Kerekebb szabályozás? Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény számos eleme

4 nap 13 óra ago

Az Alkotmánybíróság (AB) 2020. június 15-én közzétett, az erdők biológiai sokféleségének, természeti értékeinek megóvásáról szóló 14/2020. (VII. 6.) számú határozatában megállapította, hogy a hatályos erdőtörvény – 2009. évi XXXVII. törvény – több pontja Alaptörvény-ellenes, ennélfogva a rendelkezéseket a Testület megsemmisítette, lehetővé téve az erdészeti, illetőleg természetvédelmi hatóság számára, hogy valamennyi erdőben az adott erdő egyedi természeti értékeire tekintettel rendelhesse el az értékek megóvásához feltétlenül szükséges intézkedéseket.

Háttér

Az Alkotmánybíróság elé még 2019-ben került a 2009-ben megalkotott, az érdekeltek széleskörű bevonásával készült és természetvédelmi szempontból is sok előremutató rendelkezést tartalmazó, új erdőtörvény 2017. évi módosítása. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes több országos természetvédelmi szervezet beadványa alapján vizsgálta meg a kérdéses, már elfogadásakor is igencsak vitatott előírásokat, amelyek célja az erdész ágazat nyilatkozatai alapján elsősorban az adminisztrációs terhek csökkentése lett volna, ehhez képest azonban egy sor – a védett és Natura 2000 területeken álló erdőkre vonatkozó – természetvédelmi előírást enyhítettek, illetve szüntettek meg.

Tekintettel arra, hogy a rendelkezések a biztoshelyettes meglátása szerint elsősorban az erdőgazdálkodók érdekeit szolgálták és a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulását eredményezték, továbbá azok több ponton a visszalépés tilalmába ütköztek és sértették a jogbiztonságot, kezdeményezte, hogy az alapvető jogok biztosa forduljon az Alkotmánybírósághoz azok megsemmisítése, az alkotmányos követelmények meghatározása miatt. Érdekesség, hogy az erdőtörvény módosítása kapcsán szakmai állásfoglalásért az Agrárminisztérium megkeresését javasolta a Testületnek az erdészeti szakmai szervezetek javaslatait koordináló Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK) is, ez azonban elmaradt, a természetvédelmi szervezetek pedig alkotmánybírósági kérés nélkül juttatták el levélben álláspontjukat (amicus curiea), amit végül az AB egyéb dokumentumokkal együtt a honlapján nyilvánossá is tett.

A határozat

Követendő zsinórmérték

Az Alkotmánybíróság határozatában leszögezte, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése alapján az állam a jövő nemzedékek, mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rábízott, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti és kulturális kincseket, ekként a jelen generációk használati és hasznosítási joga nem korlátlan. Ezek a jogok csak addig terjedhetnek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik. Ez az általános zsinórmérték az erdőkre, mint a P) cikk (1) bekezdése szerint a nemzet közös örökségének részét képező természeti értékekre vonatkozó jogi szabályozás alkotmányossági vizsgálata során is irányadó.

Kiemelt pontok

A Natura 2000 területek olyan gazdasági területek, amelyeken az adott területen élő növény- és állatfajok megóvása érdekében gazdálkodási tevékenység csak jelentős korlátozásokkal, speciális környezet- és természetvédelmi előírások betartásával folytatható. 2017-től kezdődően azonban a jogalkotó a Natura 2000 védelmi rendeltetés fogalmát akként változtatta meg, hogy az ilyen minősítésű erdőterületek jelentős része elveszítette Natura 2000 védelmi rendeltetését, ezáltal az erdő fenntartásának egyetlen célja a gazdasági szempontok maximális érvényesítése lett. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy – arra való tekintettel, hogy valamely terület éppen azért tartozik a Natura 2000 hálózatba, mert ott valamilyen különleges védelemre szoruló növény- vagy állatfaj él – a magán-erdőtulajdonosok tulajdonhoz való joga nem igazolhatja a gazdasági érdekek előmozdítását a természeti értékek védelmével szemben, és az erdőgazdálkodók nem formálhatnak alkotmányosan védett jogot arra, hogy a természeti értékkel bíró erdőkben további gazdálkodási jogosultságokat kapjanak a természetvédelmi szempontok érvényesítésének kárára. A Testület mindezekre tekintettel az erdőtörvény 2017-es módosításának a Natura 2000 erdőterületeket érintő elemeit megsemmisítette.

Az AB ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy az erdőtulajdonosoknak és az erdőgazdálkodóknak többféle eszközük is van arra, hogy a természetvédelmi célú közérdekű korlátozások megfeleljenek a szükségesség és arányosság elvének. A határozat nyomán hivatalból induló eljárásokban ügyfélként vehetnek részt, többletköltségeik ellentételezéseként továbbra is élvezhetik a Natura 2000 kezelésért rendelkezésre álló támogatásokat, valamint többletköltségeik számba vétele után, azok megtérítését igényként érvényesíthetik.

A Testület szintén Alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette az erdőtörvény módosításának azon elemét, amely a védett természeti területen levő erdők esetében lehetővé tette a gazdasági rendeltetés megjelölését. Emellett megsemmisítette azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek a helyi jelentőségű védett természeti területek védelmi rendeltetésének bejegyzését a korábbi szabály megváltoztatásával immáron az erdőgazdálkodó előzetes beleegyezéséhez kötötték, valamint a hagyásfák és holtfák visszahagyására vonatkozó egyes szabályokat is.

Az Alkotmánybíróság vizsgálta azon rendelkezést is, amely az állami tulajdonú erdőkben lényegében általánossá tette a tarvágás lehetőségét. A kérdéssel kapcsolatban a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője azt is kiemelte, hogy a vizsgált módosítás folytán a tarvágás legjobb alternatíváját jelentő, folyamatos erdőborítást biztosító kezelési módok visszaszorítása különösen fájdalmas lépést jelentett, ennek kötelező bevezetéséért az állami erdők egy részén az erdészek és természetvédelmi szakemberek sokan küzdöttek az új erdőtörvény megalkotásánál. Ahogyan arra az AB is rámutatott, a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában, mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, így az erre vonatkozó rendelkezéseknek is a megsemmisítése mellett döntött. A Testület továbbá – mintegy aláhúzva az állami vagyon védelmi funkcióját – hangsúlyozta, hogy az állam által előírt követelményeket, így a Natura 2000 területek fenntartási terveit az állami erdővagyont kezelők is kötelesek betartani, tarvágás ezeken a területeken csak kivételes esetben végezhető.

Az Alkotmánybíróság végül az erdő-, illetve a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény azon rendelkezését is megsemmisítette, mely a védett természeti területeken lévő erdőkben végezhető tevékenységekhez kapcsolódóan a korábbi természetvédelmi engedélyezési eljárás helyébe az erdészeti hatósághoz teendő bejelentést vezette be. Az AB szerint nem ellentétes ugyanakkor az Alaptörvénnyel az erdőtörvény azon módosítása, amely alapján az egyes erdők védelmi rendeltetéseinek sorrendje úgy változott meg, hogy immáron az árvízvédelmi és honvédelmi rendeltetés megelőzi a természetvédelmi rendeltetést.

Az Alkotmánybíróság határozata egyébiránt a társadalmi szervezeteket és a lakosságot is köti: a természetet az adott esetben téves hatósági döntésekkel, mulasztásokkal szemben is védeni kell, melynek érvényre juttatásában a társadalomnak, egyéneknek és közösségeknek, szakmai szerveteknek kiemelkedő szerepe lehet.

Visszhang, közös feladat

A határozathoz Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Handó Tünde, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András alkotmánybírók különvéleményt fűztek. Az AB döntését a környezet- és természetvédelmi civil szervezetek úgy kommentálták, hogy visszaállhatnak a természeti értékek megőrzésének korábbi lehetőségei a védett és Natura 2000-es területeken, a NAK pedig megállapította, hogy a 2017-ben hatályba lépett szabályozás nagyobb része kiállta az alkotmányossági próbát, mivel az továbbra is hatályban maradt.

A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság ilyen módon ismét megerősítette, hogy az Alaptörvényben tett vállalások a mindennapok meghatározó kötelezettségei, és a biológiai sokféleséget is magában foglaló nemzet közös örökségét magának a nemzetnek kell megőriznie. A határozattal kapcsolatos teendőkről szóló figyelemfelhívásában hangsúlyozta azt is, hogy természeti és kulturális értékeink védelme hosszú távon akkor biztosítható, ha ennek szükségességében és módjában társadalmi egyetértés, közmegegyezés van. Az erdők és azok természeti értékeinek megőrzésében mindenkinek feladata van, annak, aki az erdőt tulajdonosként, vagy erdőgazdálkodóként kezeli, és annak is, aki „az erdők gyümölcsét” élvezi. Ezért nem feledkezhetünk meg arról, hogy az erdőt a nemzet közös örökségének a részeként a nemzetnek kell megőriznie a felelős erdőkezeléssel és az erdei haszonvételek ökológiai korlátok között tartásával.

 

Készítette: Dr. Kanyuk Petra Ágnes, PhD hallgató, Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola

 

A kép forrása: https://youmatter.world/en/forest-protection-important-help-28321/ (Letöltés ideje: 2020. szeptember 21.) https://www.tiredearth.com/news/25-fabulous-ways-protect-trees-and-conserve-forests (Letöltés ideje: 2020. szeptember 21.)

 

Források jegyzéke:

Az Alkotmánybíróság 14/2020. (VII. 6.) AB határozata a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/e7ebea823ab5fcd4c1258392005f8646/$FILE/14_2020%20AB%20határozat.pdf (Letöltés ideje: 2020. szeptember 20.)

Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény 2017-es módosítása. https://www.alkotmanybirosag.hu/kozlemeny/alaptorveny-ellenes-az-erdotorveny-2017-es-modositasa (Letöltés ideje: 2020. szeptember 20.)

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0900037.tv (Letöltés ideje: 2020. szeptember 21.)

Erdőket tehet tönkre az új törvény https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/erdoket-tehet-tonkre-az-uj-torveny-3892566/ (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Ombudsman: Nem védi eléggé a természetet, meg kell semmisíteni az erdőtörvényt https://hvg.hu/itthon/20190129_Ombudsman_nem_vedi_elegge_a_termeszetet_meg_kell_semmisiteni_az_erdotorvenyt (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100425.atv (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Agrárkamara: az Alkotmánybíróság döntése nem lehetetleníti el az erdőgazdálkodókat https://www.agrarszektor.hu/noveny/agrarkamara-az-alkotmanybirosag-dontese-nem-lehetetleniti-el-az-erdogazdalkodokat.22618.html (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

A jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása az erdők biológiai sokféleségének, természeti értékeinek megóvásáról szóló AB határozat utáni teendőkről https://www.ajbh.hu/documents/10180/2926454/Erdő+figyelemfelh%C3%ADvás_0811/c97f69e4-6115-30cf-048f-ecc246aa0cdc?fbclid=IwAR24wQpTvP31RqF8r8jCf6Yb32CafCBipCzWkvUnxkOZTnufKZwCingaeik (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Szépen tönkretenné az erdőket a kormány egy új törvényjavaslattal https://hvg.hu/itthon/20170405_Szepen_tonkretenne_az_erdoket_a_kormany_egy_uj_torvenyjavaslattal (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Alkotmánybírósági döntés: kevesebb tarvágás, természetesebb erdők https://greenfo.hu/hir/alkotmanybirosagi-dontes-kevesebb-tarvagas-termeszetesebb-erdok/ (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

WWF Magyarország https://wwf.hu (Letöltés ideje: 2020. szeptember 22.)

Kategória: AlapjogokBürokráciaJogállamKormányzásKözjogKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az EUB először értelmezte a „hálózatsemlegességet” előíró uniós rendeletet

6 nap 16 óra ago

A 2020. szeptemberében született uniós bírósági döntés hosszabb időre meghatározza majd mind a szolgáltatók, mind a hatóságok jogértelmezését, mely döntésben a nyílt internetre vonatkozó szabályokat értelmezte egy előzetes döntéshozatali kérelem eredményeként.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017-ben hozott döntésével szemben a Fővárosi Törvényszék által folytatott felülvizsgálati eljárás keretében fordultak az uniós bírósághoz, annak jogértelmezését kérve. Az ügy tárgya a nyílt internet-hozzáférés alapelvét előíró Európai Parlament és a Tanács 2015/2120 rendelet és az NMHH által elfogadott két határozat összeegyeztethetőségének vizsgálatára irányult. A magyar hatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Telenor társaság két kiegészítő csomagja az internet-felhasználók jogainak védelmével, valamint a forgalomra vonatkozó hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmóddal kapcsolatos követelményekkel ellentétes.

A kedvezményes hozzáférést biztosító két csomag, amely azzal a sajátossággal rendelkezik, hogy kiemelt alkalmazások használatához kötődő adatforgalmat a szolgáltató nem vonta le az előfizető általános adatforgalmi keretéből (nullás díjszabás), és az alkalmazások korlátozás és lassítás nélkül elérhetők maradtak akkor is, ha az előfizető adatkerete az adott számlázási ciklusban már elfogyott, és ezért a többi rendelkezésre álló alkalmazásra és szolgáltatásra forgalmat blokkoló vagy lassító intézkedéseket alkalmaznak.

A cég az NMHH döntése ellen két keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, mely bíróság ezt követően előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult a Bírósághoz a vonatkozó jogszabályok értelmezését kérve.

Az uniós bíróság 2020. szeptember 15-ei ítéletével első alkalommal értelmezve a 2015/2120-as rendeletet; megállapította, hogy egyrészt a végfelhasználók jogainak korlátozását jelenthetik az olyan csomagok, ahol kombinálják a "nullás díjszabást" és azokat az intézkedéseket, amelyek az egyéb szolgáltatások és alkalmazások forgalmát blokkolják vagy lassítják. Ez ugyanis a kiemelt alkalmazások és szolgáltatások használatát fokozza, míg a többi alkalmazás használatát csökkentik, tekintettel azokra az intézkedésekre, amelyekkel az internet-hozzáférési szolgáltató ezt a használatot technikailag nehezebbé, sőt lehetetlenné teszi. A nyílt internetre vonatkozó szabályok a végfelhasználók védelme körében a fogyasztókon túl a tartalomszolgáltatókat is védik - így például a közösségi és zenei oldalak üzemeltetőit vagy a különféle alkalmazások fejlesztőit is.

Másrészt az EUB szerint egyértelműen sérti a forgalommal kapcsolatos, egyenlő és hátrányos megkülönböztetéstől mentes bánásmód általános kötelezettségét az a gyakorlat, hogy egyes alkalmazások - objektív jogi kötelezettség vagy műszaki ok nélkül, pusztán kereskedelmi megfontolásból - korlátozás és lassítás nélkül elérhetők maradnak akkor is, ha az előfizető adatkerete az adott számlázási ciklusban már kimerült, és ezért a többi internetes tartalmat már egyáltalán nem, vagy csak lassítva tudta elérni.

A Telenor Magyarország az uniós döntésre reagálva kiemelte, hogy már közel két éve megfelel az NMHH határozataiban foglaltaknak, amelyek kapcsán az előzetes döntéshozatali eljárás is indult, vagyis az érintett csomagokban az internet szolgáltatás elérhető sebessége vonatkozásában nem különbözteti meg az online zenei és üzenetküldő szolgáltatásokat az egyéb típusú adatforgalmaktól.

Így a cég, ennek megfelelően, kötelezettségeinek eleget téve közel két éve az uniós jogokat tiszteletben tartva nyújtja szolgáltatásait. 

Készítette: Szutor Beáta, joghallgató DE ÁJK

Felhasznált források:

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2020-09/cp200106hu.pdf?fbclid=IwAR1zzjoPDYD5LN-X1uzIQEiDXSRQe-cAasnvH7nqb3T76qyzOKS-SK8qXVY

https://www.napi.hu/tech/eu-birosag-dontes-telenor-halozatsemlegesseg-nmhh-lassitas-korlatlan-adatforgalom.713672.html?fbclid=IwAR2RUy6tbLZKfZU-SVOnlas-vb5_kG5gb4jbkojLYbPp6dhIL3w7r_NZsy8

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32015R2120

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

„Elnézést, téves hívás!” - A BEREC és az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex szerepe a fogyasztóvédelemben

1 hét 4 nap ago

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás fogalma 2002-t követően jelent meg az uniós jogban az ún. keretirányelv alapján,[1] a korábbi telefonszolgáltatást kiegészítve a modern technológiák által nyújtott szolgáltatások területével. Az új definíció értelmében olyan, általában díjazás ellenében nyújtott szolgáltatásról van szó, amely teljes egészében vagy nagyrészt elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből áll,[2] de nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő tartalomszolgáltatást. Azaz a valamilyen közvetítő felület által közvetített írásos, vizuális vagy auditív tartalom elérhetővé tétele, így például az online video megosztó portálok, hírportálok kívül esnek a fenti fogalmi körön, s szabályozásuk is eltérő.

A hírközlési közszolgáltatás közösségi szabályozása jelentős fejlődésen ment keresztül a liberalizációs hullámtól kezdődően napjainkig. Az uniós szakpolitikák közül, különösen a piacnyitás- és szabályozás szempontjából a hírközlést tekinthetjük az egyik legsikeresebb területnek, azzal együtt, hogy mai napig újabb és újabb szabályozási kérdések merülnek fel, többek között a közös piac fogyasztóinak védelme érdekében.

Közösségi kontra vállalati érdekek a hírközlés piacán

A hírközlési piaca kialakulásától fogva monopolhelyzetben volt, s jellemzően állami tulajdonban, szabályozás alatt ált.[3] A monopolhelyzetnek természetesen meg volt a maga előnye, így például a hálózat egy kézben összpontosult, mely a távközlésnél különösen fontos szolgáltatási összekapcsolást biztosítani tudta, vagy épp stratégiai célokra tudta az állam felhasználni a távközlést. Ráadásul az uralkodó monopolpárti közgazdasági felfogás szerint, a monopólium a méretgazdaságosságból adódóan olcsóbban és hatékonyabban tudta ellátni a feladatát, mintha az egyes szolgáltatásokat külön-külön vállalkozások nyújtották volna.[4]

A folyamat érdekessége, hogy a távközlés technikai fejlődése nemzetközi szinten zajlott,[5] addig a rendszerek működtetése nemzeti szinten, állami felügyelet alatt zajlott, mely vállalatok sokszor hatósági feladatokat is megvalósítottak, mely az országok közötti egységes hálózati rendszer működtetését hátráltatta. Többek között ezért, a versenyképesség megőrzése és fenntartása érdekében bontakozott ki az 1980-as évek elején a távközlés közösségi szintű liberalizációja, s vált az évtizedek alatt az egyik legsikeresebben liberalizált szakterületté.[6]

A szabályozás kezdeti lépése az ún. transzparencia irányelv elfogadása volt, mely a közvállalatok átláthatóságát biztosította, ugyanakkor eredetileg nem vonatkozott a távközlésre, majd csak annak egy későbbi módosítása vonta hatálya alá.[7]

A teljes piacnyitáshoz nem volt elegendő a liberalizáció és a privatizáció, szükségessé vált a versenyszabályozás is. Ez alapján a Tanács és a Parlament megkezdte a közösségi távközlés harmonizációs folyamatát, melynek célja az egységes belső piac létrehozása, az aszimmetrikus versenyszabályozás megreformálása volt. 2002-ben egy új típusú hírközlés-szabályozási koncepció került kialakításra.[8] Az új szabályozás központi elemét az ún. keretirányelv adja, mely szubszidiárius, azaz a további négy irányelv (engedélyezési, hozzáférési, egyetemes szolgáltatási és elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv) számára háttérjogszabályként szolgál.

A keretirányelv szabályai közül érdemes kiemelni, hogy rendelkezett a független tagállami szabályozó hatóságokról. Rögzíti a szabályozó hatóságok függetlenségének garanciális szabályait, így bármely vállalattól való jogi és funkcionális függetlenségének megteremtését, mely a piaci szereplők garanciális védelmét is szolgálja.[9] A szabályozó hatóságokról általánosságban elmondható, hogy a függetlenségük megteremtése alapvetően a piaci szereplőktől való függetlenséget jelenti, s az államszervezettől való elkülönülése csak másodlagos, mely ugyanakkor a gyakorlatban nagyon fontos jelentőséggel bír. Kialakításuk azért vált fontossá, mivel az állami monopóliumok helyét sokszor magánmonopóliumok vették át.[10]

A liberalizáció „eladói” oldalát tekintve jól látható, hogy egyes érdekcsoportok célja a jól jövedelmező piac megszerzése, s a profit lefölözése lett, akár a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetét is kihasználva. A liberalizáció pedig a vállalatok szemszögéből addig jó, amíg be nem kerül a szereplő a piacra, aztán az az érdeke, hogy a megszerzett piacot saját befolyása alatt tartsa. Az újonnan kialakuló mono- vagy duopóliumok piaci erejüknél fogva ármeghatározóvá váltak, s tovább erősödött a fogyasztók kiszolgáltatottsága. Ahogy a legtöbb közgazdász egyetért, a gazdasági verseny lehetősége tehát önmagában nem jelent garanciát a gazdasági és társadalmi hatékonyság biztosításához.[11] Ennek érdekében a szabályozó hatóságok fő feladatai a keretirányelv 8. cikkében foglaltak szerinti verseny ösztönzése, a belső piac fejlődése és az európai polgárok érdekeinek előmozdítása.[12]

A 2009-es szabályozási hullám után, a hírközlési szakpolitika némiképp háttérbe szorult, legalábbis a szabályozási üteme lelassult. Ez persze összefüggésbe hozható az időközben kibontakozó gazdasági válsággal, mely az egész hírközlési piac fejlődésére kihatott, bár viszonylag kisebb mértékben esett vissza a többi ágazathoz képest, de számos további kihívással szembesült. További kihívás, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően a hírközlés területén erőteljesen előretörtek a mobilhívások és az internetalapú hívások,[13] mely a szolgáltatás piacát átalakította, új szolgáltatók megjelenését eredményezte. Mindeközben egyes államok, pénzügyi nehézségeinek leküzdésére, egyes szektorok adóztatását helyezték előtérbe, s több helyen különadót vetettek ki a hírközlési szektorra, így Franciaország, Spanyolország, Málta és Magyarország esetében.[14]

Jelentős előrelépés történt 2012-ben, amikor megszületett az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról szóló rendelet,[15] ugyanakkor csak két évre rá 2015-ben fogadta el az Európai Parlament azt a módosítást, mely további két évvel kitolva 2017. június 15-től eltörölte a roaming díjakat az Unión belül.[16]

A válságot követő időszakban továbbra is arról beszélhetünk, hogy nem jött létre egységes uniós hírközlési piac, az egyes tagállamok eltérő piacokkal rendelkeznek – bár a BEREC létrejöttével[17] előrelépés mutatkozott, gyenge pontja, hogy véleménye nem kötelező sem a Bizottságra, sem a szabályozó hatóságokra.

Az egységesítés érdekében újabb tervekkel ált elő a Bizottság, s 2016-ban elfogadta az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló irányelvjavaslatot, mely a negyedik „reformcsomag” a hírközlés szabályozásában.

Majdnem egy év elteltével, 2018. június 5-én az Európai Parlament és a Tanács megállapodott az egységes európai elektronikus hírközlési kódex végleges tartalmáról, s 2018 december 11-én elfogadásra kerül az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1972 rendeletében.   E mellett az EU 2018/1971 rendelete létrehozta a BEREC Működését Segítő Ügynökséget (BEREC Hivatalt) is.

A rendelet indokolásából kiderül, hogy a Bizottság szerint a BEREC és a Hivatal kedvezően járult hozzá az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályozási keret következetes végrehajtásához. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy még mindig jelentős különbségek vannak a tagállamok között a szabályozási gyakorlat tekintetében, ami kedvezőtlen hatást gyakorol a fogyasztókra, a határokon átnyúló üzleti tevékenységet folytató vállalkozásokra és a jelentős számú tagállamban tevékeny vállalkozásokra abban az esetben is, amikor ugyan rendelkezésre állnak BEREC-iránymutatások, de azokat tovább lehetne fejleszteni.[18]

Mint ahogyan már korábban utaltam rá, a hírközlési politika részleges sikeressége mellett a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a tagállami szabályozó hatóságok gyakorlata igen eltérő, melyek jellemzően nemzeti, s nem szupranacionális érdeket képviselnek. Az új intézmény- és feladatrendszer kialakításakor már a Bizottság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani a rendelet céljait, azonban az Unió szintjén az intézkedés terjedelme és hatása miatt a célok jobban megvalósíthatók, ezért az Unió intézkedéseket hozhat az EUMSz 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően.[19] A fenti indokok alatt értve az elektronikus hírközlési szabályozási keret következetes végrehajtásának a nemzeti intézkedéstervezetekre vonatkozó hatékony belső piaci eljárásokon keresztül történő biztosítását, különös tekintettel a határokon átnyúló vonatkozásokra, valamint annak biztosítását, hogy fogyasztókkal szemben ne számítsanak fel túlzott díjakat olyan számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatások igénybevételéért, amelyek a fogyasztó belföldi szolgáltatója szerinti tagállamban indulnak és egy másik tagállamban vezetékes vagy mobil hívószámon végződnek.[20] Mint tehát látjuk, az érvelésből jól kitűnik, hogy az új szabályozás nagyban fogyasztóvédelmi szempontú.

  1. ábra A BEREC felépítése

Forrás: Kajzinger (2018) [21]

Az új rendelet preambulumából az is kiderül, hogy elsődleges célja az elektronikus hírközlés Unión belüli belső piacának létrehozása, egyúttal annak biztosítása, hogy az erősebb verseny révén biztosított legyen a befektetések, az innováció és a fogyasztóvédelem magas szintje. Ennek érdekében az említett irányelv számos új feladatot állapít meg a BEREC számára, így például iránymutatások kiadását több különböző témakörben, műszaki jelentések készítését, nyilvántartások, jegyzékek és adatbázisok vezetését, valamint vélemények kiadását a nemzeti piacszabályozási intézkedéstervezetekre alkalmazandó belső piaci eljárásokról.

A roaming árszabályozáshoz hasonlóan maximalizálja az új szabályozás a nemzetközi hívások percdíját és SMS-költségét az unión belül, ami korábban nagy eltérést mutatott. Így 2019. május 15-től az Unión belüli hívások kiskereskedelmi ára maximum 0,19 €/perc, míg az Unión belüli SMS-ek ára maximum 0,06 €/SMS lehet.[22]

További újdonsága, hogy a korábbiakhoz képest kiterjeszti az elektronikus hírközlési szolgáltatások körét, figyelembe véve az interneten keresztül nyújtott szolgáltatások növekvő jelentőségét, így szabályozás alá veszi az internetes hangtovábbítást (VoIP), az üzenetküldő alkalmazásokat és az e-mail-szolgáltatásokat is, míg a korábbi szabályozás csak a hagyományos, egy adott számhoz kötődő szolgáltatásra – például szöveges üzenetekre és vonalas, illetve mobil telefonhívásokra – terjed ki.[23]

Bár közvetetten, de a harmonizációhoz kapcsolódóan is találunk fogyasztóvédelmi eszközöket, így azt, hogy ezentúl a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be nemzeti jogukban olyan rendelkezéseket a végfelhasználók védelmével kapcsolatban, amelyek eltérnek a megállapított rendelkezésektől, így például eltérő védelmi szintet biztosító szigorúbb vagy kevésbé szigorú rendelkezéseket.

Az új rendeleten kívül, az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex megalkotásában is erőteljesen megjelentek a fogyasztói szempontok, sőt azt mondhatjuk, hogy szigorúbb fogyasztóvédelmi szintet léptet életbe melynek célja, hogy könnyebb legyen a szolgáltatók között váltani, és nagyobb védelmet adjon például azon személyek számára, akik különféle szolgáltatáscsomagokra fizetnek elő.

A kódex megalkotásakor a korábban bevezetett 112-es európai egységes segélyhívó szám sikerességén felbuzdulva, előirányozták, hogy minden tagállamban létre kell hozni egy lakossági riasztó rendszert polgáraik védelmének fokozása érdekében. Ez lesz az ún. „fordított 112-es” rendszer, mely figyelmeztetést fog küldeni az uniós polgárok mobiltelefonjára például egy, a lakókörnyezetükben bekövetkező természeti katasztrófáról, terrorista támadásról vagy más súlyos veszélyhelyzetről. Ezen új rendszert a Kódex hatálybalépésétől számított három és fél éven belül létre kell hozni. Mint láthatjuk, e körben például az Unió a hírközlési piac egységesítésén immáron túllépve közösségi, közbiztonsági szempontokat emel a szabályozásba.

A kódex alapelvként nevesíti, hogy a  megfizethető és megfelelő szélessávúinternet-hozzáférésnek valamennyi felhasználó számára elérhetőnek kell lennie a tartózkodási helyüktől és a jövedelmüktől függetlenül. Továbbá rögzíti azt is, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek egyenértékű hozzáféréssel kell rendelkezniük a távközlési szolgáltatásokhoz. Mindezek alapján az internet közszolgáltatási jellege tovább erősödik.

Céljai közül kiemelendő továbbá az 5G-re és a rendkívül nagy kapacitású hálózatokra vonatkozó verseny élénkítése és a beruházások bővítése, azért hogy minden uniós állampolgár és vállalkozás élvezhesse a minőségi hálózati összekapcsoltság előnyeit, valamint a fogyasztóvédelem magas szintjét és az innovatív digitális szolgáltatások szélesebb választékát.

Mindenekelőtt azt várják a Kódextól, hogy javul a fogyasztók védelme. Már csak azért is, mert kiterjesztésre kerül a különféle interneten keresztül nyújtott szolgáltatásokra, többek között az üzenetküldő alkalmazásokra is az általános hírközlési fogyasztóvédelmi szabályok. Mindemellett a kódex alapján az uniós tagállamoknak az elektronikus hírközlő hálózatokat vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók kötelességszegése esetén nyújtandó kompenzációra vonatkozóan nemzeti szabályokat kell alkotniuk.

Ezzel egy újabb lépcsőfokot előre haladva az egységes európai hírközlési piac megteremtésében. Ugyanakkor a fogadtatása – ahogy a hírközlés liberalizációja esetében folyamatosan megfigyelhettük – nem volt teljesen pozitív, az Európai Távközlési Szolgáltatók Szövetsége (ETNO) szerint a Kódex nem készteti befektetésre a távközlési vállalatokat, illetve a már amúgy is komplex és bonyolult szabályozást még inkább azzá teszi.[24]

***

Az európai hírközlés liberalizációs folyamatának legalább négy nagyobb szakaszát különíthetjük el. Mindegyikben közös, hogy a korábbi szabályozási hullám nem kívánt negatív következményeire, a versenypiac negatív hatásaira kívánt reagálni. Nem volt ez másképp a az utolsó két hullámban sem, mely alapvetően a fogyasztóvédelmi szabályozás megerősítésére fókuszált. Bár több mint 10 éve, 2009-ben felállításra került egy közös hivatal, mái napig nem sikerült áttörést hozni a tagállami szabályozó hatóságok eltérő működéséből eredő negatív hatások felszámolására. Ez pedig mind hatással van a fogyasztók védelmének szintjére, ahogyan az egész hírközlési piac működésére. Mint láthattuk az elmúlt években egy újabb reformcsomag látott napvilágot, erősebb uniós szerepekkel. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok megalkotása a problémák időleges kezelésére szolgálnak, azok a valós konfliktusokat nehezen oldják fel. Az uniós hírközlési piacon a „monopolizálódás” tovább folytatódik a nagy tőkeerős hírközlési vállalatok integrációja, felvásárlása útján, s egyre kevésbé beszélhetünk tiszta versenypiacról. A piaci kudarcokból eredően újabb és újabb megoldandó kérdések kerülnek az uniós döntéshozók elé, mely kérdésként veti fel, hogy elérhető-e közösségi szintű szabályozással a fogyasztók megfelelő védelme.
Bár a BEREC Hivatal létrehozása, valamint a Kódex elfogadása is a piacon tapasztalható elégtelenségek, fogyasztóvédelmi hiányosságok kezelésére szolgál, de továbbra is azt tapasztalhatjuk, hogy ezek számos üzleti érdekkel kénytel

Készítette: Dr. Bordás Péter PhD, tudományos munkatárs, MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport; egyetemi adjunktus, DE ÁJK. E-mail: bordas.peter@law.unideb.hu

Források jegyzéke:

[1] Az Európai Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról (OJ L 108, 24.4.2002, p. 33–50), továbbiakban: keretirányelv.

[2] Beleértve a műsorterjesztő hálózatokon nyújtott távközlési szolgáltatásokat és átviteli szolgáltatásokat is.

[3] Kivételt képez például az Egyesült Királyság, ahol eredetileg magán társaságok tulajdonolták a hálózatokat, de csakhamar azok is államosításra kerültek. Lapsánszky András (2009): A hírközlés közszolgáltatási- közigazgatási rendszerének fejlődése és szerkezeti reformja. HVG-ORAC, Budapest, 31.

[4] Koppányi (2003): i.m., 21.

[5] Külső ok volt az 1970-es évek gazdasági válsága után megjelenő óriási mértékű informatikai technológia fejlődése.

[6] Lapsánszky (2009): i.m., 202

[7] A Bizottság 80/723/EGK irányelve (1980. június 25.) a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról (OJ L 195, 29.7.1980, p. 35–37), továbbiakban: transzparencia irányelv.

[8] A korábban már említett Bizottság 2002/77/EK és 2002/21/EK irányelve, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről (OJ L 108, 24.4.2002, p. 21–32) továbbiakban: engedélyezési irányelv. Az Európai Parlament és a Tanács 2002/22/EK irányelve (2002. március 7.) az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról (OJ L 108, 24.4.2002, p. 51–77), továbbiakban: egyetemes szolgáltatási irányelv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről (OJ L 201, 31.07.2002 p. 37- 47) továbbiakban: elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv.

[9] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Al24216a (2019. 12. 28.)

[10] A piacnyitást követően az európai hírközlési piacon a nagyobb nyugati szolgáltatók jutottak vezető szerephez, mint a Deutsche Telecom, Telefónica, Vodafone, Orange, vagy épp a British Telecom.

[11] Pirrong, S. Caraig: The Economics, Law, and Public Policy of Market Power Manipulation. Kluwer Academic Publishers, Norwell, 1996., 34-49.

[12] Keretirányelv, 8. cikk

[13] Értve ez alatt az okos telefonok által kínált applikációkat, pl: skype, facebook massenger, facetime stb.

[14] Málta esetében jövedéki adó kivetéséről volt szó a mobiltelefon-szolgáltatásokra. C-485/11. sz. Bizottság kontra Franciaország ügy; C-71/12. sz. Vodafone Málta ügy.

[15] Az Európai Parlament és a Tanács 531/2012/EU rendelete (2012. június 13.) az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) (OJ L 172, 30.6.2012, p. 10–35).

[16] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2120 rendelete (2015. november 25.) az 531/2012/EU rendelet módosításáról (OJ L 310, 26.11.2015, p. 1–18.).

[17] Az Európai Parlament és a Tanács 1211/2009/EK rendelete (2009. november 25.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és Hivatalának létrehozásáról (OJ L 337, 18.12.2009, p. 1–10),

[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2018/1971 rendelete (2018. december 11.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és a BEREC Működését Segítő Ügynökségnek (BEREC Hivatal) a létrehozásáról, az (EU) 2015/2120 rendelet módosításáról, valamint az 1211/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

[19] Az EU 2018/1971 rendeletének preambuluma (52)

[20] Az EU 2018/1971 rendeletének preambuluma (52)

[21] Kajzinger Ervin (2018): Az új uniós elektronikus hírközlési szabályozás – a kötélhúzás eredménye. HTE konferencia 2018. november 8.

[22] Kajzinger (2018): i.m. 22.

[23] http://www.consilium.europa.eu/media/23922/171011-telecom-cocuncil-manda... (2020. 01. 04.)

[24] https://etno.eu/home/library/etno-reports (2020. 01. 04.)

Kategória: KormányzásKözjószágEurópai UnióKözszolgáltatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

„Elnézést, téves hívás!” - A BEREC és az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex szerepe a fogyasztóvédelemben

1 hét 4 nap ago

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás fogalma 2002-t követően jelent meg az uniós jogban az ún. keretirányelv alapján,[1] a korábbi telefonszolgáltatást kiegészítve a modern technológiák által nyújtott szolgáltatások területével. Az új definíció értelmében olyan, általában díjazás ellenében nyújtott szolgáltatásról van szó, amely teljes egészében vagy nagyrészt elektronikus hírközlő hálózaton történő jelátvitelből áll,[2] de nem foglalja magában az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő tartalomszolgáltatást. Azaz a valamilyen közvetítő felület által közvetített írásos, vizuális vagy auditív tartalom elérhetővé tétele, így például az online video megosztó portálok, hírportálok kívül esnek a fenti fogalmi körön, s szabályozásuk is eltérő.

A hírközlési közszolgáltatás közösségi szabályozása jelentős fejlődésen ment keresztül a liberalizációs hullámtól kezdődően napjainkig. Az uniós szakpolitikák közül, különösen a piacnyitás- és szabályozás szempontjából a hírközlést tekinthetjük az egyik legsikeresebb területnek, azzal együtt, hogy mai napig újabb és újabb szabályozási kérdések merülnek fel, többek között a közös piac fogyasztóinak védelme érdekében.

Közösségi kontra vállalati érdekek a hírközlés piacán

A hírközlési piaca kialakulásától fogva monopolhelyzetben volt, s jellemzően állami tulajdonban, szabályozás alatt ált.[3] A monopolhelyzetnek természetesen meg volt a maga előnye, így például a hálózat egy kézben összpontosult, mely a távközlésnél különösen fontos szolgáltatási összekapcsolást biztosítani tudta, vagy épp stratégiai célokra tudta az állam felhasználni a távközlést. Ráadásul az uralkodó monopolpárti közgazdasági felfogás szerint, a monopólium a méretgazdaságosságból adódóan olcsóbban és hatékonyabban tudta ellátni a feladatát, mintha az egyes szolgáltatásokat külön-külön vállalkozások nyújtották volna.[4]

A folyamat érdekessége, hogy a távközlés technikai fejlődése nemzetközi szinten zajlott,[5] addig a rendszerek működtetése nemzeti szinten, állami felügyelet alatt zajlott, mely vállalatok sokszor hatósági feladatokat is megvalósítottak, mely az országok közötti egységes hálózati rendszer működtetését hátráltatta. Többek között ezért, a versenyképesség megőrzése és fenntartása érdekében bontakozott ki az 1980-as évek elején a távközlés közösségi szintű liberalizációja, s vált az évtizedek alatt az egyik legsikeresebben liberalizált szakterületté.[6]

A szabályozás kezdeti lépése az ún. transzparencia irányelv elfogadása volt, mely a közvállalatok átláthatóságát biztosította, ugyanakkor eredetileg nem vonatkozott a távközlésre, majd csak annak egy későbbi módosítása vonta hatálya alá.[7]

A teljes piacnyitáshoz nem volt elegendő a liberalizáció és a privatizáció, szükségessé vált a versenyszabályozás is. Ez alapján a Tanács és a Parlament megkezdte a közösségi távközlés harmonizációs folyamatát, melynek célja az egységes belső piac létrehozása, az aszimmetrikus versenyszabályozás megreformálása volt. 2002-ben egy új típusú hírközlés-szabályozási koncepció került kialakításra.[8] Az új szabályozás központi elemét az ún. keretirányelv adja, mely szubszidiárius, azaz a további négy irányelv (engedélyezési, hozzáférési, egyetemes szolgáltatási és elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv) számára háttérjogszabályként szolgál.

A keretirányelv szabályai közül érdemes kiemelni, hogy rendelkezett a független tagállami szabályozó hatóságokról. Rögzíti a szabályozó hatóságok függetlenségének garanciális szabályait, így bármely vállalattól való jogi és funkcionális függetlenségének megteremtését, mely a piaci szereplők garanciális védelmét is szolgálja.[9] A szabályozó hatóságokról általánosságban elmondható, hogy a függetlenségük megteremtése alapvetően a piaci szereplőktől való függetlenséget jelenti, s az államszervezettől való elkülönülése csak másodlagos, mely ugyanakkor a gyakorlatban nagyon fontos jelentőséggel bír. Kialakításuk azért vált fontossá, mivel az állami monopóliumok helyét sokszor magánmonopóliumok vették át.[10]

A liberalizáció „eladói” oldalát tekintve jól látható, hogy egyes érdekcsoportok célja a jól jövedelmező piac megszerzése, s a profit lefölözése lett, akár a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetét is kihasználva. A liberalizáció pedig a vállalatok szemszögéből addig jó, amíg be nem kerül a szereplő a piacra, aztán az az érdeke, hogy a megszerzett piacot saját befolyása alatt tartsa. Az újonnan kialakuló mono- vagy duopóliumok piaci erejüknél fogva ármeghatározóvá váltak, s tovább erősödött a fogyasztók kiszolgáltatottsága. Ahogy a legtöbb közgazdász egyetért, a gazdasági verseny lehetősége tehát önmagában nem jelent garanciát a gazdasági és társadalmi hatékonyság biztosításához.[11] Ennek érdekében a szabályozó hatóságok fő feladatai a keretirányelv 8. cikkében foglaltak szerinti verseny ösztönzése, a belső piac fejlődése és az európai polgárok érdekeinek előmozdítása.[12]

 

 

A 2009-es szabályozási hullám után, a hírközlési szakpolitika némiképp háttérbe szorult, legalábbis a szabályozási üteme lelassult. Ez persze összefüggésbe hozható az időközben kibontakozó gazdasági válsággal, mely az egész hírközlési piac fejlődésére kihatott, bár viszonylag kisebb mértékben esett vissza a többi ágazathoz képest, de számos további kihívással szembesült. További kihívás, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően a hírközlés területén erőteljesen előretörtek a mobilhívások és az internetalapú hívások,[13] mely a szolgáltatás piacát átalakította, új szolgáltatók megjelenését eredményezte. Mindeközben egyes államok, pénzügyi nehézségeinek leküzdésére, egyes szektorok adóztatását helyezték előtérbe, s több helyen különadót vetettek ki a hírközlési szektorra, így Franciaország, Spanyolország, Málta és Magyarország esetében.[14]

Jelentős előrelépés történt 2012-ben, amikor megszületett az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról szóló rendelet,[15] ugyanakkor csak két évre rá 2015-ben fogadta el az Európai Parlament azt a módosítást, mely további két évvel kitolva 2017. június 15-től eltörölte a roaming díjakat az Unión belül.[16]

A válságot követő időszakban továbbra is arról beszélhetünk, hogy nem jött létre egységes uniós hírközlési piac, az egyes tagállamok eltérő piacokkal rendelkeznek – bár a BEREC létrejöttével[17] előrelépés mutatkozott, gyenge pontja, hogy véleménye nem kötelező sem a Bizottságra, sem a szabályozó hatóságokra.

Az egységesítés érdekében újabb tervekkel ált elő a Bizottság, s 2016-ban elfogadta az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló irányelvjavaslatot, mely a negyedik „reformcsomag” a hírközlés szabályozásában.

Majdnem egy év elteltével, 2018. június 5-én az Európai Parlament és a Tanács megállapodott az egységes európai elektronikus hírközlési kódex végleges tartalmáról, s 2018 december 11-én elfogadásra kerül az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1972 rendeletében.   E mellett az EU 2018/1971 rendelete létrehozta a BEREC Működését Segítő Ügynökséget (BEREC Hivatalt) is.

A rendelet indokolásából kiderül, hogy a Bizottság szerint a BEREC és a Hivatal kedvezően járult hozzá az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályozási keret következetes végrehajtásához. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy még mindig jelentős különbségek vannak a tagállamok között a szabályozási gyakorlat tekintetében, ami kedvezőtlen hatást gyakorol a fogyasztókra, a határokon átnyúló üzleti tevékenységet folytató vállalkozásokra és a jelentős számú tagállamban tevékeny vállalkozásokra abban az esetben is, amikor ugyan rendelkezésre állnak BEREC-iránymutatások, de azokat tovább lehetne fejleszteni.[18]

Mint ahogyan már korábban utaltam rá, a hírközlési politika részleges sikeressége mellett a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a tagállami szabályozó hatóságok gyakorlata igen eltérő, melyek jellemzően nemzeti, s nem szupranacionális érdeket képviselnek. Az új intézmény- és feladatrendszer kialakításakor már a Bizottság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani a rendelet céljait, azonban az Unió szintjén az intézkedés terjedelme és hatása miatt a célok jobban megvalósíthatók, ezért az Unió intézkedéseket hozhat az EUMSz 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően.[19] A fenti indokok alatt értve az elektronikus hírközlési szabályozási keret következetes végrehajtásának a nemzeti intézkedéstervezetekre vonatkozó hatékony belső piaci eljárásokon keresztül történő biztosítását, különös tekintettel a határokon átnyúló vonatkozásokra, valamint annak biztosítását, hogy fogyasztókkal szemben ne számítsanak fel túlzott díjakat olyan számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatások igénybevételéért, amelyek a fogyasztó belföldi szolgáltatója szerinti tagállamban indulnak és egy másik tagállamban vezetékes vagy mobil hívószámon végződnek.[20] Mint tehát látjuk, az érvelésből jól kitűnik, hogy az új szabályozás nagyban fogyasztóvédelmi szempontú.

 

  1. ábra A BEREC felépítése

 

Forrás: Kajzinger (2018) [21]

Az új rendelet preambulumából az is kiderül, hogy elsődleges célja az elektronikus hírközlés Unión belüli belső piacának létrehozása, egyúttal annak biztosítása, hogy az erősebb verseny révén biztosított legyen a befektetések, az innováció és a fogyasztóvédelem magas szintje. Ennek érdekében az említett irányelv számos új feladatot állapít meg a BEREC számára, így például iránymutatások kiadását több különböző témakörben, műszaki jelentések készítését, nyilvántartások, jegyzékek és adatbázisok vezetését, valamint vélemények kiadását a nemzeti piacszabályozási intézkedéstervezetekre alkalmazandó belső piaci eljárásokról.

A roaming árszabályozáshoz hasonlóan maximalizálja az új szabályozás a nemzetközi hívások percdíját és SMS-költségét az unión belül, ami korábban nagy eltérést mutatott. Így 2019. május 15-től az Unión belüli hívások kiskereskedelmi ára maximum 0,19 €/perc, míg az Unión belüli SMS-ek ára maximum 0,06 €/SMS lehet.[22]

További újdonsága, hogy a korábbiakhoz képest kiterjeszti az elektronikus hírközlési szolgáltatások körét, figyelembe véve az interneten keresztül nyújtott szolgáltatások növekvő jelentőségét, így szabályozás alá veszi az internetes hangtovábbítást (VoIP), az üzenetküldő alkalmazásokat és az e-mail-szolgáltatásokat is, míg a korábbi szabályozás csak a hagyományos, egy adott számhoz kötődő szolgáltatásra – például szöveges üzenetekre és vonalas, illetve mobil telefonhívásokra – terjed ki.[23]

Bár közvetetten, de a harmonizációhoz kapcsolódóan is találunk fogyasztóvédelmi eszközöket, így azt, hogy ezentúl a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be nemzeti jogukban olyan rendelkezéseket a végfelhasználók védelmével kapcsolatban, amelyek eltérnek a megállapított rendelkezésektől, így például eltérő védelmi szintet biztosító szigorúbb vagy kevésbé szigorú rendelkezéseket.

Az új rendeleten kívül, az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex megalkotásában is erőteljesen megjelentek a fogyasztói szempontok, sőt azt mondhatjuk, hogy szigorúbb fogyasztóvédelmi szintet léptet életbe melynek célja, hogy könnyebb legyen a szolgáltatók között váltani, és nagyobb védelmet adjon például azon személyek számára, akik különféle szolgáltatáscsomagokra fizetnek elő.

A kódex megalkotásakor a korábban bevezetett 112-es európai egységes segélyhívó szám sikerességén felbuzdulva, előirányozták, hogy minden tagállamban létre kell hozni egy lakossági riasztó rendszert polgáraik védelmének fokozása érdekében. Ez lesz az ún. „fordított 112-es” rendszer, mely figyelmeztetést fog küldeni az uniós polgárok mobiltelefonjára például egy, a lakókörnyezetükben bekövetkező természeti katasztrófáról, terrorista támadásról vagy más súlyos veszélyhelyzetről. Ezen új rendszert a Kódex hatálybalépésétől számított három és fél éven belül létre kell hozni. Mint láthatjuk, e körben például az Unió a hírközlési piac egységesítésén immáron túllépve közösségi, közbiztonsági szempontokat emel a szabályozásba.

A kódex alapelvként nevesíti, hogy a  megfizethető és megfelelő szélessávúinternet-hozzáférésnek valamennyi felhasználó számára elérhetőnek kell lennie a tartózkodási helyüktől és a jövedelmüktől függetlenül. Továbbá rögzíti azt is, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek egyenértékű hozzáféréssel kell rendelkezniük a távközlési szolgáltatásokhoz. Mindezek alapján az internet közszolgáltatási jellege tovább erősödik.

Céljai közül kiemelendő továbbá az 5G-re és a rendkívül nagy kapacitású hálózatokra vonatkozó verseny élénkítése és a beruházások bővítése, azért hogy minden uniós állampolgár és vállalkozás élvezhesse a minőségi hálózati összekapcsoltság előnyeit, valamint a fogyasztóvédelem magas szintjét és az innovatív digitális szolgáltatások szélesebb választékát.

Mindenekelőtt azt várják a Kódextól, hogy javul a fogyasztók védelme. Már csak azért is, mert kiterjesztésre kerül a különféle interneten keresztül nyújtott szolgáltatásokra, többek között az üzenetküldő alkalmazásokra is az általános hírközlési fogyasztóvédelmi szabályok. Mindemellett a kódex alapján az uniós tagállamoknak az elektronikus hírközlő hálózatokat vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók kötelességszegése esetén nyújtandó kompenzációra vonatkozóan nemzeti szabályokat kell alkotniuk.

Ezzel egy újabb lépcsőfokot előre haladva az egységes európai hírközlési piac megteremtésében. Ugyanakkor a fogadtatása – ahogy a hírközlés liberalizációja esetében folyamatosan megfigyelhettük – nem volt teljesen pozitív, az Európai Távközlési Szolgáltatók Szövetsége (ETNO) szerint a Kódex nem készteti befektetésre a távközlési vállalatokat, illetve a már amúgy is komplex és bonyolult szabályozást még inkább azzá teszi.[24]

***

Az európai hírközlés liberalizációs folyamatának legalább négy nagyobb szakaszát különíthetjük el. Mindegyikben közös, hogy a korábbi szabályozási hullám nem kívánt negatív következményeire, a versenypiac negatív hatásaira kívánt reagálni. Nem volt ez másképp a az utolsó két hullámban sem, mely alapvetően a fogyasztóvédelmi szabályozás megerősítésére fókuszált. Bár több mint 10 éve, 2009-ben felállításra került egy közös hivatal, mái napig nem sikerült áttörést hozni a tagállami szabályozó hatóságok eltérő működéséből eredő negatív hatások felszámolására. Ez pedig mind hatással van a fogyasztók védelmének szintjére, ahogyan az egész hírközlési piac működésére. Mint láthattuk az elmúlt években egy újabb reformcsomag látott napvilágot, erősebb uniós szerepekkel. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a fogyasztóvédelmi szabályok megalkotása a problémák időleges kezelésére szolgálnak, azok a valós konfliktusokat nehezen oldják fel. Az uniós hírközlési piacon a „monopolizálódás” tovább folytatódik a nagy tőkeerős hírközlési vállalatok integrációja, felvásárlása útján, s egyre kevésbé beszélhetünk tiszta versenypiacról. A piaci kudarcokból eredően újabb és újabb megoldandó kérdések kerülnek az uniós döntéshozók elé, mely kérdésként veti fel, hogy elérhető-e közösségi szintű szabályozással a fogyasztók megfelelő védelme.

Bár a BEREC Hivatal létrehozása, valamint a Kódex elfogadása is a piacon tapasztalható elégtelenségek, fogyasztóvédelmi hiányosságok kezelésére szolgál, de továbbra is azt tapasztalhatjuk, hogy ezek számos üzleti érdekkel kénytelenek csatára kelni.

Készítette: Dr. Bordás Péter PhD, tudományos munkatárs, MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport; egyetemi adjunktus, DE ÁJK

 

A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

[1] Az Európai Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról (OJ L 108, 24.4.2002, p. 33–50), továbbiakban: keretirányelv.

[2] Beleértve a műsorterjesztő hálózatokon nyújtott távközlési szolgáltatásokat és átviteli szolgáltatásokat is.

[3] Kivételt képez például az Egyesült Királyság, ahol eredetileg magán társaságok tulajdonolták a hálózatokat, de csakhamar azok is államosításra kerültek. Lapsánszky András (2009): A hírközlés közszolgáltatási- közigazgatási rendszerének fejlődése és szerkezeti reformja. HVG-ORAC, Budapest, 31.

[4] Koppányi (2003): i.m., 21.

[5] Külső ok volt az 1970-es évek gazdasági válsága után megjelenő óriási mértékű informatikai technológia fejlődése.

[6] Lapsánszky (2009): i.m., 202

[7] A Bizottság 80/723/EGK irányelve (1980. június 25.) a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról (OJ L 195, 29.7.1980, p. 35–37), továbbiakban: transzparencia irányelv.

[8] A korábban már említett Bizottság 2002/77/EK és 2002/21/EK irányelve, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2002/20/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről (OJ L 108, 24.4.2002, p. 21–32) továbbiakban: engedélyezési irányelv. Az Európai Parlament és a Tanács 2002/22/EK irányelve (2002. március 7.) az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról (OJ L 108, 24.4.2002, p. 51–77), továbbiakban: egyetemes szolgáltatási irányelv.  Az Európai Parlament és a Tanács 2002/58/EK irányelve (2002. július 12.) az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről (OJ L 201, 31.07.2002 p. 37- 47) továbbiakban: elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv.

[9] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Al24216a (2019. 12. 28.)

[10] A piacnyitást követően az európai hírközlési piacon a nagyobb nyugati szolgáltatók jutottak vezető szerephez, mint a Deutsche Telecom, Telefónica, Vodafone, Orange, vagy épp a British Telecom.

[11] Pirrong, S. Caraig: The Economics, Law, and Public Policy of Market Power Manipulation. Kluwer Academic Publishers, Norwell, 1996., 34-49.

[12] Keretirányelv, 8. cikk

[13] Értve ez alatt az okos telefonok által kínált applikációkat, pl: skype, facebook massenger, facetime stb.

[14] Málta esetében jövedéki adó kivetéséről volt szó a mobiltelefon-szolgáltatásokra. C-485/11. sz. Bizottság kontra Franciaország ügy; C-71/12. sz. Vodafone Málta ügy.

[15] Az Európai Parlament és a Tanács 531/2012/EU rendelete (2012. június 13.) az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) (OJ L 172, 30.6.2012, p. 10–35).

[16] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2120 rendelete (2015. november 25.) az 531/2012/EU rendelet módosításáról (OJ L 310, 26.11.2015, p. 1–18.).

[17] Az Európai Parlament és a Tanács 1211/2009/EK rendelete (2009. november 25.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és Hivatalának létrehozásáról (OJ L 337, 18.12.2009, p. 1–10),

[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2018/1971 rendelete (2018. december 11.) az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testületének (BEREC) és a BEREC Működését Segítő Ügynökségnek (BEREC Hivatal) a létrehozásáról, az (EU) 2015/2120 rendelet módosításáról, valamint az 1211/2009/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

[19] Az EU 2018/1971 rendeletének preambuluma (52)

[20] Az EU 2018/1971 rendeletének preambuluma (52)

[21] Kajzinger Ervin (2018): Az új uniós elektronikus hírközlési szabályozás – a kötélhúzás eredménye. HTE konferencia 2018. november 8.

[22] Kajzinger (2018): i.m. 22.

[23] http://www.consilium.europa.eu/media/23922/171011-telecom-cocuncil-manda... (2020. 01. 04.)

[24] https://etno.eu/home/library/etno-reports (2020. 01. 04.)

Kategória: KormányzásEurópai UnióKözszolgáltatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Főtanácsnoki indítvány: információs társadalommal összefüggőnek számít a Star Taxi App alkalmazás szolgáltatása

2 hét ago

Előzmény

Egy bukaresti taxitársaság (S.C. Star Taxi App SRL) olyan okostelefonra letölthető alkalmazást kezdett üzemeltetni, amely segítségével az ügyfelek és a taxisofőrök közvetlen összeköttetésbe kerülhetnek. A kínált ingyenes alkalmazás igénybevételének menete a következő: Az ügyfélnek először le kell töltenie az ingyenes alkalmazást mobiltelefonjára, majd belépve oda egy olyan keresést tud lebonyolítani, amelynek eredménye egy lista a közelben elérhető taxisofőrökről, tartalmazva a gépkocsitípust, azok díjszabását és a korábbi utasok értékeléseit, megjegyzéseit. Az applikációt üzemeltető vállalkozás nem továbbítja a kérelmeket a taxisoknak, nem határozza meg a fuvardíjat és az utastól nem szedi be az ellenértéket. Az utas a fizetendő összeget a fuvar végén, a taxisnak fizeti meg. Az üzemeltető cég és a hatósági engedéllyel rendelkező taxisofőrök egyedileg szerződést kötnek, amely keretében a cég a szerződött taxis rendelkezésére bocsájtja az informatikai alkalmazást, ezenfelül egy okostelefont, amelyre a STAR TAXI alkalmazás fel van telepítve, és egy korlátozott adatforgalmú SIM-kártyát. Ezekért cserébe a taxis havonta fix összeget fizet.

A bukaresti önkormányzat 2017. december 19-én elfogadott egy határozatot kiterjesztette a „diszpécseri” tevékenységre vonatkozó engedélyeztetési kötelezettség hatályát az olyan informatikai alkalmazások üzemeltetőire is, mint amilyen a Start Taxi App.  Mivel a bukaresti társaság nem rendelkezett ilyen engedéllyel, a román hatóság magas bírságot szabott ki rá, és az alkalmazást igénybe vevő taxisokra. A Tásaság 2017 végén - a határozat kapcsán - az önkormányzathoz közigazgatási panaszt terjesztett elő, majd a panasz elutasítását követően megsemmisítési keresetet terjesztett a román bíróság elé.

A felek érvei

A taxis alkalmazást üzemeltető társaság álláspontja szerint az általa végzett tevékenységhez nincs szükség a fent említett engedélyre, mivel nem végez taxidiszpécseri és szállítási szolgáltatásokat. Ennek oka, hogy az App az információs szolgáltatásokat nyújtó személyekre korlátozódik, amely üzemeltetők esetén a 2000/31/EK irányelv 4.cikke tiltja az előzetes engedélyeztetés alkalmazását, valamint a határozat sérti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának szabadságát.
Bukarest önkormányzat véleménye szerint a Társaság által nyújtott szolgáltatás az EUMSZ 58.cikk (1) bekezdése alapján közlekedés területén nyújtott szolgáltatásnak minősül. Az önkormányzat álláspont az, hogy a Társaság nemcsak egy alkalmazást nyújt, amellyel összekapcsolja a sofőröket és az ügyfeleket, hanem ezzel egyidejűleg taxis közlekedési szolgáltatásra vonatkozó kínálatot hoz létre, amelyet pedig engedély nélkül, informatikai eszközökkel tesz hozzáférhetővé.

Előzetes döntéshozatali eljárásra előterjesztett kérdések

A román bíróság előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett az Európai Unió Bírósága elé, amelyben azt kérdezi a Bíróságtól, hogy az elektronikus alkalmazás segítségével az ügyfeleknek közvetlenül a taxisofőrökkel történő összekapcsolásából álló szolgáltatás az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatást” képez-e. Amennyiben az előző kérdésre igen a válasz, akkor azt kéri az európai uniós intézménytől, hogy értékelje a román önkormányzat által hozott határozat érvényességét.

Főtanácsnoki indítvány

Az ügyben 2020. szeptember 10. napján született meg a főtanácsnoki indítvány. A Főtanácsnok álláspontja szerint a Star Taxi App által kínált szolgáltatás megfelel az irányelvben meghatározott információs társadalommal összefüggő szolgáltatás fogalmának (térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és egyéni kérelmére nyújtják). Azonban felhívja a figyelmet a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amely szerint vannak olyan esetek, amikor a fogalmi elemek teljesülnek, de mégsem tekinthető egy szolgáltatás információs társadalommal összefüggőnek.  A főtanácsnok szerint a Star Taxi App Társaság helyzete nem tartozik e kivételek közé, hiszen a társaságnak nem kell taxisofőröket toboroznia és nem gyakorol ellenőrzést/meghatározó befolyást a taxisofőrök által végzett személyszállítási szolgáltatások felett. Más hasonló szolgáltatásoktól (Pl.: Uber) is eltér a Star Taxi App, hiszen ezen utóbbi (kiegészítő) csupán hozzáadódik egy már létező taxis személyszállítási szolgáltatáshoz, és csak hatékonyabbá teszi azt.

A főtanácsnok elemezte a román önkormányzati határozatot az uniós jogra figyelemmel, hiszen a vonatkozó irányelv tiltja a tagállamoknak, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnyújtási tevékenységhez való hozzáférést előzetes engedélyhez kössék. Azonban megjegyzi, hogy e tilalom nem érinti az olyan (gazdaságilag egyenértékű) szolgáltatásokat, amely nem kifejezetten és kizárólagosan függnek össze az információs társadalommal.

A szolgáltatási irányelv egyes feltételek (nem lehet hátrányosan megkülönböztető, közérdeken alapuló kényszerítő indokok által igazolt, és nem léteznek az ugyanezen cél elérését lehetővé tevő, kevésbé korlátozó intézkedések) esetén megengedi a tagállamoknak, hogy előzetes engedélyhez kössenek hasonló jellegű tevékenységeket. A főtanácsnok szerint a román bíróság feladata annak vizsgálata, hogy léteznek-e olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokok a „taxidiszpécseri” szolgáltatások engedélyezési rendszere esetén fennállnak e.

A főtanácsnok következtetése szerint:

  • A fentebb említett taxis szolgáltatás az információs társadalommal összefüggőnek számít, ha nem kapcsolódik elválaszthatatlanul a taxis személyszállítási szolgáltatáshoz.
  • Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelvvel nem ellentétes a szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatóval gazdaságilag egyenértékű (az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak nem minősülő) szolgáltatásokat nyújtó társaságra vonatkozó előzetes engedély előírása.
  • A szolgáltatási irányelvvel ellentétes az előzetes döntéshozatali kérelemben előírt engedélyezési rendszer alkalmazása, kivéve, ha az megfelel az ezen irányelvben megállapított kritériumoknak. E kérdést az előterjesztő nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia.

 

Készítette: Dr. Lovas Dóra, egyetemi tanársegéd, DE ÁJK

 

Felhasznált források:

  • Az Európai Unió Bírósága 102/20.sz. Sajtóközlemény
  • C-62/19.sz.ügy Star Taxi App SRLkontra Unitatea Administrativ Teritorială Municipiul Bucureştiés társai
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól
     
Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Brexit: lesz-e megállapodás az átmeneti időszak végéig?

1 hónap 1 hét ago

Bevezetés

Az Egyesült Királyság 47 évnyi uniós tagságot követően 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Az Egyesült Királyság a kilépésről rendelkező megállapodással összhangban az EU szempontjából most már hivatalosan is harmadik országnak számít, és így többé már nem vesz részt az uniós döntéshozatalban.
Az EU és az Egyesült Királyság azonban átmeneti időszakról állapodott meg, amely 2020. december 31-ig tart. Eddig az időpontig – az EU-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt – minden marad a régiben a polgárok, a fogyasztók, a vállalkozások, a befektetők, a diákok és a kutatók szempontjából. Az átmeneti időszak végéig az uniós jog továbbra is alkalmazandó az Egyesült Királyságra. De mi lesz ezután? Jelen tanulmány az átmeneti időszakkal és az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőjére vonatkozó megállapodásokkal foglalkozik.

Az EUSZ 50. cikke szerinti eljárás

Az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke tartalmazza azt az eljárást, amely egy tagállam EU-ból történő kilépését teszi lehetővé. A szabályrendszer 2009. december 1-jén lépett hatályba, s azóta az alkotmányos követelményekkel összhangban változatlanul biztosítja a tagállamok kilépési lehetőségét az EU-ból. A kilépés kezdeményezésére az érintett tagállam kormánya jogosult az Európai Tanácsnak előtt. A kezdeményezés bejelentése után a tagállamok felügyelete mellett tárgyalásokat folytat az Európai Bizottság, majd az Európai Unió nevében – jelen esetben az Egyesült Királyság képviselője nélkül - alkotott Tanács minősített többségi szavazással elfogadja és megköti a megállapodást, miután megszervezte az Európai Parlament többségi szavazással létrejött egyetértését. Ezt követően két éves átmeneti időszakról beszélünk, ahol a feleknek a rendezett kilépéshez és az okozott károk enyhítése érdekében tárgyalásokat folytathatnak – mely az Európai Tanács egyhangú döntésével meghosszabbítható. [1]

Az átmeneti időszak

2020 nyarán az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti átmeneti időszak felénél tartunk, mely 2020. december 31-ig tart. Az átmeneti időszak a jog harmonizáció, társadalmi, gazdasági felkészülés kíséri végig - melyben az egyik elsődleges cél, hogy London és az EU kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat kössenek -, hiszen egy megszokott tartós több 40 évnyi közösségből fog végleg kiszakadni az Egyesült Királyság.
Az iránymutatásban megfogalmazott kérdésekre ezen időszak ad arra lehetőséget, hogy a korábban már említett szabadkereskedelmi megállapodás elfogadása, büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, adatvédelem, gyógyszerekkel kapcsolatos szabályozási kérdések, repülésbiztonság, közúti árufuvarozás, védelem és biztonságpolitika, vagy halászati kérdésekben megegyezésre jussanak és kivitelezhetővé tudják tenni ezen rendszerek működését. [2]
Az átmeneti időszak speciális sajátossága, hogy az Egyesült Királyság továbbra is alkalmazni fogja az uniós jogot, de már nem rendelkezik képviselettel az uniós intézményekben, és nincs beleszólása az uniós döntéshozatalba. Az átmeneti időszak egy alkalommal - legfeljebb egy vagy két évvel – meghosszabbítható lett volna, amennyiben erről a két fél 2020. július 1. előtt megállapodik, de ilyre nem mutatkozott igény. Azt nem lehet még tudni, hogy a jelenlegi világjárvány (COVID-19), mennyire befolyásolja a két fél közötti kommunikációt, tárgyalást (véleményem szerint, az átmeneti időszak meghosszabbítása nagyobb biztonságot adott volna az Egyesült Királyság számára).

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság között létrejött jövőbeli megállapodása

Az Európai Tanács az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalásainál, figyelembe vette azon fontos jogi, gazdasági és politikai nehézségeket, melyet a kilépés okoz. Az ilyen nehézségeknél az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy ha az Egyesült Királyság nem lesz tagja a vámuniónak és az egységes piacnak, az elkerülhetetlenül súrlódásokat fog okozni a kereskedelem területén. A külső vámok és a belső szabályok eltérései, valamint a közös intézmények és a közös jogrendszer hiánya miatt ellenőrzésekre lesz szükség az uniós egységes piac és az egyesült királysági piac integritásának megőrzése érdekében. [3]
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság a 2018. március 23-i iránymutatásban bizonyos gazdasági, politikai és jogi ágazati célokat tűztek ki a létrejövő megállapodásokhoz. Ezek tartalma a következő képen foglalható össze.

a.) A gazdasági megállapodás megalkotását az alábbi célok mentén kívánják véghezvinni: [4]

  • Az áruk kereskedelme, lehetőség szerint minden ágazatra kiterjedően és a vámmentesség, valamint a mennyiségi korlátozásoktól való mentesség fenntartására törekedve, megfelelő származási szabályok mellett.
  • A szabadkereskedelmi megállapodás általános összefüggésében fenn kell tartani a halászati vizekhez és erőforrásokhoz való, jelenleg meglévő kölcsönös hozzáférést.
  • Megfelelő vámügyi együttműködés, a felek szabályozói és joghatósági autonómiájának, valamint az EU vámuniója integritásának megőrzése mellett;
  • A kereskedelem technikai akadályaira vonatkozó szabályozás, valamint állat- és növényegészségügyi előírások;
  • önkéntes szabályozási együttműködési keret;
  • a szolgáltatások kereskedelme, arra törekedve, hogy fennmaradjon a szolgáltatásnyújtás szabadsága a fogadó állam szabályai alapján, többek között a szolgáltatók letelepedési joga tekintetében, olyan mértékben, amely összeegyeztethető az Egyesült Királyság, mint harmadik ország helyzetével és azzal, hogy az Unió és az Egyesült Királyság már nem fog közös szabályozási, felügyeleti, végrehajtási és igazságügyi kerettel rendelkezni;
  • A közbeszerzési piacokon való részvétel lehetősége, beruházások és a szellemitulajdonjogok – köztük a földrajzi árujelzők – védelme, valamint az Unió számára fontos egyéb területek.
  • A közlekedési szolgáltatások területén arra kell törekedni, hogy az Egyesült Királyság kilépését követően biztosított legyen a folyamatos összeköttetés az Egyesült Királyság és az EU között. Ezt többek között egy, a légi közlekedés biztonságáról és védelméről szóló megállapodásokkal kiegészített légiközlekedési megállapodással, valamint más fuvarozási módokra vonatkozó megállapodásokkal lehetne megvalósítani, egyúttal határozottan egyenlő versenyfeltételeket biztosítva az erős versenynek kitett ágazatokban;
  • Bizonyos uniós programokat illetően – így például a kutatás és az innováció, valamint az oktatás és a kultúra területén – az Egyesült Királyság bármilyen részvételét a harmadik országok részvétele tekintetében irányadó, a vonatkozó programok keretében kialakítandó feltételekhez kell kötni.

b.) A másik nagyobb, rendezésre váró terület a nemzetbiztonság és igazságügyi megállapodások kérdésköre.[5] Ehhez kapcsolódóan az alábbi iránymutatások mentén zajlanak a tárgyalások.

  • A bűnüldözésre és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó kérdéseknek a földrajzi közelségre, valamint az Uniót és az Egyesült Királyságot érintő közös fenyegetésekre tekintettel az EU és az Egyesült Királyság közötti leendő viszonyrendszer egyik fontos elemét kell képezniük, figyelembe véve azt, hogy az Egyesült Királyság a schengeni térségen kívüli harmadik ország lesz. A leendő partnerség ki kell, hogy terjedjen a hatékony információcserére, a bűnüldöző hatóságok közötti operatív együttműködés támogatására és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre. Erőteljes biztosítékokat kell kialakítani, amelyek garantálják az alapvető jogok maradéktalan tiszteletben tartását, továbbá hatékony végrehajtási és vitarendezési mechanizmusokat biztosítanak.
  • Közös értékeinkre és a közös kihívásokra tekintettel az Uniónak és az Egyesült Királyságnak szoros együttműködést kell folytatnia a külpolitika, a biztonság és a védelem területén. A leendő partnerség keretében tiszteletben kell tartani az Unió döntéshozatali autonómiáját, figyelembe véve, hogy az Egyesült Királyság harmadik ország lesz, továbbá megfelelő mechanizmusokat kell előirányozni a párbeszéd, a konzultáció, a koordináció, az információcsere és az együttműködés céljára. A leendő együttműködés keretében történő információcsere előfeltételeként adatbiztonsági megállapodás megkötésére lenne szükség.

c.) Globális problémák kérdése

  • Az Európai Unió nagy erőforrásokat csoportosít a környezetvédelemre és az azzal kapcsolatos preventív eszközökre. Az unió álláspontja, hogy a kilépés után az Egyesült Királysággal szoros együttműködéseket kell folytani az éghajlatváltozás ellen és a fenntartható fejlődésért.

A Brexit lehetséges következményi

Az Egyesült Királyság földrajzi helyzetéből kifolyólag szinte megszakadnának a gazdasági kapcsolatai a világ nagy részével a kilépést követően, mivel az európai hálózatokon keresztül kapcsolódtak a világgazdasághoz. Az Egyesült Királyság a kilépéstől elveszíti az Unió adta egységes piaci előnyöket, mint a munkaerő, tőke, áruk és szolgáltatások szabad áramlása.
Egy fontos felvetés, hogy mi fog történni az Egyesült Királyság tagállamaival? Mint tudjuk a népszavazások eredményei, korosztályonként, területi egységenként is eltérő volt, amely egy újabb széthúzást fog eredményezni a briteknél. Skócia határozottan EU-párti, akik jelenleg új függetlenségi népszavazást fognak kiírni, az északíreknél pedig a határellenőrzés részleges visszatérése lehet egy olyan katalizátor, ami az Írországgal való egyesülésüket segítené. Ezek a belső szétszakadások, belső nyomás, az Egyesült Királyság jövőbeli egységét veszélyezteti. [6]

Összegzés

Elmondhatjuk azt, hogy a Brexit lefolyása nem fog zökkenőmentesen zajlani a maradék fél év tekintetében. Egyértelműen nem tudjuk kijelenteni, hogy melyik fél fog jobban járni, se azt hogy melyik rosszabbul. Mindenesetre az Európai Unió az egyik legnagyobb lakosságú és befizető tagállamát veszítette el, így valószínűleg az EU költségvetése, politikája a kiesett képviselőkkel teljesen át fog alakulni. Ugyanakkor az Egyesült Királyság is elesett az EU által adott támogatási forrásoktól, projektektől, fejlesztésektől és megannyi kereskedelmi előnytől, melyet az EU-tagság jelentett számára. Végszóként csak találgatni tudunk, hogy a koronavírus helyzet, a globális/tagállami politikák az átmeneti időszakban merre fogják elvinni a kilépési folyamatot.

 

Készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató, DE ÁJK

 

Felhasznált források:

[1] Az Európai unióról szóló szerződés 50. cikke

[2] https://ec.europa.eu/info/european-union-and-united-kingdom-forging-new-partnership/brexit-brief/transition-period_hu

[3] Az Európai Tanács (50. cikk) ülése (2018. március 23.) – Iránymutatások, https://www.consilium.europa.eu/media/33503/23-euco-art50-guidelines-hu.pdf

[4] Az Európai Tanács (50. cikk) ülése (2018. március 23.) – Iránymutatások, https://www.consilium.europa.eu/media/33503/23-euco-art50-guidelines-hu.pdf

[5] Az Európai Tanács (50. cikk) ülése (2018. március 23.) – Iránymutatások, https://www.consilium.europa.eu/media/33503/23-euco-art50-guidelines-hu.pdf

[6] https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20200201/47-ev-utan-megtortent-a-brexit-mi-vezetett-ide-es-hogyan-tovabb-414421

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Uniós irányelv lett az otthoni pálinkafőzés szabadsága

1 hónap 2 hét ago

Magyarország következetesen kiállt amellett, hogy a saját célra történő otthoni pálinkafőzés adómentes legyen, s mindez egyben az Európai Unió szintjén is megvalósulhasson. A pálinkafőzés, mint Magyarország hagyományának fontos részére történő hivatkozással a magyar kormány több ízben kísérelte már meg az Európai Unió szervein keresztül történő fellépést annak érdekében, hogy mindezen tevékenység nagyobb szabadságot kaphasson és a szigorú uniós szabályozás enyhüljön.

Magyarország évekkel ezelőtt már megvívta a maga „pálinkaszabadság” harcát az EU-val, hiszen a magyar kormány korábban adómentessé tette a meghatározott mennyiségig történő pálinkafőzést, amely miatt az unió kötelezettségszegési eljárást indított ellene. A hosszas egyeztetéseket követően végül 2015-ben a kormánynak sikerült igen kedvezményes szabályokat kiharcolnia a NETA bevezetése által, mely azonban messze nem jelentette a pálinkafőzés szabadságáért vívott csata végét.

A szabályok ellenére ugyanis a szakmai szervezetek szerint a kereskedelmi pálinkafőzők kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, melybe az adókötelezettségen túl az is hozzátett, miszerint számos magánfőzde illegálisan hozta forgalomba párlatait. A jegyzői hatáskörbe sorolt magánfőzés ráadásul egyes meglátások szerint indokolatlan terhet ró a közigazgatásra, s a főzdék eladósorba kerülését jelenthetik.

A későbbiekben a kormány azon törekvéseire helyezte a hangsúlyt, hogy az alapjáraton csekély terhet előíró rendelkezéseket – ahogyan a főzést megelőző literenként hétszáz forint összegű, úgynevezett párlatadójegy megvásárlása – eltörölhető lehessen.

A kormány törekvése és megmozdulása végsősoron sikerrel zárult, ugyanis a pálinkafőzés szabadsága immáron mindenkit megillethet az EU-ban. Az erről szóló, immáron érvényes részletszabályok a 2020/1151-es számú irányelvben kerültek konkretizálásra.

Az irányelv tartalmi rendelkezései szerint a párlatfőzés háztartásonként évente 50 liter gyümölcsszeszig adómentes lehet, mely mentesség mind az otthon történő főzési tevékenységre, mind a bérfőzdében való előállításra kiterjedő hatállyal bír. A pálinkafőző, min magánszemély ugyan nem élhet főzeményének és párlatának értékesítéséi célzatával, annak családtagjai és vendégei azonban mindennemű korlátozás nélkül elfogyaszthatják azt.

A magyar háztartásokban a becsült adatok alapján közel 26 ezer főzőberendezés van, s a 2020-as év első felében mintegy 44 ezres darab nagyságrendű párlatjegy került kiváltásra az otthoni pálinkafőzők által. A továbbiakban ugyan a desztillálóberendezés nyilvántartásba vételi kötelezettségét az újonnan megalkotott irányelv is előírja, az adómentesség miatt azonban a párlatadójegy kiváltására a jövőben már nem lesz szükség.

A kedvező szabályok az irányelv rendelkezésének értelmében 2022. január 1-vel lépnek hatályba, mely kedvezményes szabályok alkalmazásához az uniós irányelv magyar jogrendbe történő átültetése elengedhetetlen elemi részt jelent. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az Országgyűlés már akár idén ősszel is dönthet majd a pálinkafőzés szabadságát biztosító törvényjavaslat benyújtásának kérdésében. A Pénzügyminisztérium jelenleg pedig azt vizsgálja, hogy lehetséges-e a hivatalos, az Európai Unió által másfél évvel meghatározottnál korábban, akár már a 2021-es évben alkalmazni az adómentes párlatfőzés szabályait.

Az összefoglalót készítette: Kovács Viktória, joghallgató, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

2020/1151. számú irányelv

https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/tallai-andras-megnyerte-unios-csatajat-a-magyar-palinka-2689235/

https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/mennyit-bukott-a-koltsegvetes-a-palinka-megadoztatasan.html

https://index.hu/gazdasag/2020/08/06/palinkafozes_europai_unio_tallai_andras_iranyelv_adomentesseg/

Kategória: KormányzásKötelezettségszegési eljárásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Bírósági ügyféltájékoztatás a digitális térben – a hatékony jogérvényesítés szolgálatában

1 hónap 3 hét ago

A technikai vívmányok széleskörű elterjedése, használatuk mindennapossá válása, az informatika és a számítógépes hálózatok robbanásszerű fejlődése szükségszerűen magával hozta azt az igényt, hogy a fejlődés által biztosított előnyöket a bírósági eljárásokban is hasznosítsák. Az ügyfelekkel való kapcsolattartás során elvárás a pontos és hatékony tájékoztatás, mivel a bírósághoz fordulás alapvető jogát érinti.  Az iratbetekintési jog gyakorlása a bírósági eljárás garanciális eleme. A tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a felek az eljárás iratait megismerhessék, azokról másolatot készíthessenek.[1]
A korábbi gyakorlat az volt, hogy a bírósági periratokba való betekintés személyes megjelenéssel, a papír alapú akta megtekintésével, a bírósági lajstromirodák ügyfelfogadási idejében volt lehetséges. Ehhez képest nagy előrelépést jelent az idei évtől a folyamatban lévő ügy irataihoz történő távoli elektronikus hozzáférés megvalósítása. A Pp. 620. § szakaszában találjuk az elektronikus iratbetekintésre vonatkozó alapvető rendelkezést. Az 50. alcímben foglalt jogosultságok (iratbetekintés, másolat kérése) gyakorlása érdekében a bíróság az iratbetekintésre jogosultak számára a per irataihoz való elektronikus hozzáférés lehetőségét jogszabály rendelkezései alapján biztosítja.[2]
A fejlesztés keretét a Digitális Bíróság projekt adja, melynek időtartama 2017. május 2. - 2019. december 31. A digitális bíróság projektnek három alapvető célkitűzése volt, melyek a következők:

  • a bírósági határozatok közzétételének és anonimizálásának fejlesztése;
  • bírósági eljárások iratainak elektronizálása (E-Akta) és a bírósági periratok elektronikus betekintésének biztosítása;
  • a bírósági szakrendszerek és a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz (KKSZB) közötti kapcsolat megteremtése.

A témánk szempontjából ezek közül a második célkitűzés érdemel figyelmet, a bírósági eljárások iratainak elektronizálása (E-akta) és a bírósági periratok elektronikus betekintésének biztosítása a teljes körű iratbetekintési jogosultsággal rendelkező ügyfelek és a bírák számára.
Az ügyfelek otthonról, kényelmesen, bármikor megtekinthetik a bíróság előtt folyamatban lévő ügyük iratanyagát, ezzel időt és pénzt takarítva meg: nincs utazásra, ügyintézésre fordított idő, megszűnik a másolási, utazási költség.
A megvalósuló fejlesztés célja tehát kettős. Egyfelől az elektronikus betekintés biztosítása: a konkrét ügyben érintett és iratbetekintési jogosultsággal rendelkező ügyfelek online, 0-24 órában, ingyenesen, személyes megjelenés nélkül betekinthessenek a bírósági peres iratokba. Másfelől az elektronikus akta létrehozása: a bírói munkavégzés megkönnyítése, a bírák tértől és időtől függetlenül elérhessék az ítélkező tevékenységükhöz és a tárgyalásra való felkészüléshez szükséges iratokat.
A projekt eredményeként kialakításra került az elektronikus ügyintézési portálon az ügyfél iratbetekintő felület, ahol bejelentkezést és azonosítást követően a bírósági iratok online 0-24 órában ingyenesen és teljes terjedelmükben elérhetőek az iratbetekintési jogosultsággal rendelkező ügyfelek részére. Fontos, hogy csak a 2020. január 1-jét követően indult polgári és büntető peres ügyekben valósul meg a periratokba való elektronikus, távoli betekintés. Jelen bejegyzés írásakor még a próbaüzem szerint jelent meg az ÜIR oldala. Az ÜIR biztosítja az iratbetekintésre jogosultnak, hogy akár otthonról, interneten keresztül megtekinthesse a folyamatban lévő bírósági ügyében keletkezett iratokat (E-akta) – a felhasználói feltételek elfogadását és az online betekintési kérelem jóváhagyását követően.
A 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás a bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról (a továbbiakban: ISZ.) 15a. pontja akként határozza meg az E-akta fogalmát, mint a 11. §-ban meghatározott, BIIR-ben lajstromozott bírósági ügy ügyiratában található elektronikus okiratok, valamint papíralapú iratok hiteles elektronikus másolatainak összessége.
Az ÜIR az E-aktába történő betekintés mellett lehetőséget ad a bírósági eljárás várható időtartamának kiszámítására és a közzétett „anonimizált” bírósági határozatok ingyenes megismerésére, az ügyfél-elégedettségi kérdőív elektronikus kitöltésére, valamint a nyilvános cégiratok elektronikus megtekintésére is.[4]
Az ÜIR használata nem zárja ki, hogy a jogosult a bírósági ügyében keletkezett iratokat a bíróság ügyfélközpontjában vagy kezelőirodáján ügyfélfogadási időben személyesen megtekinthesse.[5] Ez a hagyományos iratbetekintési mód továbbra is megmarad természetesen, de bízunk benne, hogy egyre többen tudják majd kihasználni az E-akta által nyújtott előnyöket. A bírósági dolgozók pedig, akik eddig személyes jelenlétükkel biztosították az ügyfelek iratbetekintési jogának gyakorlását, az iratot mozgatták, másolták, más érdemi munkára összpontosíthatnak.
A jóváhagyott betekintési kérelemmel rendelkező ügyfél a KAÜ azonosítást követően az ÜIR E-akta menüpontjában listázhatja a betekinthető ügyeket, a kiválasztott E-aktában található iratokat megtekintheti. Az E-akta menüpontra kattintva látjuk az ügyek listáját, melyek között a Bíróság neve, Ügyszám és Ügybeli szerep szerint tudunk szűrni, valamint itt is lehet új ügyet regisztrálni, ahogy a Profil oldalon. A szűrés alapján listázott ügyeknél látjuk a bíróság nevét, az ügy számát, az ügybeli szerepet, az elvégezhető művelet pedig az E-akta megnyitása, amennyiben egy ügybe jogosultak vagyunk betekinteni.  Az E-aktában az Ügyadatok, Iratok, és Utasítások megtekintése közül választhatunk. A bal oldali menüoszlopban további információkat, adatokat kaphatunk, pl. személyek, költségek, ügykapcsolatok, hollétek, irattári adatok, stb.  Az E-akta az iratokat a papíralapú ügyirat sorrendjében tartalmazza.[6]
Fontos, hogy az ügyfél zártan kezelt iratba az ÜIR-en keresztül nem tekinthet be. Zártan kezelt a bírósági irat, ha bármely törvényi rendelkezés által védett olyan adatot tartalmaz, amelynek nyilvánossá válása a védetté nyilvánításával elismert jogos érdek sérelmét eredményezheti. Ilyen törvény által védett adat különösen más személyes adata, a banktitok, az orvosi titok vagy az üzleti titok. Zártan kezelt iratba az ügyfél a bíróság ügyfélközpontjában vagy irodáján akkor tekinthet be, ha a folyamatban lévő bírósági ügyben ezt számára – az erre irányuló kérelmének elbírálását és a törvényben előírt titoktartási nyilatkozat megtételét követően – a bíróság engedélyezte.
Természetesen minősített adatot tartalmazó iratok sem elérhetőek az E-aktában, ezek esetében már az elektronikus ügyintézés is kizárt (lásd a 2015. évi CCXX. törvény 8. § (6) bekezdését).
A betekintési jogosultság főbb szerepkörök szerint is beállítható.[7] Az tehát, hogy valaki jogosult egy ügybe betekinteni, nem jelenti azt, hogy az ügy minden iratába betekinthetne. Azt a bíró egyedileg beállíthatja szerepkörönként, hogy egy-egy irat kinek a számára lesz az aktában hozzáférhető, betekinthető (pl. a kimentés végett alperes által beküldött orvosi igazolás az alperesnek elérhető lesz, a felperesnek nem).[8]
Érdemes azonban kiemelni, hogy eddig is volt bizonyos körben lehetőség a folyamatban lévő ügy egyes eljárási mozzanatait figyelemmel kísérni elektronikus betekintéssel, illetve értesítést kérni a konkrét ügy egyes eljárási cselekményeinek megtörténtéről. Az ÜIR rendszer létrehozását megelőzően, 2015-től létezett a Bírósági Elektronikus Tájékoztatási és Figyelmeztetési Rendszer rendszer (BETFR), ami szintén arra irányult, hogy egyszerűbben hozzájussanak az ügyfelek a folyamatban lévő ügy egyes adataihoz, és az eljárási mozzanatokról tájékoztatást kapjanak.[9]
Ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy sajnos gyakran az engedélyezés folyamata félúton elakad, és a bíróságok kezelőirodái nem igazán tudnak olyan tájékoztatást adni, ami érdemben előre tudná mozdítani a hiányzó hozzáférést.[10] Nehézség, hogy ügyenként kell külön-külön regisztrálni. Ezt a kérvényt kinyomtatva be kell vinni a kezelőirodára, ahol az engedélyezés végett megkeresik az adott ügy előadó bíróját (jegyzőjét, leíróját stb.), és az engedélyezést követően értesítést kapunk arról, hogy a megadott aktához hozzáférést kaptunk. Betekintési jogosultság esetén az ügyfél a felületen meghatározott ügyadatokat tekinthet meg. Figyelmeztetés kérelmezése esetén az ügyfél egyes eljárási cselekményekről e-mailben és/vagy smsben kap értesítést.
A BETFR nagyon hasznos rendszer, ám mégis kevéssé volt ismert a felhasználók körében. Ezt azonban megfelelő promócióval lehetett volna javítani. A BETFR létrehozásakor már úgy terveztek, hogy a későbbiekben a rendszer alkalmas lesz az iratok teljes terjedelemben való megtekintésére és letöltésére. Véleményünk szerint ezeket az alapokat nem kellene hagyni elveszni, hanem integrálni kellene az E-akta felületbe. Ez részben meg is történt, mivel az E-akta profilban az „Ügyek” fülre lépve, az ügyek listája jelenik meg, a jobb oldalon pedig a „Műveletek” oszlopban lehetőségünk van a BETFR-hez hasonló értesítések beállítására. Ezek a következők: tárgyalás elhalasztása; szakértői vélemény beérkezése; jogorvoslati kérelem előterjesztése; iratok felterjesztésének ténye; tárgyalás kitűzése megtörtént; tárgyalás tartása iránti kérelem.
Végül az elektronikus tájékoztatás kapcsán meg kell említeni a Pp. 619. § szakaszát, amely alapján a fél, az ügyész és a perben részt vevő egyéb személy, valamint azok képviselője írásban vagy a tárgyaláson kérheti, hogy a részére kiadható iratot elektronikus formában az általa megjelölt e-mail címre továbbítsa a bíróság, ha az irat elektronikus formában, elektronikus okiratként vagy a papíralapú okirat elektronikus másolataként a bíróságnál rendelkezésre áll.[11] Ebben az esetben az irat továbbításáért nem kell illetéket fizetni.  Fontos hangsúlyozni, hogy az elektronikus levélben továbbított irat nem minősül hiteles másolatnak, az bizonyítékként nem használható fel. Gyors és hatékony eszköz lehet azonban az irat tartalmának megismerésére, ráadásul mivel egyre több ügyben lesz az eljárás valamennyi irata teljes terjedelmében digitalizálva, ez a lehetőség felértékelődhet a jövőben, ráadásul sokkal egyszerűbb módja az információszerzésnek jelenleg, mint az E-aktán keresztük történő betekintés.

A rendszerek értékelése

Az egyik gyakran felmerülő probléma az elektronikus rendszerek üzemzavara. A rendszerhibák jogbizonytalanságot eredményeznek, mivel a jogorvoslatokra előírt határidőket a gyakorlatban nem lehet tartani. Az ÜIR rendszer üzemszünetéről, illetve üzemzavaráról, annak kezdő és várható befejező időpontjáról az érintett ügyfeleket a bíróság az ÜIR internetes felületén, ennek elérhetősége hiányában a bíróságok központi honlapján tájékoztatja. A tájékoztatás kiterjed arra, hogy az iratbetekintésre jogosult ügyfelek az ügyiratba az ügyfélközpontban, illetve a bíróság irodáján a papíralapú iratmegtekintés szabályai szerint tekinthetnek be.[12]
Az elektronikus tájékoztatási rendszerek áttekintését követően szemmel látható az a probléma, hogy a jelenleg létező rendszerek egymástól függetlenül lettek kitalálva és fejlesztve. Minden projekttel valami újat szerettek volna létrehozni, ahelyett, hogy áttekintették volna az elektronikus ügyintézés mozzanatait, és megvizsgálták volna, hogyan illeszkednek azok egy ügy munkafolyamatába, illetve, hogy hogyan lehetne az új funkciókat megvalósítani a már létező rendszer felhasználásával és továbbfejlesztésével. Jelenleg azt láthatjuk, szinte annyiféle elektronikus környezet van, ahányféle eljárás, és rengeteg különböző féle elektronikus nyomtatvány és eljárási út.
Kétségtelen előnye az E-aktának, hogy bárhonnan elérhető időkorlát nélkül, feltéve, hogy van internetkapcsolat. Továbbá, az ügyfeleknek és a bíráknak is könnyebb keresni az ügy iratai között, és egy iraton belül, a szövegben is számítógépes kereséssel. Végül, tény, hogy rengeteg időt és költséget megtakarítunk azzal, hogy nem kell személyesen megjelenni és díjat fizetni a másolatokért.
Azonban jelenleg hátrányként kell értékelni a rendkívül szűkített hozzáférés a KAÜ-n keresztül, illetve azt, hogy csak az eljárási szerephez igazodó irat látható a rendszerben. A KAÜ segítségével történő bejelentkezés önmagában nem probléma, hiszen számos más eljárásban is használatos. Azonban jelenleg csak úgy fogadják el a jelentkezést, ha az illető e-személyivel tudja magát hitelesíteni. Ez a megoldás nem szerencsés és eléggé megnehezíti az információkhoz való tényleges hozzáférést. Tulajdonképpen annyira leszűkíti a használatot, ami már feleslegessé teszi magát a rendszert jelenlegi formájában. Remélhetőleg hamarosan biztosítani tudják a használatot a KAÜ-n történő ügyfélkapus bejelentkezés alapján is. Az e-személyi használata jelenleg még nem terjedt el, aminek oka vélhetően az, hogy egyelőre nem sok eljárásban tudjuk használni.[13] Ha mégis rendelkezünk e-személyivel, az otthoni használathoz rendelkezni kell egy speciális e-személyi kártyaolvasóval is. Ehhez egy olyan speciális kártyaolvasó szükséges, ami az érintésmentes kártyaolvasásra képes. Erre a célra nem alkalmas például az ügyvédi aláíró tanúsítvány használatához meglévő kártyaolvasó.
A zártan kezelendő adatok hozzáférhetetlenné tétele kapcsán pedig kérdéses, hogy amennyiben ezt csak utólag teszi meg az eljáró bíró, a feltöltést követően addig nem kerülhet-e illetéktelen személy kezébe az adat. 
Végül pedig jelenleg az ÜIR rendszer párhuzamosan létezik a BETFR és az egyéb, például cégeljárási, FMH, és más elektronikus eljárási rendszerekkel, amelyek az elektronikus eljárási utat megtöbbszörözik, és meg is nehezítik, mivel mindegyiknél lényegesen eltérőek a technikai feltételek és a használat módja. Az E-akta felület elérésének egyszerűsítésével, kibővítésével felszámolható lenne a párhuzamosan működő BETFR rendszer.

 

Készítette: Dr. Nyilas Anna, egyetemi adjunktus, DE ÁJK

A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

 

Források jegyzéke:

[1] Varga István (szerk.) (2018): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-II/III. Budapest: HVG-ORAC, 2018, 2118. old.

[2] Wopera Zsuzsa (szerk.) (2019): Kommentár a polgári perrendtartáshoz. Budapest: Wolters Kluwer, 2019. 1392. old.

[3] https://eakta.birosag.hu/

[4] ISZ. 32/A. § (4) bekezdés

[5] Lásd erről bővebben: Balázsy Péter (2019): Panasznapi dilemmák: az ügyfélsegítő helye és szerepe a polgári igazságszolgáltatás rendszerében. Miskolci Jogi Szemle, 14. évfolyam (2019) 1. szám 2. kötet, 124-145. old.

[6] ISZ. 30.§ (3) bekezdés

[7] ISZ. 32. § (1) bekezdés

[8] Dr. Homoki Péter: E-akta útmutató január 1-jétől. https://magyarugyvedikamara.hu/common/file-servlet/document/1629/default/doc_url/0.pdf

[9] A rendszer általános szabályozását a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet  (Büsz.) 12/A.§-12/F. § szakaszai tartalmazzák.

[10] Dr. Homoki Péter: Technikai útmutató a bírósággal való elektronikus kapcsolattartáshoz. http://www.homoki.net/images/Technikai-tmutat-brsgi-e-kapcsolattarts_170502_tc.pdf

[11] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról (Pp.), 619. §

[12] ISZ. 9/D. § (3) bekezdés

[13] https://eszemelyi.hu/gyik/gyik_altalanos_info

Kategória: KormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Állati jó – zöld gondolatok az állati eredetű termékek gyártásának és fogyasztásának csökkentéséhez

1 hónap 4 hét ago

Az állati eredetű termékek, úgymint a hús, tejtermék, tojás termelése és fogyasztása jelentősen megnöveli az emberi társadalom ökológiai lábnyomát és egyben szükségtelenül sok szenvedést is okoz az érintett állatoknak, bár erről – az állatvédőket leszámítva – ritkábban esik szó a szakirodalomban. Jelenleg a leginkább hangsúlyozott oka az állati eredetű termékek csökkentésének mind fogyasztási, mind termelési oldalon, az az érintett ágazat üvegházhatású gázkibocsátása. Elsősorban tehát az éghajlatváltozás elleni küzdelem az, amely a témát az előtérbe helyezte. Legalábbis a környezetpolitikai, környezetgazdaságtani, környezetjogi szakirodalom, illetve különféle nemzetközi szakosított szervezetek (FAO, UNEP, Európai Környezetvédelmi Ügynökség, stb.) tekintetében. A politikai dokumentumok még nem kifejezetten érintik a kérdést, de ez a helyzet alakulóban van. Például az Európai Bizottság 2020 tavaszára ígérte a ’From farm to fork’ stratégia kidolgozását az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) keretében, amely az előrejelzések szerint az élelmiszerek teljes életciklusára vonatkozóan fogalmazza majd meg a Bizottság elképzeléseit többek között az éghajlatváltozás elleni küzdelem, illetve a biodiverzitás megőrzése érdekében. Az, hogy a tudomány már évek óta foglalkozik a témakör vizsgálatával, de a politika- és jogalkotói válaszok késnek, jól mutatja a kérdés érzékenységét.

Az alábbiakban a World Resource Institute egy frissen publikált jelentésre építve vizsgálom az étrendváltozás szükségességét, jelentőségét, valamint megvalósítását szolgáló stratégiai megoldásokat. Azonban túl az egyszerű ismertetésen, a leírtakat — a vágóállatok szükségtelen szenvedésének érdekében — kiegészítem néhány további gondolattal egy új paradigma nézőpontjából.
2019 júliusában a World Resource Institute kiadott egy közel 600 oldalas jelentést „Creating a sustainable food future” címmel.[1] A jelentés az élelmiszertermeléssel kapcsolatos három egymással összefüggő kihívásra próbál megalapozott válaszokat kínálni. Az első kihívás, hogy az ENSZ becslése szerint 2050-re közel 10 milliárd ember él majd a Földön, akiknek az ellátása érdekében az élelmiszertermelést mintegy 50%-al kellene növelni a jelenlegi szinthez képest. A második kihívás, hogy az élelmiszert a biodiverzitás további csökkenésének megállítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében azokon a földterületeken kell megtermelni, amelyek már amúgy is mezőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Újabb földterület nem vonható be több a mezőgazdasági termelésbe, máskülönben e fék nélkül közel újabb 600 millió hektárt foglalnánk el a természetből, ami tönkretenné az ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A harmadik kihívást az éghajlatváltozás jelenti. Ahhoz ugyanis, hogy a bolygónkon az átlaghőmérséklet-növekedés a Párizsi egyezményben rögzített 2°C alatt maradhasson, kétharmadával kellene csökkenteni a mezőgazdaság üvegházhatású gázkibocsátását 2010-es szinthez viszonyítva. Ha a 1,5°C-on történő stabilizálás a cél, úgy a kibocsátás-csökkentés mellett még legalább 585 millió hektárnyi terület újraerdősítésére is szükség lenne.
A jelentés 22 elemből álló megoldást javasol a fenti kihívások kezelésére, amiből a kutatók szerint mindegyik fontos és hasznos, de némelyik, például kérődzőhús fogyasztásának csökkentése, az élelmiszerkereslet csökkentése az élelmiszerhulladék csökkentése révén, vagy a mezőgazdaság produktivitásának javítása az ökoszisztéma egyidejű védelmével együtt, illetve a technológiafejlesztés külön is kiemelésre került.

Az étrendváltoztatással kapcsolatban a tanulmány szerint a bolygónkon egyre nagyobb teret kap az ún. Nyugati stílusú étrend (Western-style diet), aminek jellemzője, hogy sok finomított szénhidrogént, hozzáadott cukrot, zsírt és állati eredetű terméket tartalmaz. Önmagában ez a jelenség is több fenntartható fejlődési cél megvalósulását veszélyezteti, úgymint az éhezés megszüntetése (SDG 1), egészséges jóllét (SDG 2), tiszta víz (SDG 6), fellépés az éghajlatváltozás ellen (SDG 13), valamint a szárazföldi ökoszisztémák védelme (SDG 15). Ezenfelül az is általános jelenség, hogy az emberek a szükségeshez képest több fehérjét fogyasztanak és ez a tendencia szintén csak erősödik. Az átlagos napi proteinszükséglet egy felnőtt számára ugyanis 50 gramm, míg az átlagos proteinfogyasztás 2010-ben 71 gramm volt naponta és számítások szerint ez az érték 2050-re közel 80 gramm lesz. A Nyugati-stílusú étrend egészségre gyakorolt káros hatásai mellett a tanulmány részletesen elemzi az ezzel járó káros környezeti hatásokat is.
A jelentés 4 étrendváltoztatással kapcsolatos forgatókönyvet mutat be, és mindegyikről úgy véli, hogy hatékony eszköze lehet a fenntartható élelmiszerfogyasztás biztosításának. A négy lehetséges étrend:

  1. Sovány étrend (Skinny diet)
  2. Kevesebb állati eredetű élelmiszert tartalmazó étrend (Less Animal-Based Food Diet)
  3. Kevesebb húst tartalmazó étrend (Less Meat Diet)
  4. Kevesebb kérődző-húst tartalmazó étrend (Less Ruminant Meat Diet)

A tanulmány leginkább e negyedik forgatókönyvet támogatja. Úgy véli, hogy bár mindennemű húsfogyasztás csökkentésének állatjóléti és egyéb extra környezetvédelmi előnyei is vannak, mint például a vízhasználat csökkenése, azonban az éghajlatvédelmi- és földhasználati problémák már azzal is orvosolhatók, ha marhahús helyett csirkét vagy disznót fogyasztanak az emberek. A jelentés szerint a marhahús fogyasztásának csökkenésével az ágazat még könnyen megbirkózik szociális, gazdasági szempontból is, mivel a marhahúsfogyasztás 30%-os csökkentés ellenére is növekedni fog 2050-re, csak ennek mértéke nem 88% hanem csak 32% lesz.

A jelentés végül az étrendváltoztatás megvalósításának módjára is javaslatokat fogalmaz meg. Négy fő stratégiát említ: az információs és oktatókampányokon túllépve élni a marketing hatékony eszközeivel; bevonni az élelmiszeripart, különösen a bevásárlóközpontokat, éttermeket; fejleszteni a húst helyettesítő élelmiszereket; klasszikus kormányzati megoldások például élelmiszerre kivetett adók, támogatások, közbeszerzés alkalmazását. A tanulmány szakirodalmi eredményekre támaszkodva azt fogalmazza meg, hogy az információs- és oktatókampányok kis hatásfokúak, érdemi változást nem tudnak tartósan elérni, aminek a fő oka, hogy az emberek rengeteg különböző forrásból származó információval vannak bombázva minden áldott nap, így végeredményben a rutin és tudatalatti folyamatok döntik el, hogy mi kerül a bevásárlókosárba. Erre tekintettel javasolja, hogy a szabályozás azon túl, hogy hagyományos eszközökkel támogatja a racionális döntéshozatalt, éljen azzal a lehetőséggel, hogy az emberek automatikus, ösztönös viselkedését is befolyásolja.[2] A jelentés azt javasolja, hogy tekintettel arra, hogy itt mélyen bevésődött szokások megváltoztatásáról van szó — ami nagy kihívás —, érdemes minimalizálni, elrejteni a változás érzetét. Ennek érthetősége érdekében álljon itt példának a szójaital. Az ilyen termék még külsejében is hasonlít a tejre, a boltok polcain pedig általában a tej mellett van, hogy ezzel is beolvadjon a közegbe. De ugyanez igaz a legújabb húst pótló növényi alapú élelmiszerekre is. A klasszikus szabályozási megoldások közül az élelmiszerekre kivetett adók jelentőségét emeli ki a jelentés, mivel az egészségtelen élelmiszerek megadóztatását alkalmazó országokból, köztünk hazánkból, érkező visszajelzések arról számolnak be, hogy jelentősen befolyásolták a fogyasztást.

 

Most, hogy vázoltam a tanulmány főbb megállapításait, a magam részéről egy szálat emelnék ki: az állatjólléti szempontok a fenti tanulmány végkövetkeztetéseinek megfogalmazása során háttérbe szorultak, amire a jelentés kifejezetten is utal. Természetesen éghajlat-védelmi, környezetvédelmi szempontból a húsfogyasztással járó mindenféle környezeti teher csökkentése üdvözlendő, és támogatandó. Ugyanakkor az állatjólléti szempontok mellőzése kifogásolható. Természetesen ez nem írható a tanulmány készítőinek számlájára, mert egyszerűen próbáltak egy átfogó, és igen alapos megközelítéssel, reálisan megvalósítható megoldásokkal támogatni a döntéshozatalt. Csakhogy attól a valósághoz hozzátartozik még, hogy környezeti problémák mögött húzódó mélyebb okokat a jelentés nem érinti. Éppen ez tette lehetővé annak mellőzését, hogy az állatjólléti szempont megfelelő súllyal essen a latba. A szakirodalom által széleskörűen elismert egyik legfőbb oka a környezeti-társadalmi konfliktusnak, hogy az ember magasabb rendűnek véli magát a természethez képest és úgy véli, hogy uralkodhat rajta. Pedig ez egy alapvető tévedés. A természettudomány tényként fogadja el, hogy az állatok, sőt még növények is tudatos létezők és érzelmeik vannak.[3] Mi több sorra jelennek meg azok az elméletek, amelyek egészen az egész univerzum transzcendentális tudatosságát fogadják el (pánpszichizmus, biocentrizmus).[4] Vagyis mindannyian egy tudatos nagy egész tudatos részei vagyunk, így ha fájdalmat okozunk szándékosan e nagy egész bármelyik részének, azt mi is elszenvedjük ugyanúgy, mert nincsenek határok, amik e visszahatást megállíthatnánk. Ember-természet viszonyában az ökológia tudománya erre már tökéletesen rávilágított. Mély szinten tehát azok a szabályozási lépések támogathatók leginkább, amelyek túllépnek a felszínes tűzoltáson és a mély összetartozás elfogadásán alapszanak. A konkrét esetben ez az állatjólléti szempontok figyelembevételét jelenti.

Készítette: Dr. Bányai Orsolya, egyetemi adjunktus, DE ÁJK

A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

 

Források jegyzéke:

[1]A jelentés ezen a linken érhető el: https://wrr-food.wri.org/sites/default/files/2019-07/WRR_Food_Full_Report_0.pdf

[2] Bányai Orsolya, Fodor László (2018): Zöld jelzést kapott? – Termékjelölések a fogyasztó- és a környezetvédelemben. In: Szikora Veronika, Árva Zsuzsanna: A fogyasztók védelmének új irányai és kihívásai. De –ÁJK, Debrecen, 275-295.

[3] Lásd. Cambridge declaration on non-human animal beings have consciousness. 2012. július 07. http://fcmconference.org/img/CambridgeDeclarationOnConsciousness.pdf; Peter W Barlow (2015) The natural history of consciousness, and the question of whether plants are conscious, in relation to the Hameroff-Penrose quantum-physical ‘Orch OR’ theory of universal consciousness. Communicative and integrative biology. 8(4). https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4594572.

[4] Gregory L. Matloff (2016) Can Panpsychism Become an Observational Science? Journal of Consciousness Exploration & Research.Vol.7 no.7.; Could the Universe Be Conscious? Futurism. 2017. június 24.; Orsolya Bányai (2019) The Foundation of An Upcoming Civilization Able To Reach Its Fulfillment Within The Ecological Limits of The Earth: The Eternal Order, World Futures, 75:5-6, 298-323.

Kategória: KormányzásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Az Apple-nek nem kell kifizetnie a 13 milliárd eurós bírságot

2 hónap ago

Előzmények

A 2014 júniusában indított részletes állami támogatási vizsgálatot követően az Európai Bizottság megállapította, hogy az Írország által az Apple-re alkalmazott két feltételes adómegállapítás 1991 óta jelentősen és mesterségesen csökkentette az Apple által fizetett adót. A feltételes adómegállapítások révén Írország jóváhagyta, hogy az Apple csoport két, Írországban bejegyzett vállalkozása (az Apple Sales International és az Apple Operations Europe) olyan módon állapítsa meg az adóköteles nyereség összegét, amely nem felel meg a gazdasági realitásoknak: a két vállalkozás értékesítési nyereségének csaknem teljes egészét belső felosztással a „központi iroda” nyereségeként tüntették fel. A Bizottság vizsgálata kimutatta, hogy a „központi irodák” csak papíron léteznek, és nem termelhettek volna ilyen összegű nyereséget. A „központi irodák” nyereségeként feltüntetett összeg az ír adójog specifikus rendelkezései értelmében – melyek már nincsenek hatályban – egy országban sem volt adóköteles. A feltételes adómegállapítással jóváhagyott allokációs módszer eredményeként az Apple által az Apple Sales International nyeresége után fizetett tényleges társasági adó mértéke a 2003. évi, mindössze 1 %-ról 2014-ben 0,005 %-ra csökkent.
Az Apple az írországi adóügyi bánásmódnak köszönhetően gyakorlatilag csaknem teljesen el tudta kerülni az Apple-termékek teljes uniós egységes piaci értékesítéséből származó nyereség utáni adófizetést. Ennek oka, hogy az Apple nem az értékesítési országokban, hanem Írországban számolta el a termékek értékesítésének árbevételét. Ez a megoldás kívül esik az uniós állami támogatási szabályok hatályán. Ha az Apple-t ugyanezen időszak tekintetében más országok a saját adózási szabályaik szerint több adó fizetésére köteleznék a két vállalkozás nyereségei után, az csökkentené az Írország által megfizettetendő összeg nagyságát.
Írország által az Apple-nek biztosított ezen szelektív adóügyi bánásmód az EU állami támogatásra vonatkozó szabályai szerint jogellenes, mivel jelentős előnyt biztosít az Apple-nek az azonos nemzeti adószabályok alá tartozó más vállalkozásokkal szemben.
Az uniós bizottság 2016 augusztusában azt állapította meg, hogy tiltott állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Írország az Apple-nek nyújtott. A bizottság arról határozott, hogy a nagyvállalatnak 13 milliárd eurót (akkori árakon körülbelül 4 ezer milliárd forint), valamint kamatait kell visszafizetnie az ír államnak. Miután Dublin nem szedte be az elmaradt adót az óriáscégtől, az Európai Bizottság 2017 októberében az uniós bírósághoz fordult. A döntés ellen Dublin és az Apple is fellebbezett.

A Bíróság döntése

Az Európai Unió Törvényszéke szerint a Bizottság tévedett, amikor azt a következtetést vonta le, hogy a szigetország az Apple cégeit nem törvényes gazdasági előnyhöz juttatta, és a vállalatok oly állami támogatást kaptak, amire nem voltak jogosultak.
A Bíróság álláspontja az, hogy bizonyos adótörvények hiányosak és esetenként következetlenek, s a Bizottság által feltárt hibák önmagukban nem elegendőek a vállalat törvénytelen előnyszerzésének bizonyításhoz.
Ezenkívül a bíróság szerint az Bizottság tévesen állapította meg, hogy a feltételezett kivételes gazdasági előny állami támogatás nyújtásának minősült. Ezt és ezen kívül bizonyítaniuk kellett volna még, hogy a szerzett bevétel az Írországi fióktelepek által ténylegesen végzett tevékenységek értékét tükrözi. Továbbá a Törvényszék úgy találta, hogy a Bizottság második kifogását sem tudta bizonyítani, hogy a megtámadott adóügyi határozatok az ír adóhatóságok felelősségét terhelnék és ennek megfelelően az Apple Sales International és az Apple Operations Europe szándékosan részesültek volna törvénytelen előnyben.

Az Európai Unió egyik sajtóközleménye szerint jövőre egy, a multinacionális „tech” vállalatokra kiszabott digitális szolgáltatásokat sújtó adót kívánnak bevezetni – hogy ez megoldaná-e a problémát, azt kétségek övezik, ahogyan a tagállami adószuverenitással való összeegyeztethetőségé is kérdéses.

 

Az összefoglalót készítette: Nagy Péter Zsombor, joghallgató DE ÁJK

Felhasznált források:

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2020-07/cp200090en.pdf

https://jogaszvilag.hu/cegvilag/az-apple-nek-nem-kell-kifizetnie-a-13-milliard-euros-birsagot/

https://www.portfolio.hu/uzlet/20190917/apple-a-13-milliard-euros-befizetes-szembe-megy-a-valosaggal-es-a-jozan-esszel-401197

https://24.hu/fn/gazdasag/2016/08/31/duplacsavarral-nyereszkedett-milliardokkal-az-apple/

 

 

            

Kategória: KormányzásKötelezettségszegési eljárásÁllami támogatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Döntött az EUB: Uniós jogba ütközik a nemzeti szabályozó hatóság határozataival szembeni megfelelő jogorvoslati mechanizmus hiánya

2 hónap ago

Előzmények

2018. december 7-én az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásra vonatkozó keresetet nyújtott be Magyarországgal szemben az Európai Unió Bíróságához, mivel véleménye szerint hazánk több ponton megsértette az uniós jogot:

  1. A magyar villamosenergia-törvény és földgáztörvény nem teszi lehetővé a nemzeti szabályozó hatóság számára a rendszerüzemeltetőknél ténylegesen felmerült költségek figyelembevételét, holott a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk (1) bekezdése kimondja a költségalapúság elvét. A Bizottság véleménye szerint a rendszerhasználati díjak megállapításakor az energiahálózatokra kivetett különadót és a banki tranzakciós díjakhoz kapcsolódó költségeket is figyelembe kellene venni.
  2. Hazánk nem biztosított jogorvoslati lehetőséget (érintett felektől és kormánytól független testület formájában) a nemzeti szabályozó hatóság határozataival szemben.

Ítélet

Az Európai Unió Bírósága július 20-án hozta meg ítéletét a Bizottság által hazánkkal szemben indított kötelezettségszegési eljárásban.

Uniós jogba ütközik: Hazánk megsértette az uniós jogot azzal, hogy nem biztosított megfelelő jogorvoslati mechanizmust a nemzeti szabályozó hatóság (a villamos energia- és a földgáz-hálózatokhoz való hozzáférés díjait megállapító) rendeleteivel szemben. Ugyanis e rendeletek csupán az Alkotmánybíróság előtt, „alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést” érintő alkotmányjogi panasz útján támadhatók meg, amely pedig nem minősül megfelelő mechanizmusnak hiszen ahhoz, hogy egy szerv az Európai Unió Alapjogi Chartája szerinti hatékony bírói jogvédelemhez való jog érvényesülésének biztosításával tudjon határozni, hatáskörrel kell rendelkeznie az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása szempontjából releváns valamennyi ténybeli és jogi kérdés vizsgálatára.

Nem ütközik az uniós jogba: Hazánk kizárta annak lehetőségét, hogy az energiahálózatokra kivetett különadót és a banki tranzakciós díjakhoz kapcsolódó költségeket a nemzeti szabályozó hatóság a rendszerhasználati díjak megállapításakor figyelembe vegye. Ez azonban nem ütközik az uniós jogba, mivel a 714/2009/EK és a 715/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletek célja, hogy a villamosenergia-átviteli, illetve a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférésre vonatkozóan diszkriminációtól mentes szabályokat állapítsanak meg, és az ellátásbiztonság megvalósítása érdekében elősegítsék az átlátható nagykereskedelmi piac kialakulását. E célok pedig teljesíthetők anélkül is, hogy a hálózathoz való hozzáférés díjai tükröznék az e hálózatok üzemeltetői által ténylegesen viselt valamennyi költséget.

 

Az összefoglalót készítette: Dr. Lovas Dóra, doktorandusz, DE ÁJK

Forrás:

 

 

Kategória: KormányzásEnergiaellátásÁltalános gazdasági érdekű szolgáltatásokEurópai UnióKözszolgáltatásokKözüzemi szolgáltatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Önkormányzati hatáskörbe került az Airbnb szabályozása

2 hónap 1 hét ago

Előzmények

Bizonyára mindenki találkozott már az Airbnb nevével, mely digitális vállalat magánszálláshelyek rövid távú kiadásával foglalkozik. A vállalat már évek óta a magyar turisztikai piacon is működik, azonban eddigi korlátozására, esetleg részletesebb szabályozására nem került sor. Mindeközben számos európai országban, nagyvárosban szabályozták a rövidtávú lakáskiadás, vagy épp lehetetlenítették el annak működését.

A magyar szabályozás eddigi visszatartásának egyesek szerint az is az oka, hogy a turizmus hazánkban emelkedő pályán volt, így a szállodaipar érdekét sem zavarta annyira, hogy a piacon egy „szabályozatlan” és ezáltal versenyelőnyben lévő vetélytársa van, mivel a turizmus „tortájából”, így is viszonylag megfelelő arányban tudott részesülni. Másrészt azzal az érvvel is lehetett találkozni, hogy az Airbnb-t használók köre nem azonos a szállodaipart választók körével, így, ha az előbbit korlátoznák, az nem eredményezne több vendéget az utóbbi számára, ellenben kevesebb turista jönne Magyarországra, mellyel az állam csak rosszabbul járna, mivel kevesebb lenne az adóbevétele.[1]

A koronavírus miatt a magyar kormány által bevezetett beutazási korlátozások, illetve a vírus okozta gazdasági leállás azonban lényegesen megváltoztatta a korábbi piaci viszonyokat, mivel jelentősen csökkent a külföldről érkező turisták száma. Ennek következtében a turizmus „tortája” is jóval kisebb lett, így már korántsem volt mindegy a szállodaipar számára sem, hogy mekkora szelet jut neki ebből. El is indult egy erőteljes lobbi a részükről a magyar jogalkotó felé egy olyan jogszabály megalkotása iránt, amely korlátozná a magánszálláshelyek  és az egyéb szálláshelyek rövid távú szálláshely- szolgáltatás céljából történtő kiadását.[2]

A törvényjavaslatról

Az eredeti tervek szerint a Kormány egy olyan törvényjavaslatot nyújtott volna be az Országgyűléshez, mely évi 120 napban korlátozta volna a magánszálláshelyek ilyen célból történő kiadását minden településre kiterjedő hatállyal.[3] Az eredeti tervekkel ellentétben azonban az Országgyűlés más tartalommal fogadta el a T/11328. törvényjavaslatot, melynek címe: „A rövid távú szálláshely kiadással összefüggő egyes törvények módosításáról”.

A javaslat – és az elfogadott törvény - lényegében az Airbnb korlátozására ad lehetőséget, de fontos hangsúlyozni, hogy csak a lehetőséget adja meg a törvény a korlátozásra. Az erre való jogkört az önkormányzatok kapják meg azzal, hogy felhatalmazást ad az önkormányzatok képviselő-testülete[4] számára, hogy a „magánszálláshelyen és az egyéb szálláshelyen az egy naptári éven belül szálláshely-szolgáltatás céljára felhasználható napok számát”[5] önkormányzati rendeletben határozzák meg. De ez az önkormányzatok számára jogosítványt jelent és nem kötelezettséget, vagyis nem kötelesek ilyen korlátozó jogszabályt alkotni, így, ha nem alkotnak ilyen rendeletet, akkor időbeli korlátozás nélkül folytatható ez a tevékenység az adott önkormányzat területén, amely eshetőséget a törvényjavaslat is külön megemlít.

Másrészt a törvény az egy naptári éven belül szálláshely-szolgáltatás céljára felhasználható napok minimum és maximum számát sem határozza meg, így arra is lehetősége van az önkormányzatoknak, hogy 365 napban maximalizálják azt, ami, de facto azt jelentené, mintha nem is alkottak volna ilyen jogszabályt, de ugyanennek az ellenkezője is elképzelhető, vagyis a képviselő-testületek dönthetnek úgyis, hogy egyetlen naptári napra sem engedélyezik ilyen célból a magánszálláshelyek és az egyéb szálláshelyek rövid távú kiadását. Utóbbi eshetőség azonban nem biztos, hogy szerencsés, mivel Németországban már 2016-ban szövetségi szinten elfogadtak egy ilyen jogszabályt, azonban akkor nem sikerült érvényt szerezni a törvény rendelkezéseinek, így az ottani törvényhozás is visszakozni kényszerült.[6]

Az önkormányzatok emellett represszív eszközök alkalmazására is felhatalmazást kaptak, arra az esetre, ha valaki az önkormányzat által engedélyezett felhasználható napok számát túllépi. Ebben az esetben az önkormányzat közigazgatási bírságot szabhat ki, illetve eltilthatja a tevékenység végzésétől a szabálysértőt.[7]

Fontos szabály továbbá az is, hogy az önkormányzatoknak a rendeletben foglalt korlátozásokról tájékoztatást kell adniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ üzemeltetője részére annak érdekében, hogy a korlátozások tekintetében országos kép legyen kialakítható.[8]

A törvény emellett a Kormánynak is felhatalmazást ad jogszabályok megalkotására. Ez azonban kevésbé lényeges, technikai részletszabályok megalkotására történő felhatalmazást jelent, mint például a bejelentés rendjének és feltételeinek a meghatározása.[9]

Törvényjavaslat indoklása

A törvényjavaslat megalkotásának lehetséges okait már az sszefoglaló elején részben ismertettem.  Ezek az okok a törvényjavaslat indoklásából is kiolvashatók, de emellett a jogalkotó  más érveket is felhozott arra vonatkozóan, hogy miért vált szükségessé az állami beavatkozás a piac működésébe. Ezek között szerepel az, hogy a tevékenység szabályozatlansága versenyelőnyt idéz elő a szállodaiparral szemben, az adóelkerülés pedig az állam érdekét is sérti, továbbá, hogy az Airbnb megnöveli az albérletek, illetve az ingatlanok árait és adott esetben a társasházi együttélésben is konfliktusokat idézhet elő.[10]

***

Az eredeti tervekkel ellentétben, tehát ez a törvény nem tartalmaz érdemi korlátozást az Airbnb tevékenységére nézve, csak annak lehetőségét adja az önkormányzatok kezébe. Ebből adódóan még várni kell azzal kapcsolatban, hogy korlátozzák-e a tevékenységét az egyes  települési önkormányzatok és ha igen akkor milyen mértékben.

Véleményem szerint az mindenesetre pozitívan értékelhető, hogy a Kormány az országosan egységes szabályozás helyett, amellett döntött, hogy a helyi közösségek képviselői döntsenek arról, hogy akarják-e - és ha igen, akkor milyen mértékben - korlátozni az Airbnb tevékenységét, mivel az ezzel kapcsolatos települési érdekek lényegesen eltérhetnek egymástól. Így az országosan egységes szabályozás nem biztos, hogy minden önkormányzatnak megfelelne, másrészt a helyi viszonyok és érdekek megítélésére a helyi önkormányzatok rendelkeznek kellő információval.

Az összefoglalót készítette: Dr. Soltész Péter Ádám

Források jegyzéke:

[1] https://index.hu/gazdasag/2020/07/10/airbnb_rovid_tavu_lakaskiadas_szabalyozas_korlatozas_onkormanyzatok_szallodaipar_turizmus/ (2020.07.15.)

[2] https://index.hu/gazdasag/2020/07/10/airbnb_rovid_tavu_lakaskiadas_szabalyozas_korlatozas_onkormanyzatok_szallodaipar_turizmus/ (2020.07.15.)

[3] https://www.portfolio.hu/ingatlan/20200707/breking-hivatalos-lett-hogy-brutalisan-korlatoznak-az-airbnb-s-lakaskiadast-440310 (2020.07.14.)

[4] Települési önkormányzat képviselő-testülete, Budapesten a fővárosi kerületi önkormányzat képviselő- testülete, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében pedig a fővárosi önkormányzat közgyűlése rendelkezik hatáskörrel a rendelet megalkotására. - https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 3. oldal (2020.07.14.)

[5] https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 3. oldal (2020.07.14.)

[6] https://hvg.hu/gazdasag/20200710_Amikor_a_varosvezetok_hadat_uzennek_az_Airbnbnek_korlatozasok_Europaszerte (2020.07.15.)

[7] https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 3. oldal (2020.07.14.)

[8] https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 7. oldal (2020.07.14.)

[9] https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 3. oldal (2020.07.14.)

[10] https://www.parlament.hu/irom41/11328/11328.pdf 5-6. oldal (2020.07.14.)

Kategória: KormányzásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Fogyasztóvédelmi szempontok a humán közszolgáltatások szervezésében. Van alternatíva?

2 hónap 2 hét ago

Bevezetés[1]

Egy ország közoktatási rendszeréről nagyon sokféle diskurzus folyik. Melyik szint a felelős a közszolgáltatás megvalósításáért? Hogyan finanszírozzák? Milyen tantervek vannak? Kik és milyen feltételekkel láthatnak el közoktatási feladatokat? Milyen eredményeket érünk el a közoktatás színvonalát mérő nemzetközi vizsgálatokon? Ezek fontos kérdések. De a legfontosabb, hogy egy ország közoktatási rendszerének kialakítása és működése közben mennyire jelenik meg a szereplők szabadsága és a fogyasztói igények kielégítése. Azaz a döntések során működtetnek-e konzultációt, vannak-e érdekegyeztetéseket lehetővé tévő mechanizmusok, amellyel a rendszerben rejlő problémákat kezelni tudják, - ezek az alapkérdések és csak ezt követően jöhet a többi tartalmi kérdés.[2]  Ezek közül a legfontosabb tehát a szabadság kérdése, azaz a szabad választás lehetősége, amit a fogyasztói igények védelme tud támogatni. Jelen írás arra keresi a választ, hogy Magyarországon az elmúlt években a szabadságot elősegítő, támogató vagy kevésbé támogató szakpolitikai döntések születtek-e?

1. Sokszínűség helyett egységesség?

A közszolgáltatásokban megjelenő fogyasztói érdekek védelme talán ott kezdődik, hogy a fogyasztóknak van szabadságuk, hogy a piacról az ő igényeinek megfelelő szolgáltatót tudjanak választani. Ezért is vannak a közoktatási piacon az állami, nonprofit, magán és egyházi intézmények. Ezek egy része úgynevezett alternatív pedagógiai szemlélettel dolgozik, reagálva a meglévő fogyasztói igényekre, hiszen sok esetben pont a szülők hívják életre ezen iskolákat, azaz szülői mozgalmak eredményei, tehát pontosan a fogyasztói igények szülte oktatásról van szó. Általában jellemző ezen intézmények működésére a szabad választás elve, a lehetőségek közötti választás szabadsága.

A köznevelési törvény módosításaival úgy tűnik, hogy a köznevelési közszolgáltatás piacán jelenlévő eddigi sokszínű szolgáltatókat, igyekszik a jogalkotó közelíteni és jogi eszközökkel beterelni az állami intézményekre vonatkozó szabályok közé beterelni. A különböző szektorok állami támogatásában már eddig is voltak problémák, hiszen nem érvényesült a szektorsemleges finanszírozás[3], de a tartalmi kérdésekben nem voltak olyan kezdeményezések, mely az oktatási intézmények sokszínű palettája ellen hatott. Az utóbbi években azonban ennek lehetünk tanúi a köznevelési törvény módosításait vizsgálva.

2019-ben az Országgyűlés olyan lényeges változásokat fogadott el, amelyek súlyosan kihatnak az alternatív oktatás tartalmára. A módosítások a szakképzéshez kapcsolódó salátatörvényben nyertek szabályozást.[4] Az oktatási miniszter az egyedi megoldásokat használó intézményeknek erre külön engedélyt fog kiadni. Ilyen, azaz alternatív megoldásra vonatkozó engedély csak abban az esetben adható ki, ha a benyújtott tanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban tér el a Nemzeti Alaptantervben és az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától. Erre azért van szükség, hogy a Nat-ban meghatározott műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosított legyen. Az engedély iránti kérelmet az intézmény fenntartója nyújtja be a miniszterhez.[5] Ezzel a módosítással tulajdonképpen az alternatív pedagógiai programmal rendelkező intézmények kerülnek nehéz helyzetbe és ezáltal a gyermekeiket ide íratni kívánó szülők. Az ilyen iskolákat pont azért választották a szülők, mert ugyan díjat kellett fizetni, hogy ilyen intézményben tanul a gyermek, de ezért cserébe olyan szolgáltatást kapott, ami eltér a többitől. Jelenleg azonban csak 30 százalékos eltérést enged az intézményeknek, így felmerül a kérdés, hogy megéri-e ezért a szolgáltatásért továbbra is díjat fizetni vagy sem? A fogyasztói igények úgy látszik, nem tudnak és nem fognak érvényesülni többé, azaz a szülők nem alakíthatják az oktatás tartalmát, mert kötni fogja őket a jogszabály. Ha mégsem állnak be a sorba, az a működési engedélyük visszavonásával járhat.

2. A fogyasztói igények (nem) érvényesülése: megváltozott feladattelepítés

A közszolgáltatások megvalósításában döntő szerepet játszik, hogy melyik szintre történik a feladat telepítése. Azon közszükségleteket, amelyeket helyben célszerűbb, hatékonyabb ellátni, illetve fontos a helyi sajátosságok ismerete, érdemes a helyi szintekre telepíteni. A közoktatásban számos egyedi, sajátos eset fordul elő, amelyet nehéz egységes, kivételeket nem engedő szabályok alá terelni. A helyben lévő felelősök, tudják kezelni az eltérő problémákat, eseteket. Problémás azonban már, ha az igénybevevői körtől távolabb, a helyi sajátosságokat nem ismerők hozzák meg a döntéseket és ráadásul ez ellen nem biztosított a megfelelő jogorvoslat. Két elemet emelhetünk ki a jelenlegi köznevelési rendszerből, amely nem ad lehetőség a helyi sajátosságok mérlegelésének és a szabad választásnak: az egyéni munkarend bevezetése a magántanulói státusz helyett, illetve a hat éves kortól kötelező tankötelezettség bevezetése. 

Az elmúlt években jelentkező tendencia, hogy a szülők az egyre rosszabb színvonalú állami köznevelésből kivezetve gyermeküket, magántanulói státuszt kértek számukra. Ez a statisztikai adatokon is látszik, hiszen amíg 2015-ben 6835 fő diák volt magántanuló, addig 2019-ben már 8046 főre nőtt e létszám.[6] Eddig a tanuló számára az intézményvezető engedélyezhette azt, hogy tankötelezettségét magántanulói jogviszonyban teljesíthesse. 2019. szeptember 1-jétől az Nkt. módosítása szerint a tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítése céljából határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető. A szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló a kérelmet a tanévet megelőző június 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. A felmentést engedélyező szerv (Oktatási Hivatal) dönt arról, hogy a tanuló a tankötelezettségének egyéni munkarend keretében tehet eleget. Az eljárás során a felmentést engedélyező szerv megkeresheti a gyámhatóságot, a gyermekjóléti szolgálatot, az iskolaigazgatót, gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő tanuló esetén a gyermekvédelmi gyámot. A döntés ellen nincs helye fellebbezésnek, hanem közigazgatási pert lehet indítani a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül. A módosításból látszik, hogy ez az alternatív út igénybevétele jelentősen megnehezedik a fogyasztók számára. Azok pedig, akik megkapják az egyéni munkarendet, szigorúbb követelményeknek kell eleget tenniük, hiszen ha az egyéni munkarendben tanuló neki felróható okból két alkalommal nem jelenik meg az osztályozó vizsgán, vagy két alkalommal nem teljesíti a tanulmányi követelményeket, az iskola igazgatója értesíti a felmentést engedélyező szervet, és a tanuló a következő félévtől csak iskolába járással teljesítheti a tankötelezettségét.

2020. január 1-jétől változott a tankötelezettség szabályozása. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. A szülő kérelmét az iskolakezdés évében január 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, akkor csak szakértői bizottság rendelhető ki.[7] Az engedélyező szerv az Oktatási Hivatal. A szülő a kérelméhez bármilyen általa lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet, elkérheti az óvodától a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt is, és azt is csatolhatja. A döntés ellen - a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül - közigazgatási pert lehet indítani, más jogorvoslatnak nincs helye. A pert a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet megindítani. Ebből tehát látszik, hogy a szülői, azaz fogyasztói érdekek érvényesítése messze kerül az érdekeltektől.

***

Az elmúlt években a köznevelési rendszert érintő változásokat a fogyasztók eltérőképpen igyekeztek lereagálni. Az egyik útja az volt, hogy egyre többen kezdtek el egyházi iskolákba járni. Ezen intézmények felszereltsége, infrastruktúrája, humán állománya meglehetősen pozitív képet mutat. Finanszírozási gondokkal kevésbé küzdő intézmények vesznek részt a közoktatásban az egyházak részéről, hiszen a szülői hozzájárulások, az állami támogatások, a kiegészítő normatíva megteremti a gazdasági stabilitásukat. Az intézményeket tekintve a növekedés egyértelmű. Míg 2016-ban 1220 intézményük volt, addig 2018-ban 1339. A legszignifikánsabban a gimnáziumok fenntartásában változott a számuk, ahol három év alatt több mint 5 százalékos növekedést produkáltak.

A másik út pedig az alternatív iskolák választása vagy a magántanulói státusz kérvényezése. Utóbbit láttuk, hogy az elmúlt években egyre többen választották ezt a lehetőséget menekülve az állami köznevelési rendszerből. A magániskolák helyzete azonban költségvetési szempontból nem túl kedvező, ugyanis költségeinek körülbelül csupán 30-70 százalékát fedezi az állam. A többit az intézménynek államháztartáson kívüli forrásból kell megszereznie, általában támogatásokból. Ebből következik, hogy az ezen szektorhoz tartozó intézmények jelentős versenyhátránnyal indulnak, azaz drágábbak lesznek, mint a piacon lévő többi szolgáltató. Így az látszik, hogy azon szülők, akiknek a gyermekei nem állami fenntartású iskolába járnak, kétszer fizetik meg a gyermek iskoláztatását: egyszer, amikor az alapítványon keresztül hozzájárul az iskola működéséhez és egyszer, amikor adófizető állampolgárként hozzájárul a közterhekhez. [8]

A köznevelési rendszer egészéről tehát elmondható, hogy az elmúlt évek változásai az egységesítés címszava alatt zajlottak és zajlanak és a sokszínűséget garantáló palettán az egyházi intézmények virágoznak csak tovább, az alternatív iskolák nehéz helyzete tovább látszik romlani, mely a jövőre nézve is számos fogyasztóvédelmi kérdést vet fel.

 

Készítette: Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett PhD, egyetemi adjunktus, DE ÁJK

[1] A tanulmány megírása az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

[2] Veszprémi Attila (2018): Kié az iskola? Összefoglaló a csömöri oktatási fórumról In: Új Pedagógiai Szemle, 2018. (68. évf.) 3-4. sz. 5-31. old.

[3] Lásd Szilágyi Bernadett (2013): A közoktatás finanszírozása egyházi fenntartók esetében. In: Horváth M. Tamás (szerk.) (2013): Jelenségek a városi kormányzás köréből. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 265-277.

[4] A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szóló 2019. évi CXII. törvény

[5] A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szóló 2019. évi CXII. törvény

[6] KIR adatok

[7] Nkt. 45. § (2) bek.

[8] Vekerdy Tamás (2005): Másféle iskolák (Talán: a Waldorf?) Saxum Kiadó, Budapest, 2005, 9.o.

Kategória: AlapjogokKormányzásEgyházak és közszolgáltatásokCivil szervezetekFelsőoktatásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Őszinte gondolatok a közérdekű munka büntetéskiszabási anomáliáiról

3 hónap ago

Őszinte gondolatok a közérdekű munka büntetéskiszabási anomáliáiról[1]
- Interjú Dr. Szolnoki János büntetés-végrehajtási bíróval

Szankciórendszerünk egyik legfiatalabb büntetése a közérdekű munka. Érdekessége, hogy nem magyar találmány,[2] azonban számos pozitív tulajdonságát látva, a magyar jogalkotó is bevezetésre érdemesnek tartotta és így helyet kapott a hazai büntetőjogban. Sok jel utal arra, hogy bevezetése nem volt kellően átgondolt. A recepció során bevezetésének módját és a magyar jogba való adaptálhatóságát, a szükséges infrastruktúrát nem vizsgálták, megelégedtek annyival, hogy vannak olyan külföldi államok, ahol a jogintézmény nagyszerűen működik.[3] Talán éppen ennek köszönhetően jöttek a keserves évtizedek, inkább hullámvölgyek, mint hullámhegyek, és jócskán vargabetűk is a közérdekű munka hazai történetében. És a többre érdemes, többre hivatott jogintézmény, még ma is küzd olyan gyermekbetegségekkel és nehézségekkel, melyek már a kezdeteknél jelen voltak, de már illett volna őket kinőnie.[4]

A problémák lajstromba szedésekor egyszerre vagyok nagyon könnyű és nagyon nehéz helyzetben. A munkabüntetések kutatásának szép hagyományai vannak a debreceni büntetőjogászok körében, hiszen 2019-ben látott napvilágot Sipos Ferenc kollégám éppen e tárgykörben írt monográfiája.[5] Helyzetem könnyebbségét és nehézségét is éppen ez adja. Kollégám, alapos kutatása, egyrészről megkönnyíti a dolgomat, hiszen kutatási eredményei még mindig aktuálisak és teljes körűek. Így szerencsésnek mondhatom magam, mert a forrásgyűjtés fáradságos munkáját már elvégezték helyettem, ráadásul az eredményekről is elsők között – még az írás folyamata során – értesülhettem. Ugyanakkor a helyzet nehézségét is éppen ez adja, hiszen, milyen újdonsággal szolgálhatnék én, egy a témában nemrég született, több mint 300 oldalas monográfia után, ráadásul úgy, hogy még csak nem is vagyok szakértője ennek a témának. Azonban saját témám, a büntetéskiszabás és a közérdekűmunka témája közötti metszet szinte kínálja magát, így ebben az írásban kizárólag a közérdekű munka büntetéskiszabási nehézségeire koncentrálok. Elsősorban az a kérdés foglalkoztatott, hogy az elkövető személyiségéről milyen többlet-ismeretek szükségesek a közérdekű munka kiszabásakor és annak hatékony végrehajtása milyen személyes tulajdonságokon alapulhat. Vizsgáltam továbbá, hogy a gyakorlatban valóban feltárásra kerülnek-e megnyugtató módon az elkövető személyével/személyiségével kapcsolatos alanyi tényezők.

A téma jobb megismerése érdekében, a bírósági akták tanulmányozása mellett, úgy döntöttem, hogy egy gyakorlati szakembert hívok segítségül és megkérdezem személyes tapasztalatairól. Bízva abban, hogy a büntetéskiszabás tekintetében leghitelesebb információkkal a bíró rendelkezik, s egy jogintézmény hibáit, hiányosságait érdemes megvizsgálni a büntetés-végrehajtási bíró szemüvegén keresztül is. Ezzel szeretném kompenzálni a büntetőjog tudomány abbéli tartozásait és hiányosságait is, hogy mi, elméleti szakemberek sok esetben kevésbé gyakorlatias szemszögből közelítünk egy-egy jogintézményhez, aminek oka elsősorban a gyakorlatra vonatkozó adatok rendszerszintű hiánya. S ennek egyenes következménye, hogy egyre gyarapszik az elméleti szakirodalom, anélkül, hogy a gyakorlati nehézségekkel valóban tisztában lennénk. A közérdekű munka büntetéssel kapcsolatos tapasztalatairól Dr. Szolnoki Jánost kérdeztem. Beszélgető partnerem 1985 óta folyamatosan bíróként dolgozik, 20 éves első fokú ítélkezési, majd nyomozási bírói tapasztalatai vannak, míg jelenleg a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója. Mielőtt azonban közérdekű munkával kapcsolatos beszélgetésünkre rátérnék, csupán a téma könnyebb megértése érdekében, engedjenek meg pár szót az elméleti büntető jogásztól is.

Minden történetet érdemes az elején kezdeni, de semmiképpen nem szeretnék nagyon régmúlt időkre visszamenni a munkabüntetések ismertetésében.[6] A mi történetünk 1987-ben kezdődik, amikor „megszületett” a közérdekű munka a hazai büntetőjogunkban.[7] Jóllehet a mai szabályozásától és céljától is teljesen idegen formában, annak idején a legproblémásabbnak számító, és a legtöbb vitát kiváltó főbüntetés, a javító-nevelő munka új végrehajtási formájaként jelent meg. A javító-nevelő munka 1950. évi II. törvény óta ismert jogintézmény volt hazánkban, de cseppet sem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy bevezetése óta kereste, és soha nem találta meg a helyét a magyar büntető szankciórendszerben.[8] A rendszerváltást követően a jogalkotó a szigorított javító-nevelő munkát törölte a büntetési nemek sorából, a javító-nevelő munkának pedig csak a közérdekű munkaként végrehajtandó változatát hagyta meg úgy, hogy a közérdekű munkát önálló büntetési nemként szabályozta.[9] Sajnos nem mondható, hogy szerencsés időszakban került volna sor a közérdekű munka önálló büntetésként történő szabályozására. A rendszerváltás utáni létbizonytalanság, a gazdaság átalakulása és a növekvő munkanélküliség, egyáltalán nem kedveztek a munkabüntetések végrehajtásának sem, így az sem mondható, hogy bevezetésekor népszerű, és a bíróságok által kedvelt szankció nemmé vált volna. A bevezetés évében összesen 141 alkalommal szabtak ki közérdekű munkát, majd lassú növekedést mutatva 1998-ra elérte az 1845 főt, ami még mindig nagyon alacsony mutatónak számított.[10]

A hatályos büntető szankciórendszerünk egyik fontos jellemzője, hogy szabadságvesztés-centrikus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szabadságvesztés lenne a leggyakrabban kiszabott büntetési nemünk. Manapság tendenciaszerűen megfigyelhető, – s ez nemcsak magyar sajátosság­ – hogy az államok egyre növekvő súlyt fektetnek a büntető jogszabályok kialakítása során a szabadságvesztés büntetés kiszabásának csökkentésére.[11] Ennek több oka is van. Már önmagában a szabadságvesztés büntetés igen költséges volta is kellő indok lehetne a büntetési rendszerben való csökkenő jelentőségének, de emellett közismertek a büntetés-végrehajtással együtt járó egyéb hátrányok, illetve a büntetés hatékonyságába vetett hit megingása is, miszerint a szabadságvesztés nem alkalmas az újabb bűncselekmény elkövetésétől való visszatartásra sem. S még nem is említettük az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott  ítéleteket sem, melyek szintén a börtönnépesség csökkentését sürgetik hazánkban.[12] Ennek köszönhetően, a jogalkotó és a jogalkalmazó tekintete is egyre gyakrabban a szabadságvesztést helyettesítő, alternatív büntetések felé fordul.

A hatályos büntető szankciórendszerben a jogalkotó úgy teremtette meg a szabadságvesztést helyettesítő szankciók kiszabásának lehetőségét, hogy a Btk. Általános Része felhatalmazza a bírót, hogy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén, a szabadságvesztés helyett bármely másik büntetési nemet is kiszabhatja.[13] A magyar büntetőjogban azonban a szabadságvesztést ténylegesen helyettesítő alternatív büntetések lajstroma közel sem tekinthető olyan bőségesnek, mint ahogy az első ránézésre a Btk. alapján tűnik. A magam részéről kizárólag a közérdekű munkát és pénzbüntetést sorolnám azon büntetési nemek közé, melyeket a bíróság a szabadságvesztés helyettesítéseként valóban, további feltételek nélkül, majdnem korlátozásoktól mentesen kiszabhat.[14]

A közérdekű munka a szabadságvesztést és az elzárást követően, a harmadik legsúlyosabb büntetési nemünk. A közérdekű munka kifejezés nagyon beszédes, hiszen egy olyan munkavégzésről van szó, melyet a köz érdekében, a társadalom felé jóvátételi szándékkal, ingyenesen teljesít az elítélt.[15] Célja egyáltalán nem a munkára nevelés, ezért kijelenthető, hogy nem a munkanélküliekkel, csavargókkal és lumpenekkel szemben alkalmazott tipikus büntetési nemről van szó. A közérdekű munkában megjelenik a helyreállító igazságszolgáltatás eszméje is, hiszen egy szimbolikus jóvátételről van szó, amikor a közérdekű munkára ítélt, a bűncselekménnyel a társadalomnak okozott „károkat”, a társadalom érdekében végzett munkával jóváteheti.

A közérdekű munka tartamát órákban kell meghatározni, melynek legkisebb mértéke negyvennyolc, legnagyobb mértéke pedig háromszáztizenkét óra lehet. A közérdekű munkát az elítélt, hetente egy napon - a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében -, díjazás nélkül végzi. A bíróság ítéletében a közérdekű munka jellegéről rendelkezik. A közérdekű munkára ítélt köteles a számára meghatározott munkát elvégezni. Az elkövető olyan munka végzésére kötelezhető, amelyet - figyelemmel egészségi állapotára és képzettségére - előreláthatóan képes lesz elvégezni.

A közérdekű munka büntetés a végrehajtás során a többi büntetéshez képest, rendkívül sok szereplőt foglalkoztat. Az ítélkező bíróság csupán a munka jellegéről határoz, majd a pártfogó felügyelő jelöli ki a munkahelyet, és az ő feladata a végrehajtás ellenőrzése is. Azonban a munkahelyen is lesz egy büntetés-végrehajtási tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkező, „amatőr” résztvevő, aki a konkrét ellenőrzést végzi.[16] Amennyiben az elítélt önként nem tesz eleget munkavégzési kötelezettségének, akkor a közérdekű munkát szabadságvesztésre kell átváltoztatni, mely már a büntetés-végrehajtási bíró feladata.

Az utóbbi időben a közérdekű munka szankciórendszerünkben betöltött súlya nagyon érdekesen alakult. 2014-ig folyamatosan növekedett a közérdekű munka büntetések száma, míg a 2004 és 2008 közötti időszakban 5-6% körül alakult a kiszabott közérdekű munka büntetések aránya,[17] 2009-ben már 9.77%, 2013-ban 23.59% és 2014-ben is 22,8 %.[18] Majd 2014-től fokozatosan újra csökken a közérdekű munka büntetések száma, a legfrissebb adatok alapján 2018-ban 17.13% volt.[19]  Az első nagy növekedési hullám egyértelműen betudható a pénzbüntetés szabályainak változásával. S ez a példa nagyon szépen szemlélteti, hogy mennyire érzékeny a büntető szankciórendszer, és egy látszólag csekély mértékű változás is, nagyban befolyásolhatja az addig kialakult büntetéskiszabási gyakorlatot. Amikor a 2009. évi LXXX. törvény 1000 forintról 2500 forintra emelte a pénzbüntetés napi tétel összegének minimumát, lényegesen csökkenő tendenciát mutatott a kiszabott pénzbüntetések aránya.[20] 2009-ben a kiszabott büntetések 39, 11%-a pénzbüntetés volt, addig ez 2012-re 22,3%-ra csökkent.[21] Első ránézésre nem tűnik ez a szigorítás számottevő változásnak, mégis, ha a gyakorlat oldaláról közelítjük meg a problémát, pl. egy ittas vezetés bűncselekményt elkövető, akit az eddigi bírói gyakorlat szerint 250 napi tételre és 1000 forintos egy napi összegre ítéltek, az összesen 250.000 forintot fizetett pénzbüntetésként, míg ez egyik napról a másikra, minimum 625.000 forintra emelkedett. Ez megrendítette az addigi töretlen pénzbüntetés kiszabási bírói gyakorlatot is, és a bíróság igazságérzete sok esetben azt diktálta, hogy a magasabb összegű pénzbüntetés helyett, inkább közérdekű munka büntetésre ítélje az elkövetőket. Természetesen a közérdekű munka, mint alternatív szankció mind gyakoribb alkalmazása, egy igen kívánatos tendencia lett volna büntetőjogunkban, de nem ilyen áron, semmiképpen nem a pénzbüntetés alkalmazásának a rovására. Az alternatív büntetések feladata nem egymás, hanem a szabadságvesztés helyettesítése. Azóta az új Btk. visszaállította a korábbi 1000 Forintos legalacsonyabb egy napi tételnek megfelelő összeget, s újra a pénzbüntetés kezdett növekvő tendenciát mutatni hazánkban.[22]

A közérdekű munka büntetés kapcsán azonban vannak meglehetősen elkeserítő számadatok is.  Amennyiben az elítélt a közérdekű munka végzési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, akkor a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 2013-ban, – amikor a kiszabott büntetések majd negyede közérdekű munka volt a –, Csongrád megyében az átváltoztatására vonatkozó indítványok aránya 70,1%, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 46%, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 39,0%.[23] Ezek csupán kiragadott adatok, melyek alapján felvetődik bennünk a kérdés, hogy vajon mi lehet a probléma a közérdekű munkával. Arról, hogy miért nem túl népszerű ma sem ez a büntetési nem és miért kerül sor ilyen nagymértékben szabadságvesztésre való átváltásra, érdemes meghallgatnunk a büntetés-végrehajtási bíró véleményét.

Szolnoki János Bíró Úr jelenleg büntetés-végrehajtási bíróként dolgozik. Ön szerint is komoly gondok vannak a közérdekű munkával? Mi hívta fel erre a figyelmét?

Csak egy kis ízelítő, hogy valóban nagy a gond: a jogerősen kiszabott közérdekű munka büntetésre ítélt személyek 15-20%-a a munkahely kijelölését megelőző munka-alkalmassági vizsgálaton, alkalmatlannak minősül bármiféle munkavégzésre, és emiatt a vele szemben kiszabott büntetés letöltése alól automatikusan mentesül. Míg az elítéltek további mintegy 30-40(!)%-a önhibájára visszavezethetően nem tölti le a közérdekű munkát, így azt át kell változtatni szabadságvesztésre. Elrettentő, hogy létezhet a hatályos jogrendszerben egy olyan büntetés, amelynek mintegy 50-60%-a eredeti formájában, a jogalkotói szándéknak megfelelő módon, végrehajthatatlan. Ez a számarány alapjaiban kérdőjelezi meg e büntetési nem létalapját, illetve végrehajtási módját, különös tekintettel arra a hiábavaló, felesleges és értelmetlen, ugyanakkor hatalmas emberi erőforrás-igényű hatósági munkára, amely e mögött a védhetetlen arányszám mögött áll.
A Fővárosi Törvényszéken 2018-ban célvizsgálat elrendelésére került sor a végrehajthatatlannak bizonyult közérdekű munka büntetések kapcsán arra figyelemmel, hogy az ügycsoport ügyérkezési száma jelentős emelkedést mutatott. A vizsgálat eredményéről 2018. június 5. napján egy összefoglaló jelentés is készült. És bár a vizsgálat eredményét a Törvényszék illetékességi területén működő bíróságok szakmai vezetői megkapták, tehát feltehetően a helyi bíróságok szakmai értekezletein a kollégák megbeszélhették, sajnos szomorú tény, hogy a helyzet azóta nemhogy javult volna, hanem drámaian tovább romlott.

Tekinthető-e ez országos tendenciának? S kb. hány olyan üggyel került Bíró Úr kapcsolatba, ahol végrehajtatlannak bizonyult a közérdekű munka büntetés?

A közérdekű munka kapcsán természetesen csak saját tapasztalataimról tudok beszámolni, de a hivatalos statisztikák azt sejtetik, hogy országos problémáról van szó. Saját tapasztalataim és következtetéseim nem légből kapottak, hiszen annak hiteles forrásai vannak. Elsősorban, eddig 7-800 aktát jelentő ügyérkezésem, valamint a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjának statisztikái állnak rendelkezésemre, illetve a Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály hivatásos pártfogóival, és a Fővárosi Főügyészség munkatársaival fennálló személyes munkakapcsolat adatai alapján tudok hitelesen nyilatkozni erről a büntetési nemről.

Miben látja Bíró úr a legnagyobb hibát jelenleg a jogintézménnyel kapcsolatban?

Első körben a büntetéskiszabásban. Tejes egyértelműséggel, és szakmai felelősséggel állítom, hogy a közérdekű munka büntetések igen jelentős részének kiszabására bizonyíthatóan törvénysértően kerül sor. A törvénynek ugyanis a betűjén túl szelleme is van, és alkalmazási módja sem közömbös. Hogy vizuális példával éljek: a kalapácsot úgy is lehet használni, hogy a vasfejét fogjuk, és a fanyelével kalapálunk, de vajon milyen lesz ennek tükrében az eredményesen bevert szögek aránya? A „törvénysértő” jelző jelen esetben részemről egy igen erős, provokatív kifejezés, amely nem az egyes határozatok formális, eljárásjogi hibájára utal, hanem a döntéshozatal teljes menetére, beleértve a nyomozati cselekményektől az ügyészi vádon keresztül, a bírói döntésig terjedő szakaszt. És mivel ebben a folyamatban – kölcsönösen összekacsintva – a büntetőeljárás minden szereplője „partner”, logikus, hogy nem vesznek tudomást ennek tényéről, nem róják egymás terhére.

Ezt érthetjük úgy, hogy nem a megfelelő elkövetői körrel szemben kerül sor a büntetéskiszabásra?  Mivel a kutatási témámhoz ez szorosan kapcsolódik, egy nagyon direkt kérdést teszek fel. Ön szerint lehetséges, hogy a bíró a büntetéskiszabási folyamatban nem tárja fel azokat az elkövető személyével/személyiségével kapcsolatos körülményeket, melyeket mindenképpen ismernie kellene a megfelelő büntetési nem és mérték meghatározásakor?

Igen, erről van szó, nem kerül sor az alanyi tényezők feltárásra, de még szomorúbb az a helyzet, amikor azok feltárásra kerülnek ugyan, s ennek ellenére kerül sor a közérdekű munka kiszabására. A Btk. 47. §. (4) bekezdése egyértelműen úgy rendelkezik, hogy az elkövető olyan munka végzésére kötelezhető, amelyet – figyelemmel egészségi állapotára és képzettségére előreláthatóan képes elvégezni. Értsük jól: ez a „törvény”. Ha tehát olyan személlyel szemben alkalmaznak közérdekű munkát, aki azt előreláthatóan nem képes elvégezni, akkor az a döntés törvénysértő. Amennyiben az ügyek 15-20%-nál az derül ki már a munkahely kijelölése előtt, hogy a vádlott mindenféle munkavégzésre alkalmatlan, az egyértelműen arra enged következtetni, hogy a büntetőeljárás során eljárt hatóságok közül senki nem vizsgálta a vádlott egészségügyi állapotát, avagy azzal nem törődve alkalmaztak közérdekű munkát.

A végrehajthatatlannak bizonyuló ügyek száma azonban jóval magasabb, mint azoknak a száma, akik egészségügyi alkalmatlanság miatt nem képesek a munkavégzésre. Vannak olyan elítéltek is, akik nem egészségügyi ok miatt, hanem más, de esetleg szintén személyükben/személyiségükben rejlő ok miatt nem teljesítik a kiszabott közérdekű munka büntetést? Amennyiben igen, akkor ez tekinthető büntetéskiszabási hibának? Elkerülhetőek lennének ezek az esetek a büntetéskiszabási körülmények alaposabb feltárásával?

Sajnos az egészségügyi alkalmatlanságon kívül is vannak olyan elítéltek, akikkel szemben nem szabadna közérdekű munkát kiszabni. A Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjánál a közérdekű munka büntetés szabadságvesztésre történő átváltoztatása iránt indult ügyek elítéltjeinek döntő hányada a súlyosan deviáns életvitelt folytató elkövetői csoportba, azaz abba a körbe tartozik, akik esetében egyértelmű, evidens és nyilvánvaló, hogy előreláthatóan nem lesznek képesek elvégezni a rájuk kiszabott közérdekű munkát. Mindezeket hallva persze akár ügyész, akár bíró sértetten mondhatja: „Én, a független vádló/döntéshozó márpedig mérlegelési jogkörömben úgy ítéltem meg, hogy igenis képes lesz elvégezni!” Én óva intenék mindenkit attól, hogy büszke sértettséggel a „bírói függetlenség” és a szabad mérlegelési jogkör pajzsát rántsa maga elé, mert nem tudom meddig bíráskodhatna olyan kollégánk, akiről kiderülne, hogy a döntéseinek több mint felében (minden második ügyben) tévesen (hibásan) mérlegelt, és statisztikai számadatokkal bizonyítható módon helytelenül mérte fel, „látta előre” a terhelt magatartását.

Egészen pontosan milyen elkövetői körre gondol, akiknél ennyire evidens, hogy nem lesznek képesek elvégezni a kiszabott közérdekű munkát?

Ilyen például az, aki a vele szemben korábban akár több esetben is kiszabott közérdekű munkát nem végezte el, és azt szabadságvesztésre kellett átváltoztatni, tehát logikusan következtethető, hogy a következő(ket) sem fogja elvégezni. Vagy például, aki rendezett jogi keretek közötti munkaviszonyban soha nem állt, megélhetését bizonytalan alkalmi munkákból és vagyon elleni bűncselekmények folyamatos, életvitel-szerű elkövetéséből biztosítja. S ilyennek tartom a súlyos drog- és/vagy alkoholfüggőt, akit tragikus szenvedélybetegsége az „anyag” megszerzésének elmaradásától függő folyamatos rettegéssel, bizonytalansággal és kilátástalansággal tölt el, és egész személyiségét az őt rabságban tartó szer megszerzésének vágya irányítja. De folytatható a sor a hajléktalan, önmagát kukázásból, koldulásból fenntartó, teljes egzisztenciális nihilben élő, lakó és tartózkodási hely nélküli, normál eljárási úton (idézés, értesítés) elérhetetlen elítéltekkel. S a magam részéről ide sorolnám a leromlott fizikumú, különféle orvosi/pszichiátriai kezelés alatt álló, nincstelen, adósságokkal megterhelt, önmagát, családját fenntartani alig képes személyt is. Komolyan feltételezhető, hogy egy olyan ember, aki a fenti körbe tartozik, képes elvégezni olyan tevékenységet, ahol 6-8 hónapon, de gyakran egy, másfél éven keresztül minden héten rendszeres, pontos, józan megjelenés, és kifogástalan fizikai és mentális állapot szükséges? Véleményem szerint nem. Ezt felelős munkamorálnak hívják és a fent említett elítéltek ezzel sajnos egyáltalán nem rendelkeznek.

Az eddig elmondottak alapján számomra úgy tűnik, mintha bizonyos esetekben a bíróság eleve úgy szabna ki közérdekű munkát, hogy a bíró nagyon is tisztában vele, hogy az végrehajthatatlan lesz! Bíró Úr valóban így gondolja? Meglehetősen kemény kritika ez a büntetés kiszabást végző bíróval szemben, hiszen egy fajta nemtörődömséget, szakmaiatlanságot feltételez a bíró részéről.

Én semmiképpen sem szeretném az általam tisztelt, színvonalas munkát végző kollégáim szakmai tevékenységét bármely ilyen formában általánosságban megítélni vagy minősíteni. Ez szakmai vezetőink feladata, az én munkám színvonalának minősítését is beleértve. Minden egyes ügyirat, magáért beszél, magát minősíti. Ezek anonim feldolgozása, és a belőlük levont tapasztalatok megosztása szakmai vezetőink mindennapos feladata, és pontosan tudom, hogy számos törekvés, megbeszélés, iránymutatás történt ez ügyben (az elején utaltam is a Fővárosi Törvényszéken folyt célvizsgálatra) de ennek ellenére nem történt változás ezen ügyek kapcsán a bírói felfogásban. Szomorú, hogy ezekben az esetekben az ügyészi, bírói, titkári mulasztásokat legtöbbször már maguk a (büntetést kiszabó) határozatok bizonyítják, ugyanis a cselekmény elkövetési körülményei, a személyi rész igen sok esetben tartalmazza azokat a tényeket és körülményeket, amelyek a fenti felsorolásban szerepelnek, például az elbírált ügy sokadik kábítószerrel visszaélés, üzletszerű lopások, stb, avagy rögzíti: „a vádlott hajléktalan, személyi, vagyoni, jövedelmi viszonyai ismeretlenek.” Ön mit mondana egy olyan döntést olvasva, amikor a közérdekű munkát a fent részletezett személyi körülmények ismeretében, tehát a büntetés alkalmatlanságát igazoló adatok és tények ellenére szabják ki?

 Mégis mi lehet az az ok, ami felhatalmazza a bírót, hogy a büntetési cél és a Btk. rendelkezésének szem előtt tartása nélkül, ahogy Ön mondta, törvénysértően, minden szakmai szempont mellőzésével szab ki közérdekű munka büntetést? 

35 évi bírói munka (benne 20 év első fok) tapasztalata alapján azt mondhatom, hogy sajnos sok esetben a könnyű út, a gyors befejezés, valamint a garantált jogerő és a vele járó csekélyebb adminisztráció /kontroll „c” az ügyészi vádiratra/ mindent felülír. És ez az a pont, amikor ki merem jelenteni: sokkal bölcsebbnek és rátermettebbnek érzem valamennyi kollégámat annál, mintsem hogy feltételezném: ne tudná, milyen döntést hoz. A kérdés persze az is: vállalja-e a szembesülést mindezzel? És ez az ügyészekre is igaz.
Korábban hosszú ideig nem lehetett tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel közérdekű munkát alkalmazni, így a bíró legalább látta, nyilatkoztatta a vádlottat, volt esélye arra, hogy történetesen – amire volt nem egy példa – egy amputált, vagy vakság szintjéig látássérült személyt, ne kötelezzen közérdekű munka végzésére. Az ügyek számának drámai emelkedése, amire a bevezetőben utalt ezzel is összefüggésben áll Az pedig, hogy a felelőtlen és átgondolatlan büntetéskiszabás milyen következményekkel jár, hogy súlyos, akár évekig tartó, értelmetlen és felesleges – az alapügy lezárásának munkaigényességét sokszorosan meghaladó – leterheltséget jelent a teljes igazságszolgáltatásnak, azzal a büntetést kiszabó bíró talán nincs is tisztában. Hadd mondjak el egy frappáns esetet: Az elítéltünk már sokadik – le nem töltött – közérdekű munka átváltoztatása kapcsán került elém (mondanom sem kell, hogy elfogatóparancs segítségével) és meghallgatása során kiszaladt belőlem: „Ne haragudjon, de nem lenne jobb mindenkinek, ha legközelebb már a tárgyaláson szólna, hogy ne szabjanak ki közérdekű munkát, mert úgysem fogja ledolgozni?” Legnagyobb megdöbbenésemre azt felelte: „Dehogynem bíró úr, én most is mondtam, sőt előzőleg is!” „Ez komoly??” – kérdeztem. „És mit mondott a bíró?” „Hát azt, hogy őt ez nem érdekli, ő ezt szabja ki, én meg oldjam meg ahogy tudom!”
Szerintem ebben az esetben „esszenciálisan” benne van minden, amiről beszélek. A bíró „hitt benne”, hogy majd elvégzi a munkát. Volt rá törvényes alapja? Történt itt törvénysértés? Valóban ez a szabad mérlegelés? Nem válaszolok, tegye meg ezt mindenki magában.
Olyan álláspontot is hallottam, kötetlen szakmai beszélgetés során, hogy nem a bíró kötelessége azzal foglalkozni, hogy az általa kiszabott büntetést hogyan, mikor és milyen módon hajtják végre. Kis cinizmussal: „Oldják meg, ahogy tudják!”

S eljutottunk beszélgetésünknek arra a pontjára, amikor feltehetjük a nagy kérdést, hogy mi volt előbb? Gyakran a közérdekű munka büntetés legnagyobb hibájaként a végrehajtást jelölik meg.[24]  De hogyan lehetne sikeres a végrehajtás, ha már a büntetéskiszabás is hibás? Azért, hogy egy kicsit a végrehajtási szakaszba is jobban belelássunk, néhány kérdésem ezzel kapcsolatban is lenne! Mennyire nehezíti meg a pártfogó felügyelő munkáját, ha nem megfelelő elkövetővel szemben kerül sor a közérdekű munka kiszabására?

Ez egy rendszerszintű probléma, hogy a megalapozatlan büntetéskiszabás az alapeljárás teljes munkaigényét sokszorosan meghaladó, bürokratikus kényszerpályára juttatja a végrehajtási eljárást. Ez nem úgy működik, hogy „Jöjjön dolgozni Kovács úr!” Idézések, meghallgatások, jegyzőkönyvek számtalan sora, munka-egészségügyi szakértői vizsgálat, akár többször is, 1-2-3 munkahely kijelölése, külön végzésekkel, (mindegyik ellen külön fellebbezésnek van helye…) Nem veszi át, nem kereste, ismeretlen cím, az elítélt által tegnap bejelentett számon kedves női hang: a „hívott számon előfizető nem kapcsolható”. Ha nincs meg az elítélt, priorálás, lakcímkutatás rendőrségi megkérésessel, körözés, újabb idézés, újabb jegyzőkönyv, kioktatás, körözés…Megvan! Dolgozik két napot, nem jön többé…visszajön az irat, az elítélt bocsánatot kér, nem ért rá sajnos, beteg az anyósa, de most – esküszik – most minden másként lesz, és újra minden kezdődik elölről….elképesztő.  Elkeserítő, hogy a büntetést kiszabó bírónak fogalma sincs arról, hogy hibás döntése eredményeként a pártfogó sokszor éveken keresztül keresi, kutatja, idézi, körözteti az elítéltet, elképesztő idő és energia-ráfordítással, személyes utánjárással, folyamatos noszogatással, végezetül, ha 2-3-4-5 évig nem tudja elvégeztetni a közérdekű munkát, előterjeszti az átváltoztatási javaslatát az ügyésznek. S ugyanezt élik meg az elítélteket foglalkoztató munkáltatók, amikor a megbízhatatlan, hol dolgozó, hol hetekig nem jelentkező személyekkel „küszködnek”, majd végül visszaküldik az anyagát. A Büntetés-végrehajtási bíró pedig kezdi elölről az egészet… És az eljárás még akkor sem ér véget, ha az elítéltet az egyetlen hatékony eszköz, az elfogatóparancs segítségével a bíróság elé állítják, mert a szabadságvesztését sem kezdi meg önként, a behívója „ismeretlen” jelzéssel visszaérkezik, és csak a végső, a BV-Intézetbe szállítás érdekében kiadott (ki tudja hányadik) elfogatóparancs juttatja megérdemelt helyére.

Mindezek ismeretében vajon egyáltalán lehet-e eredményes a közérdekű munka? Létezik-e egyáltalán olyan elkövetői kör, amellyel szemben nyugodt szívvel kiszabható ez a büntetési nem?

Ez egy jó kérdés. Természetesen van! Már az elején tisztáztuk, hogy az elítéltek 30-50%-a eredményesen letölti büntetését, ha nem is éppen szabályosan, heti rendszerességgel, de letölti (a pártfogók szerint a törvényi előírás szerint dolgozó elítéltek aránya 5 % alatti). De visszatérve az „előreláthatóság”-ra: világos-e, hogy még egy teljesen rendezett és konszolidált életvezetésű személy számára is nehézséget okoz, hogy történetesen 200 óra (milyen csekélynek is hangzik) közérdekű munka esetén egy éven keresztül minden héten egy napját pihenés, vagy családi program, netán fizetős munka helyett jövedelemszerzéssel nem járó tevékenységgel töltse! Ha tehát nem egy valóban erre képes, és fizikálisan, mentálisan erre alkalmas, a szigorúbb büntetés alól a közösség érdekében végzett munkával mentesülni akaró személyről van szó, meg sem fogja próbálni, vagy ha elkezdi, néhány alkalmat követően félbehagyja.

Ön Bíróként mit javasolna? Hogyan lehetne ön szerint hatékonyabbá tenni ezt a büntetési nemet?

Ha a büntetés-kiszabás fenti anomáliáit a jogalkalmazók csak egy csöppet is komolyan vennék, ha valóban érvényesítenék az „előreláthatóság” szempontját, már hatalmas előrelépés lenne. Én azonban rendszerszintű változtatás híve vagyok.
Véleményem szerint soha nem lenne szabad a közérdekű munkát, mint önálló büntetést konkrétan nevesítve kiszabni, azaz a terheltet munkára kényszeríteni, hanem kizárólag, mint lehetőséget lehet felkínálni annak, aki erre méltó, alkalmas és motivált, abból a célból, hogy elkerülje a vele szemben alkalmazható szigorúbb joghátrány, a szabadságvesztés végrehajtását. A jelenlegi rendszer működésének alapja az a teljesen irreális megközelítés, hogy a hatóság kötelessége minden áron munkavégzésre „kényszeríteni” a terheltet azért, hogy mentesítse őt a szigorúbb jogkövetkezményektől, melyek elkerülése a saját érdeke lenne, ugyanakkor erre irányuló késztetése az esetek többségében teljes mértékben hiányzik, és ha a hatóság minden fáradozása sikertelennek bizonyul, akkor a közérdekű munkát szabadságvesztésre változtatjuk át – jobb híján...

Az Ön által javasolt megoldás akkor ezek szerint az, hogy a közérdekű munka megszűnne önálló büntetésként létezni és egy önkéntes alapon történő szabadságvesztést kiváltó alternatíva lehetne! Ehhez azonban jogszabály módosításokra is szükség lenne!

Igen. És ezzel azt állítom, hogy a le nem töltött közérdekű munka büntetések arányszáma megváltoztatható, a hatóságok terhe drámaian csökkenthető, a jogintézmény valódi értelmet és célt nyerhet, és egy egyszerű jogszabály-módosítás logikus, gyors és egyszerű módon tenne rendet a jelenlegi kaotikus végrehajtási viszonyokban, a fejéről a talpára állítva a rendszert. Megszüntethető lenne a hónapokig, évekig tartó, ügyenként több száz hasznos munkaórát elfecsérlő aktagyártás, a rendőrség folyamatos zaklatása, értelmetlen és kilátástalan lakóhelykutatás, pártfogói, ügyészi, bírói tevékenység, megszűnne az „átváltoztatási” kényszer, mert (és ez lenne a módosítás lényege) megszűnne – feleslegessé válna – az átváltoztatás jelenlegi formája. Nem a közérdekű munkát kellene ugyanis „átváltoztatni” szabadságvesztésre, hanem a speciális feltételek mellett kiszabott szabadságvesztés (elzárás?) alóli mentesülést kellene biztosítani közérdekű munka végzésének lehetőségével.
A büntetés kiszabásakor nem az alternatívát, hanem a cselekmény súlyához igazodó szabadságelvonást kellene alkalmazni, megállapítani, kiszabni, és ezt követően biztosítani a joghátrány elkerülhetőségét, és annak módját, jelen esetben közérdekű munka elvégzésének lehetőségével.
Az, hogy az elítéltre hárulna a kötelezettség, hogy közérdekű munkával „váltsa meg” a vele szemben kiszabott szabadságvesztést, alapjaiban változtatná meg a végletekig leterhelt, értelmetlen „kopómunkát” végző, az elemi együttműködést is megtagadó, deviáns, munkavégzésre alkalmatlan vagy arra eleve nem hajlandó, időhúzásra, elévülésre „játszó” elítéltek üldözésére kényszerített hivatásos pártfogók munkáját, visszaadva a hivatásrend becsületét, és lehetővé téve klasszikus tevékenységük folytatását.
Azzal, hogy a közérdekű munka elvégzésének minden felelőssége, terhe, kötelezettsége az elítéltet terheli, egyben elejét veszi annak a felháborító igazságtalanságnak, hogy – a jelenlegi rendszer szerint – pusztán a munka-alkalmatlanság megállapítása elégséges arra, hogy valaki egy bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott büntetés letöltése alól minden jogkövetkezmény nélkül mentesüljön. Jelenleg ugyanis egy adott bűncselekmény miatt elítélt személy „alanyi jogon” mentesül a közérdekű munka elvégzésének kötelezettsége, (és ezáltal az átváltoztatás esetén letöltendő fogházbüntetés) tehát mindennemű büntetés alól, ha a munkaalkalmassági vizsgálat speciális szabályai szerint munkára alkalmatlannak minősül (és van még néhány speciális eset, pl. gyermekszülés). Ez látszólag „humánus” megközelítés, azonban más olvasatban súlyos disszonanciát eredményez minden más büntetési formával sújtott elítélt számára, hiszen ezen az alapon a pénzbüntetésre vagy elzárásra ítélt is mondhatná: beteg vagyok, töröljék a büntetésemet, nem tudok fizetni, mert szültem, vagy nem vonulok be, mert az orvosok szerint nem tolerálom a börtönt.

Az Ön által vázolt elképzelés a jóvátételi munka logikájával is akár párhuzamba állítható?

Valóban a jóvátételi munka logikáját követhetné. Két olyan jogintézmény is létezik a magyar jogrendben, amelynek mintájára, működési elvére alapítva csekély jogalkotási munkával tökéletesíteni lehetne a közérdekű munka büntetést is. Az egyik ilyen jogintézmény az „elterelés”, míg a másik a „jóvátételi munka” lehetősége.
Mindkét esetben adva van egy lehetőség és egy határidő. A terhelt kap egy lehetőséget, és innentől fogva közömbös az, hogy él-e vele vagy sem, nem a hatóság kötelessége őt arra kényszeríteni, hogy az elterelésen vegyen részt, jóvátételi munkát végezzen, nem zaklatja őt sem a nyomozó hatóság, sem a pártfogó, hogy elkezdte-e már, hogy hol lakik, hogy kegyeskedjék tartózkodási helyét bejelenteni...nem sorolom tovább. Példaként az elterelés esetében letelik a határidő, ha a terhelt igazolja az eredményes elterelés tényét, megszűnik az eljárás, ha nem: indul tovább. Ugyanez a logikája a jóvátételi munkának is.
Mindkét esetben az eredményes és aktív terhelti magatartás eredménye az eljárás megszüntetése.

***

Szolnoki János Bíró Úrral ezt az interjút kifejezetten figyelem-felkeltésnek, vagy ha jobban tetszik segélykiáltásnak szántuk.  Egy jobb sorsra érdemes jogintézmény büntetéskiszabási gyakorlatának tarthatatlanságát szerettük volna bemutatni. A hibákból és kritikákból ugyanis érdemes tanulni, s a megfelelő következtetéseket le kell vonni. Elméleti büntetőjogászként nehéz elképzelni szankciórendszerünket a közérdekű munka önálló büntetés nélkül. S tudjuk, hogy a jogszabály módosítás ötlete is mindig képlékeny. A fentiek tanulsága számomra ugyanakkor az, hogy a büntetéskiszabás soha nem lehet automatizmus a bíró részéről, még akkor sem, ha ezt az attitűdöt más körülmények, mint például az ügy gyors lezárásnak követelménye egyébként támogatja. S az ítélkező bírónak óriási a felelőssége egy-egy büntetési nem, és ezáltal az egész szankciórendszerünk hatékony működése tekintetében, hiszen minden azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő elkövetői körrel szemben megtalálni a büntetési célnak, a bűncselekmény tárgyi súlyának, a bűnösségnek és egyéb súlyosító és enyhítő körülményeknek is megfelelő nemű és mértékű szankciót.

Készítette: Dr. Pápai-Tarr Ágnes, egyetemi adjunktus DE ÁJK

Források jegyzéke:

[1] Az interjú az Új Nemzeti Kiválóság Program Bolyai+ Ösztöndíj támogatásával készült (ÚNKP 19-4).

[2] A közérdekű munka büntetés története az Egyesült Államokban kezdődött. 1966-ban itt alkalmazták először, majd az Angliai tapasztalatok inspirálták Európa több államát is a jogintézmény bevezetésére. ld. Kelemen Ágnes: A Community Service –közérdekű munkavégzés- büntetés angliai tapasztalatairól, Magyar Jog, 1989/1, 74-79.

[3]  Sipos Ferenc: Közérdekű munka skandináv módra I. JURA 2017/2. 182-190.o.  (2017);Sipos Ferenc: Közérdekű munka skandináv módra II.: A dán és a finn példa, JURA 2018/1. 419-426. o.

[4] Sipos Ferenc: Új szabályok régi gondok a közérdekű munka szabályozásában, Miskolci Jogi Szemle, 2016/1. 76.o.

[5] Sipos Ferenc: Munkával kapcsolatos szankciók a magyar büntetőjogban, HVG ORAC, Budapest 2019.

[6] A munkabüntetések részletes történeti fejlődéséről ld.: Sipos Ferenc: A protenstáns munkaerkölcs szerepe a dologházak kialakulásában ,In: Fazakas Gergely Tamás; Baranyai Norbert; Gonda László; Kovács, Gergely; Sipos Ferenc (szerk.) Világosító lámpás:Tanulmányok a 60 éves Győri L. János tiszteletére, Debrecen, Magyarország : Tiszántúli Református Egyházkerület,2018. 221-230. o.

[7] 1987. évi III. örvény

[8] Sipos Ferenc: A javító-nevelő munka Magyarországon,Jogtörténeti Szemle 2018/1-2. szám 12-19.o.

[9] Görgényi Ilona: Kárjóvátétel a büntetőjogban, mediáció a büntetőügyekben,HVG-Orac Budapest 2006. 103.

[10] Vavró István: A bűnözés és a büntetés- végrehajtás helyzete, Statisztikai Szemle 2000/1. 26. o.

[11] Sipos Ferenc: A közérdekű munka szerepe a börtönnépesség csökkentésében: a finn tapasztalatok, Pro Futuro- A jövő nemzedékének joga, 2017/2. 81-96.o.

[12] 2015. március 10-i pilotdöntés „Case of Varga and Others v. Hungary” (nos. 14097/12, 45135/12, 73712/12, 34001/13, 44055/13, and 64586/13) Ld. részletesen: Bagossy Mária:A büntetőjogi szankció korlátai az alkotmányjogban és a nemzetközi jogban, A szabadságvesztés és  a kínzás tilalma. Belügyi Szemle 2019/3. 39-57.o.

[13] Btk. 33. § (4) bekezdés

[14] Az elzárást a magam részéről nem tartom a szabadságvesztés helyettesítőjének, hiszen szintén szabadságelvonással jár. A többi büntetési nem esetén pedig az alkalmazásuknak többlet, speciális feltételei vannak.

[15] Görgényi Ilona: A közérdekű munka, In: Görgényi Ilona – Gula József – Horváth Tibor – Jacsó Judit – Lévay Miklós – Sántha Ferenc – Váradi Erika: Magyar Büntetőjog Általános Rész. Complex Kiadó Kft., Budapest, 2012, 390. o.

[16] Sipos Ferenc (2016) i.m. 75.o.  

[17] Tájékoztató a bűnüldözésről 2008 http://www.mklu.hu/repository/mkudok5871.pdf

[18] http://mklu.hu/pdf/ogy_besz/ogy_beszamolo_2014.pdf

[19] http://ugyeszseg.hu/pdf/statisztika/buntetobirosag_ugyeszi_tev_I_2018.pdf

[20] 2010-ben még 28.348, 2011-ben 22.859, 2012-ben 16.880. a kiszabott pénzbüntetés aránya.

[21] http://ugyeszseg.hu/repository/mkudok8246.pdf. A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység főbb adatai. 69.o. Természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy kis mértékben ugyan, de a vádlottak száma is csökkenő tendenciát mutatott.

[22] Pápai-Tarr Ágnes, Sipos Ferenc: A pénzbüntetés fejlődésének hazai mérfölkövei, Miskolci Jogi Szemle, 2019/2 különszám 328-329.o.

[23]Ügyészségi statisztikai tájékoztató (Büntetőjogi szakterület) 2013, 72. számú tábla: A büntetés végrehajtásával kapcsolatos kezdeményezések és intézkedések, Összesített adatok http://www.mklu.hu/repository/mkudok2832.pdf

[24]

Kategória: AlapjogokKormányzásKözérdekBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Online piacfelügyelet az Európai Unióban

3 hónap 1 hét ago

Bevezetés

A világgazdaságában az elmúlt 40 évben számos dolog megváltozott. Az áruforgalom korábban viszonylag ellenőrizhető és kiszámítható útvonalakon zajlott így azok a piacfelügyeleti intézkedések, intézményrendszer és hatáskörök, amelyek egy hatékony rendszer alapját képezhették, mára nem feltétlenül alkalmasak ugyanazon magas szintű fogyasztói biztonság megteremtésére. A beazonosítható gyártók, a belső piacon letelepedett forgalmazók, fizikai üzletek és piacok körülményei közé megteremtett szabályok már nem alkalmasak az online piac nyújtotta piacfelügyeleti kihívásokkal szembenézni.

Az áruforgalom nagymértékű növekedése, a személyes megrendeléseken keresztül Európai Unióba áramló termékmennyiség már nem ellenőrizhető és követhető a hagyományos módszerekkel. [1] Egy online bolt megjelenített ajánlatai mögött nem feltétlenül található, kiváltképp nem az Európai Unióban letelepedett kereskedő raktárkészlete. [2]  Ezen felül az Európai Unióba belépett majd visszavett árukból már az Unió határain belül ún. visszavételi raktárak jönnek létre, amelyek- egészen mostanáig - kívül estek a piacfelügyeleti hatóságok ellenőrzési körén.

Ugyanakkor a fogyasztók az EU-n belül és kívül gyártott termékekkel kapcsolatban ugyanolyan szintű védelmet várnak el. Globalizált világunkban továbbra is kihívást jelent annak biztosítása, hogy az importált termékek is megfeleljenek az uniós előírásoknak, és ne jussanak tisztességtelen versenyelőnyhöz az uniós szabályok megszegésével. Az importált termékeket elvileg az egységes piacra való belépésükkor ellenőrizni kell. Azonban az importált termékek mennyisége lehetetlenné teszi, hogy minden szállítmányt ellenőrizzenek. 2015-ben az uniós piacokra kerülő termékek több mint 30 %-a importból származott. Becsült értékük csaknem 750 milliárd EUR volt.[3] 

Az európai piacfelügyeleti rendszer gyengeségeit érzékelve, egyik lehetséges megoldásként az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2019. június 20-án elfogadta az (EU) a piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről szóló 2019/1020 EU rendeletet, az úgynevezett „árucsomag” (Goods Package) intézkedési program részeként, amely a fent részletezett problémakörök némelyikére adekvát megoldást képes nyújtani.[4]

Új elemek a piacfelügyeleti hatóságok eszköztárában

A piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről szóló 2019/1020 rendelet[5] néhány kiváló új elemet vezet be, például az EU vizsgáló laboratóriumok és nemzeti kapcsolattartójának kijelölésének lehetőségét. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a tagállami hatóságok számára meg kell adni az ahhoz szükséges eszközöket, amellyel hatékonyan lehet fellépni annak érdekében, hogy veszélyes és nem megfelelő termékeket ne lehessen európai piacra dobni.

A múltban a piacfelügyeleti hatóságoknak gyakran jelentett problémát annak meghatározása, hogy honnan származik egy termék, és ki hozta forgalomba. Következésképpen a hatóságok küzdenek e termékek megfelelőségének ellenőrzésével. Ezért fontos, hogy a rendelet előirányozza, hogy a gazdasági szereplőknek rendelkezniük kell az EU területén egy meghatalmazott kapcsolattartóval, aki a tagállamok hatóságainak megfelelőségi információkat szolgáltathat. A megfelelőségért felelős személy elérhetőségeit fel kell tüntetni a terméken, annak csomagolásán, a csomagban vagy a kísérő okmányon is.

A balesetek és sérülések páneurópai adatbázisa

Az európai fogyasztási cikkek jogi szabályozási keretrendszerének hatékonysága nagyban függ a Bizottság és a tagállamok azon képességétől, hogy képesek-e a problémákat beazonosítani. A háztartásban előforduló és szabadidős balesetekkel kapcsolatos adatok rendszeres felügyeletének fontos szerepet kell játszania ebben az azonosításban. Fontos, hogy a hatóságok hozzáférjenek az egész EU-ra kiterjedő baleseti adatokhoz, hogy segítsék őket a felügyeleti tevékenységeik meghatározásában és végrehajtásában. Ehhez hasonló rendszer már működik az Egyesült Államokban. A NEISS egy olya adatbázis, amely statisztikai becsléseket nyújt a fogyasztói termékekkel kapcsolatos sérülésekről, körülbelül 100 kórházi sürgősségi helyiség valószínűségi mintájából.[6]  Ezenkívül további adatokat gyűjt mind felügyeleti, akár nyomozási szinten. A NEISS adatait a sürgősségi osztályok folyamatos rutin megfigyelésével, a különleges sürgősségi osztályok felügyeleti tevékenységeivel, a sérülteket követő telefonos interjúkkal, valamint a sérültekkel és a tanúkkal végzett helyszíni vizsgálatokkal gyűjti. [7] Az összegyűjtött adatok azonosítják a meghatározott fogyasztási cikkekkel kapcsolatos sérüléseket, és lehetővé teszik az adott termék további tanulmányozását.

Az online értékesített termékek biztonságának javítása

A platformokon keresztül történő online értékesítés további és új problémákat vet fel a piacfelügyeleti hatóságok számára. Például a fogyasztók a termékeket az EU-n kívülről közvetlenül otthonukba rendelhetik, kikerülve a vámvizsgálatot, vagy a megfelelőségi ellenőrzést. A legtöbb tagállamban nem léteznek külön stratégiák, vagy még nagyon korai szakaszában vannak az online értékesítés felügyeletére vonatkozó koncepciók kidolgozására. 2017 júliusában az Európai Bizottság iránymutatásokat[8] adott ki arról, hogy miként segíthetjük a nemzeti piacfelügyeleti hatóságokat az online értékesített termékek jobb ellenőrzésében8. Ezek azonban nem kötelezők a tagállamokra, és a bevált gyakorlatra vonatkozó ilyen egyszerű útmutatás nem elegendő a probléma megoldásához. 

A jogi keret adaptálása az internethez csatlakoztatott termékek vonatkozásában

Az ’Internet of Things’, vagy rövidítve ’IoT’ magyarul a ’dolgok (tárgyak) internete’, mellyel a mindennapjainkban használt eszközök (például háztartási gépek, autók, mérőórák, pénztárgépek stb.), az interneten keresztül is elérhetőek, és képesek egymással akár önállóan is kommunikálni. Ennek a kommunikációnak a motorja az ún. M2M (machine-to-machine) technológia, ami olyan adatáramlást jelent, mely emberi közreműködés nélkül, gépek között zajlik. Miközben a csatlakoztatott termékek száma növekszik, sok ilyen terméket a rendszerbe ágyazott alapvető biztonsági funkciók nélkül gyártanak, hogy megakadályozzák a kibertámadásokat és a visszaéléseket. Ezért sürgősen szükség van az EU szakpolitikai intézkedésére a kiberbiztonsági kockázatok csökkentése érdekében.[9] A kibertámadások száma évente növekszik, ami mögött többek között az áll, hogy a termékek nagy része alapvető IT biztonsági funkciókkal sem rendelkezik. Legutóbb az úgynevezett connected toys, azaz internetre csatlakozott játékok kapcsán merültek fel aggályok. Egyes játékbabák (My Friend Cayla) és (i-Que) súlyosan kockázatokat tártak fel a norvégiai vizsgálatok során. A játékok alkalmasak voltak mobilalapú távoli kommunikációra, így lényegében pár egyszerű lépessel bárki csatlakozni tudott hozzá és a babába épített mikrofonon keresztül bluetooth alapon kommunikálni tudott a gyerekekkel[10]. Egy másik esetben[11] gyerekeknek gyártott okosórák valós idejű geolokációs adatait lehetett villámgyorsan meghackelni. Legutóbb pedig a Mirai nevű malware támadás tette elérhetetlenné az Amazon eszközeit és olyan alkalmazásokat, mint a Spotify és a Netflix. [12] Ezek szabályozása nehézkes, ugyanis egy új típusú megközelítést szükségeltet, hiszen konkrét megfelelőségi szabvány nélkül a jelenlegi szabályok alapján ezen készülékek jelentette kockázatokat különféle rendszerekben kell értékelni. Annak ellenére, hogy a gyártók kötelesek csak a biztonságos termékeket forgalmazni a piacon, a „biztonság” jelenlegi fogalma túlságosan szűk, és nem védi a fogyasztókat az csatlakoztatott eszközökkel kapcsolatos biztonsági hibáktól. A termékbiztonságot a hagyományos értelemben csak a fogyasztók egészségének vagy fizikai integritásának esetleges károsodása tekintetében érti a jelenlegi szabályozás, például a káros kémiai összetevőknek való kitettség vagy a fizikai sérülések vonatkozásában. Ez a termékbiztonsági koncepció elavult, az internethez csatlakozó készülékek esetében más megközelítést kell alkalmazni.

***

Számos tanulmány, jogalkotást előkészítő szakértői anyag foglalkozik azzal, hogy a piacfelügyeleti rendszert hogyan lehet felkészíteni az előttünk álló kihívásokra. Mindegyik közös elemét képezi a fogyasztók tudatosítása, az összehangol ellenőrzések folytatása, a folyamatos terméktesztelés, minőségi védjegyek kialakítása és az együttműködés a harmadik országokban letelepedett gyártókkal és forgalmazókkal. Ezek a módszerek nem újak, megvalósításuk sok esetben összehangolt európai fellépéssel lehetséges, szakpolitikai akarat és pénzügyi források szükségeltetnek.

 

Készítette: Dr. Hajnal Zsolt, egyetemi adjunktus, DE ÁJK

A tanulmány az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programja keretében készült (DE III. komplex fogyasztóvédelmi kutatás).

Források jegyzéke:

[1] V. Jadhav & M. Khanna, “Factors Influencing Online Buying Behavior of College Students: A Qualitative Analysis”, The Qualitative Report 2016, Vol. 21, No.1, 2016, pp.1-15

[2] V. J Massad and K. Berardelli, “The Roles of Bounded Rationality and Ethical Self-efficacy in Online Shopping Orientation”, Academy of Marketing Studies Journal, Vol. 20, No.3, 2016, pp. 26-37

[3] SWD(2017)466.

[4] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1020 rendelete (2019. június 20.) a piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről, valamint a 2004/42/EK irányelv, továbbá a 765/2008/EK és a 305/2011/EU rendelet módosításáról OJ L 169, 25.6.2019, p. 1–44

[5] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1020 rendelete (2019. június 20.) a piacfelügyeletről és a termékek megfelelőségéről, valamint a 2004/42/EK irányelv, továbbá a 765/2008/EK és a 305/2011/EU rendelet módosításáról

[6] Marker, D and Lo, A, Update of the NEISS sampling Frame and Sample, Rockville, MD: Westat, Inc. 1996

[7] NEISS, “The National Electronic Injury Surveillance System: A tool for Researchers, Division of Hazard and Injury Data Systems, U.S. Consumer Product Safety Commission, March 2000, p.7

[8] Commission notice on the market surveillance of products sold online, http://eur-lex.europa.eu/legalcontent/EN/TXT/HTML/?uri=CELEX:52017XC0801(01)&from=EN

[9] ANEC-BEUC position paper on cybersecurity of connected products (including European Cybersecurity Act)  http://www.anec.eu/images/Publications/position-papers/Digital/ANEC-DIGI...

[10] https://www.forbrukerradet.no/siste-nytt/connected-toys-violate-consumer...

[11] https://www.forbrukerradet.no/side/significant-security-flaws-in-smartwa...

[12] A fogyasztóvédelmi intézmény-, eljárás- és eszközrendszer megismertetése tárgyú tantermi képzési segédanyag, mProve Solutions Kft Budapest, 2018. augusztus 21. 17-25.

 

Kategória: KormányzásEurópai UnióHatósági szolgáltatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

EUB: a Bizottság nem indokolta megfelelően a Magyarországot sújtó felfüggesztő intézkedéseket

3 hónap 2 hét ago

A fellebbviteli fórumként eljáró Európai Bíróság 2020. június 4-én tette közzé a C-456/18. P. számú Magyarország kontra Bizottság ügyben született ítéletét, amely a magyar félre nézve kedvező döntéssel zárta le a 2015 óta húzódó jogi procedúrát. Az ítélet értelmében a Bizottság nem indokolta megfelelően, hogy miért tartotta szükségszerűnek az előtte folyamatban lévő eljárás lezárásáig a Magyarország által a dohányipari vállalkozásokra kivetett egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozásokat sújtó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését. Továbbá a Bíróság hatályon kívül helyezte az ügyben első fokon eljárt Törvényszék a Bizottság rendelkezéseit megerősítő ítéletét.

A jogvita hátterében a Bizottság Magyarországgal szembeni azon eljárásai állnak, amelyeket 2015 tavaszán indított meg két, a magyar kormányzat által nem sokkal korábban bevezetett adónem kapcsán. Ezek egyike a dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás volt, amely közegészségügyi célkitűzésekre hivatkozva, progresszíven növekvő adókulcsok alapján terhelte e vállalkozásoknak a dohánytermékek magyarországi gyártásából és kereskedelméből származó árbevételét; ugyanakkor adókedvezményt biztosított azoknak az érintett vállalkozásoknak, amelyek beruházásokat végeztek bizonyos – az egészségügyi célkitűzéssel szorosan össze nem függő – tárgyi eszközökbe. A másik eljárás az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kapcsán indult, amely már korábban is sújtotta a magyarországi élelmiszerlánc-szereplő vállalkozásokat; míg azonban eredeti formájában egységesen az érintett gazdasági szereplők éves nettó árbevételének 0,1%-ában állapították meg annak mértékét, addig 2015-től kezdődően a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek esetében az árbevétel növekedéséhez igazodó progresszív adókulcsokat kívántak alkalmazni.

A Bizottság a versenytorzulás számottevő kockázatát szem előtt tartva mindkét esetben hivatalos vizsgálati eljárást indított és annak lezárultáig mind az egészségügyi hozzájárulás progresszív adókulcsa és a beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezmény, mind pedig a felügyeleti díj progresszív díjmértéke esetében elrendelte azok alkalmazásának felfüggesztését. Magyarország mindkét esetben a felfüggesztő rendelkezések megsemmisítése érdekében fordult a Törvényszékhez, amely a két ügyet azok hasonlósága miatt összevonta. A Törvényszék 2018. április 25-én hozott ítéletet az egyesített ügyekben, amelyben Magyarország kereseteit arra hivatkozva utasította el, hogy a Bizottságnak megalapozott indoka volt arra következtetni, hogy a magyar kormányzat a hivatalos vizsgálati eljárások lezárásáig önként nem függesztette volna fel az érintett pénzügyi terhek alkalmazását.

Magyarország a Törvényszék ítéletével szemben fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz, többek között arra hivatkozva, hogy a Törvényszék jogilag tévesen értékelte a felfüggesztő rendelkezések indokolásának követelményeit. A Törvényszék értelmezésében ugyanis a Bizottságnak a felfüggesztő intézkedések alkalmazása kapcsán nyújtott indokolása megfelelő volt arra, hogy a magyar hatóságok megértsék, hogy a Bizottság miért tartotta szükségesnek azok alkalmazását. Ezzel szemben a magyar fél álláspontja szerint a Bizottság nem indokolta a követelményeknek megfelelően azon aggodalmát, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére is végrehajtaná a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.

A Bíróság ítéletében felülvizsgálta azokat az indokokat, amelyekre tekintettel a Törvényszék megfelelően indokoltnak tekintette a Bizottság felfüggesztő rendelkezéseit. Egyrészt a Törvényszék szerint a Bizottság azzal érvelt, hogy Magyarország vitatta, hogy az általa bevezetett adójogi jellegű intézkedések állami támogatásnak minősülnének. Ezzel kapcsolatban a Bíróság – a főtanácsnoki indítványt követve – arra a következtetésre jutott, hogy egy ehhez hasonló ügyben a tagállamnak teljes mértékben jogában áll úgy védekezni, hogy a vizsgált intézkedések nem minősülnek támogatásnak. Ennélfogva e védekezés tényéből nem lehet arra következtetni, hogy fennáll annak a fokozott veszélye, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére végre fogja hajtani a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.

Másrészt a Törvényszék arra is utalt, hogy a magyar hatóságok a hivatalos vizsgálati eljárást megelőzően nem tettek eleget a Bizottság azon felhívásának, hogy tegyék meg a meghozni tervezett felfüggesztő rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeiket. Ezzel összefüggésben a Bíróság hangsúlyozta, hogy bár a felfüggesztő rendelkezés meghozatala előtt a Bizottságnak lehetőséget kell biztosítania az érintett tagállam számára az ezen intézkedéssel kapcsolatos észrevételei megtételére, a tagállam nem köteles bárminemű észrevételt tenni. Következésképpen az a tény, hogy Magyarország nem tett észrevételeket a felfüggesztő rendelkezés lehetséges elfogadását illetően, nem elegendő a Bizottság attól való félelmének igazolásához, hogy e tagállam végrehajtja a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.

Harmadrészt és utolsósorban, a Törvényszék arra a körülményre hivatkozott, hogy amikor néhány hónappal a vitatott rendelkezések elfogadását megelőzően a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indított hasonló magyar adóintézkedésekkel szemben, ezeket az intézkedéseket a magyar hatóságok nem függesztették fel. Ennek kapcsán a Bíróság a főtanácsnoki indítványt idézve megállapította, hogy ez a körülmény nem képezi részét a vitatott felfüggesztő rendelkezések elfogadása hátterének. Ezenkívül, ha Magyarország e korábbi magatartása meghatározó valószínűsítő körülmény lett volna a Bizottság számára, ez utóbbinak azt meg kellett volna említenie a vitatott határozatokban, ami nem történt meg.

Mindezek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben tévesen állapította meg, hogy a magyar hatóságoknak lehetőségük volt arra, hogy megértsék azt, hogy a Bizottság a vitatott felfüggesztő rendelkezésekről szóló határozataiban miért döntött úgy, hogy a felfüggesztő rendelkezések tényleges alkalmazásához folyamodik.

Emellett a Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék által hivatkozott három tényező nem szerepel a vitatott felfüggesztő rendelkezések indokaként az e rendelkezésekről szóló bizottsági határozatokban. A Bíróság szerint ebből az következik, hogy a Törvényszék új indokokkal egészítette ki a Bizottság által kifejtett indokokat, és így túllépte hatáskörének korlátait.

A fenti megállapításokra tekintettel a Bíróság a megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, majd a per állására tekintettel maga döntötte el érdemben az ügyet. Mivel a per folyamán a Bizottság maga is elismerte, hogy a vitatott felfüggesztő rendelkezésekről szóló határozatok nem adtak magyarázatot azon okokra, amelyek miatt úgy vélte, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére nem függeszti fel a szóban forgó nemzeti intézkedéseket, a Bíróság kimondta, hogy a vitatott felfüggesztő rendelkezések indokolása elégtelen, és e körülményre tekintettel anélkül semmisítette meg e rendelkezéseket, hogy a magyar fél fellebbezés iránti keresetének többi jogalapját vizsgálta volna.

Az ügy hátteréhez hozzátartozik, hogy a Bizottság két szóban forgó hivatalos vizsgálati eljárása már 2016. július 4-én lezárult. A Bizottság végleges határozataiban arra jutott, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek. Mivel Magyarország a keresetindítási határidőn belül nem vitatta a végleges határozatokat és azok nem képezték tárgyát valamely harmadik személy által benyújtott keresetnek sem, e határozatok időközben jogerőssé váltak.

Az összefoglalót készítette: Dr. Szilágyi Dániel, doktorandusz, DE ÁJK

 

Források:
http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=226975&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=3211215

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=201461&pageIndex=0&doclang=HU&mode=req&dir=&occ=first&part=1&cid=4550058

Kategória: BürokráciaJogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2
Checked
40 perc 26 másodperc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna