállalkozások vonatkozásában, mivel a különadó kivetési szabályai nem tesznek különbséget a vállalkozás székhelye vagy származása szerint. Nem áll fenn szerinte a vállalkozások letelepedése szabadságának közvetett korlátozása sem.[6]
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy nem volt akadálya annak, hogy a Tesco a megváltozott adózási körülményekhez  igazítsa a szervezeti felépítését. Emiatt nem tekinthető ezen adóztatás visszaélésszerűnek. Kiemelte továbbá, hogy az alapvető szabadságok nem a jogi formától független adóztatást, hanem csupán azt követelik meg a tagállamoktól, hogy az adóztatás ne különböztesse meg hátrányosan a határokon átnyúló helyzetet.[7] Másrészről szerinte a különadó nem a külföldi vállalkozások, hanem a nemzetközi szinten határokon átnyúló tevékenységet folytató és ez elért nyereség lehető legkisebb mértékű adóztatásának biztosítására törekvő multinacionális vállalatok ellen irányul. Szerinte az ilyen  vállalkozások vonatkozásában az árbevétel alapú progresszív adó alkalmazása nem valósít meg az adóztatáshoz való joggal való visszaélést.[8]
Arra az esetre is megfogalmazta véleményét a főtanácsnok, ha a Bíróság a különadót közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősíti. Ebben az esetben szerinte a pénzügyi teljesítőképesség szerinti adóztatás, mint igazoló ok igazolhatja a letelepedés szabadságának korlátozását. Továbbá úgy vélte, hogy a különadó a célok eléréséhez szükséges intézkedésnek tekinthető, amely alkalmas arra, hogy elérje a kivetéssel meghatározott célokat. Ezekből következően annak kimondását javasolja a Bíróságnak, hogy a különadó összhangba van a letelepedés szabadságának az elvével.[9]
Ezt követően a második és a harmadik kérdést értékelte a főtanácsnok. Ezen kérdések, tehát a különadó tiltott állami támogatásának jellegére vonatkoztak. A főtanácsnok először is a kérdéseket elfogadhatatlannak minősítette, mivel szerinte a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében valamely adó alanya nem hivatkozhat -annak érdekében, hogy kivonja magát ezen adó megfizetése alól- arra, hogy az olyan adómentesség, amelyben más vállalkozások részesülnek állami támogatásnak minősül[10]
Arra az esetre is megfogalmazta a véleményét, ha a Bíróság a kérdést elfogadhatónak nyilvánítja. Szerinte a különadó nem nyújt szelektív előnyt a kisebb árbevételű vállalkozásoknak a nagyobb bevételű vállalkozásokhoz képest, ezért az nem tekinthető tiltott állami támogatásnak. A szelektív jelleget már az is kizárja szerinte, hogy az eltérő árbevételű vállalkozások nincsenek összehasonlítható jogi és ténybeli helyzetben. De még, ha összehasonlítható helyzetben is lennének a vállalkozások, akkor is igazolt a közöttük alkalmazott eltérő bánásmód a különadó bevezetésének indokaként megjelölt célokkal.[11]

Végül pedig a negyedik kérdés vonatkozásában megállapítja a főtanácsnok, hogy a különadó nem forgalmi adó, mivel nem a fogyasztót kívánja adóztatni. Következésképpen a HÉA irányelv 401. cikke nem akadályozza Magyarországot abban, hogy a HÉA mellett ezt az adót is bevezesse.[12]
Összeségében, tehát annak kimondását javasolja a főtanácsnok az Európai Bíróságnak, hogy a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó összhangban van az uniós joggal. A főtanácsnok véleménye a Bíróságot nem köti.[13]

 

Az összefoglalót készítette: Soltész Péter Ádám, joghallgató

Források:

[1] https://www.jogiforum.hu/hirek/40650 (2019.07.15.)

[2] http://www.kozszov.org.hu/dokumentumok/UMK_2018/kulonszam/06_Felsobirosagi_jogesetek.pdf (2019.07.15.)

[3] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[4] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[5] http://www.kozszov.org.hu/dokumentumok/UMK_2018/kulonszam/06_Felsobirosagi_jogesetek.pdf (2019.07.15.)

[6] https://www.jogiforum.hu/hirek/40650 (2019.07.15.)

[7] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[8] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[9] https://www.jogiforum.hu/hirek/40650 (2019.07.15.)

[10] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[11] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15).

[12] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=215801&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=2127851 (2019.07.15.)

[13] https://www.jogiforum.hu/hirek/40650 (2019.07.15.)

Kategória: KormányzásKötelezettségszegési eljárásEurópai UnióBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

EUB: a magyar reklámadó összeegyeztethető a belső piaccal

2 hónap 4 hét ago

Magyarország 2014 júliusában vezette be az ún. reklámadót. A megosztó különadót a Bizottság is megvizsgálta, s 2016 novemberében megállapította, hogy uniós versenyjogi tilalmakba ütközik, ezért meg kell szüntetni. Magyarország ezzel nem értett egyet, így az Európai Unió Bíróságától kérte a Bizottság határozatának megsemmisítését. Magyarország időközben, még 2017 májusában visszaható hatállyal eltörölte a különadót. A várva várt döntés csak most, 2019 júniusában született meg. A Bizottságnak nem sikerült bizonyítania az uniós jog megsértését. A Bíróság szerint ugyanis a bizottsági érvelés hiányos, megállapításai tévesek. Mindezekre tekintettel a Törvényszék teljes egészében megsemmisítette a Bizottság határozatát.

Előzmények

Az adóról

A 2014-2017 között működő reklámadó a Magyarországon közzétett reklámokból származó bevételekre kivetett különadó. Az adó alanyai azok a gazdasági szereplők, akik reklámot tesznek közzé, azaz leginkább újságok, audiovizuális médiumok és a reklámok kihelyezői. Az adó alapja a reklám közzétételéből származó adóévi nettó árbevétel. Az első adóköteles sáv 500 millió forintnál kezdődik. Ez a különadó hatkulcsos, árbevétel-sávonként 10%-kal emelkedik. Az utolsó sávban, 20 milliárdos nettó árbevétel fölött 40% (ami 2015-ben 50%-ra emelkedett) az adókulcs. A reklámadót bevezető törvény bizonyos adóalanyok számára egyfajta kedvezményt is biztosít. Azok az adóalanyok ugyanis, akik az adózást megelőző évet nullás vagy negatív eredménnyel zártak, az előző években elhatárolt veszteségük 50%-át levonhatják az adóalapjukból.

A Bizottság vizsgált és határozott

A Bizottság 2015 elején hivatalos vizsgálati eljárást indított, mivel úgy vélte, hogy az adó progresszív jellege és az előbb említett levonási kedvezmény állami támogatást eredményeznek. Vizsgálatai alapján gyanúját igazoltnak találta, így határozatában megállapította, hogy a szóban forgó rendszer uniós versenyjogi szempontból meg nem engedett állami támogatásnak minősül.

Az állami támogatás fogalma

Az állami támogatás uniós versenyjogi értelemben olyan támogatás, mely közvetlenül vagy közvetve állami forrásból származik, előnyhöz juttat bizonyos vállalkozást vagy ágazatot és ezáltal torzítja a tagállamok közötti versenyt.[1] Azok a támogatások, melyek kimerítik ezeket a fogalmi elemeket, főszabály szerint tilosak, mivel a belső piaccal ellentétesek.

A Bizottság érvei

A Bizottság szerint a tiltott állami támogatás fogalmát a reklámadó rendszere teljes egészében kimeríti.

1. Az első fogalmi elem az állami forrás. A Bizottság úgy vélte, a reklámadóról szóló törvény elfogadásával Magyarország lemondott azoktól a forrásokról, melyeket az alacsonyabb árbevételű (vagyis kisebb) vállalkozásoktól kellett volna beszednie. A Bíróság korábbi esetjoga szerint a bevételekről való lemondás az államnak betudható.

2. Az előny kapcsán a Bizottság emlékeztetett arra, hogy nemcsak a pozitív juttatások jelentenek előnyt, a szokásos terhek enyhítése szintén előnyt realizál. A Bizottság szerint a jelen ügyben a különböző adókulcsok alkalmazása csökkenti a kisebb vállalkozások terheit a nagyobbakkal szemben. Ebben egyértelműen előnyt vélt felfedezni. Az adólevonási rendszert szintén előnynek tekintette, hiszen ez is bizonyos vállalkozások terheit csökkenti a többiekhez képest.

3. A Bizottság a szelektivitási feltételt is alátámasztottnak tartja. A Bizottság szerint az azonosított előnyökből csak bizonyos vállalkozások részesülnek. Az adóelőnyöket több lépcsőben vizsgálta meg. Először is azonosította az összehasonlítás alapjául szolgáló „normál” adórendszert. Normál rendszerként egy egykulcsos vagy egységes adókulcsot tartalmazó rendszert rögzített. Ez alapján megvizsgálta, hogy a reklámadó rendszere eltér-e ettől az általános rendszertől. Miután megállapította, hogy eltér, megvizsgálta, hogy az eltérés igazolható-e az adórendszer jellegével és általános felépítésével. Arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedés önkényes megkülönböztetést jelent hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozások között.

 4. A Bizottság szerint a versenytorzítás és tagállamok közötti verseny érintettsége is igazolható. A magyarországi reklámpiacon is van verseny, ahová más tagállamokból érkező szereplők is beléptek. A Bizottság úgy vélte, a verseny torzul, mert a legkisebb adókulcs alá tartozó vállalkozások működési támogatásban részesülnek. A Bizottság mindezek alapján határozatában megállapította, hogy a vitatott adó alapján egyes gazdasági szereplők a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásban részesülnek. A Bizottság felszólította Magyarországot, hogy biztosítsa a torzításmentes, uniós követelményeknek megfelelő versenyt. Tehát szüntesse meg ezt a többkulcsos különadót.

 

A magyar válasz, Magyarország érvei

Magyarország szerint a Bizottság érvelése téves és a reklámadó összeegyeztethető a belső piaccal. Erre tekintettel az Európai Unió Bíróságtól kérte a Bizottság határozatának a megsemmisítését. De időközben (2017 májusában) visszaható hatállyal eltörölte a reklámadót. Magyarország szerint a Bizottság több ponton is hibázott. Már a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősítése is téves, a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettségét, sőt a hatáskörével is visszaélt.

 

Téves minősítés, hibás érvelés, hatásköri visszaélés?

A magyar álláspont szerint a nemzeti jogalkotónak az adórendszer sokszínűsége miatt számos eszköze van a közterhek optimális elosztására. Az uniós jog meghagyta a tagállamok hatáskörében, hogy a közvetlen adóztatás területén az adómértékekről dönthessenek. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ennek a hatáskörnek része a progresszív adókulcsok alkalmazása is. Az esetjog alapján önmagában az, hogy egy adó sávosan progresszív, nem eredményez állami támogatást.[2] Magyarország úgy véli, a megtámadott határozatban a különböző kulcsok összehasonlítása egy fiktív rendszer alapján történt. A Bizottság „megálmodott” egy egykulcsos vagy átlagos referenciarendszert és ezzel a nem létező rendszerrel hasonlította össze a tagállami adó jogszerűségét. A magyar álláspont szerint az adó progresszív szerkezete eleme a reklámadó rendszerének. Emiatt az összehasonlítás alapját e szerkezetnek kellett volna adnia. Mindezekre tekintettel tehát a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a progresszív szerkezet szelektív előny nyújt a kisebb vállalkozásoknak, hiszen már az összehasonlítás alapja is tévesen került megállapításra. Magyarország szerint a szóban forgó adóalap‑csökkentés sem jelent szelektív előnyt egyetlen vállalkozás számára sem. Az adóalap-csökkentés minden reklámadó‑alany számára megkülönböztetés nélkül elérhető függetlenül attól, hogy 2013‑ban nyereséges volt‑e, vagy sem. E rendelkezés célja, hogy az első adóévben a már amúgy is veszteséges vállalkozások terhét enyhítse. Ezzel kapcsolatban Magyarország azt állítja, hogy a 2013‑ban veszteséges vállalkozások a 2014-es adókötelezettségüket illetően nem voltak összehasonlítható helyzetben a 2013-ban nyereséges vállalkozásokkal.[3]

 

A Törvényszék ítélete és indokolása

A Törvényszék szerint a Bizottságnak nem sikerült a jog által megkövetelt módon alátámasztania, hogy a reklámadó pusztán a progresszív jellege miatt állami támogatásnak minősül. Továbbá azt sem, hogy az adóalap-csökkentés szelektív előnyt biztosít.

A progresszívitásról

Először is a Bizottság a reklámadót illetően felvázolt egy referencia-adórendszert. Ez alapján a „normál” rendszer alapján állapította meg, hogy bizonyos vállalkozások részesülnek-e szelektív előnyökben. Ez azonban a Törvényszék szerint is problémás, hiszen az azonosított normál rendszer vagy hiányos, mivel nem tartalmaz adókulcsot, vagy pedig hipotetikus, mivel egységes adókulcsot tartalmaz. A Törvényszék szerint - a reklámadó progresszív jellegére és bizonyos vállalkozásokat illetően a differenciált adósávok hiányára tekintettel - a jelen ügyben „normál” rendszerként kizárólag magát a reklámadót lehetett volna figyelembe venni. Az összehasonlítás alapját a reklámadó progresszív adókulcsokat és adósávokat magában foglaló egységes szerkezetének kellett volna adnia. Másodszor a Törvényszék emlékezet, hogy a magyar hatóságok célja egy árbevételen alapuló ágazati adó bevezetése volt az újraelosztási rendszer logikájának tiszteletben tartásával. A Bizottság szerint a reklámadó felépítése, különösen a progresszív jellege e célkitűzéssel nem volt összeegyeztethető, mivel a progresszív szerkezettel az adó célját nagymértékben kiüresítették. A Törvényszék szerint azonban észszerűen feltételezhető, hogy a nagyobb vállalkozások költségei méretgazdaságossági okokból kisebbek lehetnek, ezért arányosan magasabb jövedelmük miatt képesek arányosan magasabb adót fizetni. A Törvényszék úgy vélte, hogy ez egy olyan újraelosztási megfontolás, ami megfelel az árbevételen alapuló adók követelményeinek. Törvényszék úgy látja, hogy a Bizottságnak nem sikerült alátámasztania, hogy az adó szerkezete miatt szelektív előnyöket nyújt. A progresszív adóztatási forma lényege, hogy biztosítja, hogy egy vállalkozás csak akkor adózzon, ha tevékenységének eredménye elér egy bizonyos (akár magasabb) küszöbértéket. A Törvényszék a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva rögzítette, hogy pusztán azért, mert egy adó progresszív, nem minősül szelektív előnyt nyújtó intézkedésnek. A tagállamok hatásköre, hogy a közvetlen adóztatás területén akár progresszív adókulcsokat is alkalmazzanak. Emiatt megalapozatlan a bizottsági érvelés. Csak azért, mert progresszív egy adó, még nem biztosít szelektív előnyt a kisebb vállalkozások számára.

Az adóalap-csökkentésről

Az adóalap-csökkentést illetően a Törvényszék úgy véli, hogy az adóalapból történő levonást objektív kritériumok alapján, az érintett vállalkozások választásától függetlenül állapították meg, tehát nem szelektív jellegű. A veszteséges vállalkozások terheinek enyhítése megfelel az újraelosztási logikának. A Törvényszék megállapította, hogy nincs eltérő bánásmód a 2013-ban veszteséges és nyereséges vállalkozások között, hiszen ezek a gazdasági szereplők nincsenek hasonló helyzetben. Mivel nincs összehasonlíthatóság, nincs eltérő bánásmód sem. Mivel a levonási rendszer nem tartalmaz hátrányosan megkülönböztető elemet, nem minősül állami támogatásokra jellemző szelektív előnynek sem.

A megsemmisítés

A Törvényszék szerint a Bizottságnak nem sikerült a jog által megkövetelt módon alátámasztania, hogy a reklámadó pusztán a progresszív jellege miatt állami támogatásnak minősül. Továbbá azt sem, hogy az adóalap-csökkentés szelektív előnyt biztosít. Ilyen körülmények között teljes egészében megsemmisítette a Bizottság határozatát.

 

Az összefoglalót készítette: dr. Széles Krisztina, PhD hallgató

 

A Bíróság ítélete és sajtóközleménye:

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=CCBA4900529DE1CA4422EF1AC87A3A7E?text=&docid=215549&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=2047498

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2019-06/cp190084hu.pdf

 

[1] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése

[2] Magyarország hivatkozik az 1985. május 9‑i Humblot ítéletre (112/84, EU:C:1985:185), az 1987. szeptember 17‑i Feldain ítéletre (433/85, EU:C:1987:371), a 2005. október 27‑i Distribution Casino France és társai ítéletre (C‑266/04–C‑270/04, C‑276/04 és C‑321/04–C‑325/04, EU:C:2005:657), valamint a 2014. február 5‑i Hervis Sport‑ és Divatkereskedelmi ítéletre (C‑385/12, EU:C:2014:47)

[3] Ennek alátámasztására a Bíróság korábbi esetjogára is hivatkozik. Lásd: 2011. november 15‑i Bizottság és Spanyolország kontra Government of Gibraltar és Egyesült Királyság ítélet (C‑106/09 P és C‑107/09 P, EU:C:2011:732) és a 2015. május 21‑i Pazdziej ítélet (C‑349/14, EU:C:2015:338)

Kategória: AlapjogokJogállamKormányzásEurópai UnióÁllami támogatásokBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Közpénzek védelme az EU költségvetési javaslatának tükrében

3 hónap ago

 

Az Európai Bizottság 2018. májusában egy modern, hosszú távú költségvetési javaslatot nyújtott be a 2021-2017-es időszakra vonatkozóan. A tervezet kialakításakor figyelembe kellett venni az Egyesült Királyság lehetséges távozásának az Unióra gyakorolt gazdasági hatásait. E mellett több új célkitűzést is megfogalmazott a Bizottság, továbbá kiemelt figyelmet fordított az uniós költségvetés és a jogállamiság kapcsolatára. Ez a szabályozás kiemelten érintené Magyarországot és Lengyelországot, tekintettel az igazságszolgáltatás rendszerében bevezetendő változásokra. Bár ezen fontos kérdésekben is számos fordulat következett be az elmúlt hónapokban, kérdéses az, hogy az újonnan kialakuló bizottsági szereposztás után várható-e változás a V4-ek számára.

Minden állam működésének alapvető feltétele, hogy megfelelően érvényesítse érdekeit a közpénzek védelme tekintetében. A közpénz a kormányzati szektor különböző úton szerzett bevételeit, a közbevételeket takarja, melyeket majd a kormányzati szektor alanyai feladataik ellátására, közkiadások finanszírozására fordítanak.[1]A közpénzügyi rendszer megfelelő kialakítása és működtetése össztársadalmi érdek; a közbevételeket bármilyen módon megrövidítő jogsértő magatartások felderítése és szankcionálása nem kizárólag az érintett hatóságok és egyének ügye, hanem már közérdek is, hiszen e magatartásokkal voltaképpen nem csak az adóztató hatalomnak okoznak kárt, hanem az egész társadalomnak.[2]

1. Uniós közpénzvédelem

A nemzetközi és nemzetek feletti szervezetek létrejöttével a közpénzek védelméhez fűződő érdek, már nem csak az egyes tagállamok érdekkörébe tartozik. Az EUMSz. 107. cikk (1) bekezdése szerint ,,Ha a Szerződések másként nem rendelkeznek, a belső piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.”[3] A közpénzek felhasználása során elsődleges szempont az eredményesség, hatékonyság és gazdaságosság kritériumainak való megfelelés.[4]
Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét a kiadási és a bevételi oldal megóvása egyaránt jelenti, bár talán az előbbi nagyobb jelentőséggel bír, köszönhetően annak, hogy az uniós költségvetésből jelentős a pályázati úton elosztott források aránya, mely számos problémát is magában rejt.[5]

2. Büntetőjogi védelem

A büntetőjog csak a legsúlyosabb jogsértésekre, a legvégső esetben rendelkezik legitimációval, akkor, amikor már más jogág szankciói nem segítenek.[6] Ez a büntetőjog ultima ratio jellege. A jogalkotó az egyes elkövetési magatartásokra, azok társadalomra veszélyességére tekintettel különböző jogi szankciókat rendelhet, mint például a vagyoni hátránnyal fenyegető szankciók. Ilyenkor nem tartja szükségesnek büntetőjogi szankció alkalmazását. Vannak olyan esetek, amikor a pénzügyi jog által nyújtott lehetőségekkel nem elégszik meg és szabálysértési alakzatot ír elő az adott jogsértésre. Erre példa a vámszabálysértés: a bűncselekménytől való elhatárolás alapja az elkövetési érték, de ettől függetlenül mindig szabálysértés valósul meg, ha a körülírt magatartást gondatlanul követik el.[7]

A magyar Btk. büntetni rendeli a költségvetési csalást, a csalást továbbá számos költségvetést károsító bűncselekményt is.[8] Emellett meg kell említeni a büntetőjogi megközelítésű jogforrást, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 1995. július 26-i egyezményt (PFI egyezmény) és annak három jegyzőkönyvét. Az Egyezmény értelmében a csalás történhet egyfelől a bevételeket, másfelől a kiadásokat érintő csalárd magatartások aspektusából.[9]

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) egyik fő feladata, a csalás valamint a korrupciós bűncselekmények kivizsgálása. Ennek érdekében vizsgálatokat és helyszíni kihallgatásokat végez, és a vizsgálat végeztével ajánlásokat ad ki a tagállamok csalás elleni hivatalai részére. Az ajánlott lépések végrehajtását az OLAF felügyeli.[10]

Az EU, a 2021-2027-es időszakra javasolt költségvetési tervezetben 56 milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánja támogatni az EU-s költségvetést érintő csalás, korrupció és egyéb szabálytalanságok megelőzésére és visszaszorítására tett erőfeszítéseket. Az összeget főként egy fejlett technikai rendszer kialakítására, a tagállamok közötti információcsere elősegítésére, valamint a nyomozás hatékonyságának növelésére kívánják fordítani.

Fentebb már említésre került, hogy a tagállami jogalkotó feladata meghatározni azt, milyen szankcióval kívánja sújtani az adott jogellenes magatartást. A ne bis in idem elve tiltja a kétszeres eljárás alá vonást, valamint a kétszeres szankcionálást. Ennek az elvnek kiemelt jelentősége van a közpénzek védelme tekintetében, ugyanis az uniós pénzek védelmét nem egy tagállam látja el, hanem (jelenleg) 28. Könnyen előfordulhat, hogy egy jogsértő magatartást már szankcionáltak egy másik tagállamban, vagy éppen ugyanabban a tagállamban, de nem büntetőjogi szankcióval. A tagállamok közötti együttműködésnek és a külföldi ítéletek elismerésére vonatkozó szabályozás elengedhetetlen ahhoz, hogy az elv ne sérüljön. Azonban az Európai Unió Bírósága a Fransson-ügyben hozott ítéletében kimondta, hogy nem jelenti a ne bis in idem elv sérülését az, hogy valamely tagállam a hozzáadottérték-adóval összefüggő bevallási kötelezettségek teljesítésének elmulasztásában megnyilvánuló ugyanazon tényállásra egymást követően adójogi szankciót és büntetőjogi szankciót alkalmazzon, amennyiben az első szankció nem büntető jellegű, - ennek vizsgálata pedig a nemzeti bíróság feladata.[11]

3. Jogállamiság és az uniós költségvetés

A jogállamiság elvéből fakadóan vannak bizonyos alapelvek, amelyeknek érvényesülniük kell a közpénzekkel történő gazdálkodás során.  Az Alaptörvény közpénzekre vonatkozó rendelkezései tartalmazzák a nyilvánosság, a teljesség, valamint az előirányzatokkal történő elszámolás követelményét is.[12]A jogállamiság az állami hatalomgyakorlás joghoz kötöttségét és a jog szabályainak elsődlegességét jelenti az önkényes (diszkrecionális) hatalomgyakorlással szemben, mely utóbbi csak szűk körben, jogszabályok által korlátozottan jelenhet meg.[13]A joguralom – avagy jogállamiság – a mai alkotmányos demokráciák gerince az Európai Bizottság olvasatában, s mára az uniós jogrend alapelvévé is vált. Az elv a hatalomgyakorlást hivatott szabályozni, azt biztosítja, hogy a közhatalom gyakorlása a jogi keretek között maradjon, a demokrácia és az alapvető jogok értékeivel összhangban, független és pártatlan bíróságok kontrollja alatt.[14]

A jogállamiság hiányosságai egy adott tagállamban pénzügyi kockázatot jelentenek az uniós költségvetésre. A Bizottság által kidolgozott mechanizmus arra ösztönözné a tagállamokat, hogy egy felelős pénzügyi irányítást folytassanak. Ez alatt az igazságszolgáltatás megfelelő működését, valamint a korrupcióval szembeni hatékony fellépést is értik.         Az új mechanizmus megvédi az uniós költségvetést a tagállamokban a jogállamiság tekintetében fennálló általánossá vált hiányosságokhoz kapcsolódó pénzügyi kockázatoktól.

Az eljárás lehetővé teszi az unió számára, hogy felfüggessze, csökkentse vagy korlátozza az uniós finanszírozáshoz való hozzáférést a jogállamiságot érintő hiányosságok jellegével, súlyosságával és hatókörével arányos módon. Ilyen határozatra a Bizottság tesz majd javaslatot, és az elfogadásáról a Tanács fordított minősített többségi szavazással dönt.[15]

Az Európai Bizottság összesen öt kritériumot határozott meg annak érdekében, hogy a jogállamiság ne szenvedjen hiányosságot a tagállamokban, s ezért az uniós források ne kerüljenek csökkentésre.

  • Legyen független igazságszolgáltatás, annak érdekében, hogy megfelelő védelmet garantáljon az EU-s forrásból származó támogatásoknak.
  • Azoknak a hatóságoknak a megfelelő működése, amelyek feladata a költségvetés céljainak megvalósítása.
  • A hatóságok megfelelő fellépése a korrupció ellen.
  • A tagállam aktív szerepet vállaljon a korrupció és a visszaélések megelőzéséért.
  • Hatékonyan és gyorsan működjön együtt az Európai Csalásellenes Ügynökséggel (OLAF) és az Európai Ügyészséggel.[16]

4. A magyar jogállamiság hiányosságai?

2018 májusában jelentette be az Országgyűlés, hogy az Alaptörvény hetedik módosításával megteremtenék az elkülönült közigazgatási bíráskodás szervezeti alapjait úgy, hogy a rendes bíróságoktól elkülönült, a Kúriával azonos jogállású Közigazgatási Felsőbíróságot hoznának létre. 2018 decemberében az Országgyűlés megszavazta a hetedik módosítást. Az előzetes tervek szerint az új közigazgatási bíróságok 2020. január 1-én kezdték volna meg a működésüket. Ez azt jelentette, hogy a közigazgatási döntések (a járási és megyei kormányhivatalok döntései, jegyzői határozatok, illetve olyan szervek döntései, mint a NAV, GVH vagy a Közbeszerzési Döntőbizottság) bírósági jogorvoslatát ezen túl nem a rendes bíróságok, hanem egy ettől elkülönített szervezet látta volna el.

A jelenleg fennálló bírósági szervezetrendszert megbontó intézkedések bejelentését heves viták fogadták mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. Az Európai Unió különösen rossz szemmel nézte a tervezetet, ugyanis az utóbbi időben minden korábbinál komolyabb szankciókat kíván alkalmazni annak érdekében, hogy a tagállamokban érvényesüljön a jogállamiság elve.

Jelenleg a közigazgatási döntések felülvizsgálatát - attól függően, milyen határozatról vagy végzésről van szó - a közigazgatási és munkaügyi bíróságoktól lehet kérni, de jó néhány ügyben kizárólag a fővárosi törvényszéknek vagy a Kúriának van csak hatásköre. A tervezet ezt úgy módosította volna a hatáskörökről szóló rendelkezéseket, hogy csak a közigazgatási bíróságok járhatnak majd el az idesorolt például a napjainkban is nagy visszhangot kiváltó tüntetéssel és választással kapcsolatos ügyekben.  A tervezet szerint, a jövőben a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság feladata lett volna a korábban már említett ügyekben, a végső döntés meghozatala.

A tervezet kapcsán aggodalomra adott okot az a felvetés, hogy a közigazgatási ügyszakban nagyobb arányban kapjanak bírói kinevezést a tényleges közigazgatási hatósági gyakorlattal rendelkező jogászok, ez azonban a bírói függetlenséget csorbíthatta volna azzal, hogy a Kormány által támogatott emberek töltötték volna be a pozíciókat, így a közhatalmi aktusok ellenőrzése során kételyek merülhettek volna fel a függetlenség és a pártatlanság tekintetében.

Mindezek után, 2019. május 30-án a Kormány bejelentette, hogy elhalasztja az önálló közigazgatási bíróságok felállítását. A bejelentéshez fűzött indoklás szerint nincs ,,megnyugtató légkör” a kérdés körül. A legtöbb kritika ugyanis amellett szólt, hogy a bíróság felállításával csorbulna a jogállamiság. A Kormány szerint a tervezett intézkedés a jogállamiság szempontjából nem kifogásolható, azonban hátráltatná a felállítást, ha e kritikákkal kapcsolatos vitákat nem zárnák le megfelelően. Kérdéses tehát, hogy az Unió által is kifogásolt átalakítás visszavonása, milyen hatással lesz az új pénzügyi keret meghatározására.

5. Zárszó

Az Európai Bizottság által a 2021-2027-es időszakra javasolt költségvetési tervezet, egy olyan modern, a kor szellemiségének megfelelő javaslat, ami megpróbál reagálni az EU legnagyobb problémáira. Bár a tanulmányban nem került részletezésre, de a tervezet kialakítása során figyelembe vették az Egyesült Királyság lehetséges távozásának gazdasági hatásait. Egy olyan gazdasági helyzetet akarnak generálni, ahol alig lesz észrevehető, hogy ha a gazdaságilag második legjelentősebb tagállama már nem részese az EU-nak. Bizonyos mértékben így korlátozódik az EU ma már egyik legfontosabb alapelve, a négy szabadság biztosítása. Ugyanis jelentős volt az EU-s állampolgárok bevándorlása az Egyesült Királyságba munkavállalás céljából.

Ezen túlmenően a tervezet egy olyan szerepet oszt az EU-ra, amely proaktív módon lép fel az Európai Unió pénzügyeit érintő jogellenes magatartások ellen. Minden korábbinál nagyobb figyelmet fordít a közpénzügyek védelmére. Ennek egyik eszközeként is felfogható a jogállamiság és az uniós pénzek összekapcsolása. Nevezetesen, hogy megvonja a támogatás egy részét azoktól a tagállamoktól, ahol nem biztosított a források megfelelő felhasználása. A tervezet jogállamiságra vonatkozó részével arra figyelmeztetik a tagállamokat, hogy a demokrácia ne csak papíron valósuljon meg. Amennyiben egy tagállam ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, jelentős uniós forrástól eshet el. Ez pedig egy olyan ország gazdaságát, mint Magyarországé rendkívül hátrányosan érintené.

Készítette: Dr. Salya Fruzsina, jogász, DE-ÁJK

 

Források jegyzéke:

 

[1]VARGA Judit: Közpénz és közpénzügyi rendszer: Fogalmi alapvetés; Honnan hová? A közpénzek védelméről, Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2017.

[2]DR. PFEFFER Zsolt: A közpénzügyi viszonyok védelme (http://ujbtk.hu/dr-pfeffer-zsolt-a-kozpenzugyi-viszonyok-vedelme/)

[3] EUMSz. 107.cikk (1)

[4] http://allamhaztartas.kormany.hu/koltsegvetesi-gazdalkodas (Letöltés: 2018.08.05.)

[5] MADAI Sándor: Új büntetőjog? Közpénzvédelem az Európai Unióban, in: Honnan hová? A közpénzek védelméről. 260. oldal. i.m.

[6]30/1992. (V.26.) AB határozat

[7]DR. PFEFFER Zsolt: i.m.

[8] 2012.évi C. törvény XXXIX. fejezet- A költségvetést károsító bűncselekmények

[9] MADAI Sándor: Új büntetőjog? Közpénzvédelem az Európai Unióban, in: Honnan hová? A közpénzek védelméről. 263-264. oldal. i.m.

[10] Csalás elleni közdelem- https://europa.eu/european-union/topics/fraud-prevention_hu (Letöltés ideje: 2018.08.06.)

[11]C-617/10.-Aklagaren kontra Hans Akerberg Fransson ügy

[12]Alaptörvény 36-39.cikk

[13] SZANISZLÓ Krisztián: Államszervezeti fogalmak útvesztőjében, JURA 2017/2. 422. oldal

[14] CHRONOWSKI Nóra Jogállamiság – gondolatok a magyar és az európai uniós jogfejlődésről, PRO PUBLICO BONO – Magyar Közigazgatás, 2016/4, 32–42.

[15] https://ec.europa.eu/hungary/news/20180502_multiannual_financial_framework_hu (Letöltés ideje: 2018.08.04.)

[16] EU BUDGET FOR THE FUTURE - https://ec.europa.eu/commission/sites/beta-political/files/budget-proposals-financial-management-rule-law-may2018_en.pdf (letöltés: 2018. augusztus 5.)

Kategória: AlapjogokEJEBJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: 
Kutatócsoport2

Leomlanak a vámok Európa és Dél-Amerika közös piacai között

3 hónap 1 hét ago

A kereskedelem fontossága évezredekre visszavezethető, amelynek elengedhetetlen mozgatórúgója volt az államok, régiók együttműködése. Napjainkban sincs ez másként és a globalizációval karöltve kontinenseket átívelő kereskedelmi kapcsolatok alakulnak ki. A fenntartható együttműködés érdekében szükség van a megfelelő jogi szabályozásra, aminek meghozatala nem egyszerű feladat, hiszen a különböző régiók más szempontokat tartanak szem előtt. Az Európai Uniónak azonban úgy tűnik lassan sikerül pontot tennie egy lassan 20 éve elhúzódó tárgyalás végére.

Az EU jelenleg is a Mercosur egyik legnagyobb kereskedelmi és beruházási partnere, de a június végén született megállapodás csak még jobban elmélyíti a két régió közötti kapcsolatot. A legfőbb cél egy közös szabadkereskedelmi övezet létrejötte a felek között. Ami a feleket illeti, a Mercosur a kezdeteknél még csak Brazília és Argentína közötti kereskedelmi megállapodás volt, majd a későbbi Uruguay és Paraguay csatlakozással egy nemzetközi szervezetté nőtte ki magát. Venezuela is tagja volt a Latin-Amerikai blokknak, azonban az országban zajló nagymértékű válság miatt felfüggesztették a tagságát. Elsősorban a mezőgazdasági cikkek exportjára szeretnének koncentrálni, míg az európai fél az ipari termékekre fektetné a hangsúlyt.

A megállapodás olyan főbb elvek mentén jött létre, mint a környezetvédelem, valamint a fogyasztók és érzékeny gazdasági ágazatok érdekeinek védelme. Ezen követelmények betartása mentén mindkét fél számára komoly fenntartható növekedést eredményezhet, de emellett negatív hatása is lehet egyes szektorokra. Az autógyártás terén fellendülés várható egyes szakértők szerint, mivel a vámok jelentős mértékben csökkennek, míg a gépjárműalkatrészek vámja 14-18%-kal, addig a személygépkocsik vámja akár 35% százalékkal is csökkenhet. Ezenkívül más uniós termékek exportja is „felvirágozhat”; többek között a gyógyszerekről, ruhaneműkről, kötöttárukról is rendelkezik a nemzetközi szabályozás. Jelenleg egyes élelmiszeripari termékek esetén csak magas vámok kiszabása mellett van lehetőség az exportálásra, azonban az egyezmény ezen is változtatni kíván; csökkennek a csokoládéra, üdítőkre, szeszes italokra kivetett vámok.

A megállapodásnak számos pozitív hatása mellett hátrányai is lehetnek bizonyos számítások alapján, hiszen Európában a termelők költségei – főleg az élelmiszerbiztonsági előírások miatt – jóval magasabbak, mint a Mercosur tagállamaiban. A vámmentes behozatali kvóták megemelése munkahelyvesztéshez és termeléscsökkenéshez vezethet az öreg kontinensen. Közelebbről megvizsgálva, szakértők véleménye szerint az egyes tervezett módosítások negatívan érintenék a baromfitermelőket, a sertéstenyésztőket, csemegekukorica-termelőket, továbbá a bio-üzemanyagot termelők tekintetében is előnytelen lehet a megállapodás.

Az Európai Unió által kötött más nemzetközi együttműködésekkel összehasonlítva is mérföldkő lehet a latin-amerikai régióval létrehozott megállapodás, hiszen ezelőtt az államokkal (Japán, Kanada, Mexikó) csak külön-külön sikerült politikai és gazdasági kapcsolatot létesíteni. Ez a fajta, integrációk között létrejött szabadkereskedelmi fúzió tehát kivételes, abból a szempontból is, hogy az Unió az első olyan nagyobb nemzetközi szereplő, amelynek sikerült megállapodnia a dél-amerikai blokkal.

 

Az összefoglalót készítette: Nagy Evelin Éva, joghallgató DE ÁJK

Források:

https://ec.europa.eu/hungary/news/20190701_mercosur_hu

https://hvg.hu/gazdasag/20190628_Politikai_megallapodas_szuletett_az_EUMercosur_szabadkereskedelmi_szerzodesrol

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/agrarmunkahelyek-szunhetnek-meg-az-eu-mercosur-megallapodas-miatt-7079543/

https://infostart.hu/gazdasag/2019/06/28/politikai-megallapodas-szuletett-az-eu-mercosur-szabadkereskedelmi-szerzodesrol

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: 
Kutatócsoport2
Checked
39 perc 16 másodperc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna