A hibás termékekért való felelősség megítélése a KRONE-Verlag ügyben

2 nap 23 óra ago

Az Európai Unió Bírósága a KRONE – Verlag (C-65/20) ügyben 2021. június 10-én hozott ítéletében kimondta, hogy a hibás termékért való felelősségről szóló irányelv szerinti „hibás termék” fogalma nem terjed ki egy nyomtatott napilap példányára, amely pontatlan információt tartalmaz egy növény paramedicinális célú felhasználásáról, amelynek betartása kárt okozott a napilap olvasójának egészségében. Az irányelv értelmében tehát az újság kiadója nem vonható felelősségre. Az ítélet hozzájárul a hibás termékekért való felelősségről szóló irányelv alkalmazási körének tisztázásához, valamint az általa meghatározott objektív felelősség és más felelősségi rendszerek közötti határvonal meghúzásához.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A felperes kártérítési keresetet nyújtott be egy osztrák székhelyű sajtótársaság, a Kronen-Zeitunk napilap regionális kiadásának kiadója a KRONE-Verlag ellen, a napilapban közzétett, a reumás fájdalmak enyhítésére vonatkozó „egészségügyi” tanácsok követése miatt bekövetkezett testi sérülésért. A cikkben írtak alapján a felperes, körülbelül három órán keresztül fenn hagyta a reszelt tormás pakolást a lábízületén, majd a mérgező koncentráció generálta erős fájdalom hatására vette azt le. A cikkben szereplő tanács pontatlan volt, mivel a kezelési időnek két-öt percnek kellene lennie. A felperesi keresetet mind első- és másodfokon elutasítottak, tekintettel arra, hogy a kérdéses cikk szerzője a gyógynövények területén szakértőnek tartott személy, ezért a kiadónak nem volt oka a tartalom ellenőrzésére továbbá, mivel a cikk egy napilapban jelent meg, az olvasónak nem lehetett olyan elvárásai, mint amit egy tudományos folyóirattal szemben támaszthat. A felperes fellebbezésében hangsúlyozta az alperes objektív felelősségét a hibás termékekért való felelősségről szóló irányelv értelmében. Ezt követően a felperes Obertster Gerichtshofnál (továbbiakban: Legfelsőbb Bíróság) felülvizsgálati kérelemmel élt. A Legfelsőbb Bíróság előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő az Európai Unió Bíróságánál, amelyben az irányelv 2. cikke szerinti ’termék” fogalmának tisztázását kérte az 1. és a 6. cikkel együttesen értelmezve.

A hibás termékért való felelősségről szóló irányelv vonatkozó rendelkezései

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1999. május 10‑i 1999/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 1999. L 141., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 174. o.) módosított, a hibás termékekért való felelősségre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló, 1985. július 25‑i 85/374/EGK tanácsi irányelv (HL 1985. L 210., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 257. o.; a továbbiakban: 85/374/EGK irányelv) 1. és 6. cikkével összefüggésben olvasott 2. cikkének értelmezésére irányul, amely azt a kérdést veti fel, hogy egy sajtókiadó vagy egy napilap tulajdonosa a 85/374 irányelv alapján felelősségre vonható e az olyan cikkben szereplő téves információból eredő káros következményekért, amelynek közzétételéhez hozzájárult.

Az irányelv kimondja „a gyártó objektív felelősségének elvét, amelynek értelmében a hibás ingó dolgok gyártójának meg kell térítenie a magánszemélyek testi épségében vagy tulajdonában okozott károkat függetlenül attól, hogy a gyártó részéről történt-e gondatlanság vagy sem.”

Az irányelv 2. cikkének alkalmazásában a "termék" minden ingó dolog, akkor is, ha az más ingó vagy ingatlan dolog részét alkotja. A "termék" fogalma magában foglalja a villamos energiát is."

Gyártónak tekintendő az alapanyag, a végtermék vagy a résztermék előállítója; a termék importőre; bármely személy, aki a terméken feltünteti nevét, védjegyét vagy egyéb megkülönböztető jelzését; a termék bármely szállítója, ha a gyártó vagy az importőr nem azonosítható. Amennyiben több személy felelős ugyanazért a kárért, úgy felelősségük egyetemleges.” (3. cikk)

Az irányelv 6. cikkének értelmében a termék akkor minősül hibásnak, ha nem nyújtja a jogosan elvárható biztonságot. A termék hibás jellegét bizonyos, magából a termékben rejlő olyan elemek alapján kell meghatározni, amelyek többek között a termék kiszereléséhez, használatához, valamint forgalomba hozatalának időpontjához kapcsolódnak.

Az Bíróság ítélete

A Bíróság ítéletét megalapozó érvelés három fő szemponton keresztül bontakozott ki. Először is a Bíróság értelmezte a 2. cikkben szereplő „termék” forgalmát, figyelembe véve a rendelkezés megfogalmazását, szerkezetét, szövegkörnyezetét és a jogi aktus célját. Ezáltal megállapította, hogy szolgáltatások nem tartoznak a 85/374/EGK irányelv hatálya alá.

Másodszor a Bíróság az irányelv hatodik preambulumbekezdése és a korábbi ítélkezési gyakorlatra (C-503/13 és C-504/13 Boston Scientific Medizintechnik, 37-38. pont) tekintettel hangsúlyozta, hogy a termék hibás volta akkor állapítható meg, ha „nem nyújtja különösen a termék kiszerelésére, a termék észszerűen elvárható használatára, és a termék forgalomba hozatalának időpontjára tekintettel jogosan elvárható biztonságot”, mindezt pedig a széles vásárlóközönség által támasztott jogos elvárásra tekintettel kell megítélni. Továbbá figyelembe kell venni többek között az adott termék rendeltetésére és objektív tulajdonságaira, valamint azon felhasználói csoportok sajátosságait, akiknek a terméket szánják. Ezt követően a „hibás termék” fogalmát mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy egy olyan szolgáltatás, amely nem kapcsolódik annak hordozóját képző nyomtatott napilap kiszereléséhez, sem használatához, nem indukálja a nyomtatott napilap hibás jellegét, valamint nem alapozza meg az „irányelv alapján a „gyártó” objektív felelősségét, legyen az akár az említett napilap kiadója, nyomdája, vagy akár a cikk szerzője.” Amennyiben „az ilyen tanácsok a 85/374/EGK irányelv hatálya alá tartoznának, annak nemcsak az lenne a következménye, hogy tagadná az uniós jogalkotó által az áruk és szolgáltatások között tett különbséget, illetve ez utóbbiaknak ezen irányelv hatálya alóli kizárását, hanem ezenkívül azzal a következménnyel is járna, hogy megalapozzák a napilapok kiadóinak objektív felelősségét, annak lehetősége lenne vagy korlátozott lehetőségével, hogy mentesüljenek e felelősség alól. Márpedig az ilyen következmény sértené a károsult és a gyártó közötti igazságos kockázatmegosztás célját, amint arra ugyanezen irányelv hetedik preambulumbekezdése emlékeztet.”         

Harmadszor a Bíróság megállapította, hogy az uniós jogalkotó szándékát tükrözi az, hogy irányelv nem tartalmaz rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy megállapítható a hibás termékekért való felelősség olyan szolgáltatás által okozott károkért, amelynek a termék csak fizikai hordozója. Az irányelv hatályának a jogalkotó által meghatározott határai többek között különböző érdekek közötti összetett mérlegelésből erednek. (37. pont, idézi a C-495/10 Dutrueux, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Záró gondolatok

A 85/374/EGK irányelv által előírt hibás termékért való objektív felelősség alkalmazhatatlansága nem zárja ki az alapügyhöz hasonló esetben, más, eltérő alapokon nyugvó szerződéses vagy szerződésen kívüli felelősségi rendszerek alkalmazhatóságát. Így az a tény, hogy a felperes nem hivatkozhat az irányelv által nyújtott védelemre, nem jelenti azt, hogy nem kaphat semmilyen védelmet. A Bíróság érvelése alapján megállapítható, hogy a döntés specifikusan jelen tényállásra irányult, így véleményem szerint nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy helytelen vagy pontatlan tartalom megalapozhatja a termék hibáját.

 

Az összefoglalót készítette: Karácsony Roxána, joghallgató DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

 

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A62020CJ0065&qid=1395932669976

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2021-06/cp210099hu.pdf

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=LEGISSUM%3Al32012

 

 

 

 

 

 

 

Kategória: Európai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Ellentétes az uniós joggal a lengyel bírák visszahívhatóságának szabályozása

3 hét ago

Michal Bobek főtanácsnok álláspontja szerint kifogásolható az a lengyel jogszabály, amely lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára – aki a legfőbb ügyész pozícióját is betölti – , hogy mérlegelése alapján bármikor kirendelhetők és visszahívhatók legyenek a magasabb szintű bíróságokhoz kirendelt bírák.

Az ügy előzménye, hogy a varsói regionális bíróság  úgy vélte, hogy a már említett lengyel  rendelkezések sérthetik a nemzeti igazságszolgáltatás függetlenségének az EUSZ 2. cikkel összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdéséből eredő követelményét, amely alapján az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.[1]

A főtanácsnok kiemelte, hogy annak ellenére, hogy az uniós jog nem rögzíti a tagállamok számára alkalmazandó alkotmányos modellt, követelmény a hatalmi ágak alapvető szétválasztásának fenntartása. Egy jogállami rendszerben az átláthatóságnak és elszámoltathatóságnak fenn kell állnia a bírák kirendelésére vonatkozó döntések tekintetében is. Abban az esetben, amikor az igazságügyi minisztérium felelős az igazságszolgálatatás szervezeti és személyzeti kérdéseiért és a bírák kirendelésére vonatkozó döntések az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartoznak, szintén érvényesülnie kell bizonyos általános szabályoknak. Jelen ügyben azonban a kirendelt bírákra egy meglehetősen különleges jogi szabályozás vonatkozik, a bírák kirendelésére és a kirendelt bírák visszahívására alkalmazott szempontok nem nyilvánosak, így az említett jogállami követelmények nem érvényesülnek, továbbá hiányoznak azok a garanciák, amelyek biztosítják igazságszolgáltatás és a végrehajtói hatalom szétválasztását.[2]

Aggályos, hogy a bírák kirendelése határozatlan időre szól, az igazságügyi miniszter/legfőbb ügyész a saját mérlegelése alapján bármikor visszahívhatja a kirendelt bírákat. Bobek véleménye szerint ez a rendelkezés közvetlenül összeütközik a bírák elmozdíthatatlanságának elvével, hiszen a bírósági kirendelésnek általában határozott ideig kell tartania, amelyet egy adott időtartamban határoznak meg, vagy addig, amíg más, objektíven megállapítható esemény be nem következik, így biztosítva felülvizsgálhatóság követelményét, valamint az átlátható mérlegelési jogkör gyakorlását ezzel kapcsolatban.

Rámutatott arra is, hogy a korlátlan mérlegelési jogkört gyakorló kormánytag kettős pozíciója szintén problémás lehet. A nemzeti alkotmányos struktúrában az igazságügyi miniszter tölti be a legfőbb ügyész szerepét is, az ügyészségi szervezet egésze felett gyakorolja jogait. Nem valósul meg a két intézményi szerv elkülönítése, a nemzeti jog gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy az ügyész feljebbvalója állítsa össze  azt a testületet, amely az alárendelt ügyészek által indított ügyeket tárgyalja. Ennek az a következménye, hogy a bírák esetenként dönthetnek az ügyész javára, annak érdekében, hogy kinevezzék őket.

Ezen okból kifolyólag nem elhanyagolható a bírói függetlenség fogalma, amely megköveteli, hogy a bíróság védett legyen az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét az eléjük kerülő jogvitát illetően, valamint a pártatlanság fogalmával áll összefüggésben, egyenlő távolságot kell tartani a jogvitában részt vevő felektől, illetve e feleknek a jogvita tárgyához fűződő mindenkori érdekeitől.[3]

Konklúzióként megállapítható, hogy a jelenlegi lengyel szabályozás alapján nem állnak fenn azok a minimális garanciák, amelyek a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás közötti elengedhetetlen hatalommegosztás biztosításához szükségesek[4], így ez egy újabb csapást jelenthet a lengyel kormány igazságügyi reformjára. [5]

 

Az összefoglalót készítette: Németh-Kiss Szófia, joghallgató DE ÁJK

Források jegyzéke:

[1] Az Európai Unióról Szóló Szerződés  2. cikk - https://eur-lex.europa.eu/resource.html?uri=cellar:2bf140bf-a3f8-4ab2-b506-fd71826e6da6.0007.02/DOC_1&format=PDF

[2] https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:62019CC0748&from=EN 177-183.

[3] Az Európai Unió Bírósága - 88/21. sz. SAJTÓKÖZLEMÉNY

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2021-05/cp21008...

[4] Vö.: https://kozjavak.hu/utolso-szog-jogallamisag-koporsojan-mi-lesz-lengyel-...

[5] https://www.szabadeuropa.hu/a/vesztesre-all-lengyelorszag-az-eu-birosago...

Kategória: JogállamKormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Döntött az EUB: az Amazon nyert az Európai Bizottsággal szemben

4 hét ago

Margerethe Vestager versenyjogi biztos azzal vádolta meg az internetes kereskedelemmel foglalkozó amerikai céget, hogy az Amazon illegális alkut kötött a luxemburgi miniállam kormányával, így sokkal kevesebb adót fizet, mint versenytársai. Ezért az Európai Bizottság megközelítőleg 250 millió euró (300 millió dollár) adóhátralék megfizetésére kötelezte az Amazont, annak okán, hogy a cég „előnyben részesítése” az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésébe ütközik. Az Európai Unió Bírósága azonban kimondta, hogy nem részesült jogellenes állami támogatásban az Amazon-csoport luxemburgi leányvállalata, így megsemmisítette az Európai Bizottság határozatát és kijelentette, hogy a támogatás összeegyeztethető a belső piaccal. Az Európai Unió Bíróságának érvelése szerint, a Bizottság nem tudta bizonyítani azt, hogy az Amazon-csoport európai leányvállalatának biztosított kedvezmény jogellenes adókönnyítést valósítana meg. 

Előzmények

Az eset előzménye, hogy 2006-tól az Amazon-csoport két luxemburgi székhelyű társaságon keresztül folytatott európai kereskedelmi tevékenységét, nevezetesen az Amazon Europe Holding Technologies SCS (a továbbiakban: LuxSCS) luxemburgi betéti társaságon keresztül, valamint az Amazon EU Sàrl (a továbbiakban: LuxOpCo), a LuxSCS százszázalékos tulajdonú leányvállalatán keresztül.

2006 és 2014 között a LuxSCS birtokolta az Amazon-csoport európai tevékenységeihez szükséges immateriális javakat. E célból különböző megállapodásokat kötött az Amazon-csoporthoz tartozó amerikai szervezetekkel, ezáltal a LuxSCS jogot szerzett bizonyos szellemi tulajdonjogok hasznosítására, amelyek alapvetően technológiából, ügyféladatokból és védjegyekből állnak, valamint jogot szerzett ezen immateriális javak allicencbe adására. Ennek alapján a LuxSCS többek között licencszerződést kötött a LuxOpCo-val, amely értelmében a LuxOpCo vállalta, hogy az immateriális javak használatáért cserébe jogdíjat fizet a LuxSCS-nek.

2003. november 6-án az Amazon csoport kérelmére a luxemburgi adóhatóság adóhatározatot (a továbbiakban: adóhatározat) bocsátott ki. Az Amazon-csoport megerősítést kért a LuxOpCo és a LuxSCS luxemburgi társasági adó szempontjából történő kezeléséről. A LuxOpCo éves adóköteles jövedelmének meghatározását illetően az Amazon-csoport azt javasolta, hogy a LuxOpCo által a LuxSCS-nek fizetendő "szokásos piaci feltételek szerinti" jogdíjat az ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer (a továbbiakban: TNMM) szerint számítsák ki, a LuxOpCo mint "vizsgált fél" felhasználásával. Az adóhatározat egyrészt megerősítette, hogy a LuxSCS jogi formája miatt nem tartozik a luxemburgi társasági adó hatálya alá, másrészt jóváhagyta a LuxOpCo által a fent említett licencszerződés alapján a LuxSCS-nek fizetendő éves jogdíj kiszámításának módszerét.

A Bizottság határozata

Az Európai Bizottság (továbbiakban: Bizottság) 2017-ben megállapította, hogy amennyiben jóváhagyásra került a LuxOpCo által a LuxSCS részére fizetendő jogdíj kiszámításának "szokásos piaci feltételek szerinti" jellege, az említett adóhatározat és annak 2006 és 2014 közötti éves végrehajtása az EUMSZ 107. cikke értelmében állami támogatásnak minősül, jelen esetben pedig a belső piaccal összeegyeztethetetlen működési támogatásnak tekinthető. A Bizottság a LuxOpCo javára előnyt állapított meg, mivel lényegében úgy vélte, hogy a LuxOpCo által a LuxSCS-nek az érintett időszakban fizetett jogdíj - amelyet az adóhatározatban jóváhagyott módszer szerint számítottak ki - túl magas volt, ezáltal pedig a LuxOpCo díjazása és következésképpen adóalapja mesterségesen csökkent. E tekintetben a Bizottság határozata egy elsődleges és három másodlagos megállapításon alapult. Az elsődleges megállapítás a TNMM alkalmazása szempontjából a "vizsgált fél" tekintetében elkövetett hibára vonatkozott. A három másodlagos megállapítás a TNMM megválasztása során elkövetett hibára, továbbá a nyereségszint mutató, mint a TNMM alkalmazása szempontjából releváns paraméternek a megválasztásának hibájára, valamint a TNMM keretében a felső határmechanizmus bevonásának hibájára vonatkozott.

Luxemburg és az Amazon-csoport egyaránt keresetet nyújtott be a Bizottság határozatának megsemmisítése iránt, amelyben többek között vitatták azokat a megállapításokat, amelyekre a Bizottság az előny fennállására vonatkozó érvelését alapította.

Az Európai Unió Bíróságának értékelése

Az Európai Unió Bírósága (továbbiakban: Bíróság) a döntésében rámutatott arra, hogy az integrált társaság adóköteles jövedelmének az adóhatározatban jóváhagyott számítási módszerének vizsgálata során a Bizottság abban az esetben állapíthat meg előnyt, ha bizonyítja, hogy a módszertani hibák, amelyek szerinte a transzferárképzést befolyásolják, nem teszik lehetővé a szokásos piaci feltételek megbízható közelítését, hanem inkább az érintett társaság adóköteles nyereségének csökkenéséhez vezetnek a szokásos adózási szabályok alkalmazásából eredő adóteherhez képest.

Ezt követően érdemben vizsgálta a Bizottság azon megállapításának megalapozottságát, amely szerint a szóban forgó adóhatározat a LuxOpCo számára előnyt biztosított azáltal, hogy olyan transzferár-megállapítási módszert hagyott jóvá, amely nem tette lehetővé a szokásos piaci feltételek megbízható közelítését. Ezzel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy az előny elsődleges megállapítása több szempontból téves elemzésen alapul, hiszen a Bizottság a LuxSCS saját funkcionális elemzésére támaszkodott annak lényegi megállapítása érdekében, hogy az adóhatározat megadásakor figyelembe vettekkel ellentétben e társaság csupán a szóban forgó immateriális javak passzív birtokosa. A Bíróság szerint a Bizottság nem vette kellőképpen figyelembe a LuxSCS által a szóban forgó immateriális javak hasznosítása érdekében végzett funkciókat, illetve a társaság által e tekintetben viselt kockázatokat sem. Továbbá azt sem bizonyította, hogy könnyebb volt a LuxSCS-hez hasonló vállalkozásokat találni, mint a LuxOpCo-hoz hasonló vállalkozásokat, vagy hogy a LuxSCS-t, mint  vizsgált jogalanyt választva a megbízhatóbb összehasonlítási adatok megszerzését tette volna lehetővé. Következésképpen a megtámadott adóhatározatban foglalt megállapításaival ellentétben a Bizottság azt sem nem bizonyította, hogy a luxemburgi adóhatóságok helytelenül választották ki a LuxOpCo ‐ t a "vizsgált félnek" a jogdíj összegének meghatározása végett.

A Bíróság megállapította, hogy még ha a "szokásos piaci feltételek" szerinti jogdíjat a LuxSCS mint a TNMM alkalmazásában "vizsgált fél" alapján kellett volna kiszámítani, a Bizottság nem bizonyította, az előny fennállását. Továbbá a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság tévedett a LuxSCS által a szokásos piaci feltételek elve alapján a szóban forgó immateriális javak tulajdonjogának fenntartásához kapcsolódó feladatokért elvárható díjazás értékelése során is. Mindezekre tekintettel a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a Bizottság által az elsődleges ténymegállapítás alátámasztására felhozottak nem alkalmasak annak megállapítására, hogy a LuxOpCo adóterhét mesterségesen csökkentették a jogdíj túlárazásából következően.

Az előnyre vonatkozó három másodlagos megállapításainak vizsgálata után a Bírórság arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság ebben az összefüggésben sem bizonyította, hogy az feltárt módszertani hibák szükségszerűen a LuxOpCo által a piaci feltételek között kapott díjazás alulértékelését, és ennek megfelelően az adóteherheinek csökkenését eredményező előny fennállását eredményezték volna.

Ezen indokok alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban kifejtett egyik megállapítás sem elegendő az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti előny fennállásának bizonyításához, így a megtámadott határozatot teljes egészében megsemmisítette.

Az Amazon közölte, hogy üdvözli az Európai Unió Bíróságának döntését, amely „teljes mértékben összhangban van a cég régóta fennálló álláspontjával, miszerint az Amazon betart minden rá vonatkozó jogszabályt, és hogy mindeközben nem részesül különleges elbánásban.” – áll a vállalat közleményében.

 

Az összefoglalót készítette: Karácsony Roxána joghallgató, DE ÁJK

Források jegyzéke:

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A12016ME%2FTXT

https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2021-05/cp210079en.pdf

https://precedens.mandiner.hu/cikk/20210512_az_amazonnak_adott_igazat_az_europai_bizottsag_elleneben_a_birosag

https://apnews.com/article/luxembourg-europe-technology-business-government-and-politics-6882b56aabd79186deb3a7325539dd5b

 

 

 

 

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Kérdések és válaszok: az Európai Bizottság irányelv javaslata a közös európai minimálbérre

1 hónap ago

Bevezetés

A minimálbér azt a legalacsonyabb díjazást jelenti, amit a munkáltatók a munkavállalóknak jogszerűen fizethetnek, más megfogalmazásban egy olya árszint, amely alatt a munkavállalók nem értékesíthetik munkaerejüket. A minimálbérnek több funkciója is van, egyrészt a munkavállaló szempontjából kizárhatja a kizsákmányolóan alacsony fizetést valamint kiigazíthatja a béregyenlőtlenségeket - főleg az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők esetében-, másrészt a munkáltatók között részben azonos versenyfeltételeket teremt.[1]
A minimálbér-szabályozás szinte minden országban és gazdasági rendszerben ismert, azonban még sincs egységes szabályozása, ahogyan a minimálbér előnyeiről és hátrányairól szintén eltérő álláspontok alakultak ki. Különösen igaz ez az Európai Unió belső piacára, ahol a munkaerő szabad mozgásának biztosítása érdekében sarkalatos kérdéseket vet fel. Azok, akik az általános minimálbér bevezetése mellett állnak, ők azzal érvelnek, hogy a minimálbér növeli a munkavállalók életszínvonalát, csökkentik a szegénységet és a társadalomban lévő egyenlőtlenségeket, ugyanakkor pozitív, növelő hatással van a munkavállalási akaratra. Ezzel szemben vannak azok az országok, akik a minimálbér elleni álláspontot képviselnek, mert véleményük szerint gerjeszti a szegénységet és a munkanélküliséget, főleg a szakképzetlen és a tapasztalattal nem rendelkező munkavállalók körében. Ezen túlmenően hátrányos hatással van a vállalkozásokra is, ugyanis a termékeik és szolgáltatásaik árába be kell építeniük a minimálbér emelés árát, így a versenyképességre is romboló hatással lehet. Továbbá ellenérvként fogalmazzák meg, hogy a magas minimálbér csökkentheti a foglalkoztatást, kizárhat egyes csoportokat a munkaerőpiacról.

Minimálbér szabályozás az Európai Unió tagállamaiban

Azonban a véleménykülönbségek ellenére vitathatatlan, hogy a XX. században nagy fejlődésen esett át e jogintézmény és mára a legtöbb fejlett gazdasággal bíró társadalomban valamilyen formában a minimálbér szabályozva van. Egyes tagállamok között azonban nagy eltéresek figyelhetők meg a minimálbér-szabályozás tartalmában. Az Európai Unión belül minden tagállamban léteznek minimálbér-rendszer. Ezek közül 21 olyan tagállam van, ahol nemzeti jogszabály rögzíti a minimálbér szintjét és 6 olyan tagállam, ahol pedig kollektív szerződések határozzák meg a garantált bérminimumot. Tehát ezen utóbbi európai országokban is létezik egyfajta minimálbér, csak más alapon nyugszik a szabályozása.[2] Ezek alapján kétféle minimálbér kialakítási megoldást különböztethetünk meg. Egyik megoldás a törvényi minimálbér politika, melyben minden munkavállalóra egyetlen összeg vonatkozik. Ezzel a megoldással egy tisztességes életszínvonalat kívánnak elérni, biztosítani. A másik megoldás a kollektív szerződések által határolt minimálbér-politika. Ebben az esetben az összege a felek által kötött kollektív szerződésen nyugszik, amely kiegészülhet továbbá helyi megállapodásokkal. Ebben az esetben azonban a kormány nem csak a szerződés aláíróira terjeszti ki az abban tárgyalásos módon megállapított minimálbér mértékét, hanem egy egész régióra, iparágra vagy szakmai képzettségre.[3] Az első megoldás esetében nincs megkülönböztetés az egyes ágazatok dolgozói között, míg a második megoldás rugalmasabb, hisz az ágazati sajátosságokat is figyelembe veszik a szabályozás kialakításánál, a minimálbérek összegének megállapításánál. Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság inkább a kollektív bértárgyalások gyakorlatát mozdítaná elő, mert azokban modellekben magasabb minimálbérek figyelhetők meg, kisebb az alacsony bérű munkavállalók aránya, továbbá nincsenek nagy béregyenlőtlenségek. [4] De az idáig vezető út rögösnek mondható, számos tervezet és előkészítő munka ellenére az igény megfogalmazásán túl nem jutott a koncepció.

A minimálbér alakulása számokban

Vizsgáljuk meg tehát, hogy a számok szintjén mit is jelent mindez az Európai Unióban, mekkora különbségek vannak és lehetnek az egyes tagállamok minimálbér összegében!? A következő ábrán a minimálbér 2011-e és 2021-es összegét mutatja az egyes tagállamokban.

  1. ábra

A minimálbér összege 2011. január és 2021. január hónapokban (Euró/hónap)

Forrás: Eurostat

2021. januárjában 21 tagállam rendelkezett konkrét nemzeti minimálbérrel, míg Dánia, Ausztria, Svédország, Finnország, Olaszország és Ciprus esetében nem volt ilyen szabályozás. Az ábrán is látható, hogy a minimálbérek elég eltérőek az egyes tagállamokban, például míg Bulgáriában 332 euró, addig Luxemburgban 2202 euró volt, mely jelentős különbségekről tanúskodik. Az ábra alapján az uniós tagállamokat három csoportba tudjuk osztani:

Az első csoportba azok a tagállamok tartoznak, akik minimálbére a havi 700 eurót nem éri el. Ide tartozik Magyarország, Románia, Bulgária, Lettország, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Észtország, Litvánia és Szlovákia.
A második csoportba tartoznak azok, akik minimálbére havi 700 és 1500 euró között van. Ilyen ország Portugália, Görögország, Málta, Szlovénia és Spanyolország.
A harmadik csoportban pedig a nemzeti minimálbér már meghaladja a havi 1500 eurót. Ebbe a csoportba tartoznak: Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia, Írország és Luxemburg.
Az ábra alapján az is látható, hogy 2011. január és 2021. január között az átlagos éves változási ráta Romániában volt (+11,3%) a legmagasabb, őt követi Litvánia (+10,7%) és Bulgária (+10,4%). A legalacsonyabb ráta pedig Franciaországban (+1,3%), Belgiumban (+1,4%), illetve Máltán, Írországban és Hollandiában (mind +1,7%) volt. [5]

Az európai minimálbér koncepciója

A 2019-ben felállt Európai Bizottság egyik kiemelkedő célja az, hogy 2024-ben létrejöjjön egy egységes európai minimálbér. Ennek érdekében a Bizottság 2020. október 28-án megjelentette a szociális jogok európai pillérének 6. alapelvében megfogalmazott megfelelő minimálbér gyakorlati biztosítására vonatkozó javaslatát.[6]

Ezen javaslattal az Európai Bizottság célja az, hogy az EU területén egy olyan szintű minimálbért biztosítson, amely a munkavállalók számára tisztességes megélhetést biztosít, továbbá ösztönző hatása van a munkára, ugyanakkor csökkenti a béregyenlőtlenségeket és a szegénységet mindazok körében, akik munkából élnek.

A javaslat benyújtását megelőzte a szociális partnerekkel folytatott kétlépcsős konzultáció, így kikérték az európai szociális partnerek álláspontját is. Az egyeztetés során az Európai Szakszervezeti Szövetség (a továbbiakban: ETUC) javasolta azt, hogy a tagállami minimálbérek megállapításának kritériumait egységesen határozzák meg és javaslatot tett a kollektív tárgyalás erősítésére is. Ezzel ellentétben az európai munkáltatói szervezetek ellenezték a minimálbérre vonatkozó bármely egységes szabályozás elfogadását.

Az európai tagállamok gazdasági szempontból mind a mai napig eltérő fejlettségi szinten állnak, nagy bér- és árkülönbségek figyelhetők meg közöttük, ahogyan azt a statisztikák kapcsán már láthattuk. Emiatt a javaslat csupán egy észszerű arányt határoz meg, amely szerint a minimálbért az átlagbér – pontosabban a mediánbér – 60%-ában kellene meghatározni, így az minden országban arányos lenne a gazdasági fejlettséggel, nem lennének kiugróan alacsony bérek egy-egy tagállamban. A mediánbér az a keresetszint, amely az összes keresőt két egyenlő csoportra osztja: az emberek fele ennél kevesebbet, másik fele pedig többet keres.[7]

A fentiek alapján az irányelv a tagállami minimálbérek kérdését a tisztességes munkafeltételek oldaláról közelíti meg, a tagállamokat pedig arra kívánja ösztönözni, hogy saját nemzeti kereteik között megfelelő minimálbért állapítsanak meg.

Az európai minimálbérről szóló elképzeléssel kapcsolatban a tagállamok között két álláspont alakult ki. Egyes  tagállamok kiállnak az elképzelés mellett, szorgalmazzák annak megvalósítását – ebbe a körbe elsősorban a dél- és kelet-európai tagállamok tartoznak – míg más – főleg észak- és nyugat-európai – tagállamok nem fogadják el ezt a koncepciót.

Az európai minimálbér bevezetésére tett javaslatnak több indoka is volt. Az egyik az, hogy a tagállamok között jelentős a munkaerőáramlás, melynek pozitív hatásai mellett számos negatív hatása is megfigyelhető. Negatív hatásként jelenik meg többek között az, hogy a szegényebb országokban munkaerőhiány alakul ki, továbbá a vis maior eseteiben nehéz a munkaerő pótlása, amely a Covid-19 járvány okozta helyzetben szintén számottevő problémát okoz.

Az Európai Bizottság célja az irányelvvel annak elérése legkésőbb 2024-ig, hogy az Európai Unió területén foglalkoztatott munkavállalók olyan fizetést kaphassanak, amelyből attól függetlenül meg tudnak élni, hogy melyik tagállam állampolgárai. [8]

2. ábra

A minimálbért keresők aránya az Európai Unió egyes tagállamaiban, nemek szerinti megoszlásban

Az ábra alapján azt láthatjuk, hogy Romániában a legmagasabb ez az arány (a nők 11%-a, a férfiak 10%-a él a minimálbérből), a sor végén pedig a nyugat-európai tagállamok állnak.[9]

Az összehasonlítást nehezíti, hogy a minimálbért alkalmazó államokban bruttó formában állapítják meg a minimálbér mértékét, amelyet tagállamonként különböző mértékű adók terhelnek; a munkavállalóknak azonban az adóterhek levonását követően maradó nettó bérükből kell megélniük.[10]

A minimálbér-stratégia kritikái

A fent bemutatott ötlettel kapcsolatban több kritika is felvetődik. Egyrészt nem mindegy, hogy a nettó vagy bruttó átlagbért tekintjük kiindulási pontnak, mert ezek aránya tagállamonként eltérő, a jövedelemadóztatás mértéke egyes államokban magasabb, míg máshol kisebb, azaz az adóék mértéke nagyban eltér. Nincsen egységes megoldás a tagállamok között arra nézve, hogy ezeket az adóterheket milyen arányban fizetik a munkáltatók és a munkavállalók: míg egyes országokban a bruttó bérek átlagban csak 10-20 százalékkal magasabbak a nettónál, máshol ez az érték közel 50 százalék. Egy felmérés szerint az elvonás mértéke különösen magas Romániában (41,54%) és Magyarországon (33,5%).[11]

További problémaforrás lehet, hogy több tagállamban az adórendszer nem egykulcsos (lineáris), hanem különböző jövedelemszinteken eltérő adókulcsokat alkalmaznak.
Az ETUC kritizálta a javaslatnak azt a pontját, amely a kollektív tárgyalások előmozdításának érdekében előírja, hogy azon tagállamokban, ahol a kollektív szerződések általi lefedettség mértéke alacsonyabb, mint 70%, akciótervet kell készíteni. Ez a követelmény 18 tagállamot érint. Az akciótervet nyilvánosságra kell hozni, melyről értesíteni kell az Európai Bizottságot. Az ETUC ezzel kapcsolatban kifogásolta, hogy a javaslat nem határozza meg annak következményeit, szankcióit, ha ezen akciótervek létrehozása elmarad, ezáltal kockáztatva a rendelkezés eredményes végrehajtását.

Az irányelvjavaslat továbbá arra kötelezi a tagállamokat, hogy „a tisztességes munka- és életkörülmények, a társadalmi kohézió és a felfelé irányuló konvergencia érdekében" a javaslatban leírt feltételeknek megfelelően biztosítsák a minimálbér megfelelőségét, ugyanakkor az irányelv rendelkezései nem határoznak meg egy olyan, a tisztességes életkörülmények biztosításához szükséges küszöbértéket, amely alá a törvényben előírt minimálbér nem eshet. Ez a küszöbérték azt a célt szolgálná, hogy a törvényben előírt minimálbér ne hagyhasson a szegénységi küszöb alatt élő foglalkoztatottakat. Az ETUC javaslata alapján ennek a küszöbértéknek el kellene érnie a mediánbér 60 %-át és az átlagbér 50%-át.
Az irányelvjavaslat alapján a minimálbér megállapítása csak a munkaviszonyban állókat és a munkaszerződéssel foglalkoztatottakat érinti, így nem terjed ki például az ún. önfoglalkoztatókra: az ETUC őket is az irányelv hatálya alá kívánja vonni.
A javaslat emellett lehetővé teszi, hogy az európai tagállamok eltérő minimálbért állapítsanak meg egyes sajátos munkavállalói csoportok esetében, azonban ennek arányosnak kell lennie, nem lehet diszkriminatív, valamint az esetleges eltérések észszerűek és legitim cél által igazoltak kell, hogy legyenek.
Összegezve az elmondottakat, az ETUC rámutatott arra, hogy a javaslat egyelőre még nem teljes, mivel hiányzik belőle néhány olyan elem, amelyek nélkülözhetetlenül fontosak lennének a megvalósításához. [12]

Összegzés

Félelem, remény és sok spekuláció. Az egységes európai minimálbér bevezetésével kapcsolatban nincs egyetértés, ugyanis sokan eltérően látják, hogy milyen hatásokkal járhat az Európai Unióban és az egyes tagállamokban. Egy szint mindenki számára? Egy mindenre kiterjedő bérbeállítás? A mediánbérek közös százaléka, vagy valami más? Mindenesetre az biztos, hogy a kezdeményezés vegyes érzelmeket váltott ki: van, ahol reményt, van, ahol félelmet. Dánia és Svédország érdekképviseletei voltak azok, akik leginkább hangot adtak véleményüknek: ezekben az országokban a szociális partnerek attól tartanak, hogy nyomás alá kerül a kollektív tárgyalási rendszerük és a beavatkozás bármely formáját elutasítják. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai tagállamok szakszervezetei összefogtak és levelet írtak az ETUC-nak, melyben támogatásukat fejezték ki az uniós minimálbér iránt. [13]

A legnagyobb gond az egységes minimálbér kapcsán, hogy maga az elképzelés hiába megfelelő, annak kivitelezése több problémába is ütközik. Ilyen például a tagállami minimálbér-politikák eltérő volta, a minimálbérre alkalmazott adókulcsok különbözősége, az eltérő életszínvonal. Problémaként jelentkezik továbbá az a lehetőség, hogy a várt konvergencia helyett további leszakadás következik be; valamint azzal az eshetőséggel is számolni kell, hogy hiába nő a minimálbér, ha euróban számolva a valuta inflálódik. Így az egységes minimálbérszint javaslatban szereplő formája nem járhat érdeksérelem nélkül.[14]

Az egységes európai minimálbér bevezetése nem feltétlenül jelentene megfelelő megoldást, hiszen ha az egységes minimálbér nagy mértékű bérnövekedést idézne elő olyan tagállamokban, amelyek kevésbé fejlettek, akkor azokban a lakosság nagy részét nem lenne célszerű foglalkoztatni a magas minimálbér miatt. Erre vezethető vissza az is, hogy ha például a cégeknek magasabb bért kellene fizetniük a munkavállalóknak, akkor az érintett munkáltatók többsége a munka megnövekedett árára tekintettel egy idő után csökkentené a munkavállalók számát.

Az európai minimálbér fogalma így kissé megtévesztően hat: célszerűbb lenne egy uniós minimálbér-szabályozásról beszélni, hiszen a tervek nem egy adott összegről szólnak, hanem arról, hogy a minimálbérnek milyen arányban kellene igazodnia az átlagbérhez minden egyes tagállamban.[15]

 

Készítette: Szabó Sarolta, joghallgató DE ÁJK

Források jegyzéke:

[1] Fears and hopes around future minimum wages | Eurofound (europa.eu)

[2] Miért rossz ötlet az európai minimálbér? (azonnali.hu)

[3] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)

[4] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)

[5] Minimum wage statistics - Statistics Explained (europa.eu)

[6] Európai minimálbérre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság (kozjavak.hu)

[7] A megfelelő minimálbérről szóló EU irányelv javaslatról - Közel 100 szakszervezetet tömörítő szövetség (munkastanacsok.hu)

[8] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)

[9] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)

[10] https://www.eurofound.europa.eu/sites/default/files/ef_publication/field...

[11] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)

[12] Az Európai Unióban biztosítandó minimálbérekről - Liganet

[13] Fears and hopes around future minimum wages | Eurofound (europa.eu)

[14] Minimálbér stratégiák az Európai Unióban, és az egységes Európai Minimálbér szint bevezetésének esélyei (munkastanacsok.hu)fn

[15] Mit jelentene az európai minimálbér? – Lengyelország megvalósítja (novekedes.hu)

Kategória: KormányzásKözérdekEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Légi utasok jogainak megítélése ügyében döntött az EUB: minden esetben jár átalánykártérítés?

1 hónap 2 hét ago

2004-ben lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete, mely azon légiutasok jogairól szól, akik valamely tagállam területén található repülőtérről indulnak vagy ilyen repülőtérre érkeznek. Az említett rendelet szabályait az Európai Unió Bírósága már több alkalommal értelmezte, ezzel biztosítva annak valamennyi tagállamban való egységes alkalmazását. Legutóbbi a C-826/19. sz. ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landesgericht Korneuburg (korneuburgi regionális bíróság, Ausztria) 2019. október 29‑i határozatával terjesztett elő a WZ és az Austrian Airlines AG között folyamatban lévő eljárásban.

E kérelmet a WZ és az Austrian Airlines AG között a légi járatnak az eredetileg tervezettől eltérő, de ugyanazon földrajzi területen található célállomás repülőterére történő átirányításából eredő kényelmetlenségért nyújtandó kártalanítás iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

Alapeljárás

WZ az Austrian Airlines két járatával szeretett volna 2018. május 21. napján Ausztriából Németországba, azon beül is Berlinbe eljutni. Az első repülőjegye Klagenfurt (Ausztria) és Bécs közötti útra, mely mentrend szerint 18 óra 35 perckor induló és 19 óra 20 perckor (45 perces repülőút) érkező járatra szólt, majd a második repülőjegye a bécsi reptérről Berlin Tegel reptérre 21 órakor induló és 22 óra 20 perckor (1 óra 20 perces repülőút) érkező járatra szólt.

Bécs és Berlin között a délután folyamán az időjárási körülmények olyan késéseket eredményeztek, mely alapján az Austrian Airlines menetrendszerinti légi járműveire kihatott. A menetrend szerint 21 órakor induló repülőgép csak 67 perc késéssel (22 óra 20 perc) tudta megkezdeni a tervezett útját. A lakóövezetek miatt éjszakai repülési tilalom van érvényben – a térség zajterheltsége miatt -, így az érintett járatot átirányították a Berlini szövetségi tartományhoz közeli Brandenburg Szövetségi tartományban található Berlin Schönefeld reptérre, ahol 58 perces késéssel (23 óra 18 perc) érkeztek meg. 

WZ a Bezirksgericht Schwechathoz (schwechati kerületi bíróság, Ausztria) keresettel fordult, hogy a légitársaság a 261/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében kötelezzék kártalanítás címén 250 EUR[2] felperes részére történő megfizetésére. E kérelem egyrészt a járat késéssel való érkezésén (22 óra 20 perc helyett 23 óra 18 perc), másrészt pedig azon alapult, hogy az Austrian Airlines nem tett eleget az arra irányuló kötelezettségének, hogy a felperes számára felajánlja a Berlin Schönefeld repülőtérről a Berlin Tegel repülőtérre való kiegészítő átszállítást. WZ szerint az említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazható a helyzetére, mivel a Berlin Schönefeld repülőtér nem Berlin szövetségi tartományban található.

Védekezésében az Austrian Airlines a keresetlevél elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy először is WZ mindössze 58 perces késéssel érte el végső célállomását[3], másodszor, hogy WZ egy további közlekedési eszköz igénybevételével könnyen hazajuthatott a Berlin Schönefeld repülőtértől 24 km‑re található lakóhelyére, és harmadszor, hogy a késést a 261/2004 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmében vett rendkívüli körülmények[4], nevezetesen a légi járműnek az utolsó járattól visszafelé számított harmadik járata során fellépő jelentős meteorológiai problémák okozták.

Az Bezirksgericht Schwechathoz (schwechati kerületi bíróság) WZ keresetét elutasította 2019. június 24-én arra a hivatkozással, hogy az alapügyben szóban forgó járatirányítás nem minősül a repülési útvonal jelentős módosításának, így azt a járat késésének, nem pedig törlésének[5] kell tekinteni, másrészt pedig, hogy a késés időtartama nem éri el vagy haladja meg a három órát.

Fellebbezést követően az ügy a Landesgericht Korneuburghoz (korneuburgi regionális bíróság) kertült.

A regionális bíróság az ügy érdemét érintő kérdésekkel kapcsolatosan joggyakorlati problémáit fejtette ki miszerint,

  • az alapügy tényállását a járat törlésének vagy késésének, vagy pedig azoktól eltérő esetnek kell-e tekinteni,
  • az Austrian Airlines hivatkozhat e a 261/2004 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése értelmében vett rendkívüli körülmények felmerülésére és
  • a fuvarozónak (légitársaságnak) kártalanítást kell-e fizetnie az őt terhelő segítségnyújtási és ellátási kötelezettség esetleges megsértése miatt.

Mindezek alapján a bíróság felfüggesztette az eljárást és az Európai Unió Bíróságához (továbbiakban: EUB) fordult előzetes döntéshozatal céljából.

 

Az előzetes döntéshozatali eljárás és annak döntése

A regionális bíróság a légi utasok jogairól szóló rendelet értelmezését kérte az EUB-tól az alábbi kérdések tükrében:

1)  A 261/2004 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a járatot az eredetileg tervezett repülőtér által kiszolgálttal azonos várost kiszolgáló repülőtérre irányítják át, az utasok két repülőtér közötti szállítása költségeinek az e rendelkezésben előírt vállalása ahhoz a feltételhez kötött, hogy az előbbi repülőtér ugyanazon város vagy régió területén legyen, mint az utóbbi?

Az EUB értelmezése szerint ugyanazon várost vagy régiót kiszolgáló repülőtérre átirányított járat[6] esetén az utas nem rendelkezik kártalanításhoz való joggal a járat törlése címén.

Ahhoz, hogy az alternatív repülőtér az ugyanazon várost vagy régiót kiszolgáló repülőtérnek legyen tekinthető, nem szükséges, hogy az eredetileg tervezett repülőtér által kiszolgálttal azonos (közigazgatási értelemben vett) város vagy régió területén helyezkedjen el. Annak van jelentősége, hogy e terület közvetlen közelében legyen.

2)  A 261/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontját, 7. cikkének (1) bekezdését és 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az eredetileg tervezett repülőtértől eltérő, de ugyanazon várost vagy régiót kiszolgáló repülőtéren leszálló átirányított járat esetén az utas kártalanításhoz való joggal rendelkezhet e járat törlése vagy jelentős késése címén?

Az EUB értelemzése szerint az utas főszabály szerint átalánykártalanításhoz való joggal rendelkezik, amennyiben a végső célállomását, vagyis az eredetileg tervezett célállomás repülőterét vagy az utassal történt megállapodás alapján egy másik közeli célállomást az eredetileg tervezett érkezési időponthoz képest háromórás vagy azt meghaladó késéssel éri el.

3)  A 261/2004 rendelet 5. és 7. cikkét, valamint 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az eredetileg tervezett repülőtértől eltérő, de ugyanazon várost vagy régiót kiszolgáló repülőtérre átirányított járat utasa által az érkezéskor elszenvedett késés nagyságának meghatározásakor az alternatív repülőtérre való érkezés időpontját, az átszállítást követően az eredetileg tervezett repülőtérre való megérkezés időpontját, vagy pedig adott esetben az üzemeltető légi fuvarozóval történt megállapodás alapján egy másik közeli célállomásra való megérkezés időpontját kell alapul venni?

Az EUB a következőképpen foglalt állást. Az érkezéskor elszenvedett késés nagyságának meghatározásakor azon időpontot kell alapul venni, amikor az utas az átszállítását követően megérkezik az eredetileg tervezett repülőtérre vagy adott esetben a légitársasággal történt megállapodás alapján egy másik közeli célállomásra.

4)  A 261/2004 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a járat jelentős késéssel való érkezése esetén az üzemeltető légi fuvarozó az utasok kártalanítására vonatkozó kötelezettsége alóli mentesülés érdekében hivatkozhat olyan rendkívüli körülményre, amely nem az említett, késéssel érintett járatot, hanem a fuvarozó által ugyanazon légi járművel üzemeltetett korábbi járatot érintett a légi járműnek az utolsó járattól visszafelé számított harmadik járata keretében?

A Bíróság ebben az összefüggésben pontosította, hogy a járat jelentős késéssel való érkezése esetén a légitársaság az utasok kártalanítására vonatkozó kötelezettsége alóli mentesülés érdekében hivatkozhat olyan rendkívüli körülményre, amely nem az említett, késéssel érintett járatot, hanem az általa ugyanazon légi járművel üzemeltetett korábbi járatot érintett a légi járműnek az utolsó járattól visszafelé számított harmadik járata keretében, feltéve, hogy közvetlen okozati összefüggés áll fenn e körülmény felmerülése és a későbbi járat jelentős késéssel való érkezése között.

5)  A 261/2004 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az átirányított járat az eredetileg tervezett repülőtértől eltérő, de ugyanazon várost vagy régiót kiszolgáló repülőtéren száll le, az üzemeltető légi fuvarozó köteles önként felajánlani az utasnak az eredetileg tervezett célállomás repülőterére vagy adott esetben az utassal történt megállapodás alapján egy másik közeli célállomásra való átszállítás költségeinek vállalását?

Az EUB szerint a légitársaság köteles önként felajánlani az utasnak az eredetileg tervezett célállomás repülőterére vagy adott esetben az utassal történt megállapodás alapján egy másik közeli célállomásra való átszállítás költségeinek vállalását.

6)  A 261/2004 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az üzemeltető légi fuvarozóval szemben az e rendelkezésben előírt segítségnyújtási és ellátási kötelezettség megsértése az e rendelet 7. cikkének (1) bekezdése címén átalánykártalanításhoz való jogot biztosíthat. Amennyiben a légitársaság nem tesz eleget az e költségek vállalására vonatkozó kötelezettségének, az az említett utas számára biztosítja az általa kiadott azon összegek megtérítéséhez való jogot, amelyek az adott ügy sajátos körülményeire tekintettel szükségesnek, megfelelőnek és észszerűnek bizonyulnak annak érdekében, hogy pótolják a fuvarozó mulasztását. Ezzel szemben a költségek vállalására vonatkozó kötelezettség megsértése nem biztosít az utas számára 250, 400 vagy 600 euró összegű átalánykártalanításhoz való jogot.

 

Készítette: Dr. Nagy Péter Zsombor, DE ÁJK

 

Források jegyzéke:

  1. C-826/19. sz. ügy
  2. A Bíróság és a légi utasok jogai – Az Európai Unió Bírósága által kiadott kiadvány
  3. Az Európai Parlament és a Tanács 261/2004/EK rendelete (2004. február 11.) visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről
  4. C-402/07. sz. ügy

[1] 

[2] 261/2004 7. cikk - A kártérítési összeg a járat által megtett távolságtól függően alakul az alábbiak szerint: 1500 km-ig 250 EUR; 1500 és 3000 km között 400 EUR és több mint 3500 km esetén pedig 600 EUR.

[3] Végső célállomás: az utasfelvételi pultnál bemutatott repülőjegyen feltüntetett célállomás, illetve közvetlenül csatlakozó járatok esetén az utolsó repülőút célállomása; a rendelkezésre álló alternatív csatlakozó légijáratokat figyelmen kívüli kell hagyni, ha az eredetileg tervezett érkezési időt betartják

[4] C-402/07 Sturgeon ítéletben a Bíróság úgy fogalmazott, hogy a légitársaságok mentesülnek a kártalanítási kötelezettségük alól, ha bizonyítják, hogy a járat törlését vagy késését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyek kívüli esnek a tényleges befolyásukon, és amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni.

[5] Járat törlése: Egy korábban tervezett olyan légi járat nem közlekedése, amelyre legalább egy helyet lefoglaltak.

[6] EUB indoklása: Ezzel szemben ezen esettől eltekintve a járat nem tekinthető teljesítettnek, ha azt az eredetileg tervezett célállomás repülőterétől eltérő repülőtérre irányították át, mivel az ilyen járatot főszabály szerint törölt járatnak kell tekinteni, amely kártalanításhoz való jogot biztosít.

Kategória: AlapjogokKormányzásÁltalános gazdasági érdekű szolgáltatásokKözszolgáltatásokBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Velünk vagy ellenünk? – a robotok adóztatásának jogi kihívásai

1 hónap 2 hét ago

Mindennapjaink egyik legnagyobb kihívását a mesterséges intelligenciára és digitalizációra épülő robottechnológiák jelentik. A munkavállalókat egyre nagyobb mértékben felváltó robotok ugyanis nemcsak a munkahelyek megszűnésének, hanem az állami bevételek kiesésének súlyos következményeit is magukban hordozzák, mivel a robot által generált nyereség a hatályos szabályozás értelmében nem esik adókötelezettség alá. Mindezek mentén egy olyan joghézaggal teli szabályozási keretben találjuk magunkat, amelyre munkáltatóként ugyan pozitívan tekintünk, állami oldalról vizsgálva az adókikerülések és megbúvó magatartások hosszútávon azonban beláthatatlan következményekhez vezetnek. A világméretet öltő, lassan "bármit" megvalósító innovációkkal szemben sürgősen fel kell lépni a jogalkotónak, amelyet vagy egy konkrét szabályozási megoldásban, vagy – radikális jelleggel – egy gordiuszi csomó vágással történő tevékenységtiltásban foganatosíthat.
Mi lesz a későbbiekben? A különféle ösztönzőket formálják át vagy konkrétan megadóztatják a robotokat? A továbbiakban ezen kérdések mentén járom végig ezt a kifejezetten aktuálisnak mondható problémát, és a lehetséges eszközök feltárásával megpróbálok felvázolni egy optimális jogi szabályozási helyzetet.

1. A robotizáció okozta jogi kihívások

Az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően erős túlzással állítható, hogy a számítógépes technológiák napjainkra már alapjaiban alakítják a társadalmunkat. A munkakörök százait megszűntetni képes robotok által végzett tevékenységnek[1] köszönhetően a munkafolyamatok ugyanis nem látott mértékben gyorsulnak, s a munkavállalók elbocsátása miatt kieső költségek ilyen módon kvázi adókedvezményt biztosítanak a vállalkozások számára. A munkajövedelemre kivetett adók és a munkavállaló után keletkező munkáltatói költségek megfizetési kötelezettsége[2] a robotok alkalmazása esetén ugyanis nem terhelik a munkáltatót. A tömeges elbocsátások révén veszélybe kerül a megélhetés, amelyet az államnak valamilyen módon mindenképpen kezelnie kell. A helyzet a leghatékonyabb formában egy olyan adóteher kivetése révén volna stabilizálható, amely mentén az alábbiakat kell rendezni:
Ki legyen az adóalany? – ehhez egységesen szükséges megalkotni a robot jogi fogalmát, s tisztázni kell azt is, hogy ezeket a technológiákat személyként vagy tárgyként ismerjük el?
Hogyan rendezzük az adóalany helyzetét? – emeljük a robotokat egy új „elektronikai” értelemben vett jogi személyiség szintjére? Vagy olyan jogi személyiséggel ruházzuk fel, amely a polgári jogi szabályozás mentén kiigazított?
Milyen típusú adó kerüljön bevezetésre? – A jogi személyiséggel történő felruházás esetén vonjuk őket társasági-adó hatálya alá? Ha tárgyként hagyjuk őket a szabályozásban sújtsuk őket klasszikusan értelmezett objektumadóval? A termékekhez hasonlóan vonjuk őket a forgalmi adó hatálya alá vagy adóztassuk meg az általuk generált nyereséget?
Ki viselje az adóterhet? A gyártó vagy az a vállalkozás, amely tevékenységét az MI segítségével gyorsítja? Talán a fogyasztó, mint végső adóteher viselője?

2. A jogi kihívásokra adott válaszok - néhány „minta-szabályozási” koncepció

A fent említett kérdésekre nemcsak nemzetközi színtéren, hanem az Európai Unióban és annak egyes tagállamaiban is keresik a választ. A jogalkotói törekvés minden esetben egységes, a cél, hogy ezeket a sajátos formákat mindenképpen adóztassuk meg, hiszen a kieső állami bevételek és az ezáltal generált gazdasági egyenlőtlenségek olyan következményhez vezetnek, mely révén először rövid távon torzul a piac, sérülnek az egyenlő versenyfeltételek, s megkülönböztethető pozícióban uralkodik egyik vállalkozás a másik felett. A technológiai jelenség hosszútávon pedig olyan kereskedelmi ellentétet képes eredményezni, melynek beláthatatlan következményei lehetnek. Nézzünk meg néhány olyan törekvést, amelyek célja a mesterséges intelligencia megadóztatására irányult.
Az első kiemelkedő javaslatot a robotokat sújtó egységes robotadó felvetése jelentette. 2017-ben egy európai parlamenti képviselő készített jelentést olyan konkrét robotadó bevezetésének tárgyában,[3] melyben többek között kitért arra, hogy a robotika térnyerésének és szabályozásának hiányában az uniós értékek, a foglalkoztatás jövője és értéke, a szociális jóléti és biztonsági rendszerek stabilitása, valamint a vagyonelosztás egyenlőtlensége kerül veszélybe. A javaslatban vagylagos jelleggel a robot által elvégzett munka után, vagy a robot használatára és karbantartására kivetendő díj bevezetésének gondolatát vetette fel. Ennek az összegnek a munka nélkül maradt munkavállalók támogatásának vagy átképzésének volna a felhasználási célzata, azon munkavállalók számára, akik munkájukat éppen a robotok miatt veszítették el. Az Uniós megoldás mellett olyan kiemelkedő személyek és jogtudósok foglaltak támogató álláspontot, mint Bill Gates[4], Robert Shiller[5], Elon Musk[6] és Stephen Hawking[7]. A Nemzetközi Robotikai Szövetség ennek ellenére kifejezetten szembe helyezkedett a javaslattal, megjegyezve, hogy egy ilyen adó negatív hatással lenne a versenyképességre és a foglalkoztatásra.[8] A kötelező jelleggel kivetendő robotadó elutasítását követően az EP képviselők egy olyan megoldási tervezettel álltak elő, amely már egy potenciális jellegű robotadóra vonatkozott.[9] Igaz, hogy ez ugyan visszalépést jelentett a korábbi javaslathoz képest, a globális támogatottság azonban egyre nagyobb mértet öltött, érdemi eredményre azonban ebben az esetben sem került sor.
Az Európai Unión kívül az Egyesült Államokban is megjelentek szabályozási javaslatok. 2018-ban San Francisco polgármesterjelöltje javasolt egy ún. „emberi munkaerőt kiszorító robotot terhelő” adót[10], majd Chicagóban Ameya Pawar nyújtott be egy olyan rendeletet, amelyben követelte az áthelyezési támogatás megteremtését azon nagyvállalatoknál, akik az emberi munkaerőt robottal helyettsítik.[11] Alexandria Ocasio-Cortez amerikai képviselő beszédében pedig a robotokat alkalmazó vállalkozásokat terhelő 90%-os adókulcs bevezetését szorgalmazta, s a 2020-as elnökválasztás 2 elnökjelöltje is kifejezetten a robotadóra irányuló javaslatot tett. [12]
A robotadó kiszabásának tárgyában említenék még néhány konkrét nemzetközi példát, amely túlrugaszkodott az elméleti kereteken és konkrét adóteher kivetését szorgalmazta. Dél-Korea azokat a létesítményeket, melyek működésüket a robottechnológiára alapozzák, a potenciális adókedvezményeitől kívánta megfosztani, Olaszország pedig az ilyen vállalkozások és társaságok jövedelemadó-kulcsát 1% értékkel akarta megemelni. Amerikában és Genfben már konkrét adótárgy mentén kívánták kivetni az adóterhet: Első esetben a taxisofőr munkáját felváltó önvezető autó viteldíját szorgalmazták egy 3%-os adókulccsal sújtani, Genfben pedig az önkiszolgáló pénztárgépet használó vállalkozásokra akartak adóterhet róni.

3. Hipotetikus megoldási javaslatok. Mi lenne a legoptimálisabb?

Ahogyan láthattuk, a körbejárt problémakör igen jelentős kihívások elé állítja a szabályozást. Egy esetleges robotadó bevezetése azonban nem volna lehetetlen, s az adóterhet az általam felvázolt megoldások mentén több irányból is megközelíthetnénk.

3.1 A robotok tevékenységeinek tulajdonítható beszámított jövedelemadó bevezetése

A robotok jogi személyként elismerése mentén egy új adó kiszabásának gondolata merülhet fel. Ennek értelmében a robot által végzett munka, áru vagy szolgáltatásnyújtás volna az adóköteles tevékenység. Ily módon felvetődhetne a robot „hipotetikus fizetésének” gondolata is. Ez egy olyan összeget jelentene, amelyet a robot az általa végzett munka ellenértékeként „megkap”. A tényleges kifizetés ugyan nem valósulna meg a robot tárgyi adottságai miatt, azonban a munkáltatónál maradt összeg alkalmas volna egy adóköteles jövedelem képzésére. Ezt az összeget ezúton pedig alávethetnénk TB járuléknak és egyéb adóterheknek, hozzájárulva az állami költségvetés bevételi oldalának növeléséhez.

3.2 A robot tevékenységeinek hozzáadottérték-adó alá vonása

A kiindulópontot ebben a megközelítésben az jelenti, hogy a robotok a legtöbb olyan emberi cselekvés helyettesítésére képesek – mint például áru-és szolgáltatásnyújtás -, amelyek hozzáadottérték-adó köteles tevékenységnek minősülnek. A másik oldalról nézve pedig önmagára a robotra is tekinthetünk úgy, mint egy termék, forgalomba hozott áru (mely legtöbbször valóban hozzáadottérték-adó köteles is). Mindkét értelmezésben előállhat a forgalmiadó-kötelezettség.

Az uniós HÉA-irányelv[13] úgy rendelkezik, hogy a hatálya alá tartozó ügyletek közül a HÉA-adóköteles tevékenység az, amelyet a tagállamon belül adóalanyként eljáró személy ellenszolgáltatás fejében termékértékesítési célzattal végez. Ennek révén máris rendezni kell azt a kérdést, hogy mikor nyer egy automatizált alapon működő robot tevékenysége olyan függetlenséget, amely eredményeként ÁFA-kötelezettség alá vethető? A robotok mögött ugyanis mindig van valamilyen emberi irányító, kontrolláló tevékenység. Ez a fajta humán ellenőrzés mennyiben befolyásolná a robot önálló voltát és adófüggetlenségét? Kérdéses továbbá, hogy az ügyvédet helyettesítő robot képes-e olyan érdemi munkát végezni, mint egy korábbi szakjogász, vagy egy tanítási folyamat értékelhető-e olyan érdemi órának, mint egy professzor által tartott előadás?

Ezúton mindenképpen a HÉA-semlegesség elvének kell érvényesülnie, az automatizált tevékenység ugyanis csak így volna összehasonlítható a valós emberi tevékenységgel. Mi lesz azonban az ellátási hely meghatározásával?  A robot tevékenysége nehezen lokalizálható egy konkrét helyre. A legtöbb esetben ugyanis egyszerre több helyen folytathat interakciókat, klónja, esetleg konkrét másolata lehet, tevékenysége határon átívelhet. Erre megoldást azonban már csupán a digitális adózás kérdésének végleges és egységes rendezése jelentene, hiszen ez a kérdés önmagában nem, csak a digitális szuperadó kérdéskörével párhuzamban rendezhető.

3.3 A robotokra bevezetett objektumadó

További alternatívaként szolgálhatna a repülőgépekre vagy autókra hasonló jelleggel kivetett adóforma alapú megközelítés. Ilyen értelemben a robotot úgy kezelnénk, mint egy tárgyat, s a robot tulajdonjoga, illetve annak használata lenne az adóköteles tevékenység. Az adó összege vagy egy átalányos fix összegű kamatlábon, vagy pedig a robot típusaira kiigazított adóösszegen alapulna.  Ez a megoldás tekinthető a legkevésbé hatékonynak, hiszen ahogyan azt a korábbiakban is láthattuk, a robotok leginkább az emberi munkaerő felváltása miatt jelentenek veszélyt, s napjainkra már inkább egyfajta elektronikus személyként, mintsem tárgyként tekintünk rájuk.

3.4 A robot szolgáltatási díjának bevezetése

Végül további lehetőségként szolgálhatna az egyenértékűség elvére szabott robotadó bevezetése, amely egyfajta gazdasági előnyként és az állam által nyújtott szolgáltatások kompenzációjaként volna értelmezendő. Ezek a fix díjban meghatározott összegek az állami infrastruktúra használatának megfizetését, illetve a közszolgáltatás ellentételezését jelentenék a robot használata végett. Az adó így ezúton egy olyan árat jelentene, amelyet az adózó szolgáltatási díj formájában fizet meg az állam által nyújtott szolgáltatás ellenértékeként. Ez a megoldási lehetőség egy olyan állam és robothasználat közti kapcsolatot volna képes eredményezni, amelynek köszönhetően az állam regisztrálni tudná a használatban lévő robotokat, és egyben ellenőrizni es felügyelni tudná ezeket a tevékenységeket.

4. Merre tart a robotadó bevezetése?

A robotadó kivetésének gondolata, valamint annak indokoltsága persze mindenki által más megítélésű. Egyaránt beszélhetünk előnyről és hátrányról is, fontos, hogy mindkét megközelítéssel tisztában legyünk ahhoz, hogy egy koherens képet kapjunk a jogintézményről. A gazdasági recesszió okozta munkanélküliség politikai szempontból mindenképp indokolja az automatizálási folyamatokkal szemben egy egyfajta büntető célzatú adó kivetését. A robotok ugyan nem tekinthetőek társadalmunk aktív szereplőinek, hiszen nem bírnak szavazati joggal, illetve semmilyen formában nem vesznek részt a népakarat kifejezésében vagy szerepvállalásában, passzív módon mégis képesek „elvágni” az emberek megélhetését. Ezt a problémahelyzetet mindenképp fel kell oldani.

Lehetséges ugyan, hogy a technika fejlődése még tovább megy. Itt már olyan távlatokra gondolok, amikor a robot nem tárgyként és nem is jogi személyként jelenik meg a mindennapokban, hanem már konkrét jogalannyá válik. Ez az utópikus kép felveti a személyi jövedelemadó fizetés lehetőségét is, vagy a kifejezetten robotra szabott kriptovaluta alapú adórendszer megalkotásának gondolatát is. Ez azonban egy olyan messzemenő ideakép, amely előre meg nem számolható évek múlva válhat relevánssá.

Egy biztos, bármely olyan adórendszer, amely az emberi erőfeszítés és munkavégzés alapján támaszkodik bevételre, minden esetben ki van téve a technológia és az automatizáció okozta kihívásoknak. Ezúton pedig ahhoz, hogy terheit enyhíteni tudja, mindenképp egy alternatív bevételi forrást kell megalkotnia, amelyhez konszenzusra, konkrét végrehajtási tervre, az ellenőrzöttség biztosítására, valamint az innovációval párhuzamos, mindennapi lépéstartásra van szüksége.

***

Mindezek alapján arra  a következtetésre juthatunk, hogy a jogalkotó képtelen szabályozni ezt az egyre jelentősebb problémakört, s a folyamatosan megjelenő újabb és újabb innovációk olyan akadályt gördítenek elé, amellyel nem képes felvenni a versenyt.
A probléma ugyanis kettős. Ha meg is alkotnánk a konkrét szabályanyagot, mire az odáig jutna, hogy hatályossá váljon akár nemzetközi, akár tagállami szinten, rég elavult volna, hiszen addigra a technológiák ugyanis már rég fellelik a joghézag biztosította kiskapukat, s így érdemben okafogyott szabályanyag születik.
A legradikálisabb és legegyszerűbb megoldási lehetőség a tevékenység tiltása lenne. Itt azonban még nagyobb hátrány és ellenhang jelentkezne a támogatói oldalról, hiszen ezzel nemcsak a szabályok kijátszása és megszegése válna tömeges magatartássá, hanem ugyanúgy ahogyan az előző esetben is a felhasználók arra törekednének, hogy a betiltott tevékenységet egy újonnan megjelenő, tartalmában más, mégis ugyanolyan jellegű technológiai megoldást hozzon létre.
A mesterséges intelligencia azonban rendíthetetlenül tör előre, mindennapos változásban van, s ugyan nem mindenhol azonos mértékben van jelen, szabályozásuk mégis sürgető és kívánalmas.  Szubjektív meglátásom szerint a robotadó esetében a legkielégítőbb megoldást a tagállami szabályozás jelentené. A technológiai fejlődéssel ily módon ugyanis a jogalkotó gyorsabban volna képes lépést tartani. A tagállami kormány által megalkotott szabályok elfogadása és hatályba lépése ugyanis sokkal gyorsabban valósul meg, mint a nemzetközi, globális konszenzuson nyugvó szabályok elfogadása, s ennek a rövid futamidőnek köszönhetően lehet mégis képes volna felvenni a versenyt a jogi szabályozás ezzel a robotok által generált helyzetelőnnyel szemben.

Készítette: Kovács Viktória, joghallgató, DE ÁJK

 

Forrásjegyzék:

[1] xavier Oberson (2017): Taxing robots? From the emergence of an Electronic Ability to pay to a tax on robot sor the use of robots, World tax journal, 248. o.

[2] Az OECD tagállamaiban végzett 2015-ös felmérés alapján az összes adóbevétel mintegy 50%-a származott egyéni jövedelemadóból, valamint társadalombiztosítási adóból:

amir El-Sibaie (2018): Sources of Government Revenue in the OECD, https://files.taxfoundation.org/20180322141501/Tax-Foundation-FF581.pdf (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

[3] Európai Parlament Jogi Bizottsága (2017): REPORT with Recommendations to the Commission on Civil Law Rules on Robotics: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2017-0005_EN.pdf (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

[4] Kevin J. Delaney, (2017): The Robot That Takes Your Job Should Pay Taxes, Says Bill Gates, QUARTZ https://qz.com/911968/bill-gates-the-robot-that-takes-your-jobshould-pay-taxes/ (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

[5] ún. „Robotok mérsékelt adója”, mely a politikai egyenlőtlenségek kezelését természetes úton valósítaná meg: Robert J. Shiller, (2017): Robotization Without Taxation? Project Syndicate, https://www.project-syndicate.org/commentary/temporary-robot-tax-finances-adjustment-by-robert-j--shiller-2017-03?barrier=accesspaylog (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

[6] Catherine Clifford (2016): Elon Musk: Robots Will Take Your Jobs, Government Will Have to Pay Your Wage, CNBC, https://www.cnbc.com/2016/11/04/elon-musk-robots-will-take-your-jobs-government-will-have-to-pay-your-wage.html

[7] Doug Bolton (2015): Stephen Hawking Says Robots Could Make Us All Rich and Free—But We're More Likely to End Up Poor and Unemployed, The Independent, https://www.independent.co.uk/life-style/gadgets-and-tech/stephen-hawking-says-robotscould-make-us-all-rich-and-free-but-were-more-likely-to-end-up-poor-and-a6688431.html (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

[8] IFR: International Federation of Robotics (2017): Service Robots Record: https://ifr.org/ifr-press-releases/news/world-roboticsfederation-ifr-why-bill-gates-robot-tax-is-wrong (letöltés dátuma: 2020. november 6.)

Lásd továbbá: Steve Cousins (2017): Is a ‘Robot Tax’ Really an ‘Innovation Penalty’?, Techcrunch, https://techcrunch.com/2017/04/22/save-the-robots-from-taxes/?guccounter=1

tschilidzi Marvala (2018): On Robot Revolution and Taxation, https://arxiv.org/ftp/arxiv/papers/1808/1808.01666.pdf

[9] Georgina Prodhan (2017): European Parliament Calls for robot law, rejects robot tax, Thomas Reuters, https://www.reuters.com/article/us-europe-robotslawmaking/european-parliament-calls-for-robot-law-rejects-robot-tax-idUSKBN15V2KM. (letöltés dátuma: 2020. november 6.)

[10] Emily Price (2017): Bill Gates' Plan to Tax Robots Could Become a Reality in San Francisco, Fortune, http://fortune.com/2017/09/05/san-francisco-robot-tax/ (letöltés dátuma: 2020. november 6.)

[11] fran Spielman (2019): Pawar Proposes Claw-back Clause, Robot Tax to Guard Against Amazon Automation, CHI. SUN-TIMES, https://chicago.suntimes.com/2019/2/12/18314110/pawar-proposes-claw-back-clause-robot-tax-to-guard-against-amazon-automation (letöltés dátuma: 2020. november 7.)

[12] Bill De Blasio (2019): Why American Workers Need to Be Protected from Automation, WIRED, https://www.wired.com/story/why-american-workers-need-to-be-protected-from-automation/ (letöltés dátuma: 2020. november 5.)

Delaney Releases Living Wage Plan to Increase Take Home Pay, Create Universal Paid Family Leave (2019), Delaney, https://www.johndelaney.com/2019/06/21/delaney-releases-living-wage-plan-to-increase-take-home-pay-create-universal-paid-family-leave/

[13] A hozzáadottérték-adó közös rendszeréről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv, 2. cikk 1 bekezdés a) pont HL L 347/1. [EU HÉA irányelv, 2006/112]

Kategória: KormányzásEurópai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A főtanácsnoki indítvány szerint összeegyeztethetetlen az uniós joggal az előzetes döntéshozatal lehetőségét korlátozó magyar szabályozás

2 hónap ago

Pikamae főtanácsnok álláspontja szerint a nemzeti bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyniuk minden olyan magyar szabályozást és bírói gyakorlatot, amely sérti az előzetes döntéshozatali lehetőségüket és kérdés intézését az EUB-hez.

2015-ben a magyar hatóságok őrizetbe vettek majd később gyanúsítottként hallgattak ki egy svéd állampolgárt lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés vétségének gyanúja miatt. A terhelt kihallgatásán tolmács közreműködésével közölték vele a gyanúsítást. Később távozott Magyarországról, és a nemzeti jogszabályok miatt az eljárást a terhelt távollétében kell lefolytatnia a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak (PKKB). A kérdést előterjesztő bíróságnak információk hiányában kétségei voltak afelől, hogy a büntetőeljárás során betartották-e a terhelteket megillető jogokat, különös tekintettel az Uniós irányelvekre. Így például kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy a tolmács megfelelő volt-e, a terhelt és a tolmács kellőképpen megértette-e egymást, illetve az ártatlanság vélelmét betartották-e.

A PKKB így az előzetes döntéshozatal lehetősége mellett döntött, és az előbb említett irányelvek rendelkezéseinek értelmezését kérte az EUB-től, a terhelt távollétében lefolytatott eljárás speciális esetére tekintettel, a váddal kapcsolatos tájékoztatás és a tolmácsolás megfelelősége vonatkozásában.

A kérdést intéző bíróság azon túlmenően, hogy a terhelt anyanyelv-használati joga megfelelően van-e biztosítva, még másik két kérdést kérdezett az EUB-től a magyar bírósági rendszer egyéb jellemzőit illetően.

Az egyik, hogy sérti-e az uniós jogban rögzített bírói függetlenség és jogállamiság elvét az a tény, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a vezető bírói álláshelyeket ideiglenes, megbízásos alapon, bírói önigazgatás jóváhagyása nélkül tölti be. Így ugyanis sérülhet a továbbiakban a tisztességes eljáráshoz, szintén uniós és európai szinten védett jog is. A másik kérdés, hogy ugyanezen elveket sérti-e a magyar bíráknak a rájuk ruházott feladatok jelentőségéhez képest állítólagosan alacsony javadalmazása.

Az eljáró bíró azzal indokolta beadványát, hogy az előbb említett kétségek esetében felmerülhet annak a lehetősége, hogy ha egy ügyben külföldi állampolgárral szemben elmarasztaló ítéletet hoznak Magyarországon, az elítélt utána joggal fordulhatna nemzetközi jogorvoslati fórumokhoz, a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét kifogásolva.

A legfőbb ügyész néhány héten belül jogorvoslati kérelemmel élt, és a Kúriához fordulva indítványa alapján nem tartozik az EU Bíróságának előzetes döntésmeghozatalának hatáskörébe az utóbbi két kérdés, csupán a szerződések értelmezése és az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése. A Kúria igazat adva a vádhatóság vezetőjének, elmarasztalva és törvénysértőnek találta a magyar bíró eljárását. A Kúria ítéletét követően a kérdező bíró ellen fegyelmi eljárást is indítottak.

Így a magyar bíróság mindezek után arra is választ vár, hogy ellentétes-e az uniós joggal egyrészt az, hogy a Kúria a legfőbb ügyész indítványára az előzetes döntéshozatalra utaló végzését – annak a jelen ügyre vonatkozó jogi hatályát nem érintően – törvénysértőnek minősíti amiatt, hogy az előterjesztett kérdések nem relevánsak az alapügy megoldása szempontjából, illetve másrészt az, hogy a kérdést előterjesztő bíróval szemben ugyanezen okok miatt fegyelmi eljárást kezdeményeznek.

A főtanácsnok indítványában emlékeztet arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságának nem felelnek meg, így elfogadhatatlanok a legfőbb ügyész által sérelmezett kérdések, amiért nem szükségesek a folyamatban lévő büntetőügyben kialakítandó ítélet meghozatalához. Továbbá úgy értékeli, hogy a magyar bírók lehetőségét sérti a Kúria vitatott ítélete és az alapul szolgáló nemzeti szabályozása, hogy az EUB-hez forduljanak előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel, ennek eredményeként hátráltatja a mechanizmus működését. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az, hogy milyen kérdés felel meg az Uniós Bíróságnak, csak ők dönthetik el, nem a legfőbb ügyész vagy a Kúria. Következésképpen a főtanácsnoki indítvány kiköti, hogy a magyar bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyniuk a 2019-es kúriai ítéletet, illetve az alapul szolgáló magyar jogszabályt.

Az indítvány az anyanyelv-használati joghoz kapcsolódó kérdéshez megjegyzi, hogy a tolmácsolás minőségét illetően panaszt lehet tenni, továbbá a terhelt távollétében az ügyvéd számára lehetővé kell tenni a tájékoztatáshoz való jog bíróság előtti vitatását.

Az ügy és az előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdések sajátossága tehát, hogy az alapügy bár büntetőügy, az eljáró bíró a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatos alapvető kérdéseket vitatott, amelyek a főtanácsnoki indítvány alapján nem szükségesek az ügy eldöntéséhez, de a bíró szerint közvetetten bár, de hátrányos következmények származhatnak a jövőben elmarasztaló ítélet születése esetén a rendszer jellemzői miatt.

Az összefoglalót készítette: Szutor Beáta Bella, joghallgató DE ÁJK

 

Források:

1. https://curia.europa.eu/jcms/upload/docs/application/pdf/2021-04/cp210060hu.pdf
2. https://jogaszegylet.hu/jogelet/uj-front-az-unios-jog-es-a-belso-jog-viszonyaban-tekintettel-az-elozetes-donteshozatalra-is-pikamae-fotanacsnok-inditvanya-az-is-ugyben/
3. https://telex.hu/belfold/2021/04/15/vasvari-biro-eu-birosag-fotanacsnoki-inditvany-polt-kuria-elmarasztalas

 

 

Kategória: Európai UnióBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

Mindennapjaink kézzelfogható energiahatékonysága

2 hónap 2 hét ago

Bevezetés

Az Európai Unió 2018-ban fogadta el a felülvizsgált energiahatékonysági irányelvet, amely a negyedik energiacsomag részeként alapját képezi egy környezettudatos, innovatív energiaunió koncepció megvalósításának.[1] Az energiahatékonyság témaköre rendkívül tág, ez a bejegyzés kifejezetten az épületek energiahatékonyságával foglalkozik, amely kulcsszerepet játszik mind a környezetvédelemi törekvések, mind pedig az energiabiztonság elérésében.

Az épületek energihatékonysága

Az épületek energiahatékonyságának kérdésköre rendkívül fontos és megkerülhetetlen, hiszen az energiafelhasználás döntő hányadát (40%) ez teszi ki, valamint jelentős a CO2 kibocsátásuk is (35%). A fő problémát az jelenti, hogy az Európai Unió épületeinek 75%-a energiafelhasználást tekintve nem hatékony, ami nem meglepő, ha azt nézzük, hogy a létesítmények 35%-a több mint 50 éve épült, amikor a mai elvárásokhoz képest minimális feltételeknek kellett megfelelni az építkezés engedélyeztetéséhez. A régi, elavult és nem energiahatékony épületek renoválása elengedhetetlenné vált, azonban évente csupán az épületek 0,4–1,2%-ának felújítása történik.
A fentebb vázolt probléma orvosolására alkotta meg az Európai Unió az Épületek Energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelvet.[2] E jogi aktus egy szektorspecifikus uniós jogforrás, amelyet a 2012-es Energiahatékonysági irányelv módosított. E jogforrások elfogadása is mutatja az EU azon felismerését, hogy a meglévő épületállomány rendelkezik messze a legnagyobb energiamegtakarítási potenciállal, ezért ezen utóbbi jogforrás célja, hogy növelje az épületek felújítási arányát.[3] Továbbá az épületeknek nagy jelentősége van az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkentése kapcsán kitűzött azon célkitűzés elérésében, amely szerint 2050-re 1990-hez képest 80–95 %-kal csökkenteni szükséges a kibocsátást.[4]Az épületek energiahatékonysága szempontjából rendkívül fontos lépés a negyedik energiacsomag részeként elfogadott 2018/844/EU irányelv, amely megalkotásával az Európai Unió törekszik az Energiaunió alapvető pilléreinek megszilárdítására. A tagállamok 2010. március 10-ig kaptak időt, hogy nemzeti jogrendszerükbe átültessék a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges rendelkezéseket. Az irányelv egyik fő célkitűzése, hogy az Európai Unió 2050-re elérje a teljes karbonsemlegességet, amelynek fontos eszközét jelenti az épületek energiahatékonyságának növelése. Az irányelv a tagállamok kötelezettségévé teszi annak előírását, hogy 2020. december 31-től csak olyan épület építése váljon lehetségessé, amely közel nulla energiaigényű, valamint az állami tulajdonban lévő épületek 3%-át tegyék energiahatékonnyá. [5]

Véleményünk szerint az energiahatékonyság eléréséhez a legfontosabb szereplők a háztartási fogyasztók, hiszen a környezetvédelmi célkitűzések eléréséhez szükség van arra, hogy a magánszemélyek kontrollálni és befolyásolni tudják fogyasztásaikat, így tudatos szereplőkké váljanak. Ebben segít szintén a negyedig energiacsomag részeként elfogadott a villamos energia belső piacára vonatkozó irányelv is.  A statisztikák azt mutatják, hogy 2018-ban a háztartások az energiafogyasztásuk döntő részét, csaknem azok 78,4%-át fűtésre használták fel (ebből 18,4% vízmelegítés). Érdekes kérdéseket vet fel, hogy a fűtésre felhasznált energia milyen energiahordozókból tevődik össze. Az energiamix megválasztása tagállami hatáskör (ezért tagállamonként eltér az energiakosár összetétele), azonban az Európai Unió bizonyos kötelezettségek előírásával (pl.: 2020-ra a megújuló energiaforrásoknak a teljes energiafelhasználáson belül 20%-ot kell elérnie) befolyásolni tudja az energiahordozók választását. A statisztikákból látszik, hogy a földgáz mellett a megújuló energiaforrások jelennek meg a legnagyobb arányban, amely köszönhető az EU környezetvédelem területén kitűzött célkitűzéseinek is.

Okos mérők

Az energiahatékonyság megvalósításában nagy szerepe van az innovatív megoldásoknak, mint például az okos mérőeszközöknek. Ahogy Fodor László Nekünk nyolc? – Hogyan állunk az okos méréssel? című korábbi bejegyzésében írja [6], az okos mérés bevezetésének több ágazatban, de különösen a villamosenergia-szolgáltatás terén van ma aktualitása. Az EU-ban ezek az eszközök főleg a villamosenergia-fogyasztás csökkentését szolgálják. Az okos mérők legnagyobb pozitívuma, hogy egyszerre biztosítanak előnyöket a fogyasztóknak és a szolgáltatóknak is. A fogyasztó folyamatosan nyomon tudja követni energiafelhasználását, ezáltal sokkal tudatosabban tud takarékoskodni, valamint akár távolról – smart eszközök segítségével – is tudja vezérelni az eszközeit. Ezáltal a feleslegesen elhasznált energia csökkenthető, így például nem okoz problémát az sem, ha felkapcsolva maradt a lakásban a lámpa, mivel távolról az energiaellátás megszüntethető. Szolgáltatói oldalról is számos pozitívum megragadható. Például amennyiben a fogyasztó túl nagy tartozást halmoz fel, a szolgáltatás nyújtása – felszólítást követően, a hatályos jogszabályi rendelkezéseket betartva – megszüntethető, továbbá ezen smart eszköz lehetőséget teremt arra, hogy az üzemzavarok könnyen észlelhetőek legyenek, ezzel felgyorsítva a probléma elhárítását. Az okos mérők használata nem kötelező az EU-ban, de a tagállamok ösztönzik azok alkalmazását.[7]

Az okos mérők kapcsán készített statisztikák alapján az alábbiakat lehet megállapítani. Ezen eszközök az Európai Uniót tekintve Olaszországban jelentek meg először, ahol a teljes átállást a 2000-es évek elején kezdték el, és 2005-re fejezték be. Az elsődleges cél az olyan bűncselekmények felszámolása vagy hatékony felderítése volt, mint az áramlopás, azonban a törekvések közé tartozott az Európai Unió által kitűzött környezetvédelmi elvárások megvalósítása is. Ezen utóbbi célkitűzés nagymértékben teljesült, hiszen évi 30.000 tonnával csökkent az ország szén-dioxid kibocsátása. A korai átállás egyetlen hátránya, hogy mára elavulttá vált a rendszer, és valószínű, hogy újabb innovációval és költségbefektetéssel jobb számokat is el tudnának érni. Olaszországon kívül a skandináv országok is az élen járnak az okos mérők telepítésében. Dániában és Finnországban például a szolgáltatók már óránként képesek az okos mérőeszközök távoli leolvasására. Ezen országokon kívül az Európai Unióban Hollandia, Ausztria, Franciaország és Spanyolország is megvalósította a bevezetésüket. A folyamat Magyarországon is megindult, a Nemzeti Energia- és Klímatervben szerepel, hogy jelentősen növelni kell az okos mérőeszközök számát, valamint előírásra került, hogy a villamosenergia szektorban minimum egymillió ilyen eszközt kell telepíteni, a hagyományos mérők használati idejének lejártakor pedig már csak okos mérőt lehet alkalmazni.[8]

Tisztánlátás a háztartási gépekkel kapcsolatban

Az épületek hatékonyságának minél magasabb szintű megvalósításán kívül, másik fontos terület a háztartási, villamosenergiával működő gépek hatékonyságának növelése. A legtöbb energiát a háztartási nagygépek, a világítás és a vízmelegítés (ezen utóbbi nem csak villamosenergiával működik) fogyasztják. Az Európai Unió is felismerte, hogy ezen terület megreformálása nélkül nem érhető el nagy változás. A hagyományos izzószálas égők kivezetésről már 2009-ben megszületett a vonatkozó Európai Uniós rendelet, amely alapján nem lehet gyártásukat folytatni, valamint 2020 után a raktáron lévő darabokat sem lehet tovább forgalmazni.

A klasszikus háztartási nagygépek (hűtők, mosogatógépek, mosógépek, elektronikus kijelzők – ideértve a televíziókat is – és a már korábban említett lámpák) esetében mindenki által jól ismert azok betűvel ellátott energiahatékonysági tanúsítása. Ilyen címke esetén a háztartási nagygépekkel költséget spórolhatunk (pl.: az Otthon Melege Program pályázataiban a támogatható gépnek legalább A+ kategóriájúnak kellett lennie, és az elnyerhető támogatás összege is a kategóriák szerint nőtt), valamint a környezetvédelmi célkitűzések eléréséhez is hozzájárulhatunk. A besorolási kategóriák azonban a jövő évtől változni fognak az EU-ban. A korábban megszokott + jelek az A kategória után eltűnnek és csak az A-tól G-ig terjedő besorolás marad. A jogalkotó kimondott célja ezzel az, hogy segítse a vásárlók objektívebb tájékozódását. A problémát ugyanis az jelentette, hogy valójában pár éve csak A-betűvel kezdődő termék kapható és így azt hiheti a fogyasztó, hogy kiemelkedő (tanúsított) terméket vesz, azonban a többszörös + jelek elterjedt használata miatt ez az információ téves. Az kérdéses lesz, a korábbi besorolásokat – például az előbb említett pályázat esetén is – hogyan sorolják át az új rendszerben.[9]

Véleményünk szerint tehát az épületek hatékonyságának elérésén kívül a háztartási nagygépek hatékonyságának növelése is cél kellene, hogy legyen. Ezen utóbbi elérésében nagy segítség a címke használata, amelynek az Európai Unió által történő megreformálása mindenképpen eredményesnek tekinthető. Továbbá álláspontunk szerint a fogyasztók ösztönzésének fontos eszközei lehetnek – az okos, innovatív eszközökön túl – a környezetkímélő eszközöket kínáló pályázatok, hiszen ahhoz, hogy valaki eredményesen szerepeljen azokon, meg kell felelnie az ott előírt, „olykor szigorúbb”, környezettudatosságot megkövetelő feltételeknek.

 

Készítette: Csonka Péter, hallgató, DE GTK és Szabó Marcell, jogász hallgató, DE ÁJK

 

 

*A tanulmány megjelenését az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 Debrecen Venture Catapult Program című pályázat tette lehetővé.

Források jegyzéke:

[[1]] Az Európai Parlament és a Tanács (Eu) 2018/844 irányelve (2018. május 30.) az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU irányelv és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelv módosításáról

[[2]] Az Európai Parlament és a Tanács 2010/31/EU irányelve (2010. május 19.) az épületek energiahatékonyságáról

[[3]] Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve ( 2012. október 25. ) az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről 

[[4]]https://www.hugbc.hu/hirek/a-nulla-karbonkibocsatasu-epuletek-az-eu-egyik-legfontosabb-klimastrategiai-eleme/3841  (2020.augusztus 18-i letöltés)

[[5]] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/944 irányelve (2019.június 5.) a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2012/27/EU irányelv módosításáról

[[6]] Fodor László: Nekünk nyolc? - Hogy állunk az okos méréssel? https://kozjavak.hu/nekunk-nyolc-hogy-allunk-az-okos-meressel (2020.szeptember 10.)

[[7]]https://hvg.hu/tudomany/20160516_okosmero_okos_fogyasztasmero_vizora_villanyora_5g (2020.augusztus 18-i letöltés)

[[8]] https://ec.europa.eu/energy/sites/ener/files/documents/hu_final_necp_main_hu.pdf (2020. augusztus 26-i letöltés)

[[9]] https://ec.europa.eu/energy/topics/energy-efficiency/energy-efficient-buildings/energy-performance-buildings-directive_en?redir=1 (2020.augusztus 18-i letöltés)

 

Kategória: AlapjogokKormányzásKörnyezetvédelemBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2

A hulladékgazdálkodási rendszer újabb reformja

2 hónap 3 hét ago

2021. február 22. napján az Országgyűlés elfogadta a hulladékgazdálkodási rendszer megújítására vonatkozó törvényjavaslatot[1], amely korábban az Alkotmánybíróságot is megjárta. A törvény szerint a módosításra a körforgásos gazdaságra való átállás, az illegális hulladéklerakók felszámolása, a hulladékot illegálisan elhelyezők szigorúbb büntetése, és a visszaváltási rendszer kialakítása, miatt kerül sor. Továbbá a szándék szerint a hulladékgazdasági tevékenység racionalizálását szolgáló jogszabályi módosítások hozzájárulnak ahhoz, hogy megóvjuk a természeti kincseinket és megtisztuljon az ország.[2]

A Magyar Kormány Klíma- és Természetvédelmi akciótervében is szereplő nemzetközi célkitűzések is fontos szerepet játszanak a hulladékgazdálkodás reformja kapcsán. A kormány célja egy olyan innovatív, zöld, digitalizált, saját hulladékát feldolgozni képes ún. körforgásos gazdasági modell kialakítása, melynek fontos szerepe lenne az EU által 2030–ra és 2050–re kitűzött klímavédelmi célkitűzéseiben- ilyen például a szén-dioxid kibocsátás csökkentése.

Körforgásos modell néhány jellemzője:

Az alábbi képen láthatjuk a körforgásos modell megvalósulásának szakaszait. A körkörös gazdaság termelési és fogyasztási modellje arra épül, hogy egyszeri fogyasztás helyett a termékek élettartamát a lehető legjobban meghosszabbítsuk.

Egyszerűbben megfogalazva: a felhasznált nyersanyagból újra felhasználható nyersanyag legyen!,

A modellel megkímélhetjük a Föld nyersanyag készleteinek a végleges kiürítését, mely napról napra folyamatosan csökken a pazarló életmód és a versenyző nagyhatalmak miatt.  

 

Törvénymódosítás főbb újításai

A hulladékgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátását és koordinálását szem előtt tartva a Magyar Kormány egy új koncessziós modell bevezetésével valósítja meg a hulladékgazdálkodás reformját, amelyben az állam által meghatározott feladatokat, amelyek a hulladék összegyűjtésétől egészen annak hasznosítására történő előkezeléséig egy magánszereplő fogja elvégezni.

A koncessziós eljárás nyertesének vállalnia kell, hogy teljesíti az EU által meghatározott, évekre lebontott hulladékgazdálkodási célszámokat, elvégzi a szükséges beruházásokat, miközben a háztartások rezsiköltségei nem emelkedhetnek, továbbá azon hulladékok tulajdonosai, akik értékkel bíró hulladékokkal rendelkeznek, az ő részükre a koncesszornak a hulladék átadásakor kompenzációt szükséges nyújtania. Ez a megoldás biztosítja a hulladék tulajdonosait, hogy nem éri hátrány őket az új modell bevezetésével.

Az országgyűlés úgy vélte, hogy az illegális hulladéklerakókkal szemben is erőteljesebb fellépés szükséges, ezért a kormányhivatalok 2021. márciusától saját szervezetén belül hulladék-gazdálkodási hatóságokat hoznak létre és más szervekkel együttműködve, a jogsértőket szemben pénzbírsággal is felléphetnek.  A szabályozással egyidejűleg a 2012. évi C. törvény (Btk.) rendelkezései is változáson estek át, miszerint: jelentős mennyiséget meghaladó hulladék elhelyezéséért három évig terjedő szabadságvesztés, veszélyes vagy különösen jelentős mennyiségű hulladék elhelyezéséért pedig akár 5 év szabadságvesztéssel is büntethetők a jogsértők. [3]

Az 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) betétdíj alcímét visszaváltási díj alcíme váltja fel. E alcím szerint az üvegek és műanyag palackok, fémpalackok vásárlása esetén betétdíjat kell fizetni. A betétdíj összege visszajár a vásárolt termék – üveg, műanyag/fém palack- visszaváltásánál, melyet vagy automata rendszeren keresztül vagy kézi visszaváltó helységnél kell majd igény bevenni. A Nyugati országoknál ez egy nagyon bevált módszer, hiszen a vásárló a vásárlás során többel költségként felszámolt betétdíjat, később visszakaphatja, ha visszaviszi a beváltó „pontokra”. Ezzel egy olyan folyamat indulhat el, mellyel az egyszer kifizetett betétdíjakat, mindig újabb és újabb vásárlás során fel tudja a vásárló használni és ezzel egyidejűleg tudatosan válik majd környezetbaráttá.

Működőképes lehet-e a koncessziós modell?

Körforgásos Gazdaság Nemzeti Hivatalának létrehozását a ITM még 2020-ban vetette fel, mely a „kukaholdingot” más néven az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t váltotta volna fel, de végül 2021-ben koncesszió keretében a magánszereplőknek adná meg a hulladékkal való gazdálkodás lehetőséget az állam.

Ez esetben a koncesszornak semmilyen kockázata nincs, hiszen veszteséges működés esetén állami támogatást kapna. A koncesszor a javaslatba foglalt állami támogatás lehetőségére tekintettel kockázatmentesen végzi majd a tevékenységét. Az államnak ez a mögöttes felelősségvállalása nem feltétlen kifizetendő hosszútávon, hiszen a koncesszoron nincs „nyomás” a teljesítmény minőségének megőrzésében és annak fejlesztésének. Ez alapján a koncesszióban a koncesszor csak nyerne, és beláthatatlan időre majdhogynem egy teljes iparágat venne el a piacgazdaságból, emellett óriási mértékű gazdasági erőfölényre, s versenyelőnyre tenne szert a drasztikusan összezsugorodó (szabad) piaci hulladékgazdálkodási szektorban. 

A jogalkotó által választott megoldás a piacgazdaságnak, a tisztességes gazdasági versenynek, a vállalkozás szabadságának, és a vállalkozáshoz, valamint a tulajdonhoz való jognak, a tőke és a szolgáltatás szabad áramlásának, illetve az áruk mozgásának és a letelepedés szabadságának szükségtelen és aránytalan korlátozásával járhat.

 

Az összefoglalót késztette: Dr. Nagy Péter Zsombor

 

[1] MAGYAR KÖZLÖNY 2021. február 25. napján megjelent 30. száma

[2] Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár

[3] 2012. évi C törvény – 248. §

Kategória: KörnyezetvédelemKözszolgáltatásokHulladékgazdálkodásBrexit Eng: Fogyasztóvédelem: Consumer Protection: 16th Anniversary: 
Kutatócsoport2
Checked
1 óra 23 perc ago
Feliratkozás a következőre: Közjavak RSS hírcsatorna